Kis Richárd

Csillag voltál

Tündöklő csillag voltál a sötét égbolton
mindig utat mutattál fényeddel ha eltévedtem
magányos célvesztett utamon
mindig fent voltam gondolatban
néha ábrándoztam arról elmerülök én is
e sötét éjjel fényes csillagokban

De úgy érezted lennél a földön mint az égperemén lenni
hogy szavakba önthess mindent mit szeretnél
és érezni milyen lehet a boldogságtól szívből nevetni
majd a földre zuhantál mint angyal ki szárnyát felejti
hogy emberként újjászülethess a kék ég alatt
tudni milyen lehet két lábon zöld mezőkön szaladgálni

Látni az első napsugarat mikor eljő a pirkadat
minek fénye arcodon szerteárad
s hallani e szebbet mint pirkadatkor az éneklő kismadarakat
de minden lépted nyomán majd társaid siratnak
elvesztették testvérüket a fénylő tengeren
így a fellegek némán csak téged gyászolnak

És idővel itt más lettél mint egykoron
kihez sietvén mentem mesélni ha már esteledett
de a szíved már megtört és honvágytól epedezett
és elfelejtettek már fent e fényes óriások
magad maradtál mikor már a Nap lenyugszik
s fényed többé már földre nekünk nem ragyog

Mikor az égre nézel fel rendületlenül szíved fáj
hisz tudod jól mitől volt oly ismerős e hely
de többé oda nem jutsz vissza már
itt ragadtál a földön számodra idegen világba`
így elmerültél síró szemekkel az esti fényben
társaidtól fénylő csorgadozó kis patakba

Tán egyszer az égre feledkezve
újra megpillantalak
s szíved nyugovóra tér majd
az esti csillagos ég alatt