Szerző
Varga Sándor Sanya9448

Varga Sándor Sanya9448

Életkor: 27 év
Népszerűség: 22 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 93 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. július 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (7)

Varga Sándor Sanya9448

Táplálom a múltat

Régen nem írtam neked,
Hisz kezeim közt voltál a vers.
Olvastam arcod, hallgattam rímed.
Néztem, ahogy az ébresztőre kelsz,
Ahogy szemedből az álom kimegy.
Nem hittem, hogy meg kell írjam,
Hogy betűt formáljak ez mindre,
Amit bennem szerelemnek hívtam,
Azért, hogy most hiányod enyhítse.
Tessék a rím, keresem szavaknak javát,
Már nem érezhetem a piperéd illatát.
Régen nem írtam neked. Kellett volna!
Most értéktelen a jól csengő mondat,
Keresem a sötétben, hogy hol vagy.
Az emléked pedig úgy féltem,
Gyermek úgy nem félt játékot,
Lelkembe pogány őrzőket állítok.
Régen, ha verseltem volna neked,
Akkor most talán te lennél és nem ez,
Ez a szívet gyötrő néhány sorom,
Szerelmünket örökké meggyászolom.
Ma már verseket írok neked,
Szeretném hinni, hogy lelkedig jutnak,
Így próbálom táplálni a múltat.

2021. április 14.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


be.jozefina2021. július 24. 16:02

Szomorú hangulatú, hiányversedhez gratulálok!

John-Bordas2021. július 24. 13:50

Sándor versed olvasva elszorul az ember szíve, elképzelni sem tudtam a fájdalmat ( nemhogy megélni) amit te kénytelen voltál.A vers szépsége és erzelmeid mélysége nagy élmény a vers olvasók számára, szívvel gratulálok hozzá ölel János szeretettel

ditte1422021. július 24. 13:06

Kedves Sanya!

Fájdalmasan szép költemény, tele szép
érzelmekkel,gratulálok hozzá,
nagy-nagy szívvel, szeretettel:
Erzsi néni

gypodor2021. július 24. 13:01

Régen nem írtam neked,
Hisz kezeim közt voltál a vers.
Olvastam arcod, hallgattam rímed.
Néztem, ahogy az ébresztőre kelsz

A délutánom verse!
Egyedien szép.
Szívvel
5.
Gyuri

Erubina2021. július 24. 08:11

Hisz kezeim közt voltál a vers.
Olvastam arcod, hallgattam rímed.
Ez nagyon szép, és különleges. Ilyeneket írj még!
Szívet hagytam és figyellek.

feri572021. július 24. 05:10

Nagyon szép mély érzelmű igaz szerelemversedhez Sándor.
Szívvel gratulálok.
Feri

Sebi2021. július 24. 04:39

Én brutál komoly,érzelmektől szinte teljesen mentes embernek tartom,vallom magam,de egy ilyen remekmű olvasása közben,szégyenlem kicsit,de elérzékenyültem!

Bravó le a kalappal!

hara.mya2021. július 23. 22:39

a vesztesseg mindig fajo hianyt hagy, de ha nem magadat hagyod elveszni, nem dol ossze a vilag. uj fennyel kel a nap es uj szepsegeket hoznak a holnapok. fol a fejjel!!
olellek, maia

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom