Szerző

A. Adél

Életkor: 21 év
Népszerűség: 91 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 96 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. március 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (12)

A. Adél

Az arany óra

Hervadunk, s már csupán az utolsó szirom
táplálja érként a kozmosz gyenge szívét.
Lüktet a város, s benne az összes izom
megfeszülve várja az ítélet hírét:
Keresztülrohant rajtunk egy régi vonat,
mely az első embertől fogva erre vár,
mert azóta létezik bűn és kárhozat,
mióta a lélek a bolygó bőrén jár.
Most minden csendbe fúl és karját kitárja,
elámul, hogy tükrében önmagát látja.

Álmot alszik, szeme ide-oda rándul,
mint villanykörtében perzselődő bogár,
igaznak hiszi azt, ami elé tárul,
mert itt óceánná duzzad a vér s mocsár.
Ne jöjj még, pirkadat! Ne oltsd ki békéjét,
mely arcán pihen az izzó ráncok felett,
hadd ringassam őt! Én majd kitöltöm fényét
a romlott világ kapzsi sugara helyett.
Mit elveszít, szívének csak az a drága,
amilyen a gyökér, olyan a virága.

Most kész anyagból oszlunk újra sejtekké,
a szűk tér az idő hullámain úszik.
Mint villám és mennydörgés, válj velem eggyé:
ha az egyik megy, a másik vele múlik.
Saját sorsunk hóhéra bomlaszt részekre,
s a gyilkos mozdonyt is ember keze hajtja,
mert hogy az életnek vajon mi lényege,
azt már rég egy másik eszme szerint vallja.
Csak egy a pásztor, de követi a nyája,
ahogyan a levél, úgy rohad a fája.

Szökj el velem, s én új világot teremtek,
kastély leszel a zöldellő dombok között.
Hagyjuk el ezt a bűnös földet, hol hemzseg
a közöny s álszentség minden függöny mögött!
Lassan felsóhajtasz, mint hó alól a fű,
de ne nézz hátra! Kezed szívemre tedd!
Talán a múlt emléke idővel kihűl,
ám ami fájt, azt soha, soha ne feledd!
Ha nem látsz társat, csak ismerős idegent,
tudd, hogy fakó árnyak közt Nap süt idebent.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Callypso2021. május 29. 11:53

Nagyon realista és mélységesen művészi ez a költeményed is. Nem szabad kihagyni az olvasását, mert elkápráztat és olyan pluszt, olyan gondolatokat is ad, melyekre nagy szükségünk van az élet során... Sok szeretettel és őszinte elismeréssel gratulálok, drága Adél! (:

ereri2021. április 10. 11:10

''Álmot alszik, szeme ide-oda rándul,
mint villanykörtében perzselődő bogár,
igaznak hiszi azt, ami elé tárul,
mert itt óceánná duzzad a vér s mocsár.
Ne jöjj még, pirkadat! Ne oltsd ki békéjét,
mely arcán pihen az izzó ráncok felett,
hadd ringassam őt! Én majd kitöltöm fényét
a romlott világ kapzsi sugara helyett.
Mit elveszít, szívének csak az a drága,
amilyen a gyökér, olyan a virága.''

Hű de klassz, komoly VERS! Lenyűgöző képekkel láttatsz kedves Adél! Bárcsak akár fele ennyire is tudtam volna szépen írni 20 évesen! :) Gratulálok és hatalmas szívet hagyok neked - szeretettel, tisztelettel: E. E.

Pflugerfefi2021. március 24. 08:55

Hatalmas alkotàs!
Pozitív felhanggal írt nagyszerű vers!
Nagy szívvel gratulálok!
Feri.

JohanAlexander2021. március 24. 07:52

Adél, gratulálok versedhez.

Leslie20162021. március 24. 07:35

Nagyszerű. Figyelemre méltó alkotás.
Szívet adtam versedre.
László

szalay2021. március 24. 03:33

Kedves Adél,mély nyomot hagy az olvasóban versed,
gratulálok István (6)

m.falvay2021. március 24. 00:22

Optimista kicsengésű , gyönyörű gondolatok . Örülök versednek .
Szívvel Miki

Seelensplitter2021. március 23. 22:14

Kedves Adél!

Először is, szeretnék gratulálni ehhez a remekműhöz. Ma már ugyan van egy ''napom verse'', de ez a kimagasló alkotás is mindenképp megérdemli.
Másrészt: Ha nem vagyok szemtelen, szeretnék engedélyt kérni (Természetesen minden adatod feltüntetése mellett (Azaz, hogy ez a te alkotásod, és a Poeten olvastam) arra, hogy ezt a versedet megosszam Facebookon ismerőseimmel. Ilyen zseniális kortársat ők is nagyon ritkán olvasnak.
(Utólagos engedelmeddel, a fentebb említett módon, Babócámmal (Aki egyébként szintén Adél) már megosztottam).

Üdvözlettel: Seelensplitter

Golo2021. március 23. 19:24

Szeretettel gratulálok élet-versedhez.
Radmila /3.♥/

RudolfB2021. március 23. 18:36

Szuper!!!!

feri572021. március 23. 15:07

Nagyon szép biztató romantikus hatás versed tetszik.
Nagy Szívvel olvastam a remek alkotásod.
Poéta Barátsággal.
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom