T Tamás Ferenc

Falevél

Mint egy avarba hullott falevél,
Olyan magányos lettem én.
Sok szenvedés után elmentél,
Számomra örökre elvesztél.

A Te ágadon nevelkedtem,
Veled együtt én is felemelkedtem.
Valaha bimbózó rügy voltam,
A leendő jóról álmodoztam.

A tavaszi meleg első sugara
Hívott életre, a fényes napra.
Növekedtem csendben, jóban.
Csiklandozott az Élet jómódban.

Nyár elejére szépen kizöldelltem,
Ereimet soha nem röstelltem.
Erőt adott a meleg napsugár,
Hűvöst az éjszakai csillagár.

Adtam levegőt, tiszta zöldet,
Tisztán tartottam a földet.
Magamba ittam az éltető vizet,
Így adtam a természetnek hitet.

Aztán kezdtek jönni a hidegek,
Amikor még a Földanya is didereg.
Ezerszínű pompába öltöztem,
A legszebb leveled én lettem.

Lassan beköszöntött a tél,
Fújt a hideggel bélelt, jeges szél.
Egyre és egyre erőtlenebb lettem,
Összeszáradtam, elkedvetlenedtem.

Mint egy avarba hullott falevél,
Olyan magányos lettem én.
Számomra örökre elvesztél,
Hiába óvtál, védelmeztél.