Szerző

Pocsai Piroska

Életkor: 68 év
Népszerűség: 762 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 676 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. szeptember 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (107)

Pocsai Piroska

Lázadó korszak

Ahogyan cseperedik a gyerek,
úgy válunk mi felnőtté szülőként.
Figyeljük léptét, gyűlnek a jelek,
s mint minket anyánk, vigyázzuk őrként.

Tudjuk jól, a felnőttkor határán
egy kicsit magányos és elveszett.
Megértés kell a kirohanásán,
maga módján formálja az életet.

Vágyik valamire, de hogy mire,
pontosan ő maga sem tudja még,
minden kihat az érzelmeire.
Még távol áll tőle a "testiség",

tud dolgokat - ámbár nem eleget -
sóvárog a tapasztalás után.
Feszegeti a határt, tereket,
csacska módon ugyan, kicsit sután,

ám félelmet is érez emiatt.
Mint harcias amazon külsőleg,
de belső énje nagyon is riadt,
sebezhető, kis pillangó-lélek.

Bonyolult tizenévesnek lenni,
emlékszel? Oly összetett az élet,
ha úgy érzi, nem sikerül semmi,
"vérig sértve" maga elé réved.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


111111(szerző)2021. november 16. 17:41

@Metta: Örülök tetszésednek Margitkám,szeretettel köszönöm. Piroska

Metta2021. november 16. 17:33

Nagyon igaz,szép versed szívvel olvastam,drága Piroska!
Szeretettel
Margit

111111(szerző)2021. november 9. 18:34

@Chikes: Nagyon köszönöm drága Hajni,örülök neked és értő-érző kedves soraidnak. Piroska

Chikes2021. november 9. 16:24

Nagyon jól megírtad, drága Piroskám!
Eszembe juttattad az én dackorszakomat. :)
Szívvel, szeretettel gratulálok!

111111(szerző)2021. november 6. 11:41

@Erubina: Nagyon is értem,mire gondolsz kedves Erika,valóban így van,szívből köszönöm jöttöd és értékes hozzászólásodat. Piroska

Erubina2021. november 6. 10:31

Úgy értem a családján kívüli dolgokra reagálás, arra, hogy hogyan viselkednek.

Erubina2021. november 6. 10:30

Az ember reakciója a környezetére, mikor rádöbben, hogy az nem család.Feszül benne a változtatni akarás, főleg ha elhitették vele, hogy megválthatja a világot. Mert már eleget tud ahoz, hogy rájöjjön, képes lenne mindenki jó lenni. Később is megmarad benne a vágy , de a felnőttkori megélhetêsharc, a szabad szórakozás, nem hagy rá neki időt.Ha nem megy el világot látni, önkénteskedni valahol, beletörődik, hogy max a közvetlen környezetére tud hatni. Ekkor a szerelem felé fordul, hogy legalább egy személy legyen aki mellett boldogabb, majd a gyermekeivel való törődésben keresi. A társadalom azonban szétzúzza törekvéseit az elvárásaival, hamis csillogásával. Akkor, ha szüleivel jó volt a kapcsolata, feleleveníti, ha teheti. Ha megtörik a lelke, depressziós lesz, ha tartósbetegségei vannak az köti le, sőt miatta nyomorog, elzárkózik mindentől újra. Csak akkor tud kitörni az egészből, ha Isten kezét fogja.

111111(szerző)2021. október 23. 07:13

@lorso: Örülök tetszésednek kedves Zsolt,köszönöm szépen. Piroska

lorso2021. október 22. 18:02

Szép, igaz alkotás!
Zsolt

111111(szerző)2021. október 22. 06:33

@Locoen: Szeretettel köszönöm kedves Tamás,örömmel olvastam értékes soraidat. Piroska

Locoen2021. október 21. 19:38

Igazán szép, megható és szenzitív, egy komoly és mindig aktuális témát megérintően és hitelesen felvázoló, kis kifejező, tiszta és jót akarással teli bensőből fogant, őszinte figyelmesség. Lélekből gratulálok alkotásodhoz, kedves Piroska!

Soraid jelentősége ma talán mindennél égetőbb és igazabb. A gyermek a szülője szeme fénye, talán legdrágább kincse. Csíra ő, aki a szülője döntései minőségétől növekszik, és a nevelési minta, a társadalmi normatívák, a szociális együtthatók mind stimulálják a személyiségét. A legtöbben sajnos fel-nőve elveszítik korábbi ártatlan ragyogásukat, és megkövült szívű fel-nőtté válnak. Csakis két urat lehet szolgálni, ahogyan Krisztus elmondta. Vagy sudár fává növekszik az a korábban elplántált magocska, vagy pedig meddővé. A végső döntés már az egyén kezében van, és csakis az ő felelőssége, hogy min tartja a testének lámpását, azaz a szemét. Az Életet szolgálja és dicsőíti, vagy az elmúlás oltárán adózik. Persze amikor egy kicsiny gyermek eltávozik, abban az esetben az a kisded mindig mennyei kegyelem alatt áll, de amikor a gyermekből felnőtt lesz, ott már csakis rajta múlik, hogy kit is szolgál cselekedeteivel. A Dicsőséges Atya nem személyválogató, és Ő ismeri a szíveket és veséket, vizsgálja azokat, és mindenkinek az ő útjai szerint fizet meg. Az az érdekes, hogy amíg pici még a gyermek, nem foglalkozik azzal, hogy szeretne felnőni, de ahogyan elkezd növekedni, úgy sietteti ezt a folyamatot. Sok szülő nem tudja azt - hiszen a legtöbben, akik gyermeket vállalnak (kortól és nemtől függetlenül értem valamilyen szinten, hiszen attól, hogy valakinek gyermek adatik 50 évesen, még lehet infantilis) is infantilisak valamilyen szinten, így egy gyermek vállal gyermeket, ami bizony megsínyli a gyermek lelkületét, tisztelet a kivételeknek, arról nem is beszélve, hogy a mai világban már a gyermekvállalás értéke szinte teljesen leredukálódott -, hogy a gyermek sokkal érettebb és bölcsebb a maga egyszerű, de tiszta valójában, mint a szülője, aki időközben fel-nőtt. De hová fel? A Bibliában is a magasságok az emberi önteltség és kevélység szimbólumai, amit remekül példázott Bábel tornya. Valójában a gyermeki életkor lenne mindenki számára az egyetlen lehetőség, persze szimbolikusan. A kisdedi lelkület az, amely megnyitja az egyén előtt a Mennyek országát, ezért is mondta Krisztus, hogy aki nem válik olyanná, mint ők, az nem megy be abba. Szer-etet, bizodalom, szelídség, játékosság, birtoklási vágy nélküliség, együttérzés, gyengédség, szófogadás, érdeklődés, a pillanatok megélése. Ezek a tulajdonságok sajnos a legtöbb felnőtt egyénből kivesznek, és sokan így felejtik el, hogy kik ők, honnan jöttek és hová tarthatnának. Érdemes megfigyelni, amikor a gyermek lázad, megkérdőjelezhető magatartási problémákkal küzd, erőszakossá válik, stb. Ezek valójában egyértelmű jelei, hogy a gyermek lelke segítségért kiállt. Főleg a kamaszkornál figyelhető ez meg, hiszen itt a test már szeretne felnőni, de a lélek ettől szenved. Ezt a transzformációt a legtöbben megélik, de amit megérthettem Általuk, hogy ez valójában a felnőtté válás rítusa, amelyben a lélek gyermek szeretne még játszani, de a test egyre inkább bekorlátozza őt, és itt van óriási felelőssége a szülőnek. Krisztus ezért érkezett közénk, hogy megmutassa, miként maradhatunk gyermekek, akiknek egy dolga van: játszani, ezzel is dicsőítve a Szülőjét. Sajnos manapság már nagyon kevés az a felnőtt, aki megmaradt gyermeknek. De nem szabad szégyellni a játékosságot a jó értelemben vett infantilisséget. A gyermek olyan, mint a fűszál, amire a harmatcsepp ráesik. Zsenge és hajlítható. A felnőtt viszont megkérgesedett és megkövült, kemény és konok. A gyermek örök felelősségek, tükreink, kis földre szállt angyalkák. Nemrég érthettem meg az Ő kegyelmükből, hogy milyen becses ajándékot is használtam mindaddig, amíg még kisded lehettem, és milyen balga voltam és gyarló, hogy ennyire szerettem volna felnőni. De így alakul, sokaknál, mert felnövünk, de ha a lélek, ami megelevenít a domináns, nem pedig a test, akkor máris elközelített már idelent a Mennyek országa. Aki minden hitét és bizodalmát a Tökéletes Gond-viselőbe és az Örök megváltóba helyezi, az újra gyermek lesz vagy az is marad. Aki keresi Őket személyesen, annak meg is felelnek, és elvezetik azt az egyént az Igazságra, miközben szabaddá is teszik. Áldott legyen az Ő nevük mindörökké!

Sok sikert kívánok a továbbiakban, áldott hittel és értékadó ihlettel karöltve, és szeretettel látlak legújabb versem kapcsán (is)!

Üdv.

Tamás

Locoen2021. október 21. 19:11

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Locoen2021. október 21. 19:05

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Ildiko2032021. október 21. 13:34

Először önönmagam jutott eszembe, utána a lánykám, ahogy megélte a lázadó korát. Jó érzéssel olvastam. Köszönöm ezt az élményt.

111111(szerző)2021. október 21. 13:03

@1958.11.25: Örülök,hogy így látod kedves Ági,szeretettel köszönöm jöttöd. Piroska

111111(szerző)2021. október 21. 06:45

@orpheus3535: Szeretettel köszönöm kedves Ildikó szíves olvasásodat. Piroska

1958.11.252021. október 20. 20:44

Nagyon jó megfigyelésen alapszik a versed Piroska.
Öröm volt olvasni,- magam is átéltem a gyermeknevelés során...

Üdvözöllek:
Ági

orpheus35352021. október 20. 17:13

Századik szív. Szeretettel:Ildikó

111111(szerző)2021. október 20. 14:12

@biro.gizella: Szeretettel köszönöm kedves Gizella érzékeny szavaidat, és a kiemelést külön is,ölelésem. Piroska

biro.gizella2021. október 20. 09:32

"ám félelmet is érez emiatt.
Mint harcias amazon külsőleg,
de belső énje nagyon is riadt,
sebezhető, kis pillangó- lélek."

Mennyi érzés, mennyi szerető féltés
rejlik versedben, kedves Piroska!
Szeretettel gratulálok, mélyérzésekkel telt
alkotásodhoz!
Szeretettel küldöm a 99. szívet!
Öleléssel Gizella

111111(szerző)2021. október 20. 08:28

@Robert_Raven: Örömmel fogadtam egyetértő tetszésedet kedves Robert,szeretettel köszönöm. Piroska

Robert_Raven2021. október 19. 18:39

Milyen igazat írtál!! Nagyon szép, és tényleg így van! Gratulálok szépséges művedhez! Ölel Robert.!

111111(szerző)2021. október 17. 19:37

@K.Jozsef: Köszönöm szépen kedves szavaidat,örülök,hogy ismét az olvasóm voltál. Piroska

111111(szerző)2021. október 17. 07:27

@Vadvirag46: Örülök tetszésednek kedves Jolika,szeretettel köszönöm. Piroska

K.Jozsef2021. október 16. 13:30

Nagy örömmel olvastam, csodálatos költemény. Szívből gratulálok!

Vadvirag462021. október 16. 09:41

Csodálatos gyönyörű alkotás.Az versedtől szívvel köszönök el.

111111(szerző)2021. október 15. 19:42

@szilvi_83: Szeretettel köszönöm kedves Szilvi értő szavaidat,bizony megtapasztaljuk életünk során többször is,de így van ez rendjén.Piroska

Bo_Flowers2021. október 15. 13:04

Gyönyörű szép családos hangulatot loptál a gyermeki alkotásodba csodálatosan elkészült nagyszerűen produkáltál évszerű gondolatokkal aminek én nagyon örülök úgyhogy én tiszta szívemből lelkemből gratulálok hozzá neked elismerésül csak így tovább ügyesen és én nagyon szépen köszönöm neked az élményt

111111(szerző)2021. október 15. 10:38

@fredok: Nagyon igaz,bizony újra megtapasztaljuk szülőként,nagyszülőként,köszönöm szépen tartalmas soraidat,örülök,hogy ismét véleményeztél.Piroska

szilvi_832021. október 15. 08:02

Kedves Piroska!

Remek gondolatok egy nagyon szép versben. Bizony emlékszem és már rám is vár, mint anya ez a szerep. 😍

Szívvel, szeretettel voltam nálad!
Szilvi

fredok2021. október 14. 19:15

Kedves Piroska!
Versed olvasása közben úgy éreztem magam, mint egy klubban, ahova olyan anyukák járnak, akiknek tini gyermekeik vannak...
Megható, az anyai érzékenység a versedből áradó feltétel nélküli szeretet és féltés...
Nagy élményt nyújt az olvasónak, akkor is ha éppen gyakorló apuka, vagy ha nincs is családja de emlékezik a saját fiatal korára és valamennyire magára ismer(het).
Hatalmas szívvel és sok szeretettel gratulálok!!!

111111(szerző)2021. október 14. 06:40

@montor: Örömöt szereztél tetszéseddel kedves Eszter,köszönöm szépen értő soraidat. Piroska

111111(szerző)2021. október 11. 16:52

@Callypso: Köszönöm szépen Anna kedves szavaidat,és a szülők,nagyszülők újra megélik,ölelésem. Piroska

montor2021. október 11. 14:17

Kedves Piroska!
Akár útmutató lehet a vers szülőknek és tiniknek,
hogy nincsenek egyedül az éppen aktuális érzéseikkel,
mások is hasonlókat éltek át. De szép is volt!
Szívvel
Eszter

111111(szerző)2021. október 10. 19:01

@Gabor.Kimmel: Örülök tetszésednek kedves Gábor,szeretettel köszönöm. Piroska

Callypso2021. október 10. 11:07

Teljesen találóan fogalmaztad meg a korszak lényegét! Ugyan nem volt olyan rég, mégis annak tűnik. De feleleveníti a versed a múltat minden olvasóban, és ez csodás dolog! Szeretettel, öleléssel gratulálok! (:

111111(szerző)2021. október 10. 07:24

@Bo_Flowers: Szeretettel köszönöm Boglárka kedves szavaidat.Piroska

Bo_Flowers2021. október 9. 13:02

Gyönyörű szép verset fogalmaztál a családról meg a gyermekről, ilyen szeretetteljes gondolatokkal, ilyen nagyszerű tehetséggel ahogy te azt gyönyörű szépen megoldottad tiszta szívedből-lelkedből, aminek én nagyon örülök, úgyhogy én tiszta szívemből-lelkemből gratulálok hozzá neked elismerésül, csak így tovább ügyesen és én nagyon szépen köszönöm neked az élményt!

Bo_Flowers2021. október 9. 11:49

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

111111(szerző)2021. október 9. 08:53

@Margo1949: Szívből köszönöm Margókám kedves,méltató szavaidat,most is örömöt szereztél véleményeddel,ölelésem. Piroska

111111(szerző)2021. október 8. 15:37

@SzaipIstvanne: Szeretettel köszönöm Marika kedves véleményedet,mindig örülök látogatásodnak. Piroska

Gabor.Kimmel2021. október 8. 00:16

Jó volt újból olvasni!
Üdvözlettel: Gábor

Margo19492021. október 7. 14:26

Őszinte elismerésem ehhez a kamasz lélektanhoz drága Piroskám,igaz,szépen megírt vers,szívvel ölellek. Margó

111111(szerző)2021. október 7. 09:14

@HodosiImrene: Valóban így van kedves Emma,megéltük a gyermekeinkkel és egy kicsit másképpen ugyan,de megéljük az unokáink által is,szeretettel köszönöm tartalmas soraidat. Piroska

SzaipIstvanne2021. október 6. 20:13

Kedves Piroska! Tartalmas, remek versednél nagy szivet hagytam.
Mária

111111(szerző)2021. október 6. 08:31

@ZiaRudi: Örömöt szereztél tetszéseddel drága Zia,köszönöm szépen. Piroska

HodosiImrene2021. október 6. 00:51

Nagyon tanulságos szinte oktató, remek vers! Magam is átéltem,aztán lányaim is,szerencsére nagy odafigyeléssel,megértéssel és nagy-nagy szeretettel minden simán ment.Ma még nehezebb ezért is nagyon aktuális szép versed,amelyhez szívvel,szeretettel gratulálok.Hodosi Imréné Emma

111111(szerző)2021. október 5. 11:14

@MeszarosneMaya: Egyetértő,kedves szavaidat szívből köszönöm drága Maya,örülök tetszésednek. Piroska

111111(szerző)2021. október 5. 08:22

@Mama222: Szeretettel köszönöm Rékuci kedves véleményedet. Piroska

111111(szerző)2021. október 4. 10:18

@Szinci: Igaz Szincikém,pörgősebb a világ manapság,de a tinilélek ugyan olyan sebezhető ma is,szeretettel köszönöm értékes soraidat. Piroska

111111(szerző)2021. október 3. 21:47

@editmoravetz: Örömöt szerzett jöttöd és tetszésed drága Editkém,hálás szeretettel köszönöm, megtisztelő számomra,ha megosztod a versemet,szeretettel ölellek. Piroska

ZiaRudi2021. október 3. 20:50

Oh! Csodásan összeszedted a tinikor rejtelmeit!❤️Üdvözlettel: Zia

editmoravetz2021. október 3. 19:28

Drága Piroskám!

Mély igazsággal teli versed sok-sok szülőnek iránymutató lehet!
Engedelmeddel megosztom - úgy érzem, nem árt, ha olvasgatják!
Hasznára válik szülőnek, gyermeknek egyaránt.
Szívvel gratulálok: Edit

111111(szerző)2021. október 3. 18:15

@HanyeczKaroly: Köszönöm szépen kedves Karcsi tartalmas véleményedet,örültem neki és kérdésedre válaszolva:igen,komolyan gondolom,hogy a nagyobb részüknél így van.Piroska

111111(szerző)2021. október 3. 11:07

@Eleonora04: Szívből köszönöm Zita kedves szavaidat,örülök,hogy átérezhetőnek találtad a verset. Piroska

111111(szerző)2021. október 2. 19:39

@madaras: Igaz kedves István,nem könnyű "kezelni" ezt az időszakot,szeretettel köszönöm a kiemelést is. Piroska

MeszarosneMaya2021. október 2. 19:25

Nagyon jól látod. Mint gyakorló nagymama már kétszer átéltem ezt, és jó pár éve is, nagyon jól emlékszem a lányaim lázadására, sőt a sajátomra is.Szóval: hatalmas szívet küldök: Maya

Mama2222021. október 2. 15:38

Gratulálok a szép versedhez. Rékucii

111111(szerző)2021. október 2. 13:29

@Nicol_C.Davis: Szeretettel köszönöm jöttöd és kedves szavaidat,örülök látogatásodnak. Piroska

Szinci2021. október 2. 13:10

Kedves Piroska ! Ez a kamaszkor, amihez a szülőnek bizony nagy türelmének kell lennie.a mai gyerekek szerintem érettebbek már mint annyak idején mi voltunk. ez a mai internetes világ sokkal tájékozottabbá teszik őket. Remekül megírt versedhez szeretettel gratulálok. szinci

111111(szerző)2021. október 2. 09:47

@Cila03: Örülök tetszésednek Magdikám,szeretettel köszönöm jöttöd. Piroska

HanyeczKaroly2021. október 1. 20:04

Remekül foglaltad versbe a gyermekkor és a felnőttkor határán lévő idő nehézségeit és szépségeit.
De tényleg komolyan gondolod, hogy "még távol áll tőle a "testiség""?
A szülők persze szeretik ezt hinni :)
Viszont csodálatos ábrázolás ahogy írod: "sebezhető, kis pillangó-lélek", mert igazából tényleg az, és nagyon kell rá figyelni és vigyázni.
Szívvel, szeretettel olvastalak: Karcsi

111111(szerző)2021. október 1. 15:05

@Eci: Szíves gratulációdat drága Editke szívből köszönöm. Piroska

Eleonora042021. október 1. 12:07

Teljesen átérzem versed minden sorát. Mint a többi versed ez is csodálatos lett! Gratulálok!
Szeretettel, szívvel❤️
Zita

111111(szerző)2021. október 1. 11:44

@Garajszki: Szeretettel köszönöm kedves Rozika szíves látogatásodat. Piroska

111111(szerző)2021. október 1. 10:24

@Bo_Flowers: Szeretettel köszönöm Boglárka kedves véleményedet. Piroska

111111(szerző)2021. október 1. 07:10

@Ravenkar: Köszönöm szépen kedves Árpi,örülök elismerésednek. Piroska

111111(szerző)2021. október 1. 06:21

@Cbia1: Köszönöm szépen kedves Bianka szíves véleményedet. Piroska

111111(szerző)2021. október 1. 06:19

@kicsikincsem: Szíves gratulációdat kedves Ilona szívből köszönöm. Piroska

madaras2021. szeptember 30. 18:52

+Bonyolult tizenévesnek lenni,
emlékszel? Oly összetett az élet,
ha úgy érzi, nem sikerül semmi,
"vérig sértve" maga elé réved."

- ez bizony igaz - de ha egy szülő szabadjára engedi a tizenévest - akkor bizony csúnya dolgok történhetnek.....átéltem

Nagy szívet hagyok versednél.

111111(szerző)2021. szeptember 30. 15:30

@Sebi: Örömöt szereztél véleményeddel kedves Sebi,köszönöm szépen. Piroska

Nicol_C.Davis2021. szeptember 30. 15:05

Több versed is olvastam.
Szépen megírt mind.
Örülök, hogy itt lehetek nálad.

Nicol

111111(szerző)2021. szeptember 30. 11:45

@Nichi-ya: Szeretettel köszönöm drága Niki szíves gratulációdat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 30. 10:15

@MarcziM.Mathias: Valóban egyfajta lázadás ez a korszak,köszönöm szépen értő olvasásodat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 30. 10:14

@krisztitakacs: Köszönöm szépen kedves Kriszti lényegre törő szavaidat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 29. 18:39

@Mikijozsa: Ige,kedves Miki,egyetértek,szeretettel köszönöm véleményedet. Piroska

Cila032021. szeptember 29. 15:01

Milyen jól fogtad meg a kamszkor lényegét?
Bizony, a testük gyors változását képtelen oly gyorsan követni elméjük.

Magdi

Eci2021. szeptember 29. 12:53

Drága Piroskám! Nagyszerű alkotásodhoz szívből gratulálok! Nagy szívet hagyok jutalmul. Szeretettel Edit

111111(szerző)2021. szeptember 29. 12:01

@tatika: Szeretettel fogadtam kedves Éva szíves gratulációdat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 29. 08:39

@Kajtarsandor: Örömöt szereztél véleményeddel kedves Sándor,köszönöm szépen. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 29. 08:38

@Napsugar59: Köszönöm szépen kedves Rózsa.Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 29. 08:37

@SzHGy: Tartalmas,értékes véleményedet egyetértéssel olvastam kedves Gyöngyi,szeretettel köszönöm,örülök,hogy ismét benéztél hozzám. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 29. 08:30

@pete57: Igen,az unokákon keresztül újra tapasztaljuk,szeretettel köszönöm drága Margó értő véleményedet és a kiemelést is,ölelésem. Piroska

Garajszki2021. szeptember 28. 22:08

Szép és igaz versedtől szívvel távozom
Rozika

111111(szerző)2021. szeptember 28. 17:02

@Evanna: Örülök,hogy így gondolod kedves Éva,köszönöm szépen. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 28. 17:00

@Zsuzsa0302: Szeretettel köszönöm kedves Zsuzsa elismerő szavaidat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 28. 13:13

@barnajozsefne: Szíves látogatásodat kedves Erzsike szívből köszönöm. Piroska

Bo_Flowers2021. szeptember 28. 12:52

Gyönyörű szép verset írtál a családról meg a gyermekeid iránti szeretetedről, valóban gyönyörű szép és nagyon megható, kedvesen, aranyosan fogalmaztál tiszta szívedből-lelkedből, aminek én nagyon örülök, úgyhogy én gratulálok hozzá neked elismerésül, csak így tovább ügyesen és én nagyon szépen köszönöm neked az élményt!

111111(szerző)2021. szeptember 28. 11:28

@Elise: Örülök,hogy így gondolod kedves Elise,szeretettel köszönöm. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 28. 11:28

@vamosiistvan: Szeretettel köszönöm kedves István szíves gratulációdat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 28. 11:27

@dobosigyorgy: Köszönöm szépen kedves Gyuri szíves látogatásodat. Piroska

Bo_Flowers2021. szeptember 28. 11:12

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Ravenkar2021. szeptember 28. 10:58

Jól összefoglaltad a szülő-kamasz viszonyt, nehéz, de szép ez a korszak! Gratulálok, Árpi

Cbia12021. szeptember 28. 07:56

Pont ilyen voltam :) szép vers, tetszik!

111111(szerző)2021. szeptember 27. 18:22

@kincseshaz: Szeretettel köszönöm kedves Ilona méltató szavaidat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 27. 18:21

@hillailaszlo-ve: Szívből köszönöm kedves Laci értékes véleményedet és a kiemelést külön is. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 27. 11:35

@meszaroslajos60: Köszönöm szépen kedves Lajos,örülök elismerésednek. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 27. 11:35

@Dram: Köszönöm szépen kedves András szíves véleményedet. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 27. 11:34

@B...yL...o: Szeretettel köszönöm kedves Laci,örülök,hogy szépnek tartod. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 27. 11:33

@lnagypet: Bizony így van kedves László,köszönöm szépen bölcs soraidat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 27. 11:32

@jocker: Szeretettel köszönöm kedves Feri tetszésedet. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 27. 11:31

@m.agnes: Szeretettel köszönöm kedves Ági a gratulációdat. Piroska

kicsikincsem2021. szeptember 27. 11:02

A kamaszkorról írt versedhez szeretettel, szívvel gratulálok.
Ilona

111111(szerző)2021. szeptember 27. 09:05

@GePir: Szeretettel köszönöm kedves Piroska szíves olvasásodat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 27. 07:54

@Martonpal: Örülök,hogy így gondolod kedves Attila,köszönöm szépen. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 27. 07:52

@Szatmaki: Szeretettel köszönöm kedves Kinga szíves gratulációdat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 27. 07:51

@lejkoolga: Bizony,nagy türelem drága Olgikám,szeretettel köszönöm,ölellek. Piroska

Sebi2021. szeptember 27. 02:27

Nagyon jó! Minden szava igaz! Bravó! Le a kalappal!!!

111111(szerző)2021. szeptember 26. 20:51

@1-9-7-0: Értékes soraidat szeretettel olvastam drága Anikó,szívből köszönöm. Piroska

Nichi-ya2021. szeptember 26. 19:17

Nagyon szépen megírtad. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

111111(szerző)2021. szeptember 26. 18:28

@anci-ani: De szépet írtál versemhez drága Ancikám,szeretettel köszönöm a kiemelést is,ölelésem. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 26. 18:26

@Golo: Szeretettel köszönöm kedves Mila szíves gratulációdat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 26. 18:25

@Motta: Örülök értő véleményednek kedves Gabi,szeretettel köszönöm. Piroska

MarcziM.Mathias2021. szeptember 26. 16:26

A teenagerek kora. Ismerős jelenség.
Szépen ábrázoltad a kamaszok "lázadását".
Szívvel:
Mathias

111111(szerző)2021. szeptember 26. 15:53

@zeanna: Köszönöm szépen kedves Anikó szíves gratulációdat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 26. 08:54

@merleg66: Örömmel láttalak ismét nálam kedves Gábor,szeretettel köszönöm tetszésedet,mielőbbi felépülést,szeretettel: Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 26. 08:52

@uzelmanjanos956: Köszönöm szépen kedves János a gratulációdat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 26. 08:51

@J.Teca: Szíves látogatásodat kedves Teca szívből köszönöm. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 26. 08:51

@donmaci: Örülök,hogy jónak gondolod kedves Józsi,köszönöm szépen. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 26. 08:50

@60afrod: Köszönöm szépen kedves Ildikó szeretetteljes gratulációdat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 26. 08:49

@Pflugerfefi: Köszönöm szépen kedves Feri,igaz. Piroska

krisztitakacs2021. szeptember 26. 08:39

Milyen igaz minden sorod, nagyszerűen fogalmaztad meg az anyák és gyermekeik sorsát. Szívvel olvastalak és gratulálok.

Mikijozsa2021. szeptember 26. 08:32

Tartalmas szép munka, a gyermek a legnagyobb kincs szerintem is, gratulálok szívvel szeretettel

tatika2021. szeptember 26. 08:02

Szívvel gratulálok szép versedhez. Szeretettel Éva

111111(szerző)2021. szeptember 26. 06:58

@S.MikoAgnes: Hálásan köszönöm Ágikám szívmelengető véleményedet,mindig örömmel olvasom,szeretettel ölellek. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 26. 06:55

@tomorg: Köszönöm szépen kedves Gábor,örülök,hogy újra benéztél hozzám. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 26. 06:54

@kokakoma: Igaz,kedves János,szeretettel köszönöm. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 26. 06:53

@Jolcsy: Szeretettel köszönöm kedves Joli szíves gratulációdat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 26. 06:51

@Leslie2016: Köszönöm szépen László kedves szavaidat, örülök szíves olvasásodnak! Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 26. 06:49

@gypodor: Öröm számomra, hogy véleményeztél kedves Gyuri, szeretettel köszönöm a kiemelést is.Piroska

Napsugar592021. szeptember 26. 01:26

Na, ez az!

Kajtarsandor2021. szeptember 25. 21:57

Találó 'korrajz', gratulálok, Sándor

111111(szerző)2021. szeptember 25. 21:41

@be.jozefina: Szeretettel köszönöm kedves Éva jöttöd és tetszésedet. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 21:38

@feri57: Köszönöm szépen kedves Feri szíves olvasásodat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 21:37

@szalay: Köszönöm szépen kedves István,örülök elismerő szavaidnak. Piroska

SzHGy2021. szeptember 25. 21:12

Kedves Piroska Gratulálok nagyon jó és szép versedhez.
Nekem az az érzésem sok függ a nevelésen. Nálunk nem voltak gondok, szerencsére az én lányommal sem volt nekem. Nem dicsekvés csak vannak kivételek, hogy olyankor gond legyen. Nem tudok más indokot mint talán az otthonról hoztak. Azt hiszem így mondják. De látom a családban, hogy valóban ahogy írod. Főleg a mai fiataloknál, valahogy nagyon más már az élet. Már a saját lányom a harmincas évével is megdöbben, hogy a mostani tinik Mennyivel másak mint az ő korában.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Minden jót, jó egészséget kívánok sok szeretettel
Gyöngyi

pete572021. szeptember 25. 18:55

"tud dolgokat - ámbár nem eleget -
sóvárog a tapasztalás után.
Feszegeti a határt, tereket,"

Emlékszem, és tapasztalom is az unokámon.
Nagyszerű verset írtál most is, kedves Piroska!
Szívet hagytam, szeretettel küldöm ölelésem!
Margó

Evanna2021. szeptember 25. 18:28

Szép verset írtál a szülőnek, gyereknek nehéz kamaszkorról kedves Piroska.
Szívvel olvastam!
Evanna

111111(szerző)2021. szeptember 25. 17:48

@Julia_gall: Szeretettel köszönöm Juli kedves gratulációdat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 16:53

@m.falvay: Igazat szóltál kedves Miki,köszönöm szépen tartalmas soraidat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 15:07

@S_Patricia: Én is,mint nagymama kedves Patrícia,de egyszer elmúlik ez a korszak is,szeretettel köszönöm soraidat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 14:18

@Fresh: Hálásan,nagy szeretettel fogadtam kedves Edit értő,bölcs soraidat,most is szívből köszönöm,ölellek. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 14:16

@Sanyipapa: Köszönöm szépen kedves Sanyi szíves látogatásodat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 14:14

@VaradyEndre: Szeretettel köszönöm kedves Endre szíves gratulációdat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 14:12

@John-Bordas: Szeretettel köszönöm kedves János értékes soraidat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 14:11

@orok.szerelem55: Örülök,hogy így érzed Margitkám, nagyon köszönöm értékelésedet,ölelésem. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 14:10

@1956APA: Így igaz kedves András,szeretettel köszönöm tetszésedet. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 14:09

@Gyulai1944: Szeretettel köszönöm kedves Ákos értékes véleményedet. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 14:08

@JohanAlexander: Köszönöm szépen kedves János szíves gratulációdat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 14:08

@molnarne: Szívből köszönöm drága Ica,szeretettel ölellek. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 14:07

@41anna: Egyetértő szavaidat kedves Melinda szívből köszönöm. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 14:06

@Kriszti12: Szeretettel köszönöm kedves Kriszti szíves gratulációdat. Piroska

111111(szerző)2021. szeptember 25. 14:05

@lilapetunia: Öröm számomra jöttöd kedves Márta,szeretettel köszönöm véleményedet. Piroska

Zsuzsa03022021. szeptember 25. 10:46

Kitűnő, hiteles verset írtál.
Szívvel gratulálok:
Zsuzsa

barnajozsefne2021. szeptember 25. 10:25

Nagyon hitelesen tártad elénk a kamaszok lázadásait, kedves Piroska!
Szívvel, szeretettel, Erzsi!

Elise2021. szeptember 25. 10:23

Valóságos képet festettél, kedves Piroska a tinikor bizony ilyen!
Szívet adok versedhez!
Elise

vamosiistvan2021. szeptember 25. 08:54

Szép vers,szívvel gratulálok!Tisztelettel:V.István

dobosigyorgy2021. szeptember 25. 06:37

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel: Gyuri

kincseshaz2021. szeptember 24. 22:16

Gratulálok, Piroska! Tökéletesen megalkottad, hogy milyen a kiskamaszok élete, érzése, vágya.
Szívvel, szeretettel olvastalak. Ilona

hillailaszlo-ve2021. szeptember 24. 21:27

"Bonyolult tizenévesnek lenni,
emlékszel? Oly összetett az élet,
ha úgy érzi, nem sikerül semmi,
"vérig sértve" maga elé réved."
Nagyon igaz!
Az életet tanulni kell!
Jó, ha őrként vigyáznak a szülők!
Nagyon szépen megírtad a szülők feladatát!
Remek versedhez
szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

meszaroslajos602021. szeptember 24. 20:36

Kedves Piroska!
Bölcs versedhez elismeréssel adok szívet, Lajos.

Dram2021. szeptember 24. 20:11

Jól megírt vers.
Szívvel; András.

lnagypet2021. szeptember 24. 20:07

Nemes ám közel sem könnyű szülői feladat a tizenéves gyermek
"életösztönének" helyén kezelése, kivételes empátiával írtál
erről az élethelyzetről, melyhez elismeréssel gratulálok!
Szeretettel: Z Nagy L

B...yL...o2021. szeptember 24. 17:44

Nagyon bonyolult egy kamasz belső világa. Szépen megírtad versedben. Gratulálok:
Laci

jocker2021. szeptember 24. 16:54

Gratulálok a versedhez, mély tisztelettel. Jó, ha mondom = 5*
Csak gratulálni tudok!
jocker/Kíber/Feri

m.agnes2021. szeptember 24. 16:27

Gratulálok versedhez.
Ágnes

GePir2021. szeptember 24. 15:31

Figyelemreméltó vers . Szívvel olvastam. Piroska

Martonpal2021. szeptember 24. 15:14

Nagyszerű,igaz, tökéletes gyerek pszichológiai.
Szívvel.elismeréssel gratulálok versedhez...attila

Szatmaki2021. szeptember 24. 15:09

Nagy igazságokat fogalmaztál meg. Szívvel gratulálok!

lejkoolga2021. szeptember 24. 14:50

Ó, de szépen jellemezted a serdülőkort, Piroskám!
Ez a lázadó korszak, amelyhez bizony türelem kell!
Szeretettel, szívvel voltam:
Olgi

1-9-7-02021. szeptember 24. 14:00

Drága Piroska bizony így van ahogy szívet érdemlő kiváló versedben írod és sajnos nem tud egy szülő mást tenni mint ott van a bajban vele felszáritja könnyeit Mert az élet rabirintusában jó pár " eltévedés" várja őket mire révbe érnek Kiváló versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

anci-ani2021. szeptember 24. 13:54

"Bonyolult tizenévesnek lenni,
emlékszel? Oly összetett az élet,
ha úgy érzi, nem sikerül semmi,
"vérig sértve" maga elé réved."

Remek versben írtad meg a ifjúság problémáit,
a felnőttkor határán!
Aztán, amikor megérkeznek a mélyebb érzelmek, megérik a lélek,
a szív is kitárul és repül boldogan, mint a lepke a virágok között...
Nagyon szép alkotásodhoz nagy szívvel, szeretettel gratulálok:
Anci

Golo2021. szeptember 24. 13:18

Szeretettel gratulálok szépséges versedhez.
Mila /39.♥/

Motta2021. szeptember 24. 12:29

Igen, ezt mindenkinek le kell küzdenie. Sokat számít egy megértő, türelmes szülő.
szívvel olvastalak
Motta

zeanna2021. szeptember 24. 11:36

Kedves Piroska! Szép versedhez szívvel gratulálok. Szeretettel: Anikó

merleg662021. szeptember 24. 11:15

Kedve Piroska! Igaz versedhez szívvel és szeretettel gratulálok! Gábor

uzelmanjanos9562021. szeptember 24. 10:42

Remek versedhez gratulálok:János

J.Teca2021. szeptember 24. 10:03

Szívvel(34.), szeretettel gratulálok remek
őszinte versedhez:J.Teca /Terézia/

donmaci2021. szeptember 24. 09:40

Nagyon jó versedhez szívvel gratulálok Józsi

60afrod2021. szeptember 24. 09:21

Kedves Piroska!
Szívvel gratulálok remek versedhez!
Szeretettel:Ildikó

Pflugerfefi2021. szeptember 24. 09:20

A hormonok hozzák elő a lázadàst!
Remek alkotás!
Szívvel gratulàlok!
Feri.

S.MikoAgnes2021. szeptember 24. 09:00

"ám félelmet is érez emiatt.
Mint harcias amazon külsőleg,
de belső énje nagyon is riadt,
sebezhető, kis pillangó-lélek."

"Bonyolult tizenévesnek lenni,
emlékszel?"

Emlékszem, drága Piroskám!
Óriási szívvel gratulálok kitűnő "kamaszlélek-elemzésed"-hez!!!
Csodálatos e versed is!
Szeretetteli ölelésessel, köszönettel . Ági

tomorg2021. szeptember 24. 08:49

Szeretettel olvastam remek, szép alkotásod, szívvel Gábor

kokakoma2021. szeptember 24. 08:29

Szívvel gratulálok, s nekünk kötelesség a segítség. Szeretettel János

laszloklara2021. szeptember 24. 07:33

Kedves gyermek-versed szívvel olvastam

Jolcsy2021. szeptember 24. 06:39

Nagyon jól bemutattad a lázadó kamaszkort.
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Joli

Leslie20162021. szeptember 24. 06:05

Bizony. Mi is ilyenek voltunk.
Nagyszerű gondolatok, remek vers.
Szívet adtam.
László

gypodor2021. szeptember 24. 05:25

Bonyolult tizenévesnek lenni,
emlékszel? Oly összetett az élet,
ha úgy érzi, nem sikerül semmi,
"vérig sértve" maga elé réved.

Hát igen! Unokáimon látom
Jó vers
szívvel
Gyuri

be.jozefina2021. szeptember 24. 04:50

Teljes mértékben igaz, Na jól megírtad, gratulálok!

feri572021. szeptember 24. 04:41

Remek szép gyerekversed Piroska.
Szívvel olvastam.
Feri

szalay2021. szeptember 24. 03:20

kedves Piroska,vissza idézted régi elmúlt időmet,
remekül megírtad István (19)

Julia_gall2021. szeptember 23. 23:55

Remek versedhez gratulálok szeretettel!
Juli

m.falvay2021. szeptember 23. 22:11

A lázadó korszakon mindenki átesik , hogy mekkorát esik , függ a családtól , környezettől és önmagától . /én nagyokat buktam /
Nagyszerű vers .
Szívvel Miki

S_Patricia2021. szeptember 23. 21:54

Kedves Piroska! Pont ebben az élethelyzetben vagyok, mint szülő. Tapasztalom a felsorolt jellemzőket. Gratulálok.

Fresh2021. szeptember 23. 21:45

Kedves Piroska nagyon jól láttatod a kamaszkor összezavarodott belső világát. Azt gondolom, a mai felnőttek közül sokan elfelejtik, milyen nehezen/sértődve, "ellenem van a világ" megélése számunkra sem volt egyszerű időszak. Szívvel olvastam remek versedet, gratulálok. Edit

Sanyipapa2021. szeptember 23. 21:26

❤(14)
Sanyi

VaradyEndre2021. szeptember 23. 21:17

Remek versedhez nagy szívvel gratulálok.
Üdvözlettel:Endre

John-Bordas2021. szeptember 23. 21:16

Drága Piroska,a kamaszkor " nehéz kenyér" mert nem gyerek sem nem felnőtt az ember,így fogalma nincs mit kellene tenni, ezért vannak a kirohanasok ( ami igazából saját maguk hibaztatasa és csalódás saját magukban) és jól látod nem szabad ezeket komolyan venni.Kituno a vers nagy ❤️ hagytam versednel szeretettel ölel János

orok.szerelem552021. szeptember 23. 20:25

Drága Piroska, remek verset írtál a lázadó kamaszkorról!
Szívből szívvel, elismeréssel, szeretettel gratulálok!
Margit

1956APA2021. szeptember 23. 20:18

Ezt a korszakot mindenki átéli legalább egyszer, bár vannak akik még később sem tudnak mihez kezdeni magukkal.
Szívvel jártam versednél.
üdvözlettel:Rudolf András

Gyulai19442021. szeptember 23. 20:06

A jelenség létezik, de sok függ a családtól. Én például 14 éves koromtól teljesen önálló(felnőtt) voltam. ákos+1 szív

Igaz ehhez kellett 6 gyermek(testvér) a családban.

JohanAlexander2021. szeptember 23. 20:03

Piroska, szívvel gratulálok!

molnarne2021. szeptember 23. 19:58

Nagyon jól megírt versedhez drága Piroska szívvel gratulálok:ICA

41anna2021. szeptember 23. 19:57

❤️4. Bizony...bizony így van kedves Piroska.
Melinda

Kriszti122021. szeptember 23. 19:57

Szeretettel, szívvel gratulálok versedhez!
Kriszti

lilapetunia2021. szeptember 23. 19:55

Nagyon jól bemutattad, kedves Piroska,
szívvel és szeretettel gratulálok:
Márta

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom