Szerző
Mészáros Lajos

Mészáros Lajos

Életkor: 73 év
Népszerűség: 325 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 352 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. november 22.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (50)

Mészáros Lajos

Talán még nem késő

Szilvásvárad felé vezetett az utunk,
erdők hűvösében lassan odajutunk.
Szalajka völgyében kis patak csörgedez,
pisztrángos tavakba szállítja a vizet.

Szivárványos pisztráng fürdik tó vizében,
minden mozdulatra ő nagyon érzékeny.
Elnézem, hogy játszik az átlátszó vízben,
olyan természetes és megható minden.

Szalajka völgyében sült pisztrángot ettünk,
patak csobogásán csendben elmerengtünk.
Idilli ez a táj, természeti szépség,
neandervölgyi is felfedte szépségét.

Ősemberek lakták egykor ezt a tájat,
fadárdákkal folyt itt a mamutvadászat.
Évezredek óta formálódott a táj,
civilizáció talán már kicsit fáj.

Járműveknek bűze szennyezi az erdőt,
lehet, tönkreteszi a közel jövendőt.
Emberi gyarlóság megmérgez már mindent,
ez a mai világ nem tiszteli Istent.

Csak a haszon számít, pusztul a természet,
elborít már mindent lassan az enyészet.
Talán még nem késő, mentsük a menthetőt,
unokáknak hagyjunk élhető jövendőt.

Síkfőkút, 2021. szeptember 27.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


meszaroslajos60(szerző)2021. december 14. 08:47

@Metta: Köszönöm a gratulációt, üdv Lajos.

Metta2021. december 13. 19:32

Figyelemfelkeltő, remek versedhez szívvel gratulálok.
Margit

meszaroslajos60(szerző)2021. december 5. 08:21

@kicsikincsem: Kedves Ilona, köszönöm a gratulációt, Lajos.

kicsikincsem2021. december 4. 16:43

Talán még nem késő... szívvel gratulálok!
Ilona

meszaroslajos60(szerző)2021. november 30. 09:31

@MarcziM.Mathias: Köszönöm szépen, kedves Mátyás.

MarcziM.Mathias2021. november 29. 16:00

Hát igen.
A környezetvédelemért, szívvel:
Mathias

meszaroslajos60(szerző)2021. november 27. 08:39

@zsuzsakalocsa: Kedves Zsuzsa, köszönöm elismerő kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 27. 08:37

@ereri: Köszönöm szépen a szívet, kedves Erika.

zsuzsakalocsa2021. november 26. 19:55

Kedves Lajos!
Figyelemfelkeltő soraidat tetszéssel, elismeréssel olvastam.
Szívet hagyok szeretettel:
Zsuzsa

ereri2021. november 26. 19:03

Nagy-nagy szívet hagyok neked igaz soraid mellett kedves Lajos! Szeretettel és tisztelettel: E. E.

ereri2021. november 26. 19:03

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 26. 18:45

@Nichi-ya: Kedves Nikoletta, köszönöm szépen kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 26. 18:44

@Navir: Köszönöm szépen a gratulációt, kedves Navír.

Nichi-ya2021. november 26. 18:31

Nagyon szépen megírtad. Sok szeretettel, szívvel gratulálok figyelemfelkeltő alkotásodhoz.

Navir2021. november 26. 17:30

Kedves Lajos!
Remek, figyelemfelkeltő üzenetet tartalmazó alkotás, melynél szívvel időztem.
Szomorú igazság, hogy manapság az érdekhajhászás már ilyen természeti kincseket sem szégyenl sárba tiporni…

Szeretettel gratulálok!
Navir

meszaroslajos60(szerző)2021. november 26. 08:59

@Motta: Kedves Gabriella, köszönöm szépen az olvasást, Lajos.

Motta2021. november 25. 21:33

Bizony az kellene!
Szívvel olvastalak
Motta

meszaroslajos60(szerző)2021. november 25. 17:13

@111111: Köszönöm szépen a szívet, kedves Piroska.

1111112021. november 25. 14:01

Veled aggódom kedves Lajos,szépre írtad,szívvel: Piroska

meszaroslajos60(szerző)2021. november 24. 17:35

@Golo: Köszönöm szépen, kedves Radmila.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 24. 17:34

@Jolcsy: Kedves Joli, köszönöm szépen kedves hozzászólásodat, üdv Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 24. 17:33

@JohanAlexander: Köszönöm szépen a szívet, kedves Sándor.

Golo2021. november 24. 15:58

Szeretettel gratulálok értékes versehez.
Radmila /40.♥/

Jolcsy2021. november 24. 15:54

Figyelemreméltó mondanivaló!
Szívet hagytam szeretettel: Joli

JohanAlexander2021. november 24. 14:28

Lajos, dallamos versed szívet érdemel.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 24. 08:57

@lnagypet: Kedves László, köszönöm szépen az olvasást.

lnagypet2021. november 23. 18:53

Természetvédelmi kirándulásod észrevételeit, döbbenetes
tényeit aggódó lélekkel olvastam!
Tisztelettel üdvözöllek Lajos: Z Nagy L

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:57

@dufmar: Köszönöm szépen, üdv Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:55

@jocker: Köszönöm a gratulációt, kedves Feri.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:55

@Martonpal: Kedves Attila, köszönöm a szívet, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:54

@lorso: Köszönöm szépen, kedves Zsolt.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:53

@tomorg: Kedves Gábor, köszönöm a gratulációt, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:52

@feheryndigo: Köszönöm szépen, kedves Krisztina.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:51

@GePir: Kedves Piroska, köszönöm kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:51

@lejkoolga: Köszönöm szépen, kedves Olgi.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:50

@Leslie2016: Kedves László, köszönöm a szívet, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:49

@m.agnes: Valóban nagyon szép ez a környék.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:48

@uzelmanjanos956: Kedves János, köszönöm az olvasást, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:48

@CD57.sz: Köszönöm szépen a szívet, kedves Klári.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:47

@ditte142: Kedves Erzsébet, köszönöm elismerő kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:46

@Zsuzsa0302: Köszönöm szépen, kedves Zsuzsa.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:45

@Zakeus: Kedves Gábor, köszönöm szépen.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:45

@195705252012: Köszönöm a gratulációt, kedves Irén.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:44

@feri57: Kedves Feri, köszönöm az olvasást, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:43

@60afrod: Köszönöm szépen a gratulációt, kedves Ildikó.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:42

@orok.szerelem55: Kedves Margit, köszönöm szépen kedves hozzászólásodat, üdv Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:41

@Sanyipapa: Köszönöm szépen, kedves Sanyi.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:41

@nefelejcs: Kedves Anikó, köszönöm a gratulációt, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:40

@gypodor: Köszönöm szépen, kedves Gyuri.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:39

@anci-ani: Kedves Anci, köszönöm szépen kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:38

@S.MikoAgnes: @S.MikoAgnes: Kedves Ági, köszönöm szépen a szívet, üdv Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:35

@John-Bordas: Köszönöm szépen az olvasást, kedves János.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:34

@Pflugerfefi: Kedves Feri, köszönöm szépen a szívet, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:33

@banattanc: Köszönöm szépen, kedves Marianna.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:32

@orpheus3535: Kedves Ildikó, köszönöm kedves hozzászólásodat, üdv Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:31

@Evanna: Köszönöm szépen az olvasást, kedves Éva.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:31

@VaradyEndre: Kedves Endre, köszönöm szépen kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:30

@m.falvay: Köszönöm a szívet, kedves Miki.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:29

@kokakoma: Kedves János, köszönöm kedves hozzászólásodat, üdv Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:28

@1-9-7-0: Kedves Anikó, köszönöm elismerő kedves szavaidat, üdv Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2021. november 23. 17:27

@41anna: Köszönöm szépen, kedves Melinda.

dufmar2021. november 23. 17:08

Fontos és értékes versedhez gratulálok!

jocker2021. november 23. 15:20

Hmm... ha eme remek versedet figyelem felhívásnak szántad, akkor telibe találtál.
Köszönöm az olvasási élményt.
Gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

Martonpal2021. november 23. 15:06

Nagyszerű leírás,figyelemfelkeltés.
Szívvel gratulálok versedhez...attila

lorso2021. november 23. 12:07

Nagyon szép és bölcs alkotás.
Zsolt

tomorg2021. november 23. 11:58

Figyelemfelhívó versedet szeretettel olvastam... 35.❤ gratulálok
♫ Gábor ❤

feheryndigo2021. november 23. 11:53

Szépség, igazság, bölcsesség. Jó volt olvasni. Szeretettel 🤍 Krisztina

GePir2021. november 23. 10:19

Bölcs gondolatokban, figyelemreméltó mondanivaló ! Szeretettel gratulálok. Piroska

lejkoolga2021. november 23. 09:58

Nagyon aktuális alkotás, kedves Lajos.
Gratulálok!
Szeretettel hagyok szívet: Olgi

Leslie20162021. november 23. 09:15

Bizony jobban kéne óvnunk a természet kincseit.
Remek vers.
Szívet adtam.
László

m.agnes2021. november 23. 09:06

Szép helyen jártál!

uzelmanjanos9562021. november 23. 08:21

Szép bölcs versed szívvel olvastam, gratulálok:János

CD57.sz2021. november 23. 07:11

"Talán még nem késő, mentsük a menthetőt,
unokáknak hagyjunk élhető jövendőt."
Reménykedjünk, hogy még tehetünk valamit!
Nagyszerű versedet tetszéssel, szívvel olvastam,
gratulálok szeretettel: Klári

ditte1422021. november 23. 06:11

Kedves Lajos!

Megkapó, szép történet,
egyben figyelemfelhívó:
"Emberi gyarlóság megmérgez mindent, !!!!
ez a mai világ nem tiszteli Istent."

Csak a haszon számít, pusztul a természet, !!!!
elborít már mindent lassan az enyészet.
Talán még nem késő, mentsük a menthetőt,
unokáknak hagyjunk élhető jövendőt." !!!!!!

Gratulálok óriás szívvel, elismeréssel, szeretettel:
Erzsébet

Zsuzsa03022021. november 23. 05:44

Igaz, szép és kifejező versed
szívvel olvastam.
Szép napokat kívánok:
Zsuzsa

Zakeus2021. november 23. 05:23

Jó párszor magam is jártam e vidéket, valóban gyönyörű hely,
mint ahogy a versed is, szívből gratulálok!
Gábor.

1957052520122021. november 23. 05:18

Az emberi gyarlóság valóban megmérgez mindent... Szívet hagyok figyelemfelkeltő versednél. Gratulálok , Irén

feri572021. november 23. 05:00

Bizony természet szépségét az ember anyagi megfontolásból pusztítja.
Nagyon szép és bölcs alkotás.
21. Szívvel olvastam.
Feri

60afrod2021. november 23. 04:59

Kedves Lajos!
Szép, kifejező versedhez szívvel gratulálok!
Szeretettel:Ildikó

orok.szerelem552021. november 22. 22:47

,,Talán még nem késő, mentsük a menthetőt,
unokáknak hagyjunk élhető jövendőt."
Kedves Lajos, reménykedjünk, hogy még ne késő!
Szívet hagytam nagyszerű versedért!
Szívből gratulálok!
Margit

Sanyipapa2021. november 22. 22:39

❤(19)
Sanyi

nefelejcs2021. november 22. 20:39

Jogos az aggodalmad, kedves Lajos.
Szép leírást kaptunk a Szalajka völgyéről, nagyon kellene vigyázni rá, és minden más természeti értékünkre is.
Szeretettel gratulálok!
Anikó

gypodor2021. november 22. 20:06

Csak a haszon számít, pusztul a természet,
elborít már mindent lassan az enyészet.
Talán még nem késő, mentsük a menthetőt,
unokáknak hagyjunk élhető jövendőt.

Tetszik
kifejező vers
szívvel
Gyuri

anci-ani2021. november 22. 19:55

"
Ősemberek lakták egykor ezt a tájat,
fadárdákkal folyt itt a mamutvadászat.
Évezredek óta formálódott a táj,
civilizáció talán már kicsit fáj.

Járműveknek bűze szennyezi az erdőt,
lehet, tönkreteszi a közel jövendőt."

Sajnos a természetet pusztítja a sok szennyezés,
nem tudjuk a jó öreg bolygónk még meddig tűri el...
Szívvel gratulálok nagyon szép, természetvédelmi versedhez!
Anci

S.MikoAgnes2021. november 22. 18:39

Ott éltünk gyermekkoromban. Nagyon fájó a szépséges környezetünk pusztítása. Talán még nem késő tenni...
Szívvel gratulálok remek term. védelmi versedért:
Ági

John-Bordas2021. november 22. 18:37

Úgy legyen Lajos ahogy mondod mert úgy tűnik hogy nem arrafelé megyünk,versedet szívvel olvastam ölel János szeretettel

Pflugerfefi2021. november 22. 18:31

Kedves Lajos!
A természet vèdelmèvel kapcsolatban
pesszimista vagyok!
Végóráit èli a természet, az emberrel együtt!
De reménykedjünk, hogy nincs igazam!
Szívvel gratulàlok remek versedhez!
Feri.

banattanc2021. november 22. 18:13

Szinte ott jártam, ahogy olvastam a verset.
Marianna

orpheus35352021. november 22. 18:00

Csak a haszon számít, pusztul a természet. Sajnos megint egy fájó igazság. Jó vers volt. Szeretettel:Ildikó

Evanna2021. november 22. 17:59

Remek versed nagy szívvel olvastam!
Evanna

VaradyEndre2021. november 22. 17:49

Remekül megírt természetversed tetszik.Szilvásvárad és környékét én is nagyon kedvelem.
Szívvel,üdvözlettel:Endre

m.falvay2021. november 22. 17:23

Nagyszerű vers , az ember bizony fáj a Földnek .
Szívvel Miki

kokakoma2021. november 22. 16:57

Szívvel gratulálok, és egyetértek verseddel. Fiatalon sokszor voltam Szilvásváradon, és órákig néztem, csodáltam a csodás tájat, és a Pisztrángokat. Tisztelettel. János

1-9-7-02021. november 22. 16:56

Csak a haszon számít, pusztul a természet,
elborít már mindent lassan az enyészet.
Talán még nem késő, mentsük a menthetőt,
unokáknak hagyjunk élhető jövendőt. igen én is bízom benne még nincs késő ahhoz hogy következő generációnak élhető életet hagyjunk de hatalmas nagy összefogásra lesz szükség KIVÁLÓ figyelem felkeltő versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

41anna2021. november 22. 16:55

❤️1. Kedves Lajos!

Szegény Föld, szegény jövőnk mi lesz vele?

Nagyon nagyon jó vers!
Melinda

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom