Kocsis Antal

Elsül a kapanyél

Pál lába alatt erdő ösvénye.
Tesz ő nagy ívben holmi törvényre.
Vadászni indul, naná hogy orvul.
Bízik magába, ő nem jár pórul.

Pál fegyvere egy kapa a vállán.
Ki is gondolna rosszra meglátván.
Ásni kezd, készül a gödör-csapda.
Álcázza, hogy a vadat becsapja.

Tisztes távolból fakabát nézi,
Miközben gyanús dolgát bevégzi.
Figyeli. Voltak már párszor érte.
A sárga cetli mindig megvédte.

Éhes kismacsek az erdőszélen.
Vadászik. Erről még az ebéden.
Csulit lát bentebb legalsó ágon.
Most becserkészlek veréb barátom.

Sunyin, laposan kúszik előre.
Fűhalom csak a célig előtte.
Átkúszná, de a gödörbe huppan.
Hallja a zajt Pál, odább elbújtan.

Úgy fest, bevált a kelepce ötlet.
Vaddisznó gyanánt Pál előcsörtet.
Lendületétől ő is gödörben.
Macska, yard, veréb sorban megdöbben.

Ocsúdó macska az esély láttán
Elrugaszkodik, máris Pál vállán.
Meglendül, odább már hét határral,
Emléket hagyva Pálban karmával.

Derék rend őre látva a dolgot,
A röhögéstől úgy meghatódott,
Bár függőleges ennek előtte,
Leamortizál fekvő rendőrbe.

Lebben a tölgyfa legalsó ága,
Szárnyát bontja az apró madárka.
Repül. Nagy dolga épp odapottyan,
Ahol a yardnak jó kedve szottyan.

Kikecmereg Pál, rohan világgá.
Cetlit zsebéből szellő kirántá.
Ha megtalálom visszajuttatom.
Szükség lesz rá. Van rá egy húszasom.