Dobos Mihály Zsoltné (Angyalka73)
Bözsike és Micike
avagy egy különös barátság története
Bosszankodott Bözsikém a szürke egérre,
mert nem ő lett a főfogása ebédre.
Bezzeg Micike, a szomszéd macskája
három fehér egeret kergetett el gazdasszonya szeme láttára.
Sikeréért jutalmul mit kapott?
Puha, meleg párnán alhatott,
hiszen nyugalom szállt a házra,
a padlásról többé nem hallatszott az egerek cincogása.
Ám egy picit csalafinta a történet,
és Bözsikémnek valami felrémlett,
hogy egész nap nyitva maradt a kamra,
és a fehér egerek ki-besétáltak rajta.
Három fehér színű egér?
De hiszen akkor visszajárhattak tejfölért!
Mert Micike megengedte, hogy itt lakmározzanak vacsorára,
és ezután csendes pihenőt tartsanak az egész éjszakára.
Így Bözsikém egymagában belátta,
hogy nem vele játszik már a legkedvesebb barátja.
Nem is figyelt a meleg tejjel megtöltött táljára,
csak néhány könnycsepp hullott lekonyuló bajszára.
Ám kora reggel hangos nótaszóra ébredt,
kismadarak hangján sem szólna szebben ez a kvartett ének,
mert Bözsike születésnapját megünnepelni jöttek,
ez alkalomból Micike és a három kisegér nem tartották be a csöndet.
Az én kiscicám különösképpen meglepődött,
de mindannyiuk között máris vidám, összetartó, hű barátság szövődött.
És mi, gazdasszonyok, hogy ne haragudjunk rájuk,
"macskajaj" ellen a megmaradt tejfölt kínáltuk.
2021. február 13.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Abraks_Anna2021. december 5. 13:47
Nagyon aranyos vers! Adri
Angyalka73(szerző)2021. március 2. 04:12
@Mikijozsa:
Kedves Miklós! Nagyon szépen köszönöm , hogy olvasol és tetszik neked.
Üdvözlettel, Melinda
Angyalka73(szerző)2021. március 2. 04:11
@lantgyorgyi3:
Kedves Györgyi!
Sok-sok szeretettel köszönöm neked és a kis unokáidnak , hogy tetszik nekik, ennek igazán örülök !
Ha tudtam ezzel az egyszerű versemmel örömet okozni az unokáidnak, már megérte papírra írni.
Üdvözlettel és köszönettel, Melinda
Mikijozsa2021. február 28. 01:19
nagy kaland vár az olvasóra - el sem kezdődik és lám a szomszéd macskája a három fehér egeret kergeti épp a
gazdasszonya szeme láttára s az izgalom tetőfokára hág, de aztán jön a születésnap és minden jóra fordul, gratulálok szívvel szeretettel
Angyalka73(szerző)2021. február 27. 13:55
@Martonpal: @Csendhangjai: @donmaci: @barnajozsefne: @molnarne: @Leslie2016: @Gyula16: @Pflugerfefi: @budajo: @kicsikincsem: @rildi: @TURIKARI68: @tomorg: @lnagypet: @lantgyorgyi3: @Katka69: @Kriszti12: @gypodor:
Nagyon szépen köszönöm kedves szavaitokat és sziveteket!
Kedves véleményetek mindig öröm számomra.
Legyen szép a délutánotok.
Melinda
gypodor2021. február 27. 10:13
Ám kora reggel hangos nótaszóra ébredt,
kismadarak hangján sem szólna szebben ez a kvartett ének,
mert Bözsike születésnapját megünnepelni jöttek,
ez alkalomból Micike és a három kisegér nem tartották be a csöndet.
Tetszik
Eredeti és bájos
Szívvel
Gyuri
Kriszti122021. február 27. 09:39
Aranyos versedhez szívvel gratulálok!
Szeretettel
Kriszti
Katka692021. február 27. 08:33
Bájos verses mese!
Szeretettel gratulálok: Katka
lantgyorgyi32021. február 27. 08:15
Aranyos történet, remek rímekkel!,három unokám mellettem,ök is figyelemmel hallgatták.
Köszönjük szépen kedves kis versed.
Nagy szeretettel vagyunk szívet nagyszerű alkotàsodhoz.
POET ölelés Györgyi és az unokák
lnagypet2021. február 26. 17:07
Kell néha az elmének,a léleknek pár felhőtlen perc,az ilyen kedves
történetek segítségével! Szívvel:Z Nagy L
tomorg2021. február 25. 12:42
Aranyos, olvasmányos, üdítő...
Ragyogó alkotásodhoz, ❤ gratulálok Gábor (31)
TURIKARI682021. február 25. 12:16
Szívvel olvastam gratulálok versedhez kedves Melinda
rildi2021. február 25. 09:59
Drága Melida, imádtam cicás versedet - gondolom, érthető okokból, hiszen nem csupán aranyos, élvezetes történetet hoztál, de egy macskaimádónak igazi ínyencség volt az alkotásod! :)))
Szeretettel ölellek: Ildi
kicsikincsem2021. február 25. 09:29
A meséhez szívvel gratulálok.
Ilona
budajo2021. február 25. 09:12
Nagyon aranyos mesét írtál, élményt volt olvasni, kedves Melinda. Szívvel, szeretettel gratulálok!
Józsi
Pflugerfefi2021. február 25. 09:11
Meseszép alkotàs!
Aranyos történet, remek rímekkel!
Szívvel szeretettel gratulálok!
Feri.
Gyula162021. február 25. 08:44
Szerintem ma állattani versek születnek kedves Melinda. Az előbb egy szúnyog akadémiát olvastam. De lehet,hogy egyetem volt. Most meg a cica,és az egér kvartett születése. Jön a tavasz. Szép lesz az állatok zenekara.
Szép kis történetet kerekítettél. Olyan igazi csemege. Könnyed laza sorok. Szórakoztató történet.
Szép, és tartalmas vers. Szívvel gratulálok hozzá.
Üdvözlettel Gyula.
Leslie20162021. február 25. 07:31
Remek aranyos kis mese.
Szívvel olvastam versed.
László
molnarne2021. február 24. 21:51
Nagyon aranyos mesédet szeretettel szívvel olvastam gratulálok:ICA
barnajozsefne2021. február 24. 21:07
Tündéri állatmeséd nagyon tetszik, kedves Melinda!
Szívvel, Erzsi
donmaci2021. február 24. 21:02
Nagyon tetszett! Szívvel viszem Józsi:))
Csendhangjai2021. február 24. 20:54
Aranyos, meseversed, bizonyára a gyerekek kedvence lesz! :-)
Szívvel gratulálok - szeretettel:
Klára
Martonpal2021. február 24. 20:13
Nagyon aranyos!
Szívvel gratulálok versedhez...attila
Angyalka73(szerző)2021. február 24. 19:30
@kokakoma: @John-Bordas: @B...yL...o: @Eci: @1-9-7-0: @CD57.sz: @kincseshaz: @41anna:
Nagyon szépen köszönöm szeretetteljes szavaitokat!
Legyen szép az estétek.
Melinda
Törölt tag2021. február 24. 19:16
Törölt hozzászólás.
kincseshaz2021. február 24. 19:16
Kedves Melinda! Mindig elbűvölsz csodás meséiddel.
Szeretettel, szívvel jártam Nálad. Ilona
CD57.sz2021. február 24. 19:07
Tetszéssel, örömmel olvastam tüneményes
verses mesédet. Köszönöm az élményt!
Szívvel, szeretettel: Klári
1-9-7-02021. február 24. 18:40
Az én kiscicám különösképpen meglepődött,
de mindannyiuk között máris vidám, összetartó, hű barátság szövődött.
És mi, gazdasszonyok, hogy ne haragudjunk rájuk,
''macskajaj'' ellen a megmaradt tejfölt kínáltuk. szuperek vagytok mint versed is amihez én szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó
Eci2021. február 24. 17:49
Drága Melinda! Nagyon aranyos mese! Nagy szívet hagyok jutalmul! Szeretettel Edit
B...yL...o2021. február 24. 17:30
kedves meseversed jókedvre derített, köszönöm.
És gratulálok a nagyszerű vershez:
László
B...yL...o2021. február 24. 17:28
Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.
John-Bordas2021. február 24. 17:25
Jaj,de aranyos és kedves vers, nagyon tetszett hatalmas ❤️ gratulálok hozzá ölel János szeretettel
kokakoma2021. február 24. 17:16
Nagy élvezet volt olvasni tündéri versedet. Szívvel gratulálok, és köszönöm. János
Angyalka73(szerző)2021. február 24. 17:04
@feri57: @S.MikoAgnes: @Noemi1976: @Golo: @JohanAlexander: @Zsuzsa0302: @lizomka:
Kedves véleményeteket sok szeretettel köszönöm!
Szép napot kívánok nektek is.
Melinda
lizomka2021. február 24. 16:28
Remek ! Gratulálok szeretettel!❤💟Kati
Zsuzsa03022021. február 24. 15:52
Fantasztikus!
Remek, vidám, nagyszerű verset írtál.
Örömmel időztem nálad.
Szívvel olvastalak.
Szép napot kívánok:
Zsuzsa
JohanAlexander2021. február 24. 15:45
Melinda, kedves vers.
Golo2021. február 24. 15:34
Nagyon szép a mese.
Szeretettel gratulálok versedhez: Radmila /4.♥/
Noemi19762021. február 24. 15:27
Imádtam, nem csak a cicák miatt. Remek, vidám, barátságos vers egy különleges barátságról. Szívvel és öleléssel: Noémi
S.MikoAgnes2021. február 24. 15:20
Drága Melindám! Micsoda fantáziád van!
Mindig ámulattal olvasom remekbe szabott, meglepő fordulatra épülő tündéri mesés-verses elbeszélő költeményeid!
Óriási szívvel gratulálok! Élmény volt olvasnom!
Szeretettel látlak az én valós szomorú gyermek történetemhez,
ott is van ''fordulat''.
Szeretetteli ölelésemmel:
Ági
feri572021. február 24. 15:03
Nagyon szép mese, tetszik.
Első Szívvel,
Feri