Várady Endre

Hungár-szigeteki vízi-ó

A Duna elkezdett
visszafelé folyni,
s a Fekete-tengert
hazánkba terelni.

Jött, jött a nagy árvíz
Kárpát-medencébe.
Meg nem mondta ember,
mi lesz ennek vége!

Ideúsztak hamar
a ráják és gályák.
A Tőzsdepalota
köré fehér cápák.

Budapestnél pedig
megjelent a bálna.
Régi Duna-parton
csillogott a háta.

Pest városa eltűnt,
víz felett két tornya,
a kupolán lobog
hazánk lobogója:

Kék alapon látszik
ősi magyar ladik.
Ártéri világunk
most visszaköltözik.

Buda Várnegyedbe
költözködött vissza.
Felgyűlt sok lakója
tenger vizét issza.

Gyönyörű kilátás
a Gellért-szigeten!
Pannon-tenger vize
hullámzik nesztelen.

Székesfővárosunk
Bakonybél lett immár.
Csodás tengeröble
szép kilátást kínál.

Hungár-szigeteknek
fényes a jövője,
vízi közlekedés
felvirágzott tőle.

Hajójárat indul
Mecsekből a Bükkbe.
Magas-Pécs városa
s Eger összekötve.

Debrecen, Kecskemét,
Kiskőrös és Szeged:
A búvárturizmus
színhelyei ezek!

"Hős" Sopron városa
a szomszédnál maradt.
Leghűtlenebb város
címe rajtaragadt.

Most épült egy nagy híd
a medence felett.
Látni onnan minden
csodás tengervizet!

Halburgert majszolva
hídra mászok kínnal.
Csodálkozva nézünk
össze az Alízzal.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Mate_20012022. február 7. 01:01

Remek vers. Szívvel gratulálok 🙂

kicsikincsem2022. február 3. 16:47

Tetszett, :) szívvel gratulálok!
Ilona

Törölt tag2022. január 28. 16:50

Törölt hozzászólás.

Erubina2022. január 28. 15:29

😃

VaradyEndre(szerző)2022. január 26. 19:06

@HanyeczKaroly: Köszönöm,hogy olvastad versem.
Üdvözlettel:Endre

HanyeczKaroly2022. január 26. 17:40

Ez valami fergeteges fantázia-sziporka!
Mennyi ötletet írt le a képzelet!
Reméljük azért, hogy minden marad a régiben,
mert a fenének se hiányzik a Pannon-tenger! :)
Köszönöm, hogy olvashattam remekedet!
Szívvel, szeretettel tettem: Karcsi

VaradyEndre(szerző)2022. január 25. 17:21

@Ritnike: Köszönöm,hogy olvastad versem.Üdvözlettel:Endre

VaradyEndre(szerző)2022. január 25. 17:21

@lizomka: Köszönöm,hogy olvastad a versem.Üdvözlettel:Endre

Ritnike2022. január 25. 16:43

Kedves Endre! Szeretettel gratulálok versedhez! Rita

lizomka2022. január 25. 08:49

Most épült egy nagy híd
a medence felett.
Látni onnan minden
csodás tengervizet!


Igen látom már kedves Endre!😊😊😊㈏8;
Szeretettel mosollyal.Kati

VaradyEndre(szerző)2022. január 24. 19:57

@zsuzsakalocsa: Köszönöm,hogy elolvastad versem.Örülök,hogy tetszett.
Üdvözlettel:Endre

zsuzsakalocsa2022. január 24. 19:44

Kedves Endre!
Nagyon jól megírt, humoros versed mosolyt csalt arcomra.
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Zsuzsa

VaradyEndre(szerző)2022. január 24. 17:54

@HJudit: Örülök,hogy elolvastad versem.
Üdvözlettel:Endre

HJudit2022. január 24. 15:53

Izgalmas, remek vers, jó volt kalandozni. Szívvel, szeretettel. Judit

VaradyEndre(szerző)2022. január 24. 07:25

@Cbia1: Örülök ,hogy itt jártál versemnél és annak is örülök,hogy tetszett.
Üdvözlettel:Endre

Cbia12022. január 23. 22:32

Remek fiktív történet!

VaradyEndre(szerző)2022. január 23. 20:25

@Madmi: @Nichi-ya: @dobosigyorgy: @Cila03: @Golo: Kedves poet-társak!Köszönöm,hogy elolvastátok versem,és köszönöm az elismerő szavakat is.
Üdvözlettel, szeretettel:Endre

Golo2022. január 23. 11:16

Gratulálok.
Mila /78.♥/

Cila032022. január 23. 08:36

A teringettét! Mit ne mondjak, van fantáziád.
Gratulációm:

Magdi

dobosigyorgy2022. január 23. 08:15

Szívvel gratulálok.
Gyuri

Nichi-ya2022. január 22. 22:08

Nagy vers! Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

Madmi2022. január 22. 21:27

Ez ám a látomás, 😉
Szívvel gratulálok, Adriana

VaradyEndre(szerző)2022. január 22. 21:16

@Callypso: @MeszarosneMaya: @Jolcsy: @amatorpike: @111111: @Jerzsi: Kedves poet-társak!Köszönöm,hogy ismét versemnél jártatok.Örülök,hogy sikerült megmosolyogtatnpm benneteket.
Szeretettel:Endre

madaras2022. január 22. 18:51

.....és ha ez megvalósult volna - akkor Romániából csak Székelyföld - meg Kárpátok lenne a víz felett - ......autonómia sem kéne .......mert így a Hingár szigetek tészévé válhatna.......milyen kár, hogy a víz csak lefelé folyik...
......kikapcsolódásnak nagyon jó játszani a lehetetlennel....
Elismerő szívvel olvastalak.

Jerzsi2022. január 22. 14:35

Szívből gratulálok: Erzsi

1111112022. január 22. 14:03

Bámulatos képzelőerő,remek vers kedves Endre,mosoly és szív marad. Piroska

amatorpike2022. január 22. 05:08

Kedves Endre! Remek vers. Humor, irónia, minden, mi szem-szájnak ingerek. Gratulálok. Hedvig

Jolcsy2022. január 21. 21:38

Ötletes, szórakoztató történeted élmény volt olvasni.
Mosolygós szívvel, szeretettel gratulálok!
Joli

MeszarosneMaya2022. január 21. 16:17

Jól megcsónakáztattál. Nem tudtam abbahagyni az olvasást, kíváncsi voltam, mire vagy még képes. És nem csalódtam. Szívvel: Maya

Callypso2022. január 21. 12:55

Nagyon jól tetted, hogy megosztottad velünk a képzeleterőd és ötletességed formálta művészetet! Vittek magukkal a sorok derűsen, őszintén megmosolyogtatva... Sok szeretettel gratulálok! (:

VaradyEndre(szerző)2022. január 21. 10:32

Gondoltam,hogy ezzel a kis vicces fantáziatörténetemmel dobom fel a napotokat,egy kis vidámsággal.Üdvözlettel:Endre

Elise2022. január 21. 09:34

Nem kis irónia, tetszett a humora! A valóság már nem olyan fényes, nem véletlen a ködös lepel!
Szívvel; Elise

VaradyEndre(szerző)2022. január 21. 09:11

@jocker: @lnagypet: @Mikijozsa: @sunil: @Guliver: @kincseshaz: @ikakovics: @nefelejcs: @Andicsek: @Cirka: @ereri: @Raszputyin: @editmoravetz: @balagi: @1-9-7-0: @Gmeindlmargitka: @snowball: Kedves poet-társak!Köszönöm,hogy elolvastátok versem.Örülök,hogy sikerült megmosolyogtatnom benneteket.
Üdvözlettel, szeretettel:Endre

snowball2022. január 21. 00:34

Ez ám a vízió! Eléggé vizuális típus vagyok, így láttam a feltöltött Kárpát-medencét. Látványnak szép volt ugyan, de... Szívvel, szeretettel, mosolyogva olvastam! Sándor

Gmeindlmargitka2022. január 20. 23:09

Humoros, de a sorok közt, a mondatok mélyén sajnálatos igazságokat vélek felfedezni, pedig mosolyognom kellene. Épp ezért nagyon tetszik
és ezért hagyok szívet nálad.
Margó

1-9-7-02022. január 20. 22:35

Ötletes nagyszerű versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

balagi2022. január 20. 20:37

Nagyon tetszik! mosolyt fakaszt! szeretettel: Ági

editmoravetz2022. január 20. 20:32

Fantasztikus képek - megmosolyogtattál - bár, e vízió kicsit meg is borzongatott.
Szívvel gratulálok - humorod kimeríthetetlen!

Szeretettel: Edit

Raszputyin2022. január 20. 20:11

Ez nagyon tetszik. Ötletes, remekül megírt alkotás. Szívvel olvastam.
Sanyi

ereri2022. január 20. 19:39

Szellemes alkotásod mellett nagy-nagy szívem kedves Endre - szeretettel és tisztelettel: E. E.

Cirka2022. január 20. 19:34

Nagyon jó! Gratulálok!

Andicsek2022. január 20. 18:38

Látomásod magával ragadó...
Őszinte szeretettel gratulálok : Andi

nefelejcs2022. január 20. 18:20

Remek fantáziával megírt szórakoztató látványosság. :)
Lehet, hogy egyszer majd valósággá válik?
Szeretettel gratulálok!
Anikó

ikakovics2022. január 20. 18:07

Remek es otletes versed nagyon tetszik kedves Endre, melyhez szivvel gratulalok! Szeretettel, Ivan

kincseshaz2022. január 20. 18:02

Nagyon ötletes a víziód, tetszik!
Szívvel jártam Nálad. Ilona

Guliver2022. január 20. 17:10

Ügyesen humoros, vagy humorosan ügyes?
Nem is tudom. Ugyan, hogy ugrott be a múzsa? Szerintem megbotlott a lépcsőn. :-)

Ez a szív most nevet.

sunil2022. január 20. 15:53

Hinni kell, s akarni és minden megtörténhet, kedves Endre. Nagyon de nagyon tetszik a versed. Ahol a mosoly, ott a reménység, ami bizony elkél mostanában. Szeretettel: sunil

Mikijozsa2022. január 20. 15:38

Érdekesen színes a vers , nagyon tetszik élethű
Poétaöleléssel: szível gratulálok

lnagypet2022. január 20. 15:35

Fergeteges humor, fenomén érzékkel megírva, a katasztrófa
vízióból könnyed szórakoztató történet kerekedett!
Csak az elismerés hangján szólhatok e remekműről!
Z Nagy L

jocker2022. január 20. 15:18

Érdekes, jó, tetszik és szellemes...
Poétaöleléssel: kalapemeléssel gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

VaradyEndre(szerző)2022. január 20. 15:01

@S_Patricia: @41anna: @Zsuzsa0302: @60afrod: @John-Bordas: @feri57: @Csendhangjai: @lejkoolga: @anci-ani: @JohanAlexander: @vendel: @orok.szerelem55: @kokakoma: @meszaroslajos60: @zeanna: @CD57.sz: @195705252012: @negyvenkilenc: @barnajozsefne: @gypodor: @1956APA: @GePir: @Akvila: @Ratting: @lantgyorgyi3: @uzelmanjanos956: @Katkamano: @Sanyipapa: @Leslie2016: @m.falvay: @molnarne: @Pflugerfefi: @gyorgyjeko: @Martonpal: @lorso: @montor: @S.MikoAgnes: @Eci: @Metta: @bakonyiili: Kedves poet-társak! Köszönöm,hogy ellátogattatok versemhez.Örülök,hogy sikerült megnevettetnem benneteket.Üdvözlettel, szeretettel:Endre

bakonyiili2022. január 20. 14:23

Humoros, kifordított, de nagyon is látványos ez a vissz-árvíz!!!
Mosolyogtam, de elképzelni sem tudnám, hogy lenne ez, de hát ki tudja ebben a fordított világban...
Gratulálok élményt adó soraidhoz: Ili

Metta2022. január 20. 12:27

Mosollyal, szívvel olvastam szellemes versedet!
Margit

Eci2022. január 20. 12:26

Kedves Endre! Nagyszerűen megírt versedhez szívből gratulálok! Mosolygós szívvel, szeretettel Edit

S.MikoAgnes2022. január 20. 12:00

Szenzációs!!!
Fantáziád szárnyalt ismét és remekbe szabott rímes-szórakoztató
víziót jelenített meg!
Élvezettel olvastam.
Óriási mosolygós 💝-es elismeréssel, szeretettel és
köszönettel gratulálok: Ági

montor2022. január 20. 11:56

Szellemes, ötletes, humoros vers, gratulálok!
Szívvel
Eszter

lorso2022. január 20. 10:40

Remek, humoros versedhez gratulálok!
Zsolt

Martonpal2022. január 20. 10:32

Nagyon jó,remek!
Szívvel gratulálok...Attila

gyorgyjeko2022. január 20. 10:27

Rendkívül szellemes, remek stílusban megírt, igen tetsző versedhez szívet küldve gratulálok Gyuri

Pflugerfefi2022. január 20. 09:55

Fantáziàd kiapadhatatlan!Remèlem a Pannon tenger
vize elpárolog!
Mosollyal és nagy szivvel olvastalak!
Gratulálok!
Feri.

molnarne2022. január 20. 09:05

Nagyszerű humoros versedhez szívvel gratulálok:ICA

m.falvay2022. január 20. 08:04

Remek gondolatok , ha a képzelet megindul ,még a vissza felé folyó Duna sem állíthatja meg .
Szívvel Miki

Leslie20162022. január 20. 07:36

Ez igen. Mint egy katasztrófafilm. Még jó hogy egy humoros vízió.
Szívet adtam versedre.
László

Sanyipapa2022. január 20. 06:50

❤(38)
Sanyi

Katkamano2022. január 20. 06:21

Ez milyen jó vízió😅❤

uzelmanjanos9562022. január 20. 05:55

Remek humorral fűszerezett versed kora reggel mosolyt csalt arcomra:János

lantgyorgyi32022. január 20. 05:37

Nagyszerű gondolataidnál hatalmas szívet hagyok, nagyon tetszik versed, örömmel olvastam.
Gratulálok kitűnő alkotás, remek humorral.
POET ölelés Györgyi

Ratting2022. január 20. 02:05

Wow... Szavakat is nehéz találnom. Ritmusos, ötletes, humoros. Egyszerűen nagyszerű. Remélem, azért ez nem valósul meg... De a halburger remek, szerintem ezt a nevet el lehetne adni a McDonald'snak. 🤣

Szívvel gratulálok a vershez!

Ratting Fanni

Akvila2022. január 19. 23:29

A “víz kivert”…😄 Gratulálok:) ❣J

GePir2022. január 19. 22:38

Az vers elején megijedtem , a végére mosolyogtam . Ötletes, szívvel olvastam. Imádom a humoros verseket . Piroska

1956APA2022. január 19. 21:59

Lehet hogy nincs is olyan távol. Ha megemelkedik az óceán vízszintje, bármi előfordulhat. Ha ez bekövetkezik, megírják az újságok, volt valaki, aki ezt megjósolta.
Szívvel olvastam humoros versedet.
üdvözlettel:Rudolf András

gypodor2022. január 19. 21:51

Székesfővárosunk
Bakonybél lett immár.
Csodás tengeröble
szép kilátást kínál.

Ötletes és remek
szívvel
Gyuri

barnajozsefne2022. január 19. 21:43

Nagyon tetszik, kedves Endre!
Szívvel, Erzsi

negyvenkilenc2022. január 19. 21:37

Kivert a víz, olvasva, hogy minket majd mindenhonnan kivert a víz.. a halburgeres befejezés humora azért helyretette a dolgokat. Nagyon ötletes vers, szívből gratulálok!

1957052520122022. január 19. 21:26

Jót mosolyogtam, bár jobban belegondolva...
Szívvel gratulálok , Irén

CD57.sz2022. január 19. 20:41

Remekség! Öröm volt olvasni
soraidat! Szívvel, elismeréssel:
Klári

zeanna2022. január 19. 20:15

Kedves Endre! Remek humoros versed. Jót mosolyogtam rajta.

Szívet hagyva gratulálok. Anikó

Gyulai19442022. január 19. 20:08

Humoros vers, de mostanában ezzel vigyázni kell. A lehetetlen válik lehetségessé. Csak nehogy gyereket szüljél, pedig már van lehetőséged erre. Ákos+1 szív

meszaroslajos602022. január 19. 19:49

Humoros versedhez elismeréssel adok szívet, Lajos.

kokakoma2022. január 19. 19:34

Imádom a humort! versed is megfogott. Szívvel köszönöm. János

orok.szerelem552022. január 19. 19:11

Kedves Endre!
Mosolyt generáló, remek versed élmény volt olvasni!
Szívből köszönöm!
Szívvel, szeretettel, elismeréssel gratulálok!
Margit

vendel2022. január 19. 19:02

Jó vers! Szívet hagyva gratulálok! Neubauer

JohanAlexander2022. január 19. 18:53

Endre, mosolygós szívvel.

anci-ani2022. január 19. 18:24

Zseniális alkotás!
Minden megfordítva ellenkezik a természettel, mint ahogy
a természetellenes valóságot fest...ilyen már a kifordított világ...
Nagy szívvel, szeretettel elismeréssel gratulálok ötletes alkotásodhoz kedves Endre!
Anci

lejkoolga2022. január 19. 18:12

Èrdekes fantáziavers, kedves Endre!
Szeretettel, szívvel olvastam:
Olgi

Csendhangjai2022. január 19. 18:12

Köszönöm , hogy megmosolyogtattál - versed remek lett, kedves Endre!
Szívvel gratulálok - szeretettel:
Klára

feri572022. január 19. 18:09

Remek, humoros nagyon jó alkotás Endre.
Szívvel gratulálok.
Feri

orpheus35352022. január 19. 18:05

A Duna, ha visszafelé folyna, ha a Sopron másként dönt, és osztrák lesz, ha, ha, akkor az lenne, hogy! És mi lenne? Ki tudja? De nem ez lett.
Versed elgondolkodtatott. Szívvel:Ildikó

John-Bordas2022. január 19. 18:04

Nagyon jó, kellett egy ilyen feludito vers,nagy ❤️ gratulálok hozzá ölel János szeretettel

60afrod2022. január 19. 18:00

Kedves Endre!
Tetszéssel és szívvel gratulálok humoros versedhez!
Szeretettel:Ildikó

Zsuzsa03022022. január 19. 17:34

Kitűnő, humoros versedet
szeretettel,
elismeréssel olvastam.
Zsuzsa

41anna2022. január 19. 17:34

❤️2. Hű...ez nagyon jópofa vers!
Tetszik!

Melinda

S_Patricia2022. január 19. 17:24

Fergeteges. Egy két dolog nem is a képzelet szülötte... Szívvel gratulálok.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom