Szerző

Verebélyi Tamás

Népszerűség: 139 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 163 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. október 13.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető vagy átdolgozható.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (46)

Verebélyi Tamás

Megvált-ó(Ő)k

Oh, Mennyeknek, s Földnek drága Édesapja, s te, Dicsőséges Megváltó!
Hálámnak poharai vagytok, mi szüntelen kicsordul tiértetek.
Megmostatok s elláttatok, mezítlen voltam, s rám adtátok vértetek:
"ímé, újjá lett minden", hisz meghaltam s vagyok immár élő, s kiáltó.

Urak vagytok a vizek felett, s dicsőn ültök tort a hömpölygő áron,
s magam is járok azon, mert Tirátok tekintek, s mélyibe nem veszem.
Vakká lettem a világra, de látóvá Igazságban, mi kenyerem;
"szemétnek ítélek" mindent Értetek, s megváltattam szentséges áron.

Csüngeni vágyom az Igazságon, mint kisded az anyjának emlején,
aki magából az életnek tejfehér mannáját adá önzetlen.
S "nem félek a gonosztól", ha a puszta honában járok, mi kietlen,
mert telve vagyon az én tömlőm, s ki nem apad az lelkemnek mezején.

Immáron megnyilatkoznak szemeim, mert megkenitek azt gyógyírrel,
s imigyen "színről színre" látom, mi öröktől van és örökig való.
Nincsen már múltam, mi vádló, sem jövőm, mi pirkadatban elillanó:
ím a Vagyokban vagyok, s ma születtem meg Bennetek az Örömhírrel.

Gyermek vagyok, s frissen fejt tejet apasztotok, hogy bővölködjön lelkem,
hisz oly sokat nem értek még, imígy "nem kemény eledellel" tápláltok.
Harmatos fűszál vagyok, így megbírom annak terhét, mit reám adtok:
mert mikor gyenge az én testem, akkor erőssé lesztek énérettem.

"Az eke szarvára" teszem kezeimet, de elbukom, s szúr a tövis,
mégis újra lehajoltok hozzám, hol úr a kísértésnek démona.
S ha vétségeimért a Gyehenna tüze is lesz büntetésem hona:
Tiétek vagyok, mert vagytok mózeskosaram, és lesztek szemfedőm is.

Az idézetek a Bibliából valók.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Locoen(szerző)2021. december 28. 18:59

@Metta: Köszönöm szépen a lélekemelő, hitet erősítő soraidat, kedves Margit!

Igazán erőt adó és örömet okozó, hogy így vélekedsz verseimről, és számomra megtisztelő, ha betérsz hozzám, de a dicsőség csakis az Övék! Köszönöm alássan, hogy most is megtetted.

Mindig öröm és megtiszteltetés, ha benézel hozzám, és a jövőben is sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. december 28. 18:58

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Metta2021. december 27. 19:33

Kedves Tamás!

"" Az eke szarvára" teszem kezeimet, de elbukom, s szúr a tövis,
mégis újra lehajoltok hozzám, hol úr a kísértésnek démona.
S ha vétségeimért a Gyehenna tüze is lesz büntetésem hona:
Tiétek vagyok, mert vagytok mózeskosaram, és lesztek szemfedőm is. "
Őszinte, igaz hittel írt szépséges soraid szeretettel olvastam!
Mindig érdemes betérni hozzád.
Köszönöm szépen az élményt!
Margit

Locoen(szerző)2021. december 19. 21:14

@lenartanna: Nagyon szépen köszönöm a mindig érző, értő véleményezésedet, kedves Anna!

Megtisztelő és örömmel teli, amikor betérsz hozzám, és a jövőt illetően is mindig szeretettel várlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. december 19. 21:13

@piroska71: Köszönöm szépen a lélekemelő, hitet erősítő soraidat, kedves Piroska!

Drága piroska! Köszönöm szépen neked alázatosan és meghatva, hogy elfoglaltságaid mellett is szakítottál rám energiát, betértél hozzám és még hozzá is szóltál; valóban megtisztelő ez a számomra! Dehogy hagytál cserben, sőt! Köszönöm, hogy már ilyen régóta kedves és figyelmes olvasóm, szerzőtársam vagy. Kívánom, hogy rád, rátok is a Tökéletes Gondviselő Édesapa és a Dicsőséges Krisztus vigyázzon! Nem szabad félni, kételkedni, csakis megvallani azt, hogy az Ő akaratuk érvényesüljön! Hitet és kitartást kívánok Bennük!

Mindig öröm és megtiszteltetés, ha benézel hozzám, és a jövőben is sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

lenartanna2021. december 19. 20:38

Nagyon szép, hittel írt soraidhoz szívvel, szeretettel gratulálok, kedves Tamás!

piroska712021. december 19. 19:57

Kedves Tamás! Jelentkezem, nem hagytalak cserben!

Locoen(szerző)2021. december 19. 19:42

@S.MikoAgnes: Igazán köszönöm a számomra sokat adó és lélekben építő soraidat, kedves Ágnes!

Drága Ágnes! Igazán megörültem, hogy te is betértél hozzám, és ezt tisztelettel és alássan köszönöm! Mindannyiunkat hívogatnak, hiszen ott állnak az ajtó előtt és zörgetnek, de annyiszor nem halljuk azt meg a világ forgatagában. Jómagam is csupán egy egyszerű, törékeny, máig elbukó, gyarló szőlőmunkás vagyok, aki szüntelenül rászorul az ő irgalmukra. Aki már találkozott az Ő lélekelevenítő kegyelmükkel, az arra kap elhívást, hogy a kenyeret megtörje embertársaival, miközben Őket dicsőíti. Amit kapok, az Ő kegyelmüknek köszönhetem, így csakis az Övék a dicsőség Mennyen és Földön is mindörökké! Köszönöm szépen, hogy ismételten velem vacsoráztál, és kérlek, hogy gyere máskor is, de a legfontosabb, hogy mindig Ők legyenek követve és hallgatva, cselekvéssel karöltve, mert Ők az elsők és az utolsók!

Mindig megtisztelsz és örömet szerzel, ha olvashatom hozzászólásodat, és bármikor is érkezz a jövőben, sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. december 19. 19:40

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Locoen(szerző)2021. december 19. 19:39

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Locoen(szerző)2021. december 19. 19:37

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Locoen(szerző)2021. december 19. 19:29

@mama55: Nagyon szépen köszönöm a mindig érző, értő véleményezésedet, kedves Marika!

Megtisztelő és örömmel teli, amikor betérsz hozzám, és a jövőt illetően is mindig szeretettel várlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. december 19. 19:28

@maxika: Köszönöm szépen a lélekemelő, hitet erősítő soraidat, kedves Albert!

Mindig öröm és megtiszteltetés, ha benézel hozzám, és a jövőben is sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. december 19. 19:28

@m.agnes: Igazán köszönöm a számomra sokat adó és lélekben építő soraidat, kedves Ágnes!

Ez igazán megtisztelő és megható tőled, köszönöm ezt a pár szót, amely mégis mekkora elismeréssel bír a számomra! De a dicsőség csakis az Övék mindörökké!

Mindig megtisztelsz és örömet szerzel, ha olvashatom hozzászólásodat, és bármikor is érkezz a jövőben, sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

S.MikoAgnes2021. december 18. 14:58

Drága Tamás, elhívott hirdetője vagy az Úr tanításainak, szeretetének az olvasóid hitének, lelkének erősítésére.
Hálás 💓-vel köszönöm igaz hitedből fakadó, szépséges soraid.
Szeretetteli ölelésemmel, nagy tisztelettel:
Ági

mama552021. december 16. 22:32

"Az eke szarvára" teszem kezeimet, de elbukom, s szúr a tövis,
mégis újra lehajoltok hozzám, hol úr a kísértésnek démona.
S ha vétségeimért a Gyehenna tüze is lesz büntetésem hona:
Tiétek vagyok, mert vagytok mózeskosaram, és lesztek szemfedőm is.

Csodálatos soraidhoz nagy szeretettel gratulálok. Poeta ölelésem: Marika
Kívánok Áldott ünnepeket.

maxika2021. december 16. 20:05

Hú, micsoda vers!!!
Üdvözlettel
Albert

m.agnes2021. december 16. 07:07

""Az eke szarvára" teszem kezeimet, de elbukom, s szúr a tövis,
mégis újra lehajoltok hozzám, hol úr a kísértésnek démona.
S ha vétségeimért a Gyehenna tüze is lesz büntetésem hona:
Tiétek vagyok, mert vagytok mózeskosaram, és lesztek szemfedőm is."
Reggelm verse!
Szívvel: Ágnes

Locoen(szerző)2021. december 10. 13:27

@kreativ55: Nagyon szépen köszönöm a mindig érző, értő véleményezésedet, kedves Ági!

Igazán nincs mit, és számomra óriási öröm és megtiszteltetés, hogy így érzel! Meghatva köszönöm soraidat, de amit itt át tudtam neked nyújtani, az csakis az Ő dicsőséges érdemük! Őket hallgassátok, Őket kövessétek!

Megtisztelő és örömmel teli, amikor betérsz hozzám, és a jövőt illetően is mindig szeretettel várlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. december 10. 13:25

@lantgyorgyi3: Köszönöm szépen a lélekemelő, hitet erősítő soraidat, kedves Györgyi!

Köszönöm szépen alássan és megtisztelve, hogy így vélekedsz soraimról. Igazán jól esik, erősít lélekben, és számomra az öröm, hogy rendre betérsz hozzám és fogyasztod az ízes mannát. Az érdem és a méltatás viszont csakis az Övék, nem az enyém!

Mindig öröm és megtiszteltetés, ha benézel hozzám, és a jövőben is sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

kreativ552021. december 9. 11:38

Kedves Tamás!

Nagyon szépen köszönöm, hogy a mai délelőttömet megszépítetted e csodás versel.Mély hitből fakadt - igaz üzenetté. Hálás vagyok érte!

lantgyorgyi32021. december 9. 05:18

Kedves Tamás!
Csodálatosan megírt versed szeretettel olvastam. Meghitten küldök hatalmas meleg szívet.
Köszönöm szépen csodálatos gondolataid.
Gratulálok nagyszerű alkotàsodhoz.
POET meghittséggel Györgyi

Locoen(szerző)2021. december 8. 14:58

@HarmatiGyongyi: Igazán köszönöm a számomra sokat adó és lélekben építő soraidat, kedves Györgyi!

Mindig megtisztelsz és örömet szerzel, ha olvashatom hozzászólásodat, és bármikor is érkezz a jövőben, sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. december 8. 14:57

@Mikijozsa: Nagyon szépen köszönöm a mindig érző, értő véleményezésedet, kedves Miklós!!

Drága Miklós! Igazán megörültem a te személyednek is, hiszen régóta lojális, érző és értő olvasóm, látogatóm vagy, akinek személye, véleménye számomra különleges becsben tartott. Igazán megtisztelő és meghat véleményezésed, de amit tudok ilyen téren, azt csakis Nekik köszönhetem, így az örök dicsőség is csak az Övék! Aki megismerte már valamennyire Őket, az nem is tud már mást tenni, csakis dicsőíteni Őket, ahogyan csak tudja; arra elhívást kapott, azzal a talentummal amellyel megajándékozták őt.

Megtisztelő és örömmel teli, amikor betérsz hozzám, és a jövőt illetően is mindig szeretettel várlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. december 8. 14:56

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

HarmatiGyongyi2021. december 6. 19:20

Kedves Tamás!
Nagyon szép és ihletett gondolatfűzéreidhez szívből gratulálok.
Békés napokat kívánok üdvözlettel: gyöngyi

Mikijozsa2021. december 6. 10:30

Nagyon szép, komoly, és mindig bölcsen fogalmazod meg a témát szavakkal festő, érzékeny bensőből fakadó a versed, nemes elhivatás istent dicsőitő szeretet csokor. Lélekből szíveból szeretetből gratulálok alkotásodhoz,

Locoen(szerző)2021. december 3. 13:35

@feri57: Köszönöm szépen a lélekemelő, hitet erősítő soraidat, kedves Feri!

Mindig öröm és megtiszteltetés, ha benézel hozzám, és a jövőben is sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. december 3. 13:35

@editmoravetz: Igazán köszönöm a számomra sokat adó és lélekben építő soraidat, kedves Edit!

Mindig megtisztelsz és örömöt okozol, ha olvashatom a te, számomra kivételes becsben tartott szavaidat is verseimnél. Ez számomra óriási boldogság is, hiszen ha így érzel, akkor már megérte megírnom őket, de minden, amit tudok, minden ami igazat és tisztát megkapok azt Nekik köszönhetek, így az örök dicsőség is csakis az Övék! gyere máskor is vacsorázni, hogy segítsen jóllakatni a mennyei manna.

Mindig megtisztelsz és örömet szerzel, ha olvashatom hozzászólásodat, és bármikor is érkezz a jövőben, sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

feri572021. december 1. 16:23

Remek, nagyon szép alkotás.
Szívvel gratulálok.
Feri

editmoravetz2021. november 21. 07:57

Kedves Tamás!
Mindig nagy örömmel, elmélyedve olvasom verseidet.
Bibiliai idézetekre épített gondolataid szívembe vésem.
Szeretettel gratulálok s kívánok további sok sikert alkotásaidhoz!
Szeretettel: Edit

Locoen(szerző)2021. november 7. 10:39

@hgm-gaboca: Nagyon szépen köszönöm a mindig érző, értő véleményezésedet, kedves Gabriella!

Megtisztelő és örömmel teli hogy így érzel, és külön hálás vagyok hogy ennyi kihagyás után is betértél hozzám, de ez nem nekem köszönhető, hanem csakis Nekik! Aki magát ateistának, materialistának vallja, azok az egyének később erőteljesebb hitre juthatnak, mint azon embertársaik, akik csak hiszik hogy hisznek, mivel tévúton járnak és azt is propagálják. Sosem késő hitre jutni, Ők ott állnak az ajtó előtt és zörgetnek. Előbb-utóbb mindenki életében eljön a bizonyosság, de a legtöbb ember számára ez fájdalommal és későn érkezik el, és sokan csak akkor szembesülnek, amikor már késő. Hitet és kitartást kívánok!

Megtisztelő és örömmel teli, amikor betérsz hozzám, és a jövőt illetően is mindig szeretettel várlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

hgm-gaboca2021. november 6. 19:29

Gratulálok Tamás...én mint materialista létemre lenyűgözött írásod...számomra igazi mestermű...3-szor olvastam el...gyönyörű lett...üdv. Gabi

Locoen(szerző)2021. november 5. 17:03

@Eci: Köszönöm szépen a lélekemelő, hitet erősítő soraidat, kedves Edit!

Mindig öröm és megtiszteltetés, ha benézel hozzám, és a jövőben is sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Eci2021. november 5. 12:51

Kedves Tamás! Nagyszerűen megírt versedhez, óriási szívvel gratulálok! Szeretettel Edit

Locoen(szerző)2021. november 2. 12:07

@budajo: Igazán köszönöm a számomra sokat adó és lélekben építő soraidat, kedves Józsi!

Drága Józsi! Megtisztelő és számomra nagy örömet okozó a te véleményezésed is, amellyel mindig hiterősítő és reményt adó. Igen, a gyermek még túl romlatlan, tiszta, nem fertőzte meg a negatív világ ingereinek garmadája. Éppen ezért minél picibb a gyermek, annál közelebb áll az Életnek Szavához, amelyben szüntelen fürdőzik, és egy dolga van csupán, játszani, hirdetve ezzel is az Atyját. Ezért is mondta Krisztus, hogy a kisdedeké a Mennyek országa, ezért szükséges lélekben újra gyermekké válnunk. Ebben a korban, aki ilyen és hasonló, komoly és mély tartalmi dolgokon, az emberiséget szüntelen foglalkoztató kérdéseken és problémafelvetéseken mereng, az boldog is, hiszen a lélek emlékszik még, honnan jött, és test nem képes a hegemóniájával eltakarni azt a szeme elől. Habár a szülő felelőssége a gyermek, de sokszor pontosan a gyermekek viselkedése szembesít és mutat utat, mivel erőteljesebben vannak ráhangolódva a mennyei csatornára, szemben a fel-nőttel, aki időközben megkövültté vált. Nagy öröm, amikor a szülő már gyermekkorban beszél a gyermeknek a drága Teremtő Atyáról és a Dicsőséges Krisztusról, hiszen az ő felelőssége, hivatása lenne, hogy segítsen a gyermeknek emlékezni. Aki már kicsi kortól a Velük ápolt igaz kötelékre van nevelve, az vélhetően felnőve sem veszíti el a gyermeki minőségét. De sajnos a legtöbb esetben nem erre, hanem a test vágyaira leszünk trenírozva, és ezért szakadunk el ennyire Tőlük. Hitet kívánok Bennük!

Mindig megtisztelsz és örömet szerzel, ha olvashatom hozzászólásodat, és bármikor is érkezz a jövőben, sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. november 2. 12:05

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

budajo2021. november 1. 18:15

Kedves Tamás!
Őszinte hittel írt versed, erőt adó lelki táplálék az olvasónak. Emlékszem, hogy már gyermekkoromban is sokat foglalkoztatott az elmúlás gondolata, mert tehetetlennek éreztem magamat addig, amíg Édesanyám el nem mondta, hogy Krisztus megszabadít bennünket a halálfélelemtől. A jó Istennek hatalma van életre kelteni a halálból bennünket. Ez ad nekem erőt minden nap, amikor reménytelennek látom életemet, ebben az elfajult világban. Sok szeretettel jártam Nálad, további nemes és értékadó alkotásokat kívánok!
Üdvözlettel: Józsi

Locoen(szerző)2021. október 22. 18:36

@lorso: Nagyon szépen köszönöm a mindig érző, értő véleményezésedet, kedves Zsolt!

Megtisztelő és örömmel teli, amikor betérsz hozzám, és a jövőt illetően is mindig szeretettel várlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

lorso2021. október 22. 18:03

Remekül megírt, különleges alkotás.
Szívvel,
Zsolt

Locoen(szerző)2021. október 22. 15:15

@111111: Köszönöm szépen a lélekemelő, hitet erősítő soraidat, kedves Piroska!

Mindig megtisztelsz és erőt adsz számomra sokat adó véleményezéseddel. Számomra is élmény, ha te is betérsz hozzám, és ha bármilyen téren is elnyerték tetszésedet soraim, az nem az én érdemem hanem csakis az Övék!

Mindig öröm és megtiszteltetés, ha benézel hozzám, és a jövőben is sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 22. 15:14

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Locoen(szerző)2021. október 22. 15:12

@Nichi-ya: Igazán köszönöm a számomra sokat adó és lélekben építő soraidat, kedves Niki!

Mindig megtisztelsz és örömet szerzel, ha olvashatom hozzászólásodat, és bármikor is érkezz a jövőben, sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

1111112021. október 22. 11:31

Élmény és erőt adó mindig olvasni alkotásodat kedves Tamás,szívesen tértem be hozzád. Piroska

Nichi-ya2021. október 21. 20:06

Mesterien megírt, hittel teli, különleges alkotás. Ismét csak gratulálni tudok hozzá sok szeretettel, szívet hagyva.

Locoen(szerző)2021. október 19. 19:38

@dobosigyorgy: Nagyon szépen köszönöm a mindig érző, értő véleményezésedet, kedves Gyuri!

Megtisztelő és örömmel teli, amikor betérsz hozzám, és a jövőt illetően is mindig szeretettel várlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 19. 19:38

@ArnyekEsFeny: Köszönöm szépen a lélekemelő, hitet erősítő soraidat, kedves Zsuzsanna!

Külön köszönöm neked megtisztelve, hogy betértél hozzám, és kívánom, hogy nézz be hozzám máskor is és vacsorázzunk együtt.

Mindig öröm és megtiszteltetés, ha benézel hozzám, és a jövőben is sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 19. 19:36

@adamne: Igazán köszönöm a számomra sokat adó és lélekben építő soraidat, kedves Manyi!

Mindig megtisztelsz és örömet szerzel, ha olvashatom hozzászólásodat, és bármikor is érkezz a jövőben, sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 19. 19:35

@lejkoolga: Nagyon szépen köszönöm a mindig érző, értő véleményezésedet, kedves Olga!

Megtisztelő és örömmel teli, amikor betérsz hozzám, és a jövőt illetően is mindig szeretettel várlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 19. 19:35

@anci-ani: Köszönöm szépen a lélekemelő, hitet erősítő soraidat, kedves Anci!

Drága Anci! Köszönöm szépen örömittasan és meghatottan, és hálát adok nekik, hogy kellően eltelített a mennyeim kenyérnek zamata ismételten. A pék nem én vagyok: magam csupán kiszállítom a ropogós és jól laktató mannát és örömittasan szólok róla és dicsőítem a készítőt, hogy kapható egy olyan kivételes kenyér Tőle, amelyet ha megkóstol valaki, akkor többet meg nem éhezik.

Mindig öröm és megtiszteltetés, ha benézel hozzám, és a jövőben is sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 19. 19:33

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Locoen(szerző)2021. október 19. 19:29

@VaradyEndre: Igazán köszönöm a számomra sokat adó és lélekben építő soraidat, kedves Endre!

Mindig megtisztelsz és örömet szerzel, ha olvashatom hozzászólásodat, és bármikor is érkezz a jövőben, sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 19. 19:29

@gypodor: Nagyon szépen köszönöm a mindig érző, értő véleményezésedet, kedves Gyuri!

Megtisztelő és örömmel teli, amikor betérsz hozzám, és a jövőt illetően is mindig szeretettel várlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 19. 19:28

@SzaipIstvanne: Köszönöm szépen a lélekemelő, hitet erősítő soraidat, kedves Mária!

Drága Mária! Köszönöm neked is megtisztelve és meghatva, hogy ismételten olvastál engem, és hogy ennyire megragadtak a soraim. Igazán jóleső, hogy így vélekedsz róla, de amit a Kegyelmükből mondtak, azt adtam nektek is tovább versembe. Imádkozom érte, hogy Ők vezéreljenek szüntelen, mert nekik köszönhető minden szép és igaz, ahogyan meg is íratott, hogy minden tiszta adomány a világosság Atyjától száll alá.

Mindig öröm és megtiszteltetés, ha benézel hozzám, és a jövőben is sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

dobosigyorgy2021. október 19. 06:43

Csodaszép versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

Locoen(szerző)2021. október 18. 20:03

@tomorg: Igazán köszönöm a számomra sokat adó és lélekben építő soraidat, kedves Gábor!

Mindig megtisztelsz és örömet szerzel, ha olvashatom hozzászólásodat, és bármikor is érkezz a jövőben, sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 18. 20:02

@orok.szerelem55: Nagyon szépen köszönöm a mindig érző, értő véleményezésedet, kedves Margit!

Számomra köszönettel teli, hogy ismételten olvastál engem, és kedves, lélekemelő szavaiddal méltattál, de kérlek: csakis Őket, ne engem!

Megtisztelő és örömmel teli, amikor betérsz hozzám, és a jövőt illetően is mindig szeretettel várlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 18. 20:01

@biro.gizella: Köszönöm szépen a lélekemelő, hitet erősítő soraidat, kedves Gizella!

Hálás vagyok neked is örömittasan és meghatottan szavaidért, de amit tudok, nem magamtól tudom, hanem Tőlük, ezért minden dicsőség és méltatás csakis Őket illetheti meg! Hitem erős ilyen téren és bizakodom Hozzájuk, hogy egyre több embertársam szemére kenjenek gyógyírt, hogy lássanak, mert aki nem válik vakká a világra, az nem lesz látóvá az Igazságban. Nem hiába mondta Krisztus, hogy azért jött Ő, hogy akik látnak, azok vakok legyenek, és akik vakok, azok lássanak. Hitben járunk nem látásban, és ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, ott lesz köztük Ő is. A megértést, mint kegyelmi ajándékot megkapja mindenki, aki gyermeki lelkületből kér Tőlük személyesen!

Mindig öröm és megtiszteltetés, ha benézel hozzám, és a jövőben is sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 18. 20:00

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Locoen(szerző)2021. október 18. 19:53

@60afrod: Igazán köszönöm a számomra sokat adó és lélekben építő soraidat, kedves Ildikó!

Mindig megtisztelsz és örömet szerzel, ha olvashatom hozzászólásodat, és bármikor is érkezz a jövőben, sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 18. 19:52

@jocker: Nagyon szépen köszönöm a mindig érző, értő véleményezésedet, kedves Ferenc!

Megtisztelve köszönöm, hogy te is így érzel a versem kapcsán, de az elismerés csakis Őket illetheti meg. És azért is külön hálás vagyok, hogy ennyi ideje olvasol engem, ami igazán jól esik a számomra. Megyek majd hozzád és a Margitkához, csak türelmeteket kérem.

Megtisztelő és örömmel teli, amikor betérsz hozzám, és a jövőt illetően is mindig szeretettel várlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 18. 19:48

@41anna: Köszönöm szépen a lélekemelő, hitet erősítő soraidat, kedves Melinda!

Mindig öröm és megtiszteltetés, ha benézel hozzám, és a jövőben is sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 18. 19:48

@Zsuzsa0302: Igazán köszönöm a számomra sokat adó és lélekben építő soraidat, kedves Zsuzsa!!

Mindig megtisztelsz és örömet szerzel, ha olvashatom hozzászólásodat, és bármikor is érkezz a jövőben, sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 18. 19:48

@ditte142: Nagyon szépen köszönöm a mindig érző, értő véleményezésedet, kedves Erzsébet!

Meghatotta és alázatosan köszönöm szavaidat, de sosem győzöm elégszer hangsúlyozni, mert nem lehet: az örök dicsőség csakis az Övék, nem az enyém! Olyan pohár vagyok, amelybe Ők töltenek vizet érdemeim szerint. Drága Erzsébet! Dehogynem vagyok! Sőt! Borzasztóan fáj, amivé lett ez a világ, és ahová tart a legtöbb embertársam. Sokszor vagyok erőtlen és megtört, de hiszen Krisztus elmondta, hogy az Ő ereje erőtlenség által megy végbe. Amikor gyenge a test, akkor hangos a léleknek szava. Boldogtalan nem vagyok már, hiszen nincs miért annak lennem. Magányos és egyedülálló sem vagyok többé, hiszen bennük igaz otthonra és családra leltem, így többé nem vagyok egyedül. Enervált és megfáradt szoktam lenni, de hálát adok Nekik ezért, mert ilyenkor hallom érzem Őket a legerőteljesebben. Megkínoztattam már eléggé idelent és még fogok is, de azt érzem, hogy amit tudok tenni, az a kenyér megtörése. De ahogyan érkeznek ezek a melankolikus érzelmek, úgy fel is váltják azokat a boldogság és a béke hangjai. Mert akik sírnak, azok majd megvigasztaltatnak. Ezért gyönyörűséges az iga, és könnyű a teher.

Megtisztelő és örömmel teli, amikor betérsz hozzám, és a jövőt illetően is mindig szeretettel várlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 18. 19:45

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Locoen(szerző)2021. október 18. 19:38

@J.Teca: Köszönöm szépen a lélekemelő, hitet erősítő soraidat, kedves Teca!

Mindig öröm és megtiszteltetés, ha benézel hozzám, és a jövőben is sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 18. 19:38

@Golo: Igazán köszönöm a számomra sokat adó és lélekben építő soraidat, kedves Radmila!

Mindig megtisztelsz és örömet szerzel, ha olvashatom hozzászólásodat, és bármikor is érkezz a jövőben, sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 18. 19:35

@JohanAlexander: Nagyon szépen köszönöm a mindig érző, értő véleményezésedet, kedves János!

Megtisztelő és örömmel teli, amikor betérsz hozzám, és a jövőt illetően is mindig szeretettel várlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

Locoen(szerző)2021. október 18. 19:33

@vamosiistvan: Köszönöm szépen a lélekemelő, hitet erősítő soraidat, kedves István!

Mindig öröm és megtiszteltetés, ha benézel hozzám, és a jövőben is sok szeretettel látlak!

További áldásban gazdag mindennapokat kívánok a drága Teremtő Atya és a Dicsőséges Krisztus segedelmével!

Üdv.

Tamás

ArnyekEsFeny2021. október 14. 18:46

Gratulálok. Szeretem az ilyen verseket.
Zsuzsanna💚

adamne2021. október 14. 14:27

Csodálatos alkotás. Hittel teli, szép versedhez gratulálok kedves Tamás.
Szeretettel, szívvel olvastalak.
Barátsággal: Manyi

kicsikincsem2021. október 14. 08:50

Őszinte, hittel írt versedhez szívvel gratulálok!
Ilona

Leslie20162021. október 14. 06:57

Nagyszerű meghitt mély alkotás.
Szívet adtam.
László

szalay2021. október 14. 02:00

kedves Tamás,ritkán jelentkezel,öröm jelentkezésed,versed erős szavai sokat segítenek a jelenlegi elesett állapotban,
örülök,hogy olvashattalak üdv István (2o)

lejkoolga2021. október 14. 01:10

Kedves Tamás!
Elmélyedve olvastam hittel megírt, kiváló alkotásod!
Elismeréssel gratulálok!
Szeretettel hagyok szívet:
Olgi

anci-ani2021. október 13. 23:09

Gyönyörű hittel teli tanulságos szeretetversed
örömélmény volt számomra kedves Tamás!
Egyetértő szívvel, szeretettel, őszinte elismeréssel
szívet hagyok remek alkotásodhoz!
Anci

VaradyEndre2021. október 13. 22:33

Kedves Tamás!
Gyönyörűen megírt ,hittel teli versedhez nagy szívvel gratulálok.
Üdvözlettel:Endre

gypodor2021. október 13. 20:45

Csüngeni vágyom az Igazságon, mint kisded az anyjának emlején,
aki magából az életnek tejfehér mannáját adá önzetlen.
S "nem félek a gonosztól", ha a puszta honában járok, mi kietlen,
mert telve vagyon az én tömlőm, s ki nem apad az lelkemnek mezején.

Szép
Szívvel
Gyuri

SzaipIstvanne2021. október 13. 20:38

Kedves Tamás! Bibliából vett idézeteket csodálatosan szőtted
e remek versbe. Mély hited, s a szeretet vezérli tiszta lelked,
ahonnan e szép versek születnek.
Szivet hagytam: Mária

tomorg2021. október 13. 19:52

Szeretettel olvastalak,
szép hittel teli versedhez
nagy szívvel gratulálok, Gábor

1-9-7-02021. október 13. 19:25

Kedves Tamás velünk az Isten a megváltó és aki ezt érzi annak versed mint friss forrás járja át testét lelkét Korsó amiből szomjazó olthatja szomját és nyugtalan forrás kereső is remélhetőleg További jó egészséget kívánok a végtelen szeretet "hirdetéséhez" amit te megint szép formában tártál elénk versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

barnajozsefne2021. október 13. 19:07

"Csüngeni vágyom az Igazságon, mint kisded az anyjának emlején,
aki magából az életnek tejfehér mannáját adá önzetlen.
S "nem félek a gonosztól", ha a puszta honában járok, mi kietlen,
mert telve vagyon az én tömlőm, s ki nem apad az lelkemnek mezején."

Hittel, szeretettel teli versedet élmény volt olvasni, kedves Tamás!
Tisztelettel, jó kedvvel, Erzsi

donmaci2021. október 13. 19:00

Nagyon szép hittel teli versedet szívvel olvastam Józsi

orok.szerelem552021. október 13. 18:51

Kedves Tamás, mély hittel írt, csodás alkotásod jó volt olvasni!
Köszönöm, hogy olvashattam!
Szívből elismeréssel, szeretettel gratulálok!
Üdvözlettel, tisztelettel: Margit

biro.gizella2021. október 13. 18:36

" Immáron megnyilatkoznak szemeim, mert megkenitek azt gyógyírrel,
s imigyen "színről színre" látom, mi öröktől van és örökig való.
Nincsen már múltam, mi vádló, sem jövőm, mi pirkadatban elillanó:
ím a Vagyokban vagyok, s ma születtem meg Bennetek az Örömhírrel."

Többszöri olvasós a versed kedves Tamás.
De mégis aki lát az látja, aki hall az hallja,
aki ért az érti mondanivalóját versednek.
Szeretettel gratulálok, mélyérzésű,
hittel teli alkotásodhoz.
Tisztelettel: Gizella

60afrod2021. október 13. 18:17

Kedves Tamás!
Szép hittel teli versedhez szívvel gratulálok!
Szeretettel:Ildikó

jocker2021. október 13. 18:04

Érdekes és jó a gondolatsorod, nekem nagy élmény volt olvasni.
Poétaöleléssel, tisztelettel, barátsággal: csak gratulálni tudok!
jocker/Kíber/Feri

41anna2021. október 13. 17:54

❤️7. Nagyon nagyon szép kedves Tamás!
Melinda

Zsuzsa03022021. október 13. 17:46

Elementáris erejű , hittel teli versedhez szeretettel
gratulálok!
Tetszett!
Szép napokat, jó egészséget
kívánok:
Zsuzsa

ditte1422021. október 13. 15:54

Drága Tamás!

Oly mély a hited mint a tenger, és oly fényes, mint talán a mennyek országa lehet.
Katartikus erejű vers, de mondd, kérlek, Te sosem vagy szomorú, vagy boldogtalan!?
Óriási szívet hagyok,
sok-sok szeretettel, nagy-nagy elismeréssel olvastalak:
Erzsébet
S ha vétségeimért a Gyehenna tüze is lesz büntetésem hona:
"Tiétek vagyok, mert vagytok mózeskosaram, és lesztek
szemfedőm is." !!!!!

J.Teca2021. október 13. 13:10

Szívvel(4.) gratulálok hittel teli versedhez:J.Teca /Terézia/

Golo2021. október 13. 12:28

Szeretettel gratulálok a hitet hiredető versedhez. Nagyon megérintett.
Radmila /3.♥/

JohanAlexander2021. október 13. 11:56

Tamás, szívvel gratulálok!

vamosiistvan2021. október 13. 11:12

Szép alkotás.Szívvel,tisztelettel:V.István

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom