Szerző
Gyuriczné Gy. Mária

Gyuriczné Gy. Mária

Életkor: 62 év
Népszerűség: 143 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1360 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2022. február 9.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (31)

Gyuriczné Gy. Mária

A nő... ötven felett

Ötven felett a nő már nem küzd, nem harcol,
mindennél fontosabb számára a nyugalom.

Kalandozott, szárnyalt hosszú éveken keresztül,
mára megpihenni óhajt csak testestől-lelkestől.
Pihenni békésen, viták, játszmák s drámák nélkül,
önzetlen szeretetet adva és kapva mérhetetlenül.

Élvezni a természet csodáit: fákat s virágokat,
a nap sugarát, szellő simogatását és illatokat.
Értékelni s szeretni minden újabb szép napot,
ha már az ifjúság oly csalfán, hűtlen` itt hagyott.

Nem zsongja már régóta körül barát, ezernyi,
csak néhány, de az őszinte, kedves, hű és igazi.
Megfelelni sem akar már eztán soha senkinek,
mert tudja, önmagának kell, nem más embernek.

Többé már nem dobogtat meg ifjonti szíveket,
a fiatalság vonata elszáguldott, s a haj szürke lett.
S idővel a sok-sok tapasztalat bölcsességgé érett;
Kiváltság ismerni és szeretni az ötvenes nőket.

Mosolya a lélek szépségétől, jóságától ragyog,
s a nyugalomtól, melyet a szeretet által kapott.
Nincs érettebb szépség, sem okosabb, bölcsebb;
Kiváltság ismerni és szeretni az ötvenes nőket.

Letenye, 2021. október 4.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


MariaGyuriczne(szerző)2022. október 9. 11:45

@Callypso: Köszönöm a tetszéssel olvasást, hozzáértő véleményedet, s a "szép és nemes" jelzőket, kedves Anna! Továbbá azt, hogy verseimet olvasván úgy gondolod: "Mindegyik másmiért szép és nemes, de a lelked mindegyikben ott ragyog!" Megtisztelsz vele...!
Üdvözlettel: Mária

Callypso2022. május 30. 13:23

Nem is tudom, melyik versed tetszik jobban... Mindegyik másmiért szép és nemes, de a lelked mindegyikben ott ragyog! Örömmel olvastam ezt a csodádat is, és szeretettel gratulálok hozzá! (:

MariaGyuriczne(szerző)2022. május 27. 10:55

@John-Bordas: @zeanna: @GePir: @jocker: @Csendhangjai: @1-9-7-0: @Zsuzsa-Amriswil: @hillailaszlo-ve: @fredok: Mindannyiótoknak köszönöm megtisztelő figyelmeteket és véleményeteket, versem kapcsán. Elnézéseteket kérem a "kissé"(!) megkésett válaszért ...
Tisztelettel és szeretettel: Mária

MariaGyuriczne(szerző)2022. május 27. 10:52

@John-Bordas: @zeanna: @GePir: @jocker: @Csendhangjai: @1-9-7-0: @Zsuzsa-Amriswil: @hillailaszlo-ve: @fredok: Mindannyiótoknak köszönöm megtisztelő figyelmeteket és véleményetek, versem kapcsán. Elnézéseteket kérem a "kissé"(!) megkésett válaszért ...
Tisztelettel és szeretettel: Mária

fredok2022. április 17. 06:04

Kedves Mária!
Mély érzelmekkel vegyített, bölcs gondolataid a szívemig értek.
Szerethető alkotásod, egyben figyelemfelkeltő is!
Sok szeretettel: fredok

vassirenmargit2022. március 27. 19:11

Nagyon szép gondolatok remek versedhez szívvel gratulálok szeretettel Irénke

hillailaszlo-ve2022. március 23. 23:23

"Mosolya a lélek szépségétől, jóságától ragyog,
s a nyugalomtól, melyet a szeretet által kapott.
Nincs érettebb szépség, sem okosabb, bölcsebb;
Kiváltság ismerni és szeretni az ötvenes nőket."
Nagyon szép gondolatok!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

Zsuzsa-Amriswil2022. március 10. 11:27

Szép gondolatok! Szeretettel olvastalak: Fazekas Zsuzsa

MariaGyuriczne(szerző)2022. március 8. 21:14

@60afrod: Kedves Ildikó! Köszönöm kedves szavaidat, s örülök, hogy tetszett Neked a versem.
Mária

MariaGyuriczne(szerző)2022. március 8. 21:11

@kokakoma: Köszönet az "egyetértő szívért"!
Mária

MariaGyuriczne(szerző)2022. március 8. 21:09

@1956APA: "Ötven év egy ember életében, választóvonal...
Ötven év felett már elég saját magunknak megfelelni."
Tökéletesen egyetértek a fent idézett soraiddal. Így gondolom én is.
Köszönet a "szívért" és a figyelőért.
Mária

MariaGyuriczne(szerző)2022. március 8. 21:05

@S_Patricia: Kedves Patrícia! Köszönöm, hogy olvastad versemet, s elnyerte tetszesedet.
Mária

MariaGyuriczne(szerző)2022. március 8. 21:02

@Titta: Kedves Titta! Köszönöm szépen versemről alkotott véleményedet s a szívet is.
Mária

Titta2022. február 28. 23:44

Nálam 50 felett kezdődik csak igazán az élet,
ne tagadj meg magadtól semmilyen szépet..!
Nekem is van egy ilyen versem csak egész más feldolgozásban,
a versedet szíves szeretettel olvastam Titta

S_Patricia2022. február 27. 19:03

A kategóriába esek...a mondanivaló, a vers is szép.
Szívvel gratulálok.

1956APA2022. február 24. 20:42

Én hatvan felett címmel írtam egy verset. Sajnos ötven évesen nem volt időm verseket írni. Utólag nagyon bánom. Ötven év egy ember életében, választóvonal. Ami elmúlt, az már nem jön vissza, de a következő ötvennek is vannak szépségei. Ötven év felett már elég saját magunknak megfelelni.
Szeretettel, szívvel olvastam versedet, és én is a figyelőmbe vettelek.
üdvözlettel:Rudolf Andás

kokakoma2022. február 24. 16:28

Szívvel egyetértünk! János

60afrod2022. február 23. 11:35

Kedves Mária!
Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok!
Szeretettel:Ildikó

1-9-7-02022. február 20. 18:56

Nincs érettebb szépség, sem okosabb, bölcsebb;
Kiváltság ismerni és szeretni az ötvenes nőket. idén pár embert akkor kiváltságos helyzetbe hozok Nagyszerű versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

jocker2022. február 20. 14:07

Huh, de nagyon jó a gondolatsorod! Megállapítom, hogy 'nagy igazságod vagyon'!
A versedről pestiesen szólva; 'van benne valami'! Persze azt hiszem, hogy egy kávé mellett még tudnánk vagy két órát beszélgetni a tartalomról...
Kívánom Neked, hogy az Isten éltesen!
Rögvest föl is vettelek a figyelőmbe! (És Te?)
Versedet olvasnom a műélvezet csodája volt!
Poétaöleléssel, főhajtással, a legmélyebb tisztelettel: szívből, csak gratulálni tudok!
jocker/Kíber/Feri

GePir2022. február 19. 19:14

Kedves Mária ! Kifejező, őszinte versed :" kiváltság ismerni és szeretni az ötvenes nőket " Szívvel olvastam. Szeretettel figyelővel követlek. Piroska ( visszafelé olvasom verseid)

MariaGyuriczne(szerző)2022. február 19. 18:56

@SzaipIstvanne:
Kedves Marika!
Köszönöm kedves, szép szavaidat, s a szívet!
Mária

MariaGyuriczne(szerző)2022. február 19. 18:51

@orok.szerelem55:
Kedves Margit!
Köszönöm kedves, elismerő szavaidat!
Örülök, hogy elnyerte tetszésedet a versem.
Mária

MariaGyuriczne(szerző)2022. február 19. 18:47

@CD57.sz:
Kedves Klári!
Köszönöm a szép szavakat, s azt, hogy elnyerte tetszésedet a versem.
Mária

zeanna2022. február 19. 14:44

"Élvezni a természet csodáit: fákat s virágokat,
a nap sugarát, szellő simogatását és illatokat.
Értékelni s szeretni minden újabb szép napot,
ha már az ifjúság oly csalfán, hűtlen` itt hagyott."

Szépséges sorok és nagyon szép bemutatkozó vers kedves Mária! Szívet hagyva, szeretettel gratulálok.Anikó

Csendhangjai2022. február 19. 14:30

"Mosolya a lélek szépségétől, jóságától ragyog,
s a nyugalomtól, melyet a szeretet által kapott.
Nincs érettebb szépség, sem okosabb, bölcsebb;
Kiváltság ismerni és szeretni az ötvenes nőket."

Remek versednél sok gondoltat jutott eszembe, többek között az; hogy valóban eljön a nyugalom éve, de soha nem szabad feladni!
Egy nő, ötven fölött is lehet gyönyörű, és sikeres!

Szívvel gratulálok!
Szeretettel:
Klára

Törölt tag2022. február 19. 09:54

Törölt hozzászólás.

orok.szerelem552022. február 19. 09:17

Kedves Mária, szívvel, egyetértéssel, tetszéssel olvastam remek versed!
Szívből elismeréssel, szeretettel gratulálok!
Margit

CD57.sz2022. február 19. 08:55

Őszinte, remek sorok!
Szívvel jártam nálad:
Klári

MariaGyuriczne(szerző)2022. február 17. 20:27

@Cila03: Kedves Magdi!
Igen..amint az ötvenes nők nagy része..
Mária

MariaGyuriczne(szerző)2022. február 17. 20:22

@536771:
Kedves József!
Örülök, hogy tetszik Neked a versem.
Köszönet a "szív"-ért.
Mária

MariaGyuriczne(szerző)2022. február 17. 20:17

@S.MikoAgnes:
Kedves Ági!
Köszönöm kedves szavaidat, teljesen meghatottak..Továbbá köszönet a szívért is.
Örülök, hogy elnyerte tetszésedet a versem.., számomra megtiszteltetés...
Mária

5367712022. február 17. 20:15

Nagyon gyögyörű, őszinte vers. Szívvel gratulálok!
József

MariaGyuriczne(szerző)2022. február 17. 20:09

@MarcziM.Mathias:
Köszönöm szépen a versről - és a nőkről - alkotott pozitív véleményedet, s a "szív"-et is.
Mária

MariaGyuriczne(szerző)2022. február 17. 19:14

@Taki: Kedves Laci!
Köszönöm megtisztelő véleményedet és a "szív"-et!
A te verseidet is öröm olvasni..
Mária

Cila032022. február 17. 15:04

Igen, tudom, hogy miről van szó :))))

Magdi

S.MikoAgnes2022. február 17. 12:56

"Élvezni a természet csodáit: fákat s virágokat,
a nap sugarát, szellő simogatását és illatokat.
Értékelni s szeretni minden újabb szép napot,
ha már az ifjúság oly csalfán, hűtlen` itt hagyott.

Mosolya a lélek szépségétől, jóságától ragyog,
s a nyugalomtól, melyet a szeretet által kapott.
Nincs érettebb szépség, sem okosabb, bölcsebb;
Kiváltság ismerni és szeretni az ötvenes nőket."

Én is ezt mondom, csak 70 évesen!!!
Mosoly , lelkibéke, jóság mindenkit széppé , vonzóvá tesz, bármennyi már az évei száma.
Sok-sok szép év vár ezután is Rád , drága Marika!( Megőrizve szívedben legboldogabb emlékeid..)
Lírai szépségű versed egészen elvarázsolt, jókedvre derített, ezért
hatalmas 💖-et tettem mellé szeretettel:
Ági
@MariaGyuriczne:

Taki2022. február 17. 10:21

Szép versed szívelem! Kiváltság volt olvasni Téged!
Laci

MariaGyuriczne(szerző)2022. február 17. 10:20

@HalaszZ:
Köszönöm pozitív véleményedet, s a szívet úgyszintén.
Mária

HalaszZ2022. február 17. 06:45

Remek versed szívvel olvastam! Zoltán

MariaGyuriczne(szerző)2022. február 15. 10:10

@kodrane:
Köszönöm a szívet!
Mária

MarcziM.Mathias2022. február 13. 11:01

A Nő, vagy szép, vagy szép!
De mindenképpen kortalan!
Tisztelettel, szeretettel olvastam,
melyhez szívvel gratulálok:
Mathias

MariaGyuriczne(szerző)2022. február 11. 20:16

Kedves András!

Először is megköszönném, hogy tetszett a versem, s úgy találod, hogy "...jól meg van írva.."

A továbbiakra reagálva:
Az elmúlt néhány hónapban, többezer - többnyire női - kommentre válaszoltam a vers kapcsán. Mindössze talán 3-4 (női) olvasó fűzte hozzá, hogy ő hatvan évesen szembesült a testi-lelki nyugalom, a "lassítás" szükségességével.
De minden nő más és más, a sorsunk is különböző. Akikkel kevésbé bánt "kesztyűs kézzel" a sors, ők bizony jóval korábban érzik szükségét (legalább) a lelki nyugalomnak: "a játszmák s drámák nélküli" életnek ..Természetesen körülményeik függvényében...
Köszönet a "szívért és megfigyelésért"..

Guliver2022. február 10. 20:43

A vers nagyon jól és szépen meg van írva. Érezni belőle a lemondást a belenyugvást , az elcsendesedést.
A végén van egy fellángolás.
"Kiváltság ismerni és szeretni az ötvenes nőket."
Mondom - szerintem - nagyon jó a vers.

De hol a lángolás, a szerelem. Nem igaz, hogy egy ötvenes nő nem képes a férfi szíveket megdobogtatni és vágyat, bizony - vágyat kelteni.
"Megfelelni sem akar már eztán soha senkinek,
mert tudja, önmagának kell, nem más embernek."
De miért nem?
Ne haragudj, én 72 éves férfi létemre nem csak a húszéveseket nézem meg az utcán, hanem az 50-től fölfelé lévő korosztályt is. Volt egy szűk két évig tartó kapcsolatom, egy 56 éves nővel. Csodás szerelem volt. Most pedig együtt élek már 10 éve, egy tőlem 1 évvel idősebb csodálatos nővel, azért mert kellünk egymásnak. Nem soká megjelenő versem a Csókjaid c. a mostani kapcsolatom elejéről szól. És bizony már elmúltunk akkor is 60-évesek. Persze a lendület már nem a régi, de régen sem az ifjonti lendület véget volt szép egy kapcsolat.
A NŐ ÖRÖK és nem csak nőnapkor, meg Valentin napkor.
Bocsáss meg a véleményemért.

A vers nagyon tetszik és nagyon jól van megírva. A fentebb leírtakat váltotta ki belőlem. Szív és megfigyelés az ára annak, hogy türelmesen végig olvastad a hozzászólásomat
András

kodrane2022. február 10. 17:02

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

kodrane2022. február 10. 16:59

Szívem küldöm!

kodrane2022. február 10. 16:58

Most a legtöbb gondja, baja, csak nem beszél róla! Szívvel olvastalak!

MariaGyuriczne(szerző)2022. február 10. 14:15

@Zakeus: Nagyon szépen köszönöm! Örülök, hogy egyetértesz a vers által közölt gondolatokkal..

MariaGyuriczne(szerző)2022. február 10. 14:10

@Erubina: Köszönöm szépen, hogy elsőként megjelent versem felkeltette érdeklődésedet..

MariaGyuriczne(szerző)2022. február 10. 14:05

@feri57: Nagyon szépen köszönöm a pozitív véleményedet a versemmel kapcsolatban, s a "kedvenc"-nek jelölést úgyszintén.

MariaGyuriczne(szerző)2022. február 10. 13:59

@Motta: Nagyon szépen köszönöm! Örülök, hogy tetszett Neked az "első" versem. Valóban, hatvan feletti nőkre is éppúgy érvényes...

Zakeus2022. február 9. 15:31

Egyetértek, nagy szívvel, szeretettel gratulálok!
Gábor.

Erubina2022. február 9. 15:28

Figyelőmbe vettelek, mert érdekel mit írsz legközelebb.

John-Bordas2022. február 9. 15:17

Kedves Marika,az ötven feletti nők a legeslegjobbak!Sok sok szempontból,ami talán furcsán hangzik,de mint nők is akkor a legjobbak!A mai ötvenes nők csak harmincnak látszanak a huszevesek tuzevel és az otvenesek "tudásával",persze értem hogy mire gondolsz de tudom biztosan hogy a legtöbb nő meg szereti ha nőnek szeretik,versed szívvel olvastam és Figyelobe vettelek mert kíváncsi vagyok a folytatásra is ölel János szeretettel

feri572022. február 9. 14:48

Kiváló, nagyon szép alkotás Mária.
Szívvel jelölöm kedvencemnek és várom a következő versedet is.
Kedves Mária.a Figyelőmbe követem tovább a verseidet, /remélem te is/
nagy szeretettel látlak én is a versemnél a Figyelőd megköszönném.
Nagy Elismeréssel és Tisztelettel
Feri

Motta2022. február 9. 14:34

Mondjuk ugyanez hatvan felett...
szivvel olvastalak
Motta

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom