Szerző

Decsi Zsuzsa

Életkor: 54 év
Népszerűség: 218 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 464 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. március 21.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (51)

Decsi Zsuzsa

Vasárnap

Hajnalhasadáskor de jó hozzád bújni,
mikor még a kismadarak is alszanak,
puha, meleg ágyunkban feléd fordulni,
a rossz álmok már többé nem aggasztanak.

Szuszogásod hangját boldogan fülelni,
ahogy az ébrenléted pereméhez érsz,
álmos szemeimet féltőn rád emelni,
puha ajkaiddal édes csókokat kérsz.

Derűs, napos reggel, várva várt már nagyon,
amikor túlvagyunk sok-sok dolgos napon,
kipihenve, frissen, mosolygós-derűsen
megpillantod reggelinket az asztalon.

Tavaszi időben sportosan öltözve
alig várjuk már, hogy indulhassunk útnak,
csak úgy repül szívem, lábaim szaladnak,
kezemet megfogva húznak erős ujjak.

Tűző napsütésben kimegyünk a rétre,
az erdőn túlra, a kis patakhoz érünk,
hol a vadak éjjel boldogan ihatnak,
hallgatjuk a vizet, és egymásra nézünk.

Fenyőerdő borul hatalmas tagokkal
a kis patak mellett nagy ágakkal felénk,
szaporítja terét az elszórt magokkal,
több kis fenyőfa lesz itt, mint mi sejtenénk.

Mellettünk a réten lovak legelésznek,
a jól ismert birkák, tehenek és kecskék,
csendes közönyükkel bámulnak meg minket,
legelnek tovább, ahogy eddig is tették.

Igazi boldogság mindig idejönni,
nagyobb érték ez számunkra az aranynál,
friss szellő fújdogál, madarak dalolnak,
elindulunk haza, pedig még maradnál.

Tavaszi melegben, illatozó szélben
sétálgatunk haza, kéz a kézben marad,
felnézünk az égre, mosolygunk a fényben,
szépen megköszönjük, mit kaptunk általad.

Hefenhofen, 2021. március, Drága férjemnek szeretettel

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. július 24. 17:36

@Metta: Hálásan köszönöm!🌸🌸🌸Fazekas Zsuzsa

Metta2021. július 23. 12:58

Gyönyörűen megírt vers!
Szívvel, elismeréssel gratulálok!
Margit

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. május 11. 17:56

@Donkanyar: Kedves vagy, Attila, nagyon szépen köszönöm.

Üdvözöllek: Fazekas Zsuzsa

Donkanyar2021. május 10. 13:23

Remek vers, szívet hagytam!
Gratulálok,

Attila

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. április 19. 10:00

@vamosiistvan: Kedves látogatásodat nagyon köszönöm.

Fazekas Zsuzsa

vamosiistvan2021. április 18. 11:03

Szép versedhez, szívvel gratulálok!Tisztelettel:V.István

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. április 6. 13:16

@ditte142: Kedves figyelmedet és jó szavaidat hálásan köszönöm. Nálunk is esett hó éjjel és hamarosan folytatja, úgy néz ki....

De itt az Alpok alján ez nem különleges. Sok szeretettel üdvözöllek Svájcból :Fazekas Zsuzsa

ditte1422021. április 6. 12:15

Drága Zsuzsa!

Versed, csupa élet, árad, mit a fürge patak és olyan friss.
Megható, amilyen szeretettel viszonyulsz Te is a természethez, teljesen beleéltem magam a szituációba.
S már ez is derűssé tett.
Itt nálunk éppen most állt el a hóesés.
Milyen jó, hogy sok Poet-os, természet-és kertbarát!

''Igazi boldogság mindig idejönni, !!!
nagyobb érték ez számunkra az aranynál,
friss szellő fújdogál, madarak dalolnak,
elindulunk haza, pedig még maradnál.''
Nagyon nagy szívvel, szeretettel
olvastalak:
Erzsébet

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. április 6. 11:30

@princi: Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen.

Fazekas Zsuzsa

princi2021. április 5. 21:49

Remek, szerethető vers!
Örömmel olvastam.

Üdv,
M.

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. április 4. 21:15

@editmoravetz: Drága Editke, hálás szívvel köszönöm megtisztelő figyelmedet és jó szavaidat.

Nagy ölelésem a távolból :Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. április 4. 21:14

@Kicsikinga: Boldog vagyok, hogy eljöttél, drága kicsi Kingácska.

Ölellek szívből : Fazekas Zsuzsa

Kicsikinga2021. április 4. 10:39

Gyönyörű ajándék!

editmoravetz2021. április 4. 08:00

''Tavaszi melegben, illatozó szélben
sétálgatunk haza, kéz a kézben marad,
felnézünk az égre, mosolygunk a fényben,
szépen megköszönjük, mit kaptunk általad.''

Drága Zsuzsám!
Olyan boldogság árad versedből, melyről sokan csak álmodni tudnak.
Szívből kívánom, hogy maradjon örökre ilyen fantasztikus csoda számotokra az együttlét!
Sok-sok szeretettel gratulálok versedhez is!
Írj még sok ilyen szépet!
Szeretettel ölellek: Edit

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. április 3. 19:28

@szalay: Kedves István, látogatásod megtisztelő számomra. Hálásan köszönöm jó szavaidat.

Fazekas Zsuzsa

szalay2021. április 3. 05:19

kedves Zsuzsa,teljesen igaz,egy megértő,szerető társ mellett az élet csodálatos,
gratulálok remek versedhez, István (figyellek a továbbiakban) (47)

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. április 2. 20:27

@Locoen: Drága Tamás, mélyen meghatnak mindig kedves soraid, amiket látogatásod során verseim alatt hagysz.

A legnagyobb szeretettel és tisztelettel köszönöm neked, hogy mindig ilyen figyelmes és jó vagy hozzám és a többi versíró társunkhoz is. Bizonyára mindnyájuknak jólesnek értékes és rendkívüli érzékenységtől tanúskodó soraid. A sok szépséges költemény mellett, melyeket van szerencsém ezen az oldalon olvasni , külön öröm minden ilyen szívmelengető hozzászólás.

Baráti ölelésem küldöm neked a távolból, minden szépet és jót kívánva :

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. április 2. 20:22

@stapi: Köszönöm szépen a látogatást, szép estét kívánok:


Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. április 2. 20:21

@BV: Hálás szívvel köszönöm a kedves látogatásodat.

Sok szeretettel üdvözöllek: Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. április 2. 20:21

@Gmeindlmargitka: Kedves szavaidat nagyon köszönöm.

Sok szeretettel üdvözöllek: Fazekas Zsuzsa

Locoen2021. április 2. 14:27

Gyönyörű, igazán magával ragadó, megható szenvedéllyel, parázsló tiszta vággyal és intimitással égő, kis szerető bensőből fogant, odaadó és vágyakozó vallomás. Lélekből gratulálok alkotásodhoz, kedves Zsuzsa!

Drága Zsuzsa! Igazán érzelemmel teli, gyengédség és kellem mámorától telített óda ez a párodhoz. Mindig olyan szeretőn, tisztán, tisztelettel és rendkívüli boldogságtól kicsattanóan beszélsz férjedről, amelyet igazán reménnyel teli és magasztos olvasni, főleg ebben a mai világban, ahol az értékek, erkölcsi nívók egyre inkább kikopnak. Azt hiszem, hogy a ti sziklára épített frigyetek is egy olyan áldás, amelyen rajta van a Jó Isten kegyelme. Kívánom, hogy még számos, legalább ilyen volumenben eltöltött esztendőt éljetek meg egymással, szeretetben, hitben, egészségben és boldogságban! Ők vigyázzák lelketeket!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, áldott hittel és értékadó ihlettel karöltve, és sok szeretettel látlak legújabb versem kapcsán(is)!

Üdv.

Tamás

stapi2021. április 2. 09:14

Kedves sorokban gondolsz a férjedre! :)

BV2021. április 2. 08:44

''Tavaszi melegben, illatozó szélben
sétálgatunk haza, kéz a kézben marad,
felnézünk az égre, mosolygunk a fényben,
szépen megköszönjük, mit kaptunk általad.''

Gyönyörű sorok kedves Zsuzsa. 45.szívvel ❤️ gratulálok. Szeretettel: BV

Gmeindlmargitka2021. április 2. 00:24

Kedves Zsuzsa!
Versed olvasva, azt éreztem, hogy ez egy szerelmi vallomás, amit most nem te kaptál, hanem te adtál. Nagyon szép. Ezért egy örömteli szívet itt is hagyok!
Margó

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. április 1. 18:30

@Ahita: Drága Éva, kedves szavaid nagyon jólestek, köszönöm szépen.

Áldott ünnepeket és jó egészséget kívánok sok szeretettel :

Fazekas Zsuzsa

Ahita2021. április 1. 16:35

Kedves Zsuzsa!
Alighanem a boldogsághoz körénk teremtettek mindent, s ha észrevesszük, ha elfogadjuk, és sem mi, sem más nem rombolja szét, akkor olyan boldogságban lesz részünk, mint amit most nekünk ebben a kis versedben nekünk megmutattál!
Szívvel, szeretettel: Éva
Áldott ünnepet!

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 31. 22:08

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 29. 10:54

@MeszarosneMaya: Kedves Maya, nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál.

Szeretettel üdvözöllek: Fazekas Zsuzsa

MeszarosneMaya2021. március 28. 16:00

csodaszép természetvers, és szerelmi vallomás. Nagy szívvel olvastalak: Maya

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 27. 17:10

@adamne: Nagyon köszönöm, nagy ölelésemet küldöm szeretettel :

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 27. 17:09

@Mikijozsa: Nagyon kedves vagy, köszönöm megtisztelő figyelmedet.

Fazekas Zsuzsa

adamne2021. március 27. 15:59

Gratulálok drága Zsuzsám nagyon szép versedhez.
Szívvel, nagy szeretettel: Manyi

Mikijozsa2021. március 27. 10:14

Remek és hangulatos alkotás nagy szívet hagyva szeretettel gratulálok

''Igazi boldogság mindig idejönni,
nagyobb érték ez számunkra az aranynál,
friss szellő fújdogál, madarak dalolnak,
elindulunk haza, pedig még maradnál.''

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 26. 21:09

@Nichi-ya: Nagyon kedves vagy, Niki, köszönöm szépen.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 26. 21:09

@Golo: Megtisztelő figyelmedet hálás szívvel köszönöm, sok szeretettel üdvözöllek :Fazekas Zsuzsa

Golo2021. március 26. 18:27

Szeretettel gratulálok kedvesenke írt versedhez.
Radmila /38.♥/

Nichi-ya2021. március 26. 16:34

Nagyon szép, meghitt alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 24. 13:41

@111111: Nagyon kedves vagy, Piroska, köszönöm szépen.

Üdvözöllek szeretettel: Fazekas Zsuzsa

1111112021. március 24. 13:13

Idilli képek,meghitt hangulat,szépre írtad kedves Zsuzsa,öröm volt olvasni,szívesen tettem. Piroska

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 23. 14:49

@Eci: Drága Edit, hálásan köszönöm látogatásodat.

Üdvözöllek: Fazekas Zsuzsa

Eci2021. március 23. 14:46

Kedves Zsuzsa! Nagyon szép versednél nagy szívet hagyok! Szeretettel Edit

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 23. 14:43

@gypodor: Köszönöm szépen, kedves Gyuri.

Fazekas Zsuzsa

gypodor2021. március 23. 13:55

Tavaszi melegben, illatozó szélben
sétálgatunk haza, kéz a kézben marad,
felnézünk az égre, mosolygunk a fényben,
szépen megköszönjük, mit kaptunk általad.

Szép és meghitt vers
Szívvel
Gyuri

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 23. 11:35

@Czirbela: Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen.

Fazekas Zsuzsa

Czirbela2021. március 23. 11:34

Szívvel gratulálok és figyelőmbe veszlek.
Kérlek látogass el te is hozzám.
Szeretettel:Béla

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 23. 09:46

@GeorgRene: Kedves Georg, jó szavaidat és látogatásodat hálás szívvel köszönöm.

Szeretettel üdvözöllek: Fazekas Zsuzsa

GeorgRene2021. március 23. 06:11

Kedves Zsuzsa,

Szívvel olvastam és ajándékoztam lenyűgöző versedet.Gratulálok és sok sikert jó egészséget kívánok.
Tisztelettel
Georg Rene

donmaci2021. március 22. 20:18

Nagyon szépen köszönöm köszöntésedet kedves Zsuzsa! Szeretettel Józsi:))

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 19:50

@Napsugar0607: Nagyon köszönöm, kedves Anita.

Szép estét kívánok: Fazekas Zsuzsa

Napsugar06072021. március 22. 19:38

Hangulatos, szép szeretetvers. Gratulálok

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 17:57

@kicsikincsem: Nagyon köszönöm, kedves Ilona.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 17:50

@lnagypet: Nagyon kedves vagy László, köszönöm szépen.

Fazekas Zsuzsa

lnagypet2021. március 22. 17:46

Ez a vasárnapi túra oly élményszerű,hogy odaképzeli magát
az ember,és a szeretet,mint a legcsodálatosabb idegenvezető
vezeti ezt szerelmes kirándulást! Tetszettek gondolataid
figyelőmmel követlek! Szívvel: Z Nagy L

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 14:34

@molnarne: Köszönöm szépen, kedves Ica.

Fazekas Zsuzsa

molnarne2021. március 22. 14:32

Remek alkotás nagy szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:36

@bakonyiili: Téged külön ölellek sok-sok szeretettel:

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:35

@lejkoolga: Nagyon szépen köszönöm, nagyon kedves vagy .

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:35

@John-Bordas: Szívemig értek jó szavaid, hálásan köszönöm látogatásodat.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:34

@Bo_Flowers: Köszönöm, Boglárka kedves.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:34

@Leslie2016: Jó szavaidat nagyon köszönöm, kedves László.

Fazekas Zsuzsa

kicsikincsem2021. március 22. 13:34

Jó volt olvasni, szívvel gratulálok.
Ilona

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:33

@VaradyEndre: Köszönöm szépen, kedves Endre.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:33

@SzaipIstvanne: Hálásan köszönöm.

Üdvözöllek: Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:32

@feri57: Köszönöm szépen, kedves Feri.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:32

@S.MikoAgnes: Szép szavaidat hálás szívvel köszönöm, ölellek szeretettel:

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:31

@Titta: Köszönöm szépen, szép délutánt kívánok:

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:31

@CD57.sz: Nagyon szépen köszönöm jó szavaidat.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:30

@Fenyhozo: Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:29

@rildi: Köszönöm, kedves Ildikó, üdvözöllek szeretettel:

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:28

@JohanAlexander: Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:28

@orok.szerelem55: Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen.

Szép délutánt kívánok, sok szeretettel: Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:27

@pete57: Kedves Margit, nagyon szépen köszönöm.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:27

@ditte142: Hálásan köszönöm, sok szeretettel üdvözöllek:

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:26

@kokakoma: Nagyon köszönöm , János.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:26

@donmaci: Köszönöm szépen, kedves Józsi.

Nagyon boldog névnapot kívánok: Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:25

@Dram: András, jó szavaidat öröm volt olvasnom.

Köszönöm: Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 13:25

@anci-ani: Drága Ancika, kedves szavaidat hálásan köszönöm.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 12:08

@m.falvay: Köszönöm szépen, kedves Miki.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 12:06

@Vihar: Köszönöm szépen a kedvességedet.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 12:06

@Pflugerfefi: Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen.

Fazekas Zsuzsa

Zsuzsa-Amriswil(szerző)2021. március 22. 12:05

@m.agnes: Nagyon köszönöm, drága Ágnes.

Szeretettel üdvözöllek: Fazekas Zsuzsa

m.agnes2021. március 22. 11:34

Igazi boldogságvers!
Gratulálok.
Ágnes

Pflugerfefi2021. március 22. 11:15

Kedves Zsuzsa!
Igazi harmónia, szeretet és szépsèg
árad csodàs soraidból!
Nagy szivvel szeretettel gratulàlok!
Feri.

Vihar2021. március 22. 10:21

Nagyon szép vers, nagy szívvel, figyelővel gratulálok!❤☺️

m.falvay2021. március 22. 00:27

Szeretettel írt , szép ,harmonikus élet vers .
Szívvel Miki

anci-ani2021. március 21. 22:38

Drága Zsuzsa, élmény olvasni csodaszép versed, tele boldogsággal, szeretettel és a gyönyörű természet élvezetével!
Szárnyaló öröm és boldogság áramlik versed minden szép sorából!
Gratulálok szívvel, szeretettel:
Anci

Dram2021. március 21. 22:25

Remek alkotás, szép élet vers.
Szívvel kívánok Nektek hosszú,
szép és boldog életet.
Üdvözlettel; András.

donmaci2021. március 21. 21:16

Gyönyörű versedhez szívvel gratulálok Józsi

kokakoma2021. március 21. 20:02

Szabadság,béke,harmónia, csodás vers!!. Szép ajándék!. Szívvel,szeretettel . János

ditte1422021. március 21. 19:49

De nagyon jó érzéssel olvastam, ezt a csupa harmónia - versedet.
Igazi szép szerelemről tanúskodik.
Tartson bár száz évig! Óriás szívvel gratulálok, szeretettel:
Erzsébet

pete572021. március 21. 17:41

Szeretetteljes, harmóniáról árulkodó sorok, szívesen olvastam.
Szeretettel gratulálok!
Margit

orok.szerelem552021. március 21. 16:35

Kedves Zsuzsa, szeretetet, harmóniát sugalló, idilli csodás versed öröm volt olvasni!
Köszönöm az élményt, szívvel kedvencnek jelöltem!
Szívből szeretettel gratulálok: Margit

JohanAlexander2021. március 21. 15:42

Zsuzsa, szívet ér versed.

rildi2021. március 21. 15:28

Kedves Zsuzsa, öröm volt olvasni líraian szép hangvételű, idillien hangulatos versedet!
Szeretettel gratulálok: Ildi

Fenyhozo2021. március 21. 15:22

Szép idili hangulat, összhang hatja át a verset... Figyelőmbe vettelek!

CD57.sz2021. március 21. 15:14

Szeretettel teli, szép soraidnál szívvel
időztem. Legyen még sok hasonló napotok!
Gratulálok versedhez kedves Zsuzsa.
Klári

Titta2021. március 21. 15:10

Nagyon szépen ötvözted a természet, és a szerelem,
érzését, és szépségét...szíves szeretettel Titta

S.MikoAgnes2021. március 21. 14:51

Ó, drága Zsuzsám! Olyan boldogság ilyen szépségesen szárnyaló verset olvasni is a kettesben-szeretetben, csodás környezetben eltöltött ,feledhetetlen vasárnapotokról!
A Jóisten vigyázzon Rátok!
Hatalmas szívet tettem versed mellé szeretettel:
Ági

feri572021. március 21. 14:44

nagyon szép, könnyed hangulatos versed Zsuzsa.
Szívvel olvastam.
Feri

SzaipIstvanne2021. március 21. 14:37

Nagyon SZÉP versben megírt, szeretetet sugárzó vasárnap.
Sok ilyent kívánok Neked, Kedvesednek.
Drága Zsuzsa! Szivet hagytam tetszésem jeléül.
M.

VaradyEndre2021. március 21. 13:33

Szép,romantikus versedhez ,szívvel gratulálok.
Endre

Leslie20162021. március 21. 13:26

Nagyon szép meghitt köszöntő.
Sok boldogságot együtt.
Szívvel olvastam versed.
László

Bo_Flowers2021. március 21. 13:17

Ez nagyon megható kedves őszinte tiszta vallomás nagyon jól sikerült ez a vers úgyhogy csak így tovább mindent bele gratulálok neked elismerésül csak így tovább ügyesen és én nagyon szépen köszönöm neked az élményt

John-Bordas2021. március 21. 13:00

Igaz szeretettel írott versed szívmelengető az olvasó számára, nagyon szépen rajzolódik ki a békés házastársi kapcsolat amiért érdemes élni,a természet szeretete is része az ilyen lélek számára mint te is vagy.Hatalmasan nagy ❤️ gratulálok hozzá ölel János szeretettel

lejkoolga2021. március 21. 12:41

De szép is ez, drága Zsuzsa!
Sokáig élvezd az életet pároddal így, kettesben!
Szívesen olvastalak:
Olgi

bakonyiili2021. március 21. 12:03

Kedves Zsuzsa!
Bizony az ilyen vasárnap az igazi ünnep! Társ, szeretet, csodás táj, sétálgatás, amint szép versedben írod! Élmény volt olvasni is!
Szeretettel és szívvel gratulálok, sok-sok szép sétát kívánva: Ili
/ Aztán majd a Balatonnál is! /

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom