Szerző
Lejkoné Kristóf Olga

Lejkoné Kristóf Olga

Életkor: 74 év
Népszerűség: 349 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 419 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. március 13.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (79)

Lejkoné Kristóf Olga

Fényét vesztett gondolatok

Hetvennégy év tavasza
bennem dobog,
nem tudhatom, vonatom
meddig robog...
Felcsillanó pocsolyák
napsugara
jelzi, itt a természet
új tavasza.
Óriási a tömeg,
kevés a lét.
Keresem a kikelet
langy melegét,
rám áradó fényözön
kápráztat el,
nem láthatom, hogy mi van
távol, s közel.

Gondolatom a múltból
visszaköszön.
Felsejlik a sokszínű
virágözön,
jöhet minden, vagy semmi...
lényegtelen.
A lelkem egy darabját
dobra verem.
Haldoklik az akarat.
Bűnös vagyok!
Világ pusztulásában
részt vállalok,
mert amíg a sorsáról
vitatkozunk,
visszafordíthatatlan
kárt okozunk.

Gyáván megfutamodni
nem akarok.
Fényét vesztve szállnak a
gondolatok,
megvalósult gyalázat -
emberi tett.
Rombolásunk az Isten
bocsássa meg.
Az ősz kopott napjain
csitul a fény,
csak hervadó szépsége
lett az enyém.
Életem száz kérdése
válaszra vár.
Nem futhatok előle,
mert megtalál.

Mokcsamogyorós, 2021. február

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


nefelejcs2021. április 7. 11:16

Élmény volt olvasni csodálatos versedet.
Szívből gratulálok!
Anikó

HalaszZ2021. április 6. 22:14

Nagyszerű versed szívvel olvastam! Figyelőmbe vettelek. Zoltán

Krisztina19652021. március 26. 11:19

Kedves Olga! Szép soraidhoz szívvel gratulálok! Kívánok mèg sok-sok tavaszt. Kriszti

sunil2021. március 24. 09:18

Nagyon szép és igaz verset írtál, Olga kedves. Érzem, hogy sokszor vendég leszek műveidnél, mert tetszenek a verseid.
Szeretettel: sunil

1958.11.252021. március 21. 22:49

''Az ősz kopott napjain
csitul a fény,
csak hervadó szépsége
lett az enyém.
Életem száz kérdése
válaszra vár.
Nem futhatok előle,
mert megtalál.''
Nagyon szép a versed Olga!!
üdvözöllek:
ági

nociversek892021. március 20. 23:35

Üdvözletem! Gratulálok a csodálatos soraihoz, nagyon tetszettek e sorok. Kívánok további sok sikert! Udv:Nóri

pummogo2021. március 19. 20:43

Isten éltessen sokáig kedves Olga. Különleges számadásodnál szívet hagyok, szeretettel, Zsófia.

m.agnes2021. március 19. 16:32

Csak az tud hervadni, ami egyszer virult.
Szeretettel gratulálok, a sok szép tavaszodhoz.
Ági

Nichi-ya2021. március 19. 15:48

Gyönyörű, nagyon megható alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

75777aversek192021. március 18. 20:35

Megérintő, szép versedhez szeretettel szívvel gratulálok! Anita

editmoravetz2021. március 18. 19:02

Isten éltessen még sokáig, hogy sok ilyen szépséges verset olvashassunk tőled!
Szívvel-szeretettel gratulálok: Edit

John-Bordas2021. március 18. 17:07

Versed gondolatisaga lenyűgöző, kiváló minőségű vers, nagyon tetszett hatalmas ❤️ gratulálok hozzá ölel János szeretettel

Zakeus2021. március 18. 14:40

Gyönyörű vers szívvel szeretettel gratulálok!♥️
Gábor.

gyorezoltanne2021. március 17. 06:16

Nagyon szép. Szívvel olvastam. Julika.

Hege2021. március 16. 14:43

Nagyon szép vers!
Szívvel olvastam.
Szép napokat kívánok. Szeretettel Évi 🎻 e* - *

Doli-Erzsi2021. március 16. 07:56

Szívvel szeretettel olvastam a remek versedet!
Erzsi

uzelmanjanos9562021. március 15. 16:32

Szép versedhez gratulálok!János

J.Klari2021. március 15. 11:02

Ez a vers világít, sőt, ragyog! - A fényét vesztett gondolatok.
Önmagáért beszél.
Szívvel. Klári

erzsifarkas2021. március 15. 10:40

Nagyon szép versedhez szívből gratulálok, egy szívet is itt hagyok.
Erzsi

Golo2021. március 15. 10:34

Szeretettel gratulálok drága Olga b9lcsességgel írt versedhez.
Mila /58.♥/

1111112021. március 15. 09:54

''Bűnös vagyok!
Világ pusztulásában
részt vállalok,
mert amíg a sorsáról
vitatkozunk,
visszafordíthatatlan
kárt okozunk.''
Bizony igaz Olgikám,nagyszerű verset írtál,szeretettel,szívvel jártam nálad. Piroska

Cila032021. március 15. 09:28

Hatalmas szívet hagyva jártam versednél:

Magdi

CD57.sz2021. március 15. 09:01

Szívvel, szeretettel időztem
csodás soraidnál, gratulálok
versedhez: Klári

HJudit2021. március 15. 08:49

Csodálatosan megírtad drága Olgi! Nagy szívvel, szeretettel! Judit

Kriszti122021. március 15. 06:47

Mély gondolatokat vetettél fel versedben.
Nagyszerű alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Szeretettel
Kriszti

Greczine-Erzsi2021. március 14. 21:33

Csodálatos alkotás ,bizony sok kérdésre várjuk még a választ,amit nem biztos hogy meg is kapunk.SZÍVBŐL GRATULÁLOK!
Erzsi

lilapetunia2021. március 14. 21:26

Kedves Olgi,
szívvel és szeretettel gratulálok,
Márta

V.P.2021. március 14. 19:20

''megvalósult gyalázat -
emberi tett.
Rombolásunk az Isten
bocsássa meg.''
Bizony ez nagyon igaz, gratulálok ehhez a remek versedhez!

41anna2021. március 14. 17:43

''Gyáván megfutamodni
nem akarok.
Fényét vesztve szállnak a
gondolatok,
megvalósult gyalázat -
emberi tett.
Rombolásunk az Isten
bocsássa meg.''

49szív) Mély s szép vers kedves Olga!
Melinda

GePir2021. március 14. 17:19

Megérintett! Életem száz kérdése válaszra vár . Nem futhatok előle mert megtalál ! Szívvel olvastam, szivvel gratulálok. Piroska

kicsikincsem2021. március 14. 16:46

Szeretttel olvastam, szívvel gratulálok.
Ilona

zsuzsakalocsa2021. március 14. 16:20

Drága Olgi!
Remek sorok, '' fényét vesztve szállnak a gondolatok, ''
mennyire igaz! Szívvel, szeretettel gratulálok:
Zsuzsa

Katka692021. március 14. 14:20

Drága Olgikám!
Mély igazságok vannak versedben!
Szeretettel gratulálok: Katka

gyorgyjeko2021. március 14. 13:20

Kedves Olga!
Mély gondolataidat remek versbe foglaltad! Szívet küldve gratulálok Gyuri

JohanAlexander2021. március 14. 13:09

Olgi, szívvel gratulálok!

Martonpal2021. március 14. 11:24

Nagyszerű alkotás!
Nagy szívvel gratulálok...attila

Elise2021. március 14. 10:40

''Óriási a tömeg,
kevés a lét.
Keresem a kikelet
langy melegét,
rám áradó fényözön
kápráztat el,
nem láthatom, hogy mi van
távol, s közel.''
Nagyon tetszett!
Szívvel; Elise

Dicsoefimaria2021. március 14. 09:56

Szívemből szóltál, nagyon szép:)

Zsuzsa03022021. március 14. 09:20

Drága Olgi! Mély és kitűnő verset írtál.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szép napokat kívánok jó egészségben:
Zsuzsa

''Életem száz kérdése
válaszra vár.
Nem futhatok előle,
mert megtalál.''

60afrod2021. március 14. 09:12

Kedves Olgi!
Igaz, szép versedhez, szívvel és szeretettel gratulálok!
Ildikó

Metta2021. március 14. 08:49

Drága Olgi!
''Életem száz kérdése
válaszra vár.
Nem futhatok előle,
mert megtalál.''
Nagyon bölcs,remek versed szívvel olvastam!
Szeretettel gratulálok!
Margit

Pflugerfefi2021. március 14. 08:41

Olgika!
Mélyre nyúló gondolatözön
nagyszerű alkotásban!
Nagy szivvel szeretettel gratulàlok!
Feri.

gypodor2021. március 14. 07:57

Életem száz kérdése
válaszra vár.
Nem futhatok előle,
mert megtalál.

Ezzel sokan így vagyunk. Jó vers
Szívvel
Gyuri

Leslie20162021. március 14. 07:52

Nagyszerű alkotás.
Szívvel olvastam versed.
László

1957052520122021. március 14. 07:28

Fényesen csillognak a fényét veszetett gondolatok. Szeretettel szívet hagyok , Irén

bereczkif2021. március 14. 07:06

Nagyon szép versedet szívvel olvastam: Ferenc.

m.falvay2021. március 14. 07:02

Figyelem felkeltő , szép , őszinte szavak .
Szívvel olvastam .
Miki

rildi2021. március 14. 06:51

Drága Olgikám, most csak egy nagy ölelést tudok küldeni, kívánva Neked még nagyon sok boldog, alkotókedvvel teli évet!
Szeretettel: Ildi :)

anci-ani2021. március 13. 21:18

''Az ősz kopott napjain
csitul a fény,
csak hervadó szépsége
lett az enyém.
Életem száz kérdése
válaszra vár.
Nem futhatok előle,
mert megtalál.''

Elszaladni előle nem is kell, mert az élet szép, csodákat rejteget...
Gyönyörű, versedhez drága Olgi, gratulálok szívvel, szeretettel!
Anci

Zsuzsa-Amriswil2021. március 13. 20:58

Szívemből szóltál.

Szeretettel olvastalak: Fazekas Zsuzsa

ditte1422021. március 13. 20:56

Drága Olgi!

Hatalmas elánnal, átéléssel írtad meg ezt a
nagyon szuggesztív alkotásodat.
Határozott kritikával, kiállással a jó ügy mellett,
megtapasztalva, hogy a bolygónk védelme csak a kommunikáció szintjén működik.
Óriási szívvel, szeretettel gratulálok:
Erzsébet

''Bűnös vagyok!
Világ pusztulásában
részt vállalok,
mert amíg a sorsáról
vitatkozunk,
visszafordíthatatlan
kárt okozunk.'' !!!

ditte1422021. március 13. 20:45

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

TURIKARI682021. március 13. 20:00

Szívvel olvastam gratulálok versedhez kedves Olga

ereri2021. március 13. 19:58

''Világ pusztulásában
részt vállalok,
mert amíg a sorsáról
vitatkozunk,
visszafordíthatatlan
kárt okozunk.''

Bárcsak mindenki belátná ezt drága Olgi! Tartalmas soraid mellett nagy-nagy szívem - szeretettel, tisztelettel: E. E.

Jolcsy2021. március 13. 19:45

Bölcs és őszinte gondolatok!
Szép alkotásodhoz szívvel, szeretettel gratulálok kedves Olga!
Joli

orok.szerelem552021. március 13. 19:44

Drága Olgi!
Kiváló, tartalmas verset hoztál szívvel, tetszéssel olvastam!
Szívből elismeréssel, szeretettel gratulálok csodás alkotásodhoz!
Ölellek: Margit

Sanyipapa2021. március 13. 19:21

❤ (16)
Sanyi

meszaroslajos602021. március 13. 19:15

Kedves Olga!
Remek elgondolkodtató alkotásodhoz nagy szívet adok, Lajos.

biro.gizella2021. március 13. 19:14

Szeretettel gratulálok, kedves Olga, gyönyörű versedhez!
Szívvel : Gizella

kokakoma2021. március 13. 18:53

Szívvel, szeretettel olvastam remek versedet. János

1-9-7-02021. március 13. 18:22

Életem száz kérdése
válaszra vár.
Nem futhatok előle,
mert megtalál. bizony így van Drága Olga bölcs kiváló élet versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

pete572021. március 13. 18:11

''Fényét vesztve szállnak a
gondolatok,
megvalósult gyalázat -
emberi tett.
Rombolásunk az Isten
bocsássa meg.''

Nagyszerűen megírt, tartalmas vers!
Szívvel, szeretettel gratulálok, kedves Olgi!
Margit

dobosigyorgy2021. március 13. 18:11

Csodaszép versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

S.MikoAgnes2021. március 13. 17:40

Csodálatos! Bármit kiemelhetnék.

''csak hervadó szépsége
lett az enyém.''

Drukkolok Neked!
Sok sikert!
Szívvel: Ági

Vihar2021. március 13. 17:35

Nagyon szép vers, tetszik!❤👁
''Bűnös vagyok!
Világ pusztulásában
részt vállalok,
mert amíg a sorsáról
vitatkozunk,
visszafordíthatatlan
kárt okozunk.''
Bölcs gondolatok!

''Rombolásunk az Isten
bocsássa meg.''
Így legyen! Sajnos a mai ember már hit nélkül éli mindennapjait, s még ennyit se tud kibökni!😔

Czirbela2021. március 13. 17:30

Nagyon szép!
Szívből, szívvel szeretettel: Béla

SzaipIstvanne2021. március 13. 17:19

Drága Olga! Nagyon tartalmas, kifejező életversedhez
szívet tettem.
''Az ősz kopott napjain
csitul a fény.
csak hervadó szépsége
lett az enyém.'' Érzem, pályázati vers, sok sikert kívánok.

M.

feri572021. március 13. 17:10

Szép alkotás Olga.
Szívvel olvastam.
Feri

N.Eva2021. március 13. 17:03

Kedves Olga! Versed tartalmas, bíráló, mégis mondanivalóját megbékélve, szépen írtad le. Gratulálok! Szívvel olvastam. Éva

5367712021. március 13. 17:01

Nagyon meghitt, szép, őszinte gondolatok! Szívvel gratulálok!
József

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom