Szerző
Pődör György

Pődör György

Életkor: 73 év
Népszerűség: 1356 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 519 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. július 11.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (119)

Pődör György

Haza a meddőhányón

Gondolatok gyűjtés közben

Szemezünk: az idő meg én,
gubbasztva egy domb közepén.
Megálltak napok meg órák,
utat visszafele róják.
Minden mátrixába fulladt,
ahogy simogatom a múltat,
hol évmilliók nyugszanak:
félelmükbe lapult szavak,
kopott kövek és nagy gazok,
semmiből nőtt gazdagok.
A remény sovány-kék egén
ketten vagyunk, hazám meg én.

Tán a teremtés elején
látszott lényeg a tetején,
nem hazudtak a nagy halak.
Ki élni akar, az harap,
hiába vagy szolid virág,
gyökeredben van, mi rág.
Kábítnak jelszók, illatok,
megmondják azt, hogy kik vagytok:
lehetsz tölgy, ki mit sem sejt,
fogpiszkálónak vagy selejt.
Egykor álmodoztunk regén,
ketten voltunk, hazám meg én.

Soha nem kerestem kincset
mindig rám találtak Nincsek.
A meddőt századok hányták,
jövőnek benyújtva számlát.
Talán belém lapulnak most a szavak,
évmilliók alattam nyugszanak,
körben kövek, gazok, tócsák.
Ütöm a meddőt, simogatom a múltat,
az idő mátrixába fúltat,
keresem, mi lehetett a teremtés elején:
hazám rétegeit a meddő tetején.

Ásványgyűjtő barátaimnak

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


1956APA2021. október 19. 19:44

Remek gondolatok. Nekünk csak a meddő jutott, de az is szép, ha annak akarjuk látni. Szívvel olvastam versedet.
üdvözlettel:Rudolf András

NagyBenedek2021. augusztus 22. 11:58

Továbbra is minden vers remek!.

Törölt tag2021. augusztus 20. 08:39

Törölt hozzászólás.

csorbimeli2021. augusztus 10. 16:38

"Tán a teremtés elején
látszott lényeg a tetején,
nem hazudtak a nagy halak.
Ki élni akar, az harap,
hiába vagy szolid virág,
gyökeredben van, mi rág.
Kábítnak jelszók, illatok,
megmondják azt, hogy kik vagytok:
lehetsz tölgy, ki mit sem sejt,
fogpiszkálónak vagy selejt.
Egykor álmodoztunk regén,
ketten voltunk, hazám meg én."

Nem tudom eldönteni, hogy intelemnek számod-e, vagy csak pusztán a gyűjtői szenvedély által keltett érzések filozófiája versed.
Mindenesetre érdemes lenne megfogadni és elgondolkozni a versben elrejtett gondolatokon.

Tisztelettel, szeretettel, szívvel: Melinda

Mama2222021. július 29. 09:23

Gratulálok. Szép. Rékucii

Nichi-ya2021. július 28. 22:21

Nagyszerűen megírt, tartalmas alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

madaras2021. július 24. 19:18

"Ütöm a meddőt, simogatom a múltat,
az idő mátrixába fúltat,
keresem, mi lehetett a teremtés elején:
hazám rétegeit a meddő tetején."

Gyüjtő szenvedélyed megtanított az ásványok nyelvén beszélni - érted amit mutatnak, mondanak neked - a mútról - évmilliókról...

Elismerő szívvel és nagy tisztelettel hagyok szívet remek alkotásodnál.

montor2021. július 19. 21:23

"Ütöm a meddőt, simogatom a múltat,
az idő mátrixába fúltat,
keresem, mi lehetett a teremtés elején:
hazám rétegeit a meddő tetején."
Remek vers mély gondolatokkal!
Szeretettel, szívvel
Eszter

m.agnes2021. július 19. 20:04

Gratulálok versedhez.
Ágnes

bardosedit2021. július 19. 19:00

Szívvel gratulálok, remek alkotásodhoz, kedves György!
Szeretettel: Edit

gosivali2021. július 19. 14:16

Nagyszerű képekkel üzen a versed, Gyuri...

Callypso2021. július 19. 10:34

Amire tisztelettel tekintünk, az tisztelettel is tekint vissza ránk. Akár ezek az apró, de annál jelentősebb ásványok is... Gyönyörű mondanivalót rejtettél el ebben a versedben is! Szeretettel gratulálok! (:

editmoravetz2021. július 19. 07:13

Drága Gyuri!

Gondolataidat követve szinte látlak a meddőn, amint kutatod a múltat, s lám, milyen csodás alkotás kerekedett belőle.
"keresem, mi lehetett a teremtés elején:
hazám rétegeit a meddő tetején."
Szívvel olvastalak.
Szeretettel gratulálok: Edit

patakizsuzsa2021. július 18. 17:58

"keresem, mi lehetett a teremtés elején:
hazám rétegeit, a meddő tetejéén."
Nagyon tetszett, mély értelmű költemény !
Gratulálok !
s.Pataki Zsuzsa

1111112021. július 18. 13:18

Élmény volt olvasni versedet,sodort magával,szívesen tettem. Piroska

Jula602021. július 18. 10:29

Szeretettel gratulálok.

HJudit2021. július 18. 09:34

Remek munka, csodás vers! Szívvel, szeretettel! Judit

Robert_Raven2021. július 18. 09:02

Én is szeretem az ásványokat!! Lenyűgözött a versed kedves Gyuri! Szívvel Robert.

AkarkiGyula2021. július 18. 08:25

Igen! Mindenki a kincset kutatja,
közben értékek kerülnek szemétbe.
Amije még van, azt szemétre dobja,
az leend a jövőnek letétje.

Könnyedén odakerül minden.
Osztozni akarnak a kincsen.
Mindegy, hogy barát, vagy haza.
Kacat! Vigye, Ki akarja.
ü

Pesterzsebet2021. július 17. 21:35

Kedves Gyuri! Az ásványgyűjtés szép és értelmes dolog. Fiatal koromban engem is csábított a dolog, de aztán máshogy alakult az életem. Nagyszerű versed nagyon tetszik. Szívvel olvastam. Gina

edesgyula2021. július 17. 17:34

Nagyon tetszik!

kicsikincsem2021. július 17. 14:57

Nem mindennapi vers, szívvel gratulálok.
Ilona

J.Klari2021. július 16. 21:46

Remek vers.
Szívvel gratulálok.
Nagyszerű gondolatok.

dobosigyorgy2021. július 16. 17:27

Szuper versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

HanyeczKaroly2021. július 16. 17:18

Aki keres, talál. Előbb-utóbb, de biztosan.
Varázslatos az ásványok világa. Tanúskodnak a múltról.
Jó volna többet tudni róluk! Kívánok még sok élménydús barangolást!
Szívvel, szeretettel olvastam remekedet: Karcsi

VaradyEndre2021. július 16. 12:35

Kedves György!
Nagyon tetszett szenzációs versed a múlt felkutatásáról.
Én is többször kutattam már bányákban ásványok , ősmaradványok után.
Szívvel, üdvözlettel:Endre

gypodor(szerző)2021. július 15. 19:58

@Hege: Az ásványok világa maga a csoda. Szeretek gyűjteni. A múzeumomban el-el üldögélek közöttük. Köszönöm a látogatást
Gyuri

Hege2021. július 15. 16:57

Pazar!!!!
Elsőre ez jutott eszembe.
Nagyon jó alkotás. Mint mindig.
Az ásványgyűjtés pedig csak mégjobban feldobott.
Imádom az ásványokat, bár én csak
"begyűjtöm" az igazi gyűjtőktől, börzén pl.😄
Hatalmas szívet hagytam soraidnál.
💕 "Megálltak napok meg órák,
utat visszafele róják.
Minden mátrixába fulladt,
ahogy simogatom a múltat,
hol évmilliók nyugszanak:
félelmükbe lapult szavak,
kopott kövek és nagy gazok,
semmiből nőtt gazdagok.
A remény sovány-kék egén
ketten vagyunk, hazám meg én."💕
Szép napokat kívánok, és sok szép ásványt a gyűjtéskor!
Szeretettel Évi 🎻 e* - *

Czirbela2021. július 15. 13:16

"Ütöm a meddőt, simogatom a múltat,
az idő mátrixába fúltat,"
Remek, szívvel gratulálok:Béla

kovjoe2021. július 15. 08:45

Bizony létünk, semmi a tér és idő végtelenjében, vagy minden, mint az isteni tudat része... Változik minden, ahogy mi magunk is, vagy állandó, csak folyamatos rétegződése a körforgásnak... J.

laszloklara2021. július 14. 19:46

Kedves Gyuri remekul megirt versed kiemelt figyelemmel olvastam,nagyon tetszett

tatika2021. július 14. 17:19

Remek versedhez szívvel gratulálok. Szeretettel Éva

ikakovics2021. július 14. 15:03

Remek versedhez nagy szivvel gratulalok Kedves Gyuri! Szeretettel, Ivan

Ahita2021. július 14. 13:31

Káprázatos!!!
Most, ha szólnom kellene, nem tudnék megszólalni, és tudom, tudod, hogy miért.
Amikor szembetalálkozik az ember az egyértelművel, hogy megérti, átutazunk csak e gyönyörű földön, válik édes-keserűvé a - haza -, a nekünk szánt kis otthonunk, életterünk iránti féltés, aggódás. Mert az igazat a kövek is, meg a vízfolyás is megmutatja, ahogy Úz Bence mondja:
"Én száznégy éves leszek, úrfi..., s én tudom, hogy a világban nem történik semmi. Az ember megszületik, éldegél, s ha letelik az életje, meghal. Közben csak a' van, hogy hol a nap süt, hol az eső esik. Egyszer egy kicsit jobb, másszor kicsit rosszabb. Ami egyéb van, azt csak bolond emberek találták ki. Az igazi élet,amit az Isten adott, az olyan egyszerű és tiszta, mint a vízfolyás."

Gratulálok szép, nagy szívvel, szeretettel: Éva

gypodor(szerző)2021. július 14. 12:24

@babumargareta01: Hát igen! Néha el kell gondolkodfi egy-egy szavunkon. Itt és most a mátrix egyszer az ásványt vagy kövületet nagában foglaló kőzet. Másrészt az a "nagy idő" amelybe beleszorult egy kis történelem vagy élet.
Köszönöm az olvasást.
Gyuri

Meroni2021. július 14. 12:23

Remekül megírt vers, nagyon szép biztatás, gratulálok szívvel! Roni

Seelensplitter2021. július 14. 10:25

Kedves Gyuri!

Ütős, zseniálisan megírt, erős alkotás. Remekmű. Napom verse.

Üdvözlettel: Seelensplitter

babumargareta012021. július 14. 07:47

Kedves György!
Csodás versedet sok szeretettel olvastam,bár volt egy-két szó amin elgondolkodtam pl: :mátrix"szó számomra az idegen szavak közé tartozott.De sikerült feltalálni magamat,így megértettem mit is akarsz olyan hozzáértőn,ahogy Te szoktad ábrázolni az idővel való harcodon keresztül eljuttatni az olvasóhoz!
"Ütöm a meddőt, simogatom a múltat,
az idő mátrixába fúltat,"-ez a két sor számomra oly sokat jelent.
Egy ásványokat gyűjtőnek is megvan a célja és eredménye.
Oszinte tisztelettel gratulálok........Babu

leka2021. július 13. 22:24

Az idézet véletlen maradt meg alól. Bocsi

leka2021. július 13. 22:22

Meddőhányód a valóság mocskát böfögi föl...
"az idő mátrixába fúltat,
keresem, mi lehetett a teremtés elején:
hazám rétegeit a meddő tetején."
Gratulálok remek versedhez!
az idő mátrixába fúltat,
keresem, mi lehetett a teremtés elején:
hazám rétegeit a meddő tetején.


Szeretettel: Éva

budajo2021. július 13. 19:30

Kedves Gyuri!
Remek biztatás versedhez szívvel, elismeréssel gratulálok!
Józsi

kodrane2021. július 13. 15:22

Apám mondta: A teremtés még nincs befejezve! Igaza lenne?

Dram2021. július 13. 15:10

Tiszteletem a múltat faggatóknak.
Tetszik. Itt is gratulálok; András.

degiabi2021. július 13. 14:40

Kedves Gyuri!

Nagyon klassz!
Nagy szívvel gratulálok!
Baráti üdvözlettel: Gabi

RakosLorant2021. július 13. 13:28

Kedves György! Szívvel gratulálok mély gondolataidhoz! Lóránt

gypodor(szerző)2021. július 13. 11:29

@fufenka: Köszönöm

gypodor(szerző)2021. július 13. 11:27

@Cirka: Köszönöm Ildikó

gypodor(szerző)2021. július 13. 11:27

@REDHOOD: Megtisztelő a véleményed Attila. Köszönöm

gypodor(szerző)2021. július 13. 11:26

@laszloklara: Köszönöm

laszloklara2021. július 13. 11:17

Kedves Gyuri, remek a biztató versed, mint mindig

REDHOOD2021. július 13. 09:33

Nagyon jó!
Szívvel, Attila

Cirka2021. július 13. 09:24

Gratulálok, remek vers!

fufenka2021. július 12. 22:01

Meddőhányón az itt és mostban...
Kitűnő vers!
Tisztelettel gratulálok: Zsuzsi

schvalmrozsa2021. július 12. 21:08

Remek alkotás, gratulálok!
Szívvel: Rózsa

Jolcsy2021. július 12. 18:18

Ásványgyűjtés közben elmélyültél gondolataidban múltról, jelenről és egy
nagyszerű alkotás született!
Nagy szívvel, elismeréssel gratulálok!
Joli

csp012021. július 12. 16:48

Remek versedhez szívvel gratulálok.

Metta2021. július 12. 16:23

Kedves Gyuri!
"Ki élni akar, az harap,
hiába vagy szolid virág,
gyökeredben van, mi rág.
Kábítnak jelszók, illatok,
megmondják azt, hogy kik vagytok"
Nagyszerű, csodás alkotás!
Szeretettel, szívvel gratulálok.
Margit

uzelmanjanos9562021. július 12. 14:33

Remek biztató versedhez gratulálok:János

Vihar2021. július 12. 13:56

Nagyszerűen megírt vers, elgondolkodtató!

Schmidt-Karoly2021. július 12. 13:50

Kedves Gyuri!
Én megértem, hogyha ilyen foglalatosság közben megállnak napok meg órák, s az utat visszafele róják. De mi van akkor, hogyha olyan kincset találsz, amelyet a jövő "hagyott hátra"? Földi léptékkel számolva és földi ésszel meggondolva, ez nagy szenzációs lelet lenne. Vagy nem csak lenne, hanem az is?
További sikeres gyűjtést kívánok: Schmidt Károly.

acsbalint2021. július 12. 13:41

Úgy látom a meddőhányon töltött idő nem meddőóra.,sőt.
Szívvel
AB

Leslie20162021. július 12. 12:03

Azt hiszem több ez mint ásványgyüjtés.
A kövek közt egy egész világ. Jó és rossz.
Nagyszerű gondolatok.
Nagy szívvel.
László

Elise2021. július 12. 11:18

"A remény sovány-kék egén
ketten vagyunk, hazám meg én."

"Talán belém lapulnak most a szavak,
évmilliók alattam nyugszanak,
körben kövek, gazok, tócsák."

Nagyon tetszett, nagyszerű vers!
Szívvel; Elise

Martonpal2021. július 12. 10:46

Nagyszerű vers.Szép üzenet az ásványgyűjtőknek.
Csodállak,kezedbe veszel egy" kőzet darabot" és az megszólal,mesélni kezd a múltról s kalandozni lehet az évmilliók előtti időkben.
Nagy szívvel gratulálok...attila

bereczkif2021. július 12. 10:39

Nagyon szép alkotás! Szívvel gratulálok: Ferenc

Golo2021. július 12. 10:25

Szeretettel gratulálok versedhez, ami a nap verse lett! megérdemelten!!!!!
Mila /61.♥/

Pflugerfefi2021. július 12. 10:04

A múlt képei tűnnek elő
az àsványok beszédesek!
Nagyszerű alkotás!
Szívet hagyok!
Feri.

Zsuzsa03022021. július 12. 09:55

Kiváló vers.
Nagyon tetszett.
Gratulálok:
Zsuzsa

"Szemezünk: az idő meg én,
gubbasztva egy domb közepén.
Megálltak napok meg órák,
utat visszafele róják."

Sida2021. július 12. 09:34

"Ki élni akar, az harap,
hiába vagy szolid virág,
gyökeredben van, mi rág." Bizony, bizony...

Si/56. ♥

bakonyiili2021. július 12. 09:30

Kedves Gyuri!
Elképzeltem a képet. amit festettél elénk: a bolygót, amit tönkretettünk; a
gyűjtő embert, ki a dicső múltat kutatja; a hazáját féltő, a múlt kincseit feltáró érző embert, aki Te vagy!
Nagy-nagy verset írtál, tele érzelemmel, óvó szeretettel, nagy tudással!
Gratulálok szívvel, nagy szeretettel: Ili

P.M.2021. július 12. 09:12

Gratulálok! Még párszor biztosan elolvasom, mert ezt meg kell "rágni".
Szeretettel, Gita

aranyszivarvany2021. július 12. 08:37

A múlttól ásványokat a jövőtől mátrixot kapunk. Kár hogy közben elveszik az Ember. Ki mit sem ér...
Nagyon szép vers!
S.

Motta2021. július 12. 07:32

Szép, igaz gondolatok.
szivvel olvastalak
Motta

1957052520122021. július 12. 07:20

Remek versed felrázza a lelket. Szívvel gratulálok , Irén

szalay2021. július 12. 04:18

kedves Gyuri,allegorikusan remek alkotás,
gratulálok István (51)

hillailaszlo-ve2021. július 12. 00:52

"Szemezünk: az idő meg én,
gubbasztva egy domb közepén.
Megálltak napok meg órák,
utat visszafele róják."
Beszél a múlt, az értő szemek
megtalálják a meddőhányón a kincset!
Remek, elgondolkodtató versedhez
szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

m.falvay2021. július 11. 23:37

Nagyszerű vers , sokat elmond munkáról , emberekről ,történelemről , hazáról , jövőről .
Napom verse .
Szívvel Miki

anci-ani2021. július 11. 23:07

Nagyon szép alkotás, remek biztatás kedves Gyuri!
Gratulálok nagy szívvel, elismeréssel:
Anci

41anna2021. július 11. 22:46

❤️46. Nagyon szép .

Melinda

41anna2021. július 11. 22:46

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

orok.szerelem552021. július 11. 22:32

,,Ütöm a meddőt, simogatom a múltat,
az idő mátrixába fúltat,
keresem, mi lehetett a teremtés elején:
hazám rétegeit a meddő tetején."
Kedves Gyuri!
Kiváló alkotás, mint midig!
Szívvel, elismeréssel gratulálok!
Margit

Napsugar06072021. július 11. 22:00

Szemléletes szóképekkel mégírt nagyszerű vers. Óröm volt olvasnom. Gratulálok

K.Bela512021. július 11. 21:49

Kedves Gyuri, „A meddőt századok hányták,
jövőnek benyújtva számlát.
Talán belém lapulnak most a szavak,
évmilliók alattam nyugszanak." Ütős gondolatok, nagyon tetszik maradjon meg az utókornak. Nagy szívvel gratulálok igazmondó versedhez. Béla.

Twilight2021. július 11. 21:44

Jól megírt versedhez szeretettel gratulálok!
Üdv.:
Györgyi

pete572021. július 11. 21:35

"Talán belém lapulnak most a szavak,
évmilliók alattam nyugszanak,"

Nagyszerű vers, szívvel gratulálok!
Margit

HalaszZ2021. július 11. 20:33

"Tán a teremtés elején
látszott lényeg a tetején"
Tetszenek gondolataid, szívvel olvasom! Üdvözlettel: Zoltán

molnarne2021. július 11. 20:22

Remekül megírt versed nagy szívet érdemel szeretettel gratulálok:ICA

meszaroslajos602021. július 11. 20:18

Kedves Gyuri!
Remek alkotásodhoz elismeréssel adok szívet, Lajos.

B...yL...o2021. július 11. 20:16

Nagy kincseket és nagy titkokat rejthet egy meddőhányó. De vannak az Értők, akik megtaláják "hazám rétegeit a meddő tetején."
Nekik (Neked) szól gratulációm.
Laci

Fresh2021. július 11. 20:05

Kedves Gyuri ismét egy remekedet olvastam. Magas szintű, nagy ívű ez a vers. Értékteremtésed a verseidben igen magas szintű, számomra példaértékű. Szívet hagyva szeretettel gratulálok gyönyörűséges versedhez. Edit

GaborIldiko2021. július 11. 19:57

Lenyűgözően szép!
Ildi

hara.mya2021. július 11. 19:54

ez gyonyoru........
olellek, maia

Evanna2021. július 11. 19:43

Sokat mond kiváló versed múltról, jelenről, a "haza rétegeiről".
Szívvel - Evanna

ahredcliff2021. július 11. 19:34

Igazán szép, gratulálok!

P.Brook2021. július 11. 19:17

A hazáról sokan és sokfélét írtak már. Versed egyedi, gondolatokban gazdag, remekül megírt. Gratulálok!

Gyula162021. július 11. 19:11

Ütős e vers kedves György. A szintet meg nem hazudtad magadtól. A tartalma számomra üzenet értékkel bír. Egy világot írsz le. Egy világot, mely mindíg is volt, és mindíg is hibákkal. DE ahogyan bölcsen feded be a gazt, a meddő kövek között is vannak értékek, és a gondolatainkban talán meg találjuk azt, amit érdemes. Mint kincset. És ábrándozunk. Olykor becsapjuk magunkat. Akkor jobban lehetett TALÁLNI????
Ha megengedsz egy megjegyzést? Nem lapultak azok a szavak. Kiszöktek.
Szép, és tartalmas vers. Azt hiszem, ez a hét verse. Szívvel gratulálok hozzá.
Üdvözlettel Gyula.

kokakoma2021. július 11. 19:09

"Gondolataidat" a sorok közt megleltem: szíves tisztelettel gratulálok. János

John-Bordas2021. július 11. 19:00

Érdekesen hazafias vers ez.Igy igaz,a történelem meddohanyojabol előkerült ez és amaz,minden a mi " tulajdonunk" legyen az jó vagy rossz.Az ásványok pedig beszélnek annak aki képes megérteni szavukat, ők nem beszélnek mellé,nem fenyezik de nem is sotetitik a múltat.A teremtés kezdete sem egyértelmű ( meg a meddohanyoban sem) és a teremtés vége sem lesz az, hiszen az nem " asvanyba" vésett ( az ásvány szó használata celzatos volt)szabad akarat mindenható! Precíz és magas szintű munka hatalmas ❤️ gratulálok hozzá ölel János szeretettel

dvihallyne452021. július 11. 18:29

Szívvel gratulálok remek versedhez!

Üdvözlettel:Sarolta

adamne2021. július 11. 16:53

Szeretettel, szívvel olvastalak kedves Gyuri.
Manyi

lejkoolga2021. július 11. 16:51

Kitűnő vers, mint mindig, kedves Gyuri!
Gratulálok!
Szeretettel, szívvel:
Olgi

"ketten voltunk, hazám meg én" - tetszik!

gypodor(szerző)2021. július 11. 16:31

@Gyulai1944: Kedves Gyula! Ez a vers sem pesszimista, s én meg főleg nem.A MÚLT sem annyira fényes, csak fényezett, de a jövőt meghatározza!
Köszönöm az olvasást
Gyuri

60afrod2021. július 11. 16:29

Kedves Gyuri!
Szívvel gratulálok szép versedhez!
Szeretettel:Ildikó

Angyalka732021. július 11. 16:28

Szeretettel olvastalak. Melinda

gypodor(szerző)2021. július 11. 16:27

@S.MikoAgnes: Kedves Ági! Nem kell szomorúan olvasni ezt a verset,néha a "meddőhányón"
is lehet kincsre lelni.Bárhol " kapirgálunk", találunk Valamit, a rosszat eldomjuk, a szépet megtartjuk.
De látni KELL, hol is élünk.
Köszönöm az olvasát
Gyuri

S.MikoAgnes2021. július 11. 16:17

"Tán a teremtés elején
látszott lényeg a tetején,
nem hazudtak a nagy halak.
Ki élni akar, az harap,
hiába vagy szolid virág,
gyökeredben van, mi rág."

Szomorú nagy szívvel: Ági

Gyulai19442021. július 11. 16:12

Kedves György én nem vagyok ennyire pesszimista,főleg ha a múltat nézem. A nagy kérdés számomra inkább a jövő. ákos+1 szív

jocker2021. július 11. 16:12

Remeket írtál, nagy biztatást és még nagyon tetszik is!
Poétaöleléssel: csak gratulálni tudok!
Föl is vettelek a figyelőmbe! (És Te?)
jocker/Kíber/Feri

Sanyipapa2021. július 11. 16:08

Remek
❤(12+1)
Sanyi

lnagypet2021. július 11. 16:07

A kövek arcát figyelve,tekintetüket keresve millió év történetét
faragod eleven gondolatokká,mindenhol és mindenkor értéket
teremtesz,és adsz tovább Mester!
Elismeréssel,tisztelettel: Z Nagy L

J.Teca2021. július 11. 16:02

Kedves Gyuri! Csodálatos verseddel egyet értve,
szívvel(11.), szeretettel gratulálok:J.Teca /Terézia/

1-9-7-02021. július 11. 16:02

Soha nem kerestem kincset
mindig rám találtak Nincsek. biztos vagyok abban hogy nem egyszer első látásra csak te láttad meg bennük a kincset és miután kiállítottad vált gyönyörűséges csodává mások számára is KIVÁLÓ biztatás versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

Icaka2021. július 11. 16:00

Elgondolkodtam a versed
olvasása közben.
Bizony sorai sok bölcs mondanivalót
takar.
Gratulálok!
Icaka.

feri572021. július 11. 15:54

Nagyon szép szabadságversed György.
9. Szívvel olvastam.
baráti üdvözlettel.
Feri

Katkamano2021. július 11. 15:46

Csodás...elmélyülés a pillanatban...múltkeresés és jelentalálás...összefüggések...időmúlás...SZERETEM!❤

TURIKARI682021. július 11. 15:37

Hát igen a kevéske boldogság, csak defibrillál, a fájdalom, meg részecske gyorsító a halál felé.

Szívvel gratulálok versedhez kedves György

CD57.sz2021. július 11. 15:26

Elismerésem! Köszönöm, hogy
olvashattam, szívvel: Klári

mamuszka372021. július 11. 15:26

Szomorú gondolatok ezekkedves Gyuri, - de én is vergődöm ilyenekkel, noha közel a vég, aggaszt utódaim jövője,és ez a világ , ami megérdemli a pusztulást.
Tele van gyűlölettel, közönnyel és egyéb aljasságokkal - de testi-lelki nyomorral is.
üdvözöllek Sarolta

ditte1422021. július 11. 15:13

"Minden mátrixába fulladt,
ahogy simogatom a múltat,
hol évmilliók nyugszanak: !!!
félelmükbe lapult szavak,
kopott kövek és nagy gazok,
semmiből nőtt gazdagok. !!!
A remény sovány kék egén , !!!!
ketten vagyunk, hazám meg én."

"A meddőt századok hányták,
jövőnek benyújtva a számlát."

"Ütöm a meddőt, simogatom a múltat,
az idő mátrixába fúltat,
keresem, mi lehetett a teremtés elején: !!!
hazám rétegeit a meddő tetején."

Kedves Gyuri, köszönöm, hogy olvashattam mélyen szántó, átfogó, bölcs gondolataidat, szomorú kicsengéssel, a többre érdemes kis hazánkról!
Gratulálok óriás szívvel, nagy elismeréssel, szeretettel:
Erzsébet

maxika2021. július 11. 15:08

Komoly alkotás!
Üdvözlettel
Albert

JohanAlexander2021. július 11. 14:19

"..megmondják azt, hogy kik vagytok:
lehetsz tölgy, ki mit sem sejt,
fogpiszkálónak vagy selejt.
Egykor álmodoztunk regén,
ketten voltunk, hazám meg én.."

Gyuri, első szívvel gratulálok!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom