Szerző
Takács László

Takács László

Életkor: 65 év
Népszerűség: 986 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 466 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. április 24.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (119)

Takács László

Beteg a világ

Csak egy kósza gondolat,
mi az aszfalton ott maradt,
és az esti szürkületben
bambán nyúltak az égbe
a megkopott tűzfalak,
ahol a lelassult idő
hagyott szürke foltokat.
Szépségünk már a múlté,
elnyeli mind a kárhozat,
és leszünk csak egy
elfeledett pillanat.

A világ most beteg,
ezer sebből vérzik,
és sápadtan jajong,
sírja vissza múltja örömét,
míg húzza egyre a sötét.
Üres az utca és a tér,
hol egykor gyerekzsivaj
harsogta túl a csendet,
és szerelmes ifjú
bámult esengve,
és várta a szerelmet.
Majd öreg anyóka
vitte az élet terheit,
és szatyrában cipelte
mosolygó gyümölcseit.

Most csak a szél kergeti
egy összegyűrt újság
félelmes halálhíreit.
Az elhagyott kirakat
magát nézi a tükörben,
és a magas toronyból
sírva néz le az Isten.
A megkopott járda,
mely őrzi még az élet
hangos lábnyomát,
most néma csendbe
burkolózva fázik, és
a tegnapról álmodik.

A világ most beteg,
immár nagyon beteg,
s ágyában égeti a láz.
Könnyei forró permetét
elnyeli a mohó sötét.
Hol az élet kérte jussát,
most a rettegés az úr.
Mi lesz majd, ha elillan a fény,
és végleg bealkonyul?
Mi lesz, ha meghal a nevetés,
mely még ott zeng valahol
a szürke ablakok mögött?
Hova lesz az édenélet?
Talán már meg is szökött.
A sarkokon a halál ácsorog,
s kaján vigyorral dalol,
hisz most ura csak igazán
hitvány önmagának.

Te teremtő lét, légy is akármi,
Isten vagy csak csillagok
kusza végtelen halmaza.
Te adtad nekünk e világot,
hát akkor ne vedd most el,
hisz ez az ember otthona.
Hagyj minket bűneinkben élni,
hisz már megtanultunk félni,
és egyszer tán mi is felnövünk,
és méltók leszünk arra,
mire egykor teremtettünk.
Kérlek, te bölcs teremtő,
ne legyen e csodás bolygóból
elhagyott, kietlen, árva temető.

2021. április

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


lorso2021. május 11. 08:52

Gyönyörűen levezetett gondolatok.
Zsolt

Boldognap2021. május 11. 05:02

Egyszerűen gyönyörű...
Mit is írhatnék még eme magas sorok sorok után.... Talán csak annyit.. Amen🙏

AkarkiGyula2021. május 10. 14:46

Remekül felépített sorok.
Nem veszett még el semmi! - vagy már minden elveszett?
Sorra játszottuk el, a lehetőségeket.
ü

Bo_Flowers2021. május 9. 11:48

Gyönyörű szép gondolataid vannak nekem nagyon tetszik minden egyes gondolat nagyon jól sikerült úgyhogy én tiszta szívemből lelkemből gratulálok neked elismerésül csak így tovább ügyesen és én nagyon szépen köszönöm neked az élményt

SziszRobert2021. május 8. 20:20

Hogy mi a sötétebb a vers által festett kép vagy a valóság, majd az idő eldönti. Remélem azért túléljük és nem lesz a föld a Majmok bolygója. Üdv. Róbert.

valosag2021. május 7. 22:32

Megrendítő sorok, remekül bánsz a szavakkal. Nagyon szép! Magammal viszem a kedvencekhez.

Ravenkar2021. május 7. 14:29

Nagyon szép és jó vers! Kifejezi a ma valóságát és keresi a kiutat! Gratulálok, szívvel olvastalak, Árpi

AndrejMlotko2021. május 6. 21:41

Megrendítő, ugyanakkor egy poszt-apokalitikus kép jelenik meg benne, amely számomra igen imponál, mert szeretem az ilyen témát. Mindazonáltal, jól megfogtad a lényeget és formába is öntötted.
Gratulálok hozzá.
András

Seelensplitter2021. május 6. 18:27

Kedves László!

Erős, okos,m és aktuális gondolatokkal indítasz, zseniálisan , mesterien bánva a szavakkal. Kimagasló a kortárs líra tekintetében. Aztán az alkotás végére elfogy az erő és a lendület, átcsap egy vallásos imába, könyörgésbe a gondolatiság...
Kicsit olyan érzést kelt bennem, mintha két alkotás lenne egybe gyúrva.

Üdvözlettel: Seelensplitter

gyorezoltanne2021. május 6. 15:22

Kedves László!Életről szóló költeményed remek munka. Gratulálok szívet hagyva. Julika.

amatorpike2021. május 6. 08:24

Kedves László! Remek vers.''Hagyj minket bűneinkben élni,
hisz már megtanultunk félni, Sajnos ez ma nagyon aktuális. Gratulálok Hedvig

Donkanyar2021. május 6. 07:47

Szívvel olvastalak, gratulálok!

Attila

mate19792021. május 5. 21:25

Kedves László! Szívvel olvastam az életről szóló költeményt, igaz mind. Baráti üdvözlettel: Máté

Nichi-ya2021. május 5. 16:37

Mesterien megírt alkotás! Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

J.Teca2021. május 4. 14:29

Kedves László! Szívvel(104.) olvastam végig versed,
mert benne megtaláltam saját gondolataim is:J.Teca
/Terézia/

tatika2021. május 4. 10:41

Csodás versedhez szeretettel gratulálok. Éva

Kicsikinga2021. május 4. 09:50

Végigsírtam.

Mama2222021. május 4. 09:36

Gratulálok. Szép. Rékucii

szy-szy2021. május 4. 06:43

Gratulálok László! Sajnos ezt a beteg világot mi teremtettük magunknak! Szomorú soraid èlethűen visszatükrözik ezt! Üdv Zoltán

Pesterzsebet2021. május 3. 18:42

Kedves László! Remek, csodás vers. Beleborzong az ember, amíg olvassa. Nagyon aktuális, sajnos. Szívvel olvastam. Gina

Gaborovics2021. május 3. 14:08

Fantasztikusan jól sikerült alkotás. Remek képi és hangulati elemekkel él. Gratulálok!

Gabi

Bo_Flowers2021. május 3. 11:49

Ez nagyon érdekes gondolat mindez amiről most írtál nagyszerű érzésekkel hoztad a figurát gratulálok neked elismerésül csak így tovább ügyesen és én nagyon szépen köszönöm neked az élményt

Ravenkar2021. május 3. 08:11

Nagyon jó vers és sajnos a mai valóságot adja vissza. nagyxon kell a fohász, mint helyesen írtad
''ne legyen e csodás bolygóból
elhagyott, kietlen, árva temető.''
Gratulálok a versedhez, szívvel olvastam! Árpi

santhi2021. május 3. 01:17

Aktuális helyzetkép, melyből kiút a remény...

Üdv. Laura

PELLEI2021. május 2. 21:23

László, különleges, nagy hatású, fájdalommal, aggódással átitatott képekkel
megfestett remekedet elismeréssel, együttérzéssel olvastam.
Teljes egyetértésben Istvánnal (madaras), megrázó, vészharangkongató
próféciádnak, nem csak mi olvasatunkban kellene hatnia...
Elismeréssel, szívvel csatlakozom mély gondolataidhoz. Laci

Gergelycsillag2021. május 2. 15:21

Kedves László!

Éles szemednek, egyenes gondolata
Teremtő erődnek legyen foganatja.
Hallja meg öreg és fiatal egyszerre
Szálljon ránk áldás magyart nem feledve.

Legyél gyertyaláng ki az utat mutatja
Friss szomjoltó víz, mi a vándort itatja
Kívánok neked is boldog földi létet
Áldást és kellő szerénységet!

Üdvözlettel,
Gergely

madaras2021. május 2. 14:15

Gyönyörűen megírt fájdalmas sorok:

''A világ most beteg,
immár nagyon beteg,
s ágyában égeti a láz.
Könnyei forró permetét
elnyeli a mohó sötét.
Hol az élet kérte jussát,
most a rettegés az úr.''
******
... ám a következő részben egy kicsit vitatkoznék:

''Te adtad nekünk e világot,
hát akkor ne vedd most el,
hisz ez az ember otthona.
Hagyj minket bűneinkben élni,
hisz már megtanultunk félni,
és egyszer tán mi is felnövünk,
és méltók leszünk arra,
mire egykor teremtettünk.
......én úgy gondolom, hogy nem Isten - hanem az ember önmaga veszi el önmagától a földi élet jövőjét - .......hiába él sok millió jószándékú ember - aki félti, őrzi lakóhelyét, környezetét - ha létezik egy felelőtlen tömeg - és egy világ sorsát kezében tartó hatalmi réteg - aki saját érdekében - vagy nyereség és hatalomvágyból szennyez, pusztít - vegyianyagokkal és fegyverekkel gyilkol.......nos nem folytatom.....
Ellenük kéne összefignia a jószándékú embereknek !
....Isten szabad akaratot adott sajnos a rosszándékú embereknek is.....
Versed egyébként remekmű - amit nagy tisztelettel, elismeréssel és szívvel lehet olvasni.

Hege2021. május 2. 09:06

Remek alkotás!
Hatalmas szívvel olvastam.
Szép napokat kívánok.
Szeretettel Évi 🎻 e* - *

editmoravetz2021. május 2. 07:54

Kedves László!

Megrázóan nagy sóhaj - az egész vers!
''Kérlek, te bölcs teremtő,
ne legyen e csodás bolygóból
elhagyott, kietlen, árva temető.''

Mély fohásszal bezárva! Bár csak legyen, aki meghallgatja!

Versednél nagy szívet hagyok szeretettel: Edit

dobosigyorgy2021. május 2. 04:57

Szívvel gratulálok.
Gyuri

Napsugar592021. május 1. 22:28

Mit is lehet erre mondani?

kintkong102021. május 1. 09:15

Köszönöm szépen.
Igen, a sarkon a halál ácsorog...
Talán kilábalunk... J.

barnajozsefne2021. április 30. 13:18

Aktuális, remek versednél, szívet hagyok, kedves László!
Erzsi

Czirbela2021. április 30. 08:08

Nagyon elgondolkodtató, értékes vers!
Barátsággal: Béla

Bogsika2021. április 28. 16:58

Nagyon szép vers ! Szívvel olvastalak ! :Tünde

Doli-Erzsi2021. április 28. 14:36

Szépséges alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Erzsi

1956APA2021. április 28. 10:44

Hasonló a gondolkodásunk, lehet, hogy az életünk is párhuzamos utakon futott. Szép vers, gratulálok, figyelni fogom a többi verset is, és egybe köszönöm a versem figyelését is.

Ananh2021. április 28. 05:09

Szép versedhez szívvel gratulálok!

1111112021. április 27. 19:04

Szépen versbe szedted jelen világunk drámáját kedves László,szívvel jártam nálad. Piroska

Gabeszka322021. április 27. 18:16

Kedves László !!
Nagyon szép a vers :) minden elismerésem !!
Szívet hagytam:)
Üdvözlettel Gábor :)

zsuzsakalocsa2021. április 27. 17:16

Kedves László!
Elismeréssel olvastam megható, szépséges versedet. A valóságot tükrözik.
Szívet hagyok szeretettel:
Zsuzsa

tatika2021. április 27. 13:36

Megható versedhez sok szeretettel gratulálok. Éva

rildi2021. április 27. 11:59

Meghatóan szép ez a versed, kedves Laci - köszönöm, hogy olvashattam!
Szeretettel gratulálok: Ildi

Szabo_Rego2021. április 27. 11:46

Megfogó és elgondolkodtató, köszönöm a verset!
-Regő

nefelejcs2021. április 27. 11:40

Megrázó képeid hűen tükrözik a jelen drámai helyzetét.
''A világ most beteg,
ezer sebből vérzik,'' - s nem tudjuk, hogy lesz-e gyógyulás.
''és egyszer tán mi is felnövünk,
és méltók leszünk arra,
mire egykor teremtettünk.''
Jó lenne ha az ember kicsit magába szállna, elgondolkodna, és nem akarna Istenként uralkodni a természet felett, mert ha így folytatja, könnyen lehet, hogy ''elhagyott, kietlen, árva temető'' válik csodálatos bolygónkból.
Fogadd elismerésem értékes versedért, kedves Laci!
Szeretettel: Anikó

Ahita2021. április 27. 11:32

Nagyon tetszik a versed kedves Laci, s a befejező rész egészen magasba emeli az érzéseket!
Gratulálok szívvel, szeretettel!

zeanna2021. április 27. 09:38

Ez a vers most nagyon is aktuális Laci.
Nagyon szépen és hosszasan fejezted ki gondolataidat.
Üdvözlettel: Anikó Figyelemmel foglak kísérni.:)

Agnes542021. április 27. 09:18

Bizony beteg a világ Laci. Nagy szívet hagyok versednél.

Ági

MeszarosneMaya2021. április 27. 07:04

Gyönyörű! Megrázó! Félelmetes! Igaz! Mestermunka. Nagy szívvel: Maya

Gmeindlmargitka2021. április 26. 23:17

Szeretettel gratulálok komoly versedhez, miben ott a félelem, a kérés, a remény.
Gratulálok és szívet hagyok nálad.
Margó

gyorgyjeko2021. április 26. 18:08

Kedves László!
Elismeréssel olvastam kitűnő versedet, gratulálok Gyuri

Elise2021. április 26. 13:20

''Kérlek, te bölcs teremtő,
ne legyen e csodás bolygóból
elhagyott, kietlen, árva temető.''
Remekbe szabtad, valós helyzetképekkel megírt féltőn óvó versedet! Tetszett!
Szívvel;Elise

lilapetunia2021. április 26. 12:16

Kedves László!
Nehéz meglelni a nevetés, a remény forrását, ha az ember köröskörül mindent sötétnek lát. Sötétnek, de sajnos, így való.
Gyakran érzem hasonlóan, versed nagyon szépen megjeleníti ezt.
Szívvel és szeretettel gratulálok,
Márta

J.Teca2021. április 26. 10:44

Szívvel(66.), szeretettel gratulálok remek, bölcs
versedhez.J.Teca /Terézia/

vamosiistvan2021. április 26. 08:32

Gratulálok László,szívvel és tisztelettel:V.István

szalay2021. április 26. 02:55

kedves Laci,ijesztő apokalisztikus képek,de valóvá is válhat,
gratulálok István (62)

MotoszkaDaniel2021. április 26. 00:32

61. szívvel örömmel olvastam e művet, László.

Balázs. Nem egy soránál képek villantak be előttem.

60afrod2021. április 25. 20:35

Kedves László!
Igaz, szép versedhez szívvel gratulálok!
Szeretettel:Ildikó

Kasnyik.Istvan2021. április 25. 20:27

Gratulálok a versedhez. Sajnos nagyon aktuális.

BV2021. április 25. 20:09

''Hol az élet kérte jussát,
most a rettegés az úr.
Mi lesz majd, ha elillan a fény,
és végleg bealkonyul?''
Elgondolkodtató sorok! Szívvel ❤️ gratulálok. Versbaráti szeretettel: BV

41anna2021. április 25. 20:08

A világ most beteg,
immár nagyon beteg,
s ágyában égeti a láz.
Könnyei forró permetét
elnyeli a mohó sötét.
Hol az élet kérte jussát,
most a rettegés az úr.''

58szív) Meghatóan szép vers kedves László!

Melinda

GePir2021. április 25. 18:54

Szívvel reménykedem, hogy a Teremtő meggyógyítja ezt a beteg világot. Fájdalmas versedhez gratulálok. Piroska

lnagypet2021. április 25. 18:38

A gyógyulásunkért,életünkért íródott irodalmi értékű fohász,
aggodalmad megértve és támogatva olvastam remeked!
Tisztelettel: Z Nagy L

Czirbela2021. április 25. 18:34

''Hol az élet kérte jussát,
most a rettegés az úr.
Mi lesz majd, ha elillan a fény,
és végleg bealkonyul?''
Szívet érő sorok!
Barátsággal: Béla

dvihallyne452021. április 25. 17:52

Szívvel olvastam remek alkotásodat! Sarolta

pete572021. április 25. 17:49

''Az elhagyott kirakat
magát nézi a tükörben,
és a magas toronyból
sírva néz le az Isten.''

Sírva néz, mert lehet, hogy már ő sem tud segíteni...
Szomorú téma, nagyszerű vers.
Szívvel gratulálok!
Margit

ikakovics2021. április 25. 17:25

Nagyon komoly es szep vers mely arra buzdit hogy vagy megvaltozunk vagy elveszunk. Szivvel gratulalok. Szeretettel, Ivan

m.agnes2021. április 25. 17:21

Szépre írtad!

B...yL...o2021. április 25. 17:07

Nagyszerű, nagyívű versed élethű képet fest fel mai világunkról.
Nagy örömmel (és aggodalommal) olvastam.
László

meszaroslajos602021. április 25. 16:55

Kedves László!
Meghatóan szép alkotásodhoz nagy szívvel gratulálok, Lajos.

HJudit2021. április 25. 16:48

Majd minden megváltozik, de most még ezek a gondolataink! Szépen megírtad! Szívvel, szeretettel! Judit

Fresh2021. április 25. 15:48

Kedves László fájdalmas, de gyönyörű- szép a versed. Nagyon átéreztem szomorú soraidat. Valami újnak kell születnie, egy sokkal jobbnak. Szívet hagyva szeretettel gratulálok. Edit

Motta2021. április 25. 14:59

Szomorú, de nagyon szép versed szivvel olvastam
Motta

TURIKARI682021. április 25. 11:47

Szívvel olvastam gratulálok versedhez

Vilmos012021. április 25. 11:43

igen beteg a főld de majd csak meggyogyúl
reméljűk
gratúlálok versedhez

Zsuzsa03022021. április 25. 11:36

Mély, szomorú, csodaszép verset írtál.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szép napokat kívánok és jó egészséget:
Zsuzsa

kokakoma2021. április 25. 11:03

'Mi lesz, ha meghal a nevetés,
mely még ott zeng valahol
a szürke ablakok mögött?
Hova lesz az édenélet?
Talán már meg is szökött.
A sarkokon a halál ácsorog,
s kaján vigyorral dalol,
hisz most ura csak igazán
hitvány önmagának.''

Minden sor fájó igazság! A kiemelésem, csak emeli ezeket. Szívvel gratulálok. Tisztelettel János

HanyeczKaroly2021. április 25. 10:05

Mély átérzéssel írsz szomorú jelenünkről, vágyva a felszabadult boldogságra.
Szívvel, szeretettel olvastam kivételesen szép versedet: Karcsi

Dicsoefimaria2021. április 25. 10:02

Szomorú, de nagyon szép:)

gypodor2021. április 25. 09:44

Gyönyürű-fájdalmasszép
versedet szívvel olvastam
Gratulálok
Gyuri

CD57.sz2021. április 25. 09:30

Hittel, reménnyel bízzunk benne,
hogy nem lesz ''e csodás bolygóból
elhagyott, kietlen, árva temető.''
Elismeréssel, szívvel gratulálok kiváló
versedhez: Klári

Pflugerfefi2021. április 25. 09:11

Laci!
Remeknél remekebb verseket alkotsz!
Öröm és élmèny hozzád betèrni!
Nagy szivvel gratulàlok alkotásodhoz!
Feri.

Modlinger2021. április 25. 08:51

Kedves László!
Érzékletesen írod le mai világunkat.
Szívből gratulálok!
Ági

Golo2021. április 25. 08:47

Szeretettel gratulálok fohász-versedhez. Jó volt olvasni.

Radmila /36.♥/

JohanAlexander2021. április 25. 08:01

László, szerettem volna nagyszerű versedből kiemelni pár sort,
de nem teszem! Így, egyben csodálatos ahogy megírtad!
Hatalmas szívvel gratulálok.

ditte1422021. április 25. 06:45

Kedves Laci!

A pandémia következményeivel mindenkinek
szembe kell nézni,
persze Földünk ezen kívül is sok sebből vérzik.
Nagyon érzékletesen ábrázoltad a jelen állapotokat, s annak az emberre való hatását.
Szépséges fohásszal befejezve a verset. Óriás szívvel, elgondolkodva olvastalak. Kedves Laci, nagyszerű verset
alkottál!
Szeretettel :
Erzsébet

''Kérlek, te bölcs teremtő,
ne legyen e csodás bolygóból
elhagyott, kietlen , árva temető.'' !!!

uzelmanjanos9562021. április 25. 06:20

Remek, de szomorú versedhez gratulálok:Jánod

John-Bordas2021. április 25. 01:32

László,versedben hatalmas nagy területet probaltal ( és futottál ) be!Úgy hiszem egy helyen torpantal csak meg,a felismerés,l hogy semmi sem örök csupán a változás az.Lehet hogy lejárt az ember földi mandátuma,így ennyi de mindig minden ujraeled ( esetleg valahol máshol),új világ indul mindenki érzi és a vírus is része ennek ( kezdete?!) Hatalmas ❤️ gratulálok kiválóan megírt versedhez szeretettel, ölel János

anci-ani2021. április 24. 22:50

''A világ most beteg,
ezer sebből vérzik,
és sápadtan jajong,
sírja vissza múltja örömét,
míg húzza egyre a sötét.''....

Igaz, szép versben leírt aggodalmak, melyek a világot fenyegetik!
De nemcsak a betegség okoz ilyen kétségeket, a sok rossz dolog ami kering a világban, melyek kétségeket ébresztenek az emberekben semmi jóra sem mutatnak...
Nagy szívvel, szeretettel gratulálok remek alkotásodhoz:
Anci

hegedus-lajos2021. április 24. 22:09

Szívhez szóló monumentális versed hatással van rám.
Tisztelettel gratulálok:Lajos

Sanyipapa2021. április 24. 22:00

❤ (24)
Sanyi

amalina2021. április 24. 21:59

Szívvel gratulálok!:
éva amalina

SzaipIstvanne2021. április 24. 21:58

Kedves László! Szivvel olvastam remek versedet, e szomorú
máról, remélve a jövőnk talán jobbra fordul.
Utolsó 3 sorban írt könyörgésed meghallgattassék.
Mária

Krisztina19652021. április 24. 21:51

Kedves László! Szívemet mardossák soraid. Könnyek égetik szemeim. . Nagyon meghatóan irtad le szomorú jelenünket. Remélem a bőlcs teremtő meghalgatja kérésedet és jobbá fordul a világ. Nagy szívvel gratulálok. Kriszti

orok.szerelem552021. április 24. 21:42

,,A világ most beteg,
immár nagyon beteg,
s ágyában égeti a láz.
Könnyei forró permetét
elnyeli a mohó sötét.
Hol az élet kérte jussát,
most a rettegés az úr.''
Kedves László, így igaz, sajnos!
Kiváló alkotásod, egyetértéssel, szívvel olvastam!
Szívből elismeréssel gratulálok!
Margit

5367712021. április 24. 21:36

''A világ most beteg,
immár nagyon beteg,
s ágyában égeti a láz.
Könnyei forró permetét
elnyeli a mohó sötét.''

Nagyszerűen írtad meg az aktuális helyzetképet! Gratulálok szívvel!
József

Zsuzsa-Amriswil2021. április 24. 21:19

Istenem, milyen gyönyörűen írsz !

Szívből gratulálok: Fazekas Zsuzsa

donmaci2021. április 24. 21:08

Jól írtad, de legfőképpen fejben! Remek versedhez szívvel gratulálok Józsi

m.falvay2021. április 24. 21:08

Nagyon ütős vers és igaz .
Szívvel Miki

ereri2021. április 24. 20:33

''Kérlek, te bölcs teremtő,
ne legyen e csodás bolygóból
elhagyott, kietlen, árva temető.''

Kedves László! Igaz gondolatmeneted mellett nagy-nagy szívem - szeretettel, tisztelettel: E. E.

Jolcsy2021. április 24. 20:21

Nagyszerű alkotás a kegyetlen valóságról.
A vers befejezése csodálatos.
Nagy-nagy szívvel, szeretettel: Joli

1-9-7-02021. április 24. 20:15

Kiváló versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

GaborIldiko2021. április 24. 19:45

Kifogástalan,nagyszerű vers!
Ildi

lejkoolga2021. április 24. 19:41

Szívvel, elismeréssel olvastam remek alkotásod!
Olgi

feri572021. április 24. 19:33

Szomorú,nagyon szép, komoly igaz alkotás .
Nagy Szívvel gratulálok.
Barátsággal.
Feri

5206162021. április 24. 19:29

Csodálatos versednél nagy szívet hagytam. Gratulálok szeretettel. Sándor

VaradyEndre2021. április 24. 19:19

Nagyon szépen megírt és aktuális versedre szívet adok.
Üdvözlettel:Endre

S.MikoAgnes2021. április 24. 19:10

''Kérlek, te bölcs teremtő,
ne legyen e csodás bolygóból
elhagyott, kietlen, árva temető.''

Veled kérem, kedves László!
Óriási vers, csodálatos befejező sorokkal!
Nagyon nagy szívvel érte szeretettel:
Ági

Martonpal2021. április 24. 19:06

Nagyszerű,sokatmondó,tartalmas vers.
Szívvel,elismeréssel gratulálok...attila

Eci2021. április 24. 19:05

Kedves Laci! Fantasztikus alkotás, szívből gratulálok hozzá!

és egyszer tán mi is felnövünk,
és méltók leszünk arra,
mire egykor teremtettünk.
Kérlek, te bölcs teremtő,
ne legyen e csodás bolygóból
elhagyott, kietlen, árva temető.

Nagyszerű befejezése a versnek! Elismeréssel hagyok hatalmas szívet! Szeretettel Edit

Evanna2021. április 24. 19:03

Szomorú valóságról írtál remek verset.
Szívvel olvastam!
Evanna

Törölt tag2021. április 24. 18:53

Törölt hozzászólás.

Metta2021. április 24. 18:41

Nagyszerű versed szívvel olvastam!
Elismeréssel, szeretettel gratulálok.
Margit

Bartolomeo.692021. április 24. 18:34

Első szívvel gratulálok remek versedhez!
B e r c i

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom