Nagy András Drame

Tűz és jég

Tűz és jég, mint az ég és föld.
Ellentéteket szövő idő, s Hold,
Hold alatt nyugszik bíborvörös folyó.
Benne mártózik valami, ami szemet szúró.

Folyó, vagy maga az ember...
Savanyú akár az áfonya, édes mint az eper.
Lélektani ballada mi leírja e érzést mi felkel,
Vagy maga az érzés, mit érez egy érző ember.

Az ellentétek oly különbözőek,
S oly felfoghatatlanul nehéz tények,
Miket nem tudva, érezve élünk át.
S érzelmi világunkban semmi se szabhat határt.

Mint a tűz és jég, forró avagy a hideget,
Megérintem, megéget vagy ha hűvös a tekintet.
Szerelem, vagy kínszenvedés,
Ami hol mámor, hol ellenvetés.

De miként jobb a meleg és a szerelem,
Hiszen életünket kitölti a gátlásos sejtelem.
Szerelmesen tisztán őszintén,
Meleget fagytól távol tartva tüstént.

S talán a fagyot is felmelegítheti,
Egy érzelem mi élettel teli.
Felolvasztja a hideg téli éjszakát...
S ha velem vagy, a jég, tűzzé szökik át.

Felmelegítem fagyos szívedet,
S ha szeretsz, boldoggá teszem minden percedet.
Kérlek, ha fagyos szívedet nem töri meg e tűz,
Ne legyél rest kihozni magadból minden keserűt.

Oszd meg velem titkaidat, félelmeidet.
Miként én is átadom neked érzelmeimet,
Hmm...De szép lenne e csodás látkép.
Oly csodás... Oly szép...

Vágyak tengerében álomvilágba merülvén,
Azúrkéken világít egy lámpa a világ tetején.
Megérintve azt, felszínre tör,
Megértve téged... A szikra innen jön.

Nevezz akárminek,
S ahogy érzed, árulj el mindenkinek.
Érezz úgy, ahogy szíved tartja,
Szeress úgy, mint senki soha.