Szerző
Kamarás Klára

Kamarás Klára

Életkor: 88 év
Népszerűség: 520 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 226 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. május 13.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (68)

Kamarás Klára

Zalában csönd van

Zalában csönd van, bús, régi vére
volt-cselédsorból került a fénybe.

Földes szobáját elfeledtette
autója, háza, virágos kertje.

Van, akinek most kevés a bére?
Elég, ha futja borra, kenyérre!

Papoknak több jut? Ugyan, ki másnak,
hiszen oly szépen, jól prédikálnak!

Zalának népe felnéz az égre,
örömben, gyászban megy a misére.

Zalában csönd van. Istennek nyája
fekete maszkját húzza arcára.

2021.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


kicsikincsem2021. június 14. 13:18

A mégis beszédes vershez szívvel gratulálok.
Ilona

Callypso2021. június 1. 05:38

Remekül érződik a mondanivaló súlya a rövid sorok ellenére is. Sőt, talán még inkább! Szeretettel gratulálok ehhez a költeményedhez is!

kodrane2021. május 30. 19:10

Bizony így igaz! Szívvel jöttem!

Gaffer2021. május 27. 17:01

Megfogott...

ditte1422021. május 25. 16:32

Drága Klárika!
Már annyira hiányoltalak!!!
Valahogy nem találtam a versedre.
Kitűnő, igaz, őszinte átéltség tükröződik benne!
Óriás szívvel, szeretettel olvastalak:
Erzsébet

lorso2021. május 25. 08:24

Kiváló alkotásodnál elismeréssel hagytam szívet.
Zsolt

Nichi-ya2021. május 20. 22:42

Mesterien megírt, sokatmondó alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

nefelejcs2021. május 18. 22:21

Számomra sokatmondó a versed, drága Klára!
Már többször elolvastam.
Úgy érzem, nagyon ''beszédes'' ez a csend.
Szeretettel gratulálok!
Anikó

dobosigyorgy2021. május 18. 20:22

Remek versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

BV2021. május 17. 22:03

Remélem hamarosan megtörik a csend. Szívvel:BV

gypodor2021. május 17. 12:15

Kifejező vers
Szívvel
Gyuri

enikohalasz2021. május 17. 08:30

Csönd van mindenhol.
Szívvel olvastam a versed.
Ölellek, Enikő

Napsugar06072021. május 16. 14:48

Csönd honol az emberek szívében. Gratulálok a vershez.

ikakovics2021. május 16. 10:50

Szivvel gratulalok e szep es szomoru hangulatu versedhez kedves Klara! Szeretettel, Ivan

Dram2021. május 16. 10:31

Szívvel olvastam
élet soraidat.
Üdvözlettel; András.

Gyula162021. május 16. 09:20

A nagy csend titkot takar. Talán egy forrongó kikeletet. Ami a változás szeleit hordozza. Adja Isten. Szívvel gratulálok szép, és tartalmas versedhez kedves Klára.
Üdvözlettel Gyula.

Gebics2021. május 15. 22:20

''Hunniában valami készül!''

lnagypet2021. május 15. 20:54

Zalai életkép lírai keretben,a valóság árnyékos perceivel
kiegészítve! Szívvel: Z Nagy L

kovjoe2021. május 15. 20:44

Drága Sida!

Megint imádat van😉. Nekem ez a nap verse. J.

madaras2021. május 15. 20:16

Nem tudom kedves Klára, hogy olvasóid egy része azt értette-e, amit én véltem érteni - és amit elrejtettél a sorok között....
Tapintatosan cseles - de nagyszerű versedet szívvel olvastam....sajnos sok benne az igazság. ( külldtem egy e-mailt is)

dufmar2021. május 15. 19:21

Szép vers.

41anna2021. május 15. 19:20

❤️45. Ez nagyon nagyon jó vers Klára néni!

Melinda

GePir2021. május 15. 19:06

Elgondolkodtató sorok , szívet küldök. Piroska

Angyalfoldisrac2021. május 15. 18:51

Köszönöm !!!!!!!!!!!!!!!
szívvel József

CD57.sz2021. május 15. 14:59

Ez a csend most mindenütt ''beszédes''. Kiváló soraidnál
szívvel időztem, gratulálok versedhez: Klári

Elise2021. május 15. 13:51

Szomorú mai valóság!
Szívvel; Elise

hara.mya2021. május 15. 02:26

taglo... megutotte a lelkemet.
olellek, maia

meszaroslajos602021. május 14. 19:02

Kedves Klára!
Elgondolkodtató remek versedhez szívvel gratulálok, Lajos.

1957052520122021. május 14. 17:48

Csönd van hazánkban, nemcsak Zalában... Szívhez érnek soraid. Szívet hagyok , Irén

SzaipIstvanne2021. május 14. 17:35

Kedves Klára! Én nem a szépségét, a gondolatiságát dícsérem
versednek.
Szivvel gratulálok.
Mária

Hege2021. május 14. 16:57

Kedves Klára!
Gondolatba ejtő, remek alkotás!
Hatalmas szívet hagytam!
Minden jót és szépet kívánok.
Szeretettel Évi 🎻 e* - *

Mesiko-szan2021. május 14. 15:22

Gyönyörű vers, kedves Klára, szívből gratulálok!

Gabeszka322021. május 14. 14:53

Kedves Klára !!
Gratulálok az őszinte versedhez szívet hagytam :)
Üdvözlettel Gábor :)

Pflugerfefi2021. május 14. 13:55

Erős modanivaló , nagyszerű alkotàsban!
Szivvel gratulálok!
Feri.

molnarne2021. május 14. 13:14

Remek alkotás drága Klára nagy szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

Golo2021. május 14. 10:38

Szeretettel gratulálok drága Klárikám fájdalmas igazságot Zala képében bemutatott versedhez.
Remek alkotás.
Mila /29.♥/

Eci2021. május 14. 09:19

Kedves Klára! Fantasztikus alkotás, nagyon tetszett. Óriási szívet hagyok jutalmul. Szeretettel Edit

orok.szerelem552021. május 14. 08:10

Kedves Klára!
Remek mondanivaló!
Szívet hagyva elismeréssel gratulálok!
Szeretettel: Margit

Leslie20162021. május 14. 07:03

Zalaiként mégnagyobb figyelemmel olvastam versed.
Tetszik.
Szivet adtam.
László

Zsuzsa03022021. május 14. 05:54

Elgondolkodtató, nagyon szép verset írtál Klárika.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Gratulálok.
Zsuzsa

szalay2021. május 14. 04:17

Kedves Klára,súlyos hangulat a vers,mindenki oly komorrá vált manapság mindenfelé, üdv István (23)

hillailaszlo-ve2021. május 13. 22:53

Szomorú, átható ez a csönd, mindenkit megérint!
El lehet gondolkodni rajta!
Remek versedhez
szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

John-Bordas2021. május 13. 21:58

Nagyon érdekes vers Klarika, elgondolkodtató vers, szívvel gratulálok hozzá ölel János szeretettel

m.falvay2021. május 13. 21:19

Mindenhol nagy a csend és a maszkok mindent takarnak .
Szívvel Miki

1-9-7-02021. május 13. 21:05

Nálunk is végig tartott szentmisét az atya mehettünk örömbe gyászban és örömmel olvastam hogy Zalának népe is ment a misére Talán imáink egyesülnek
Csodálatos szép versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

5367712021. május 13. 19:41

A csend valóban ránktelepszik. Nagyszerű vers, szívvel gratulálok!
József

JohanAlexander2021. május 13. 18:57

Klára, szívet ér versed.

feri572021. május 13. 18:35

Remek sors versedhez Klára.
10. nagy Szívvel gratulálok.
Szeretettel és nagy Elismeréssel.
Feri

B...yL...o2021. május 13. 18:35

Azt hiszem, nem csak Zalában van csend. Hiányoznak a hasonló versek, hogy felemeljék fejüket a csüggedők.
Versed kiváló, szívvel gratulálok:
Laci

MarcziM.Mathias2021. május 13. 18:31

Szép verset hoztál.
Gratulálok szívvel:
Mathias

5206162021. május 13. 18:23

Csodálatos őszinte versednél szívet hagytam. Gratulálok. Sándor

acsbalint2021. május 13. 18:17

Kritikus és őszinte
Szívvel gratulálk
Ab

edars2021. május 13. 18:05

Benne van minden.
Szeretettel Edina

REDHOOD2021. május 13. 17:53

Kedves Klára!

Nagyon jó a mondandója
Szívvel, Attila

Sanyipapa2021. május 13. 17:38

❤(2)
Sanyi

kokakoma2021. május 13. 17:37

Nagy szeretettel olvastam csodás versedet. Köszönöm. János

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom