Szerző
Marton Paul

Marton Paul

Népszerűség: 287 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 241 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2022. január 3.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (55)

Marton Paul

Ma ilyen a tél

Megérkezett a tél szokás szerint,
csendben jött, havat sem hozott,
az ember már csak legyint,
mert fehér karácsonyról álmodott.

Néhány hópehely hullott az égből,
fáradtan a súlyuk húzta,
nem hagyták magukat büszkeségből,
föld őket mégis felfalta.

A téli szél nyirkos és hideg,
csontokat kínoz és orcákat fest,
fodroznak az eső hullta vizek,
mindenhol vastag sárral borított úttest.

Erdő mélyén bújnak a madarak,
hangjukat elnyeli a csend,
lelkekben nyugtalanság, kis harag,
a természetben felborult a rend.

Foszlik az ég szürke borítója,
köztük kékre festett mozaik,
előbúj a Nap halvány korongja,
gyenge sugarait szétvetik.

Mikor a fény erősödni kezd,
az élet visszanyeri énjét,
jobbra fordul, helyreáll a rend,
ember újra éli életét.

A karácsony gyorsan közeledik,
örülni kell, az öröm napja van,
szeretet már a szívekben melegszik,
legyen ez gyógyír a mai napban!

2021. december 17.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Metta2022. február 2. 19:00

Kedves Attila!
"Mikor a fény erősödni kezd,
az élet visszanyeri énjét,
jobbra fordul, helyreáll a rend,
ember újra éli életét."

Csodás versednél szeretettel hagyok szívet!
Margit

lizomka2022. január 21. 18:48

Néhány hópehely hullott az égből,
fáradtan a súlyuk húzta,
nem hagyták magukat büszkeségből,
föld őket mégis felfalta.

A téli szél nyirkos és hideg,
csontokat kínoz és orcákat fest,
fodroznak az eső hullta vizek,
mindenhol vastag sárral borított úttest.

Nagyszerů vers,nagyon tetszik!❤

lorso2022. január 20. 11:09

Szívvel gratulálok nagyon szépen megírt alkotásodhoz.
Zsolt

Martonpal(szerző)2022. január 11. 15:24

@Nichi-ya:
Köszönöm szépen a kedves szavakat,a szíves gratulációt.
Tisztelettel és szeretettel.Attila

Martonpal(szerző)2022. január 11. 15:23

@HalaszZ:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves olvasást.Attila

Martonpal(szerző)2022. január 11. 15:22

@Eci:
Kedves Edit!
Köszönöm szépen a véleményed és a nagy szívet.
Tisztelettel és szeretettel.Attila

Martonpal(szerző)2022. január 11. 15:21

@barnajozsefne:
Kedves Erzsi!
Köszönöm szépen véleményed és a szívet..Attila

Martonpal(szerző)2022. január 11. 15:19

@editmoravetz:
Kedves Editke!
Nagyon aranyos vagy.Köszönöm szépen a névnapi köszöntést és nem utolsó sorban a versem méltatását,a kedves szavakat.
Szeretettel és tisztelettel.Attila

Martonpal(szerző)2022. január 11. 15:16

@tomorg:
Köszönöm szépen véleményed, a szíves gratulációt. és az újévi köszöntést.
Én is BUÉK Neked. Attila

tomorg2022. január 9. 18:33

Remek alkotás...
szeretettel olvastam...szívvel gratulálok
♫ Gábor ❤
BÚÉK!

Eci2022. január 9. 10:44

Kedves Attila! Remekül megírt versednél, nagy szívet hagyok jutalmul! Szeretettel Edit

editmoravetz2022. január 7. 18:46

Drága Attila!

Nagy igyekezetemben, hogy névnapod alkalmából ne felejtselek el köszönteni,
elfeledtem erről a szépséges versedről említést tenni.
Pedig nagyon megérdemli, hogy gratuláljak hozzá!
Hiszen oly fordulatosan, valósághűen formáztad meg az évszakok változását - most (2022. január 7-én is) 14 fok a hőmérséklet, ragyogó napsütéssel, madárcsicsergéssel tarkított.
Remélem, azért még kicsit megmutatja arcát a tél is - nagyon hiányzik a havas táj.
Szeretettel gratulálok: Edit

editmoravetz2022. január 7. 18:41

"Foszlik az ég szürke borítója,
köztük kékre festett mozaik,
előbúj a Nap halvány korongja,
gyenge sugarait szétvetik.

Mikor a fény erősödni kezd,
az élet visszanyeri énjét,
jobbra fordul, helyreáll a rend,
ember újra éli életét."

Kedves Attila! Névnapodon tértem be hozzád - s ezeket a sorokat éreztem köszöntésedre méltóknak.
Szívből kívánok boldogságos ünnepet!
Szeretettel baráti ölelésem: Edit

barnajozsefne2022. január 7. 16:50

Remek vigaszversednél szívet hagyok, kedves Attila!
Szeretettel, Erzsi

HalaszZ2022. január 6. 21:20

Remek versed szívvel olvastam! Zoltán

Nichi-ya2022. január 6. 16:58

Sok szeretettel, szívvel gratulálok nagyon szépen megírt alkotásodhoz.

Martonpal(szerző)2022. január 5. 20:05

@S.MikoAgnes:
Köszönöm szépen a kiemeléseket,a hatalmas szívet.Nagyon örültem Neked.
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2022. január 5. 20:03

@Vadvirag46:
Köszönöm szépen véleményed és a szívet...attila

S.MikoAgnes2022. január 5. 13:03

Erdő mélyén bújnak a madarak,
hangjukat elnyeli a csend,
lelkekben nyugtalanság, kis harag,
a természetben felborult a rend.

Így igaz, őszben a nyár, télben tavasz és fordítva, felborult már mindennek a rendje. A természet aztán kijavítja magát az új tavaszra és kedvünket is meghozza:

Mikor a fény erősödni kezd,
az élet visszanyeri énjét,
jobbra fordul, helyreáll a rend,
ember újra éli életét.

Most is élmény volt olvasnom remek versed, kedves Attila!
Hatalmas 💓- es elismeréssel, szeretetteli öleléssel:
Ági
Hálám szíves olvasásodért, mi falusiak még érezzük és élvezzük a természet közelségét, áldásait!!!!

Vadvirag462022. január 5. 12:36

Gyönyörű alkotás, szívem hagyom!

Martonpal(szerző)2022. január 5. 11:54

@Elizabeta:
Tisztelettel és szeretettel köszönöm szépen ezt a szívet is...attila

Martonpal(szerző)2022. január 5. 11:52

@Motta:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves olvasást...attila

Martonpal(szerző)2022. január 5. 11:51

@B...yL...o:
Köszönöm szépen véleményed és a gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2022. január 5. 11:49

@laszloklara:
Köszönöm szépen.

Martonpal(szerző)2022. január 5. 11:48

@anci-ani:
Kedves Anci!
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmed , véleményed, és a szíves gratulációt.
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2022. január 5. 11:46

@111111:
Kedves Piroska!
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmed és véleményed...attila

Elizabeta2022. január 5. 11:03

Ez is szívet érdemel :)

Motta2022. január 4. 20:36

Szép évszakok versed szívvel olvastam
Motta

B...yL...o2022. január 4. 20:11

Most már hozzá kell szoknunk, hogy "a természetben felborult a rend".
Vagy ez lesz az új rend?
Nagyon szép a versed, gratulálok
László

laszloklara2022. január 4. 19:11

Csudaszép lett e téli versed

anci-ani2022. január 4. 17:54

Bizony elég szomorú, hogy évek óta nem volt szép fehér Karácsonyunk!
Örültünk a Karácsonynak így is, de most a télben, tavaszi Karácsonyunk és Újévünk lett...
Kedves Attila remek versedhez gratulálok szívvel, szeretettel:
Anci

1111112022. január 4. 16:26

Csodaszép természetvers kedves Attila,szívesen nézelődtem nálad. Piroska

Martonpal(szerző)2022. január 4. 11:22

@meszaroslajos60:
Kedves Lajos!
Köszönöm szépen véleményed és a szívet.
Barátsággal...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 11:21

@HJudit:
Nagyon örültem a véleményednek.Köszönöm szépen a szívet.
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 11:20

@gypodor:
Köszönöm szépen figyelmed,a kiemelést,a véleményed és a szívet.
Szerintem is lesz ennek még böjtje.Január ide vagy oda jelenleg tavasz van.
Tisztelettel...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 11:16

@Zsuzsa0302:
Köszönöm szépen véleményed és a gratulációt.
Én is egészségben és szeretetben gazdag boldog új évet kívánok Neked!
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 11:09

@CD57.sz:
Köszönöm szépen a szíves olvasást és a gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 11:08

@hillailaszlo-ve:
Köszönöm szépen a kiemelést,a véleményed és a szíves gratulációt.
Én is egészségben és szeretetben gazdag boldog új évet kívánok Neked,
Barátsággal...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 11:06

@41anna:
Kedves Melinda!
Köszönöm szépen figyelmedet és a szívet..attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 11:05

@vendel:
Köszönöm szépen figyelmedet,a szívet.
Én is egészségben és szeretetben gazdag boldog új évet kívánok Neked.

Martonpal(szerző)2022. január 4. 11:03

@GePir:
A tél csak váratja magát,Január ide vagy oda tavasz van,
Köszönöm szépen véleményed és a szívet.
Én is egészségben és szeretetben gazdag ,boldog új évet kívánok...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 11:00

@lejkoolga:
Kedves Olgi!
Köszönöm szépen véleményed és a szívet.
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 10:58

@lnagypet:
Szia Laci!
Nagyon örültem,megtiszteltél véleményeddel.
Köszönöm szépen!
Baráti szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 10:56

@1-9-7-0:
Köszönöm szépen a kiemelést a véleményed és az elismerést.
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 10:55

@molnarne:
Köszönöm szépen a véleményed és a nagy szíves gratulációt.
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 10:54

@jocker:
Nagyon örültem véleményednek.Köszönöm szépen a 5 ös osztályzatot.
Megtiszteltél a szíves gratulációval.
Barátsággal...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 10:52

@195705252012:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 10:51

@irenfi:
Kedves Irén!
Köszönöm szépen figyelmedet,véleményedet és a szívet.
Tisztelettel és szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 10:49

@kokakoma:
Nekem is ez a véleményem.Köszönöm szépen a szívet...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 10:47

@orpheus3535:
Köszönöm szépen a kedves szavakat és a szívet...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 10:46

@uzelmanjanos956:
Köszönöm szépen véleményed és a gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2022. január 4. 10:45

@Sanyipapa:
Köszönöm szépen véleményed és a szívet.Én is egészségben,szeretetben
gazdag új évet kívánok...attilla

Martonpal(szerző)2022. január 4. 10:43

@Csendhangjai:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves gratulációt...attila

meszaroslajos602022. január 4. 10:17

Kedves Attila!
Szép versedhez szeretettel adok szívet, Lajos.

HJudit2022. január 4. 10:06

Csodaszép vers, egy élmény volt! Szívvel, szeretettel. Judit

gypodor2022. január 4. 08:09

Mikor a fény erősödni kezd,
az élet visszanyeri énjét,
jobbra fordul, helyreáll a rend,
ember újra éli életét.

Szinte tavasz van: rügyeznek az orgonák...
Lesz ennek még böjtje
Tetszik
szívvel
Gyuri

CD57.sz2022. január 4. 06:54

Tetszéssel, szívvel olvastam nagyszerű
versedet, gratulálok szeretettel:
Klári

Zsuzsa03022022. január 4. 06:03

Nagyon szép leíró versedhez
szeretettel,
elismeréssel, tisztelettel gratulálok!
BUÉK egészségben, szeretetben, békességben:
Zsuzsa

hillailaszlo-ve2022. január 4. 00:32

"Erdő mélyén bújnak a madarak,
hangjukat elnyeli a csend,
lelkekben nyugtalanság, kis harag,
a természetben felborult a rend."
Sajnos ez van!
Az jelenthet számunkra némi vigaszt,
hogy Tél után mindig jön a Tavasz!
Remek versedhez
szeretettel, szívvel gratulálok!
Boldog Új Évet kívánok!
Laci

41anna2022. január 3. 19:58

❤️28. Csak meg jön a tél is kedves Pál.

Melinda

vendel2022. január 3. 19:20

Szívvel jártam versednél! Boldog Új Évet Kívánok!

GePir2022. január 3. 19:12

Remélem meghozza január a telet és nem április mint a tavaly. Szívet hagyva kívánok boldog új évet. Piroska

lejkoolga2022. január 3. 18:57

Szeretettel, elismeréssel olvastam a mostani télre igen csak jellemző versed, kedves Attila!
Szívvel:
Olgi

lnagypet2022. január 3. 18:57

Szia Attila, ha nem is a szokott tél szorongatja életkedvünk
kezét, akkor is szomorkás rövid nappalok keserítik unalmas
perceinket, csak a szép ünnep eljövetele ad némi gyógyírt!
Érzékletes gondolataid bölcs versbe foglaltad és adtál
irodalmi élményt! Elismeréssel, baráti szeretettel: Z Nagy L

1-9-7-02022. január 3. 18:51

A karácsony gyorsan közeledik,
örülni kell, az öröm napja van,
szeretet már a szívekben melegszik,
legyen ez gyógyír a mai napban! ámen legyen úgy és ne csak a mai napban KIVÁLÓ versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

molnarne2022. január 3. 18:49

Remek versedhez nagy szívvel szeretettel gratulálok:ICA

jocker2022. január 3. 18:03

Végül is megírtad a nagy lehangoló környezetet... Jó, ha mondom = 5*
Köszönöm az olvasási élményt és nagyon egyetértek veled.
Poétaöleléssel, barátsággal, a legmélyebb tisztelettel: szívből gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

1957052520122022. január 3. 17:30

Lehangoló, de mi általában mindenben megleljük a vigaszt...
Szívet hagyva gratulálok remek versedhez , Irén

irenfi2022. január 3. 17:03

Szeretettel és tisztelett voltam versednél kedves Attila!💓🌲👏

orpheus35352022. január 3. 17:02

Nincs hó. De van szép vers belőle, mint a tiéd. Szívvel:Ildikó

kokakoma2022. január 3. 16:21

"Ma ilyen a tél"! Sajnos mi emberek tehetünk róla! Szíves tisztelettel. János

uzelmanjanos9562022. január 3. 16:18

Remek versedhez gratulálok:János

Sanyipapa2022. január 3. 15:43

Szép leíró költemény
❤(17)
BUÉK
Sanyi

Csendhangjai2022. január 3. 15:30

Igen, alaposan felborult a természet rendje, de a szép karácsony - némileg- feledtette ezt.

Nagyon szép művedhez, szívvel gratulálok!

Klára

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:52

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:50

@JohanAlexander:
Nagyon örültem a véleményednek.Köszönöm szépen a szíves gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:49

@VaradyEndre:
Örülök,hogy tetszik a vers.Köszönöm szépen a nagy szíves gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:47

@Golo:
Nagyon aranyos vagy.Köszönöm szépen a gratulációt és a szívet...attila

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:46

@536771:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves olvasást...attila

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:46

@Elise:
Köszönöm szépen véleményed és a szívet...attila

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:45

@Evanna:
Köszönöm szépen véleményed és a szívet...attila

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:44

@dobosigyorgy:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:44

@John-Bordas:
Kedves János!
Köszönöm szépen értékes véleményed és a szíves olvasást...attila

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:42

@60afrod:
Kedves Ildikó!
Köszönöm szépen véleményed és a szíves gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:41

@ditte142:
Kedves Erzsébet!
Köszönöm szépen véleményed,a kiemelést és az újévi üdvözlést.
Én is boldogabb új évet kívánok szeretettel...attila

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:38

@feri57:
Köszönöm szépen véleményed és a szíves gratulációt...attila

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:37

@Kicsikinga:
Köszönöm szépen a kiemelést.Nagyon aranyos vagy....attila

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:36

@Kicsikinga:
Nagyon örültem értékes véleményednek.Köszönöm szépen a kedve szavakat.
Tisztelettel és szeretettel....attila

Kicsikinga2022. január 3. 14:33

"Erdő mélyén bújnak a madarak,
hangjukat elnyeli a csend,
lelkekben nyugtalanság, kis harag,
a természetben felborult a rend."
Dohogásom tárgya.

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:32

@MarcziM.Mathias:
Nagyon örültem véleményednek.Köszönöm szépen a nagy szívet...attila

Kicsikinga2022. január 3. 14:31

Nem tudom miért, de gyermekkorom óta, ha meghallom a varjakat, akkor már örültem, kezdtem készülni, várni a Telet,azt az igazit, olyan havasat, borúsat.
Ma is úgy vagyok, mintha jönne, és ilyenkor már gondolkozni kezdek, hogy mi is legyen a finomság, meggyújtom a gyertyákat.
Itt pár órát volt, megszámolható hópelyhekkel, és már sietett is. Most stranidő-szerű a hőmérséklet!
Rimánkodom, hogy legyen havazás!
Már kifigyeltem itt, hogy a férfiak, jobban szeretik a napsütést, jobban tűrik a meleget, mint mi nők, de bocsánatot kérek, ha általánosítottam, és önkényesen állítottam valamit.
A verseddel először együtt "dohogtam", de szégyenteljesen eloldalgok.
Mindig nagyszerű verseket írsz!

Martonpal(szerző)2022. január 3. 14:31

@Leslie2016:
Így igaz!
Köszönöm szépen a szívet...attila

Leslie20162022. január 3. 14:04

A Karácsony hó nélkül is az.
A szeretet számít.
Szívet adtam.versedre.
László

MarcziM.Mathias2022. január 3. 11:48

A szeretet lakozzon mindig a szívekben!
Nagy szívvel olvastam kitűnő versedet:
Mathias

feri572022. január 3. 11:21

Nagyon szép évszakok versedhez .
Szívvel gratulálok.
Feri

ditte1422022. január 3. 11:20

Kedves Attila!
Bizony eddig így tartott a tél,
de a "kutya nem eszi meg a telet" - mondják!
Nagyon szépen, részletesen taglaltad a telet!

"A karácsony gyorsan közeledik,
örülni kell, az öröm napja van.
A szeretet már a szívekben melegszik !!!!!
legyen ez gyógyír a mai napban!

Nagyon nagy szívvel, szeretettel:
Erzsébet

Boldogabb Új Évet!

60afrod2022. január 3. 11:12

Kedves Attila!
Szép versedhez szívvel gratulálok!
Szeretettel:Ildikó

John-Bordas2022. január 3. 11:12

Így van kedves Attila,minden kicsavart már,az időjárás és igazából minden intézmény is hasonló sorsra jutott,valami új jön az biztos de még nem tudni hogy mi,versedet óriási 💓 olvastam ölel János szeretettel

dobosigyorgy2022. január 3. 10:59

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

Evanna2022. január 3. 10:50

Remek, szép sorok télről és az ünnepvárásról.
Szivet hagytam!
Evanna

Elise2022. január 3. 10:45

Szép ünnepi vers!
Szívvel; Elise

5367712022. január 3. 10:43

Évek óta csak áhítozunk a fehér karácsony után! Egyszer de szép is lenne! Kiváló évszak versed szívvel olvastam.
József

Golo2022. január 3. 09:47

Szeretettel gratulálok versedhez. Jó volt olvasni végre egy nem szilveszteri verset.
Radmila /3.♥/

VaradyEndre2022. január 3. 09:42

Tetszik a tél hangulatát idéző, reményteli versed.
Nagy szívvel gratulálok alkotásodhoz:Endre

JohanAlexander2022. január 3. 09:31

"Foszlik az ég szürke borítója,
köztük kékre festett mozaik,
előbúj a Nap halvány korongja,
gyenge sugarait szétvetik."

Attila, csodás versedhez nagy első szívvel gratulálok.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom