Szerző
Jekő György

Jekő György

Életkor: 79 év
Népszerűség: 147 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 199 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. január 22.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (46)

Jekő György

A halászléfőzés bajnoka

Az örök vadászmezőkre távozott
A bohém életművészet hérosza,
Egykor volt legendás, vagány diákom,
A sziki halászléfőzés bajnoka.

Pozitív energiák repítették,
Nem volt számára lehetetlen soha,
Imádta a társasági életet,
Számlálhatatlan volt a sok cimbora.

Akadtak vagyonos, magasan jegyzett
Barátai is, kiktől munkát kapott,
Igyekezett mindenhol helytállni, de
Maradandót a főzésben alkotott.

Vagabund élete ellenére,
Míg kellett, családjáról gondoskodott,
De amikor elrepültek az évek,
A sors egyre sanyarúbb életet hozott.

Aki aktívan éli meg napjait,
S életfelfogása - élj a mának -
Nem törődik a holnappal, behódol
A pillanat csalfa varázslatának.

Nagy alakja volt Ő Akasztónak,
Akire szívesen emlékezünk,
Társaságában vidám volt az élet,
Szívünkben örökre itt marad velünk.

Kiskunhalas, 2021. január 13., Dulai Pál emlékére

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


montor2021. január 29. 20:44

''Társaságában vidám volt az élet,
Szívünkben örökre itt marad velünk.''
Melegszívű emlékezésednél
szeretettel hagyok szívet.
Eszter

topangels2021. január 28. 17:27

Kedves György!Szeretettel ,szívvel gratulálok remek alkotásodhoz

Katka692021. január 25. 21:03

Versed is segít, hogy a szívekben és emlékekben tovább élhessen!
Szeretettel gratulálok: Katka

1111112021. január 25. 09:18

Meghitt,szép emlékezés kedves Gyuri,szeretettel hagyok szívet. Piroska

tomorg2021. január 24. 10:40

Szép emlékező vers, remek sorokban, szépen megírt gondolatok
szívvel gratulálok,
Gábor

Metta2021. január 24. 06:57

Kedves Gyuri!
Nagyon szép, emlékező versed szívvel olvastam.
Szeretettel gratulálok.
Margit

Motta2021. január 23. 18:55

Kedves megemlékezés.
szivvel olvastalak
Motta

dufmar2021. január 23. 18:13

Bizonyára kedvelt személy volt, szép emléket állítottál neki e verssel, gratulálok!

Golo2021. január 23. 17:36

Szeretettel gratulálok Dulai Pál emlékére írt versedhez.
Mila /37.♥/

fodoristvanne2021. január 23. 16:55

Nagyon szép emlékező vers!
Szívvel, szeretettel: Erzsike

baloghzsuzsanna2021. január 23. 10:55

Milyen szép és megható búcsúztató! Fájó lehet egy diák emlékére írni. Gratulálok! Zsuzsa

gypodor2021. január 23. 07:04

Szép emlékező vers
Szívvel
Gyuri

szalay2021. január 23. 02:04

kedves Gyuri,szép emlékezés versed,
gratulálok István (34)

m.falvay2021. január 22. 22:34

Nagyon szép verses emlékezet .
Szívvel Olvastam .
Miki

orok.szerelem552021. január 22. 18:04

Kedves Gyuri!
Méltó megemlékezésed volt diákodra szívesen olvastam!
Szívből elismeréssel, szeretettel gratulálok remek költeményedhez!
Margit

Zsuzsa03022021. január 22. 16:46

Méltó, szép versedhez szívvel gratulálok.
Zsuzsa

'Aki aktívan éli meg napjait,
S életfelfogása - élj a mának -
Nem törődik a holnappal, behódol
A pillanat csalfa varázslatának.''

1-9-7-02021. január 22. 16:36

Nagy alakja volt Ő Akasztónak,
Akire szívesen emlékezünk,
Társaságában vidám volt az élet,
Szívünkben örökre itt marad velünk. Isten adjon neki örök nyugodalmat Nagyon szép emlékezés versedhez szívet hagyok szeretettel elismeréssel Anikó

J.Teca2021. január 22. 16:35

Kedves György! Kedves történetet írtál versedben
de engem különösen egy kis helyiség neve hatott
meg: Akasztó, mely szülőfalumhoz közel van.
Szívvel(27.) gratulálok versedhez:J.Teca /Terézia/

rildi2021. január 22. 16:07

''Aki aktívan éli meg napjait,
S életfelfogása - élj a mának -
Nem törődik a holnappal, behódol
A pillanat csalfa varázslatának.'' - Élni csak így érdemes, egyébként örökös rettegés lenne.
Kedves Gyuri, egyszer a ''vagabundok'' is távoznak az élet nagy színpadjáról, de amíg itt volt, központi figurája volt a csapatnak - szerintem odaát is az...
Szomorúan, de szeretettel olvastam szép emlékezésedet!
Ildi

41anna2021. január 22. 16:02

''Aki aktívan éli meg napjait,
S életfelfogása - élj a mának -
Nem törődik a holnappal, behódol
A pillanat csalfa varázslatának.''

25szív) Igazán szép vers kedves György!
Melinda

S.MikoAgnes2021. január 22. 15:21

Bizony, nagyon megrendítő és szomorú az, amikor a jóval fiatalabb tanítványunkat kell búcsúztatnunk, drága Gyuri. Én is átéltem fájó lélekkel sajnos többször is.
Csendesen hagyok nagy szívet, szeretettel:
Ági

ditte1422021. január 22. 15:17

Kedves Gyuri

Nagyon szép, méltó emlékezés a ''sziki halászléfőzés bajnokáról'', egyszerre szomorú és vidám hangvételű is ez a visszaemlékezés.

''Nagy alakja volt Ő Akasztónak,
Akire szívesen emlékezünk,
Társaságában vidám volt az élet,
Szívünkben örökre itt marad velünk.''
Nagy-nagy szívvel, szeretettel gratulálok:
Erzsébet

Pesterzsebet2021. január 22. 15:14

Kedves Gyuri! Egy jó barát, egy kedves ismerős távozása mindig szomorú. Szép versed szívvel olvastam. Gina

CD57.sz2021. január 22. 14:48

Szép emlékező soraidnál
szívvel jártam: Klári

TURIKARI682021. január 22. 14:48

Szép megemlékezés.
Szívvel olvastam gratulálok

SzaipIstvanne2021. január 22. 14:31

Méltó megemlékező vers, melynél együttérző
szívet hagytam.

Mária

Martonpal2021. január 22. 14:17

Nagyszerű megemlékezés.
Szívvel olvastam....attila

Leslie20162021. január 22. 13:46

Meghitt szép emlékezés versed nagy szívvel olvastam.
László

VaradyEndre2021. január 22. 13:20

Kedves György!
Méltó emlékezőversedhez nagy szívet adok!
Üdvözlettel:Endre

Eci2021. január 22. 13:16

Kedves Gyuri! Együttérző szívvel olvastam meghitt versedet! Szeretettel Edit

60afrod2021. január 22. 13:09

Kedves Gyuri!
Méltó megemlékezō versedhez,
szívvel és szeretettel gratulálok!
Ildikó

5367712021. január 22. 12:39

Nagyon meghitt, szép, és méltó emlékezővers!
Szívvel tetszik!
József

Csendhangjai2021. január 22. 12:33

Nagyon szép, méltó megemlékezés!
Szívvel gratulálok - szeretettel:
Klára

1946222021. január 22. 12:14

Tizedik szívet hagyom versednél.

John-Bordas2021. január 22. 12:08

Kitűnő megemlékezés, tetszett a versed, lehet nem érdekelte a jövő,a maban élt,tudta hogy a jövő megoldja a jövő problémáit,hatalmas ❤️ gratulálok hozzá ölel János szeretettel

kokakoma2021. január 22. 11:47

Méltó emlékezés , egy igaz barátnak, és Embernek. Szívvel gratulálok János

biro.gizella2021. január 22. 11:44

Szeretettel olvastam emlékező, maradandó, szép versedet!
Szívvel Gizella

JohanAlexander2021. január 22. 11:20

Gyuri Bátyám, szép megemlékezésed, búcsúd
szomorú szívet ér.

lejkoolga2021. január 22. 10:56

Csendes szívvel olvastam megható búcsúversed, kedves Gyuri!
Olgi

Edusho2021. január 22. 10:34

Szeretettel megírt szép soraidhoz szívből gratulálok.
Edit

feri572021. január 22. 10:32

Szomorú, szép emlékezésversed György,
Nagy Szívvel olvastam
Feri

kicsikincsem2021. január 22. 10:31

Szívvel olvastam a megemlékezést, a vershez gratulálok.
Ilona

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom