Szerző
Marton Paul

Marton Paul

Népszerűség: 296 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 168 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2021. november 26.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (43)

Marton Paul

Az őszi csévi erdőben jártam

Halesz felett nyugatról zúgó szél nyargal,
maga előtt görgeti a fellegeket,
megbirkózik egy-két felhőpamaccsal,
szántó felé hajtja a varjúseregeket.

Balra tartok gyalogmenetben,
és már be is fogad az őszi erdő,
hamar színek pompáznak szememben,
szél megtorpan, legyint a varázsvessző.

Lépéseim hangját elnyeli az avar,
csönd aláhull a levegőgátakon,
levelek suhognak-zizegnek, nem zavar,
színek virulnak a fakoronákon.

Lent szép ruhákban bokrok kacérkodnak,
csodás színekben tobzódik a természet,
vesszők felfelé nyúlnak, fény után vágynak,
minden gyönyörködtet, az idő nem siet.

Az ösvények egyikén befelé haladva
nemsokára a Balla-sírhoz érkezem,
egy főhajtással tiszteletet megadva
a dicső elmúlásra emlékezem.

Szuszog az erdő, készíti téli álmát,
a fák sűrű ágai között botladozik
egy távoli harangszó, s adja áldását,
hogy ez a szépség mindenkor viruljon.

2021. november 17., Halesz: Csévharaszt déli része, Balla Károly (1792-1873) jogász, író, költő

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:55

@lorso:
Köszönöm szépen figyelmedet,véleményed...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:54

@Nichi-ya:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves gratulációt.
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:53

@kicsikincsem:
Köszönöm szépen a véleményed és a szíves gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:53

@biro.gizella:
Kedves Gizella!
Köszönöm szépen a véleményed ,a gratulációt és a szívet.
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:51

@111111:
Kedves Piroska!
Köszönöm szépen véleményed és a szíves barangolást...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:50

@dobosigyorgy:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:49

@CD57.sz:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves olvasást...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:49

@gypodor:
Köszönöm szépen a kiemelést,a véleményed és a szívet...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:48

@szalay:
Kedves István!
Köszönöm szépen véleményed,a gratulációt és a szívet...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:47

@GePir:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves olvasást...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:46

@molnarne:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:46

@hillailaszlo-ve:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves gratulációt.
Szeretettel üdv...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:45

@tomorg:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:44

@lnagypet:
Szia Laci! Köszönöm szépen s számomra értékes véleményed és a gratulációt.
Barátsággal...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:42

@41anna:
Kedves Melinda!
Köszönöm szépen a szívet és a véleményed...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:41

@lejkoolga:
Kedves Olgi!
Köszönöm szépen a gratulációt és a szívet
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:40

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:38

@536771:
Köszönöm szépen véleményed,a gratulációt és a szívet...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:37

@60afrod:
Kedves Ildikó!
Köszönöm szépen a véleményed és a nagy szíves gratulációt.
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:36

@Zsuzsa0302:
Köszönöm szépen!

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:36

@Evanna:
Köszönöm szépen a véleményed és a szíves olvasást...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 16:35

@kokakoma:
Köszönöm szépen a szíves gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 11:57

@dvihallyne45:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves olvasást...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 11:57

@JohanAlexander:
Köszönöm szépen!

Martonpal(szerző)2021. december 8. 11:56

@Motta:
Köszönöm szépen a véleményed és a szíves olvasást...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 11:55

@orpheus3535:
Köszönöm szépen a kedves szavakat és a szívet...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 11:54

@meszaroslajos60:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 11:53

@irenfi:
Kedves Irén!
Köszönöm szépen figyelmedet...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 11:52

@1-9-7-0:
Köszönmö szépen véleményed és a szíves gratulációt.
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2021. december 8. 11:28

@Sanyipapa:
Köszönöm szépen véleményed és a szívet...attila

Martonpal(szerző)2021. december 7. 20:28

@S.MikoAgnes:
Kedves Ági!
Köszönöm szépen a kiemeléseket.Nagyon örültem véleményednek,Köszönöm a nagy szíves gratulációt.
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2021. december 7. 20:25

@anci-ani:
Kedves Anci!
Köszönöm szépen a kiemelést,a véleményed és a nagy szíves gratulációt.
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2021. december 7. 20:23

@GaborIldiko:
Nagyon örültem a véleményednek,köszönöm szépen a gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2021. december 7. 20:22

@Golo:
Kedves Radmila!
Köszönöm szépen a gratulációt.
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2021. december 7. 20:21

@uzelmanjanos956:
Köszönöm szépen véleményed és a gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2021. december 7. 20:21

@Metta:
Kedves Margit!
Köszönöm szépen véleményed és a szíves gratulációt.
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2021. december 7. 20:20

@VaradyEndre:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2021. december 7. 20:19

@feri57:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves olvasást...attila

Martonpal(szerző)2021. december 7. 20:18

@195705252012:
Köszönöm szépen a kiemelést és a szíves gratulációt...attila

lorso2021. december 7. 14:00

Szépre írt, remek alkotás!
Zsolt

Nichi-ya2021. december 4. 20:04

Csodaszép alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

kicsikincsem2021. december 4. 16:40

Szépet láttam, olvastam, szívvel gratulálok!
Ilona

biro.gizella2021. november 29. 08:06

Tetszéssel olvastam, kedves Attila!
Szeretettel gratulálok!
Szívvel Gizella

1111112021. november 29. 08:03

Láttató,szépen megírt "ismertető"vers kedves Attila,szívesen barangoltam veled. Piroska

dobosigyorgy2021. november 28. 06:49

Csodaszép versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

CD57.sz2021. november 27. 15:04

Festői szépségű sorok. Tetszéssel, szívvel olvastam
remek alkotásodat: Klári

gypodor2021. november 27. 09:04

Lépéseim hangját elnyeli az avar,
csönd aláhull a levegőgátakon,
levelek suhognak-zizegnek, nem zavar,
színek virulnak a fakoronákon.

Szép tájleíró és emlékező vers
szívvel
Gyuri

szalay2021. november 27. 02:27

Kedves Attila,csodálatos őszi képsorok,
gratulálok István (32(

GePir2021. november 26. 23:21

Csodás festői képek az őszi természetről. Szívvel olvastam. Piroska

molnarne2021. november 26. 22:22

Csodás soraidhoz szívvel gratulálok:ICA

hillailaszlo-ve2021. november 26. 22:06

Csodás festői képekkel írt séta és megható emlékezés!
Remek, hangulatos versedhez
szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

tomorg2021. november 26. 21:06

Csodás versedet szeretettel olvastam... 28.❤ gratulálok
♫ Gábor ❤

lnagypet2021. november 26. 20:50

Szia Barátom, lírai "teljesítménytúrád" kivételes élménycsomagot,
bónusz ajándékként új ismereteket adott! Ilyen mívesen
kidolgozott alkotás minden versolvasó vágya!
Elismeréssel gratulálok: Z Nagy L

41anna2021. november 26. 20:01

❤️27. Csodaszép vers kedves Pál.

Melinda

lejkoolga2021. november 26. 19:54

Elismeréssel gratulálok, kedves Attila!
Szeretettel hagyok szívet:
Olgi

5367712021. november 26. 19:32

Csodás természetversedhez gartulálok, szívet hagytam!
József

60afrod2021. november 26. 19:23

Kedves Attila!
Szép természetversedhez, nagy szívvel és szeretettel gratulálok!
Ildikó

Zsuzsa03022021. november 26. 19:05

Csodaszép versed
szeretettel olvastam.
Szép napokat kívánok:
Zsuzsa

kokakoma2021. november 26. 17:56

Szívvel gratulálok, és köszönöm,hogy Veled sétálhattam. János

Evanna2021. november 26. 17:55

Nagyon szép, festői az őszi természetről írt remek versed.
Szívvel olvastam!
Evanna

dvihallyne452021. november 26. 17:54

Szívvel olvastam csodás alkotásodat! sarolta

JohanAlexander2021. november 26. 17:31

Gyuri, nagy szívet küldök remek versedért.

Motta2021. november 26. 17:29

Kellemes őszi séta.
Szívvel olvastalak
Motta

orpheus35352021. november 26. 17:18

Érdekes volt lépkedni versed nyomán. Szívvel:Ildikó

meszaroslajos602021. november 26. 16:50

Szeretettel olvastam, szívvel gratulálok, Lajos.

irenfi2021. november 26. 16:50

Szeretettel olvastam megemlékező soraidat kedves Attila!💖
Irén

1-9-7-02021. november 26. 16:37

CSODÁLATOS szép természet versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

Sanyipapa2021. november 26. 16:30

Szép leírás
❤(12)
Sanyi

S.MikoAgnes2021. november 26. 15:58

"Lent szép ruhákban bokrok kacérkodnak,
csodás színekben tobzódik a természet,

a fák sűrű ágai között botladozik
egy távoli harangszó, s adja áldását,
hogy ez a szépség mindenkor viruljon."

Teljes versed gyönyörködtető, kedves Attila, ám mindig találok
a szépnél is szebb kiemelni valót.
Nagyon nagy 💓-em mellette szeretettel: Ági

anci-ani2021. november 26. 15:47

"
Lent szép ruhákban bokrok kacérkodnak,
csodás színekben tobzódik a természet,
vesszők felfelé nyúlnak, fény után vágynak,
minden gyönyörködtet, az idő nem siet"

Nagyon szép őszi erdei sétádon megszülettek a csodás képek!
Gratulálok kedves Attila nagy szívvel, szeretettel:
Anci

GaborIldiko2021. november 26. 15:41

Nagyon ízlésesen megírt vers,ráadásul gyönyörű képeket tártál elénk!
Gratulálok!
Ildi

Golo2021. november 26. 15:23

Szeretettel gratulálok, kedves Attila, versedhez.
Radmila /7.♥/

uzelmanjanos9562021. november 26. 15:17

Szép természetversedhez gratulálok:János

Metta2021. november 26. 15:02

Kedves Attila!
Gyönyörű alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Szreetettel
Margit

VaradyEndre2021. november 26. 14:48

Gyönyörű őszi hangulatot varázsoltál elém verseddel.
Szívvel gratulálok alkotásodhoz:Endre

feri572021. november 26. 14:46

Nagyon szép természetversed Paul.
Szívvel olvastam.
Feri

1957052520122021. november 26. 14:38

"Lépéseim hangját elnyeli az avar,
csönd aláhull a levegőgátakon,
Levelek suhognak-zizegnek, nem zavar,
színek virulnak a fakoronákon."
Magával ragadó természeti képek. Szívvel gratulálok , Irén

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom