Szerző
Jekő György

Jekő György

Életkor: 79 év
Népszerűség: 147 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 231 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. március 10.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (49)

Jekő György

Lehajtott fejjel

Ma sem érte el az óra kezdetét,
S tudja, ezért ismét tenyeres jár,
Érzi, néha igaztalan az élet,
Lehajtott fejjel a büntetésre vár.

Nem kérdezi senki a késés okát,
A lénia lesújt, sajog a tenyér,
Rezzenéstelenül veszi tudomásul,
Könnyet sem ejt, de arca hófehér.

Jó idő óta így kezdi a napot,
A büntetés ellen sem tiltakozik,
Úgy érzi, az ok nem tartozik másra,
Ezért hagyja magát alázni porig.

Egy borús reggel úgy hozza az élet,
A tanár másik úton megy iskolába,
Egy kerekesszéket toló gyerekként,
Fenyített diákját meghökkenve látja.

Nagyon megrendíti a felismerés,
Mert tájékozatlanul ítélkezett,
Nem járt utána, nem kereste az okot,
Már érzi, mily óriásit tévedett.

Másnap ismét előtte a nyújtott tenyér,
Lelkét őszinte megbánás hatja át,
Bocsánatért féltérdre ereszkedve,
A nyújtott tenyérbe teszi a léniát.

Egymásra néznek, s biztosan tudják,
Többé nem történhet velük ily dolog,
Megbékélve, hosszan ölelik egymást,
S mindkettőjük szeméből könny csorog.

Kiskunhalas, 2021. február 13., Elvis Naci: Ne ítélkezz! Ne légy előítéletes! című kisfilm alapján

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Callypso2021. május 24. 21:27

Minden érző lélek szemébe könnyet csal ennek a költeménynek a kemény fájdalma, a ridegsége, de a végén megcsillanó emberség egyaránt... Szeretettel és őszinte elismeréssel gratulálok!

HalaszZ2021. április 20. 18:57

Nagyon szép, megható vers. Szívvel olvastam! Zoltán

lorso2021. április 6. 22:33

Szépre írt alkotás.
Zsolt

BV2021. március 31. 21:38

Kedves Gyuri! Be kell valljam ezt most én is megkönnyeztem. Szívvel és szeretettel gratulálok: BV

editmoravetz2021. március 20. 18:47

Kedves Gyuri!

Engem is nagyon megfogott a film mondanivalója - ahogy elkezdtem olvasni versedet, azonnal eszembe jutottak a film pergő kockái.

Nagyon szépen megkomponált versednél óriási szíves hagyok szeretettel: Edit

Zakeus2021. március 18. 11:32

Nagyon megható, gyönyörű vers! ♥️
Napom verse!
Gratulálok!
Gábor.

Pesterzsebet2021. március 16. 20:22

Kedves Gyuri! Régen szokás volt ez a fenyítési mód. Akkor is nagyon rossz volt. Megható, szép történet. Szívvel olvastam. Gina

kicsikincsem2021. március 14. 15:11

Megható történet, szívvel gratulálok.
Ilona

1111112021. március 13. 14:37

Láttam a filmet,akkor is könnyeztem,szépre írtad kedves Gyuri,szeretettel hagyok szívet. Piroska

Gyula162021. március 13. 09:53

A filmet nem látta. De a facebook oldalon láttam egy részletet ami egy gyermekről szólt. Aki késet. És vonalzóval várták.
Versedet olvasva, a képek előttem peregnek. Nagyon nagy az együttérzés benned kedves György. Azonosultál a filmmel.
Nagyon szép, és tartalmas empátiával megírt vers.
Szívvel gratulálok hozzá.
Üdvözlettel Gyula.

bardosedit2021. március 12. 07:42

Szívhez szóló szépen megverselt alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Szeretettel Edit

1-9-7-02021. március 11. 22:30

Láttam ezt a kisfilmet de ha nem láttam volna CSODÁLATOS szép versed alapján is ''leforgott'' volna előttem CSODÁLATOS szép lélegzet elállító versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

gypodor2021. március 11. 20:31

Gyönyörű vers
Szívvel
Gyuri

Katka692021. március 11. 19:45

Láttam a filmet, szívszorító. Nagyszerűen vissza tudtad adni a mondanivalóját, hangulatát!
Szeretettel gratulálok: Katka

Katka692021. március 11. 19:43

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Fresh2021. március 11. 19:24

Kedves Gyuri, láttam a filmet, nagyon megható volt, megérdemelte az Oscar díjat. Versed is szépséges, örülök, hogy olvastalak, nagyon megfogott a versed gondolatiságában. Ezentúl figyelőmmel kísérlek tovább. Szívet hagyva szeretettel gratulálok csodás versedhez. Edit

viola612021. március 11. 16:46

Szép összegzés!☺💮

ereri2021. március 11. 16:13

''Egymásra néznek, s biztosan tudják,
Többé nem történhet velük ily dolog,
Megbékélve, hosszan ölelik egymást,
S mindkettőjük szeméből könny csorog.''

Kedves Gyuri! Ritka élmény, ilyen erejű elbeszélő költeményt olvasni! Örülök, hogy figyellek. Lenyűgöző alkotásodat mind a tartalma, mind a formája kiemeli az itteni verstengerből! Köszönöm, hogy olvashattam és részese lehettem a gondolatiságának! Gratulálok és hatalmas szívem mellette - szeretettel, mély tisztelettel: E. E.

41anna2021. március 11. 16:03

''Másnap ismét előtte a nyújtott tenyér,
Lelkét őszinte megbánás hatja át,
Bocsánatért féltérdre ereszkedve,
A nyújtott tenyérbe teszi a léniát.''

31szív) Nagyon szép vers!
Melinda

molnarne2021. március 11. 15:54

Nagyon szép megható alkotás szívem hagyom szeretettel gratulálok:ICA

SzaipIstvanne2021. március 11. 15:54

Kedves György! Bár a fílmet nem láttam, de olyan hűen megírtad
a történetet, így is szívszorító. Szívvel gratulálok, remek alkotás.
M.

Martonpal2021. március 11. 15:51

Nagyszerűen írtál erről a filmrészletről.
Szívvel gratulálok versedhez...attila

Metta2021. március 11. 15:40

Kedves Gyuri!
Láttam a filmet ,és a szívemig ért ,nem beszélve a könnyekről!
Szívvel, szeretettel gratulálok nagyszerű versedhez!
Margit

John-Bordas2021. március 11. 13:03

Gyuri, láttam a filmet,megkonnyeztem, megérdemelte az Oszkart,versed nem kevésbé jó,nagy ❤️ gratulálok hozzá ölel János szeretettel

TURIKARI682021. március 11. 12:50

Szívvel gratulálok versedhez György

GePir2021. március 11. 12:34

Láttam a filmet , gratulálok a vershez! Tetszik. Piroska

kokakoma2021. március 11. 12:03

Hűen írtad le a történetet, engem megfogott amikor láttam. Szíves tisztelettel gratulálok János

Golo2021. március 11. 10:30

Láttam a kisfilmet. Szépen versbe foglaltad.

Szeretettel gratulálok versedhez.
Mila /19.♥/

Pflugerfefi2021. március 11. 10:30

Csodás és vègtelenül megható alkotàs!
Nagy szívvel gratulálok!
Feri.

ditte1422021. március 11. 09:21

Kedves Gyuri!

Nagyon szép verset írtál erről a pár perces, Nobel díjas, megható, elgondolkodtató filmről.

''Másnap ismét előtte a nyújtott tenyér,
Lelkét őszinte megbánás hatja át,
Bocsánatért féltérdre ereszkedve, !!!
A nyújtott tenyérbe teszi a léniát.''
Összességében óriás szívet hagyok,
részben a témaválasztásért, részben pedig a
nagyon érzékletesen ábrázolt történet megírásáért.
Szeretettel, elismeréssel gratulálok:
Erzsébet

5206162021. március 11. 09:14

Kedves György! Ezt a történetet át éltem. Akkor is és most is megsirattam mind ketelyüket. Gyönyörű versednél szívemet hagytam és elismerésemmel gratulálok. Sándor

CD57.sz2021. március 11. 08:31

Elismeréssel, szívvel gratulálok versedhez.
Láttam én is a filmet, akkor is és most
is könnybe lábadt a szemem.
Klári

JohanAlexander2021. március 11. 08:05

Gyuri Bátyám, láttam és megkönnyeztem azt a kisfilmet,
ahogyan versedet is.
Hatalmas szívet küldök.

rildi2021. március 11. 08:01

Megdöbbentően szép, életízű történetet hoztál nagyszerű versedben, kedves Gyuri! Lélekemelően zártad mesteri alkotásodat!
Szeretettel és nagy elismeréssel gratulálok: Ildi

S.MikoAgnes2021. március 11. 07:42

Nem láttam a filmet, drága Gyuri, de olyan láttató erővel és mély empátiával alkottál a történetből szívszakasztóan megható verset,
melyhez igazi tehetség adatott meg Neked!Vérbeli pedagógus vagy!
Tökéletes mint vers is!
Hatalmas szívem érte szeretetteli ölelésemmel:
Ági

Leslie20162021. március 11. 07:07

Nagyszerű alkotás.
Szívvel olvastam versed.
László

m.falvay2021. március 11. 07:03

Megható szép történet . Remek feldolgozás .
SzívvelMiki

Zsuzsa03022021. március 11. 06:36

Hát igen.
Nagyszerű verset írtál.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szép napokat kívánok jó egészségben:
Zsuzsa

feri572021. március 11. 06:08

Sokszor az életben sokan hamar ítélkezünk s adunk tenyerest .
S később lelkifurdalással nézünk szembe. valós tükörképe életünknek ez az alkotás, kiemelten magas színvonalon.
Nagyon tetszik a versed György.
Nagy 9. Szívvel gratulálok.
Barátsággal,
Feri

biro.gizella2021. március 11. 05:10

Szeretettel gratulálok,kedves György!
Versed olvasása után rájöttem, hogy Én is láttam a kisfilmet,
de ahogyan ezt versbe öntötted az mestermunkának számít!
Köszönöm szépen,hogy olvashattam!
Tisztelettel: Gizella

'' Nem kérdezi senki a késés okát,
A lénia lesújt, sajog a tenyér,
Rezzenéstelenül veszi tudomásul
Könnyet sem ejt, de arca hófehér.''

lejkoolga2021. március 11. 02:08

Remekül feldolgoztad a filmet, kedves Gyuri!
Én is láttam és elérzékenyültem rajta.
Szeretettel hagyok szívet:
Olgi

szalay2021. március 11. 01:47

Kedves Gyuri,meghatóan szép történet,megható,láttuk a kisfilmet,nejem meg is siratta, gratulálok István (5)

orok.szerelem552021. március 10. 23:27

Kedves Gyuri!
Láttam a kisfilmet, remek versben mondtad el a tanulságos történetet!
A kisfilm láttán és olvasva versed is könnybe lábadt a szemem.
Szívethagyva, szívből elismeréssel, szeretettel gratulálok kiváló alkotásodhoz!
Margit

VaradyEndre2021. március 10. 23:26

Nagyon szép, megható versedhez nagy szívvel gratulálok.
Üdvözlettel:Endre

5367712021. március 10. 22:51

Megrendítően szép verset írtál a kisfilm alapján! Szívvel tetszik.
József

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom