Szerző
Baráth Edit

Baráth Edit

Életkor: 44 év
Népszerűség: 75 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 170 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2022. április 2.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (26)

Baráth Edit

Látomás

Holdfény nektárján csillan a fény,
Víztükörnek ezernyi csillaga,
Ragyog az éjszaka, kék tünemény,
Csak lassan érek ma még haza.

Dermedt a március, az idő megfagyott,
Hontalan vér folyik messzi határon,
Álmos a csend, de várom a holnapot,
Napok óta elkerül az álom.

Hóvirág nyílik vörösre festve,
Letépné egy árva, aki nézi,
Ruháján lóg szégyene teste,
Ártatlanságát egy katona bevégzi.

Behunyt szemem mögött peregnek a képek,
S bár elmémet kínozza feldúlt szerelem,
Nézem még a folyót, majd lassan továbblépek,
Mert élnünk kell még, lehet, azt hiszem.

Imára kulcsolt két karom tárva,
Lelkemben ordít ezer fájdalom,
Adj békét, Uram, legalább mára,
Mert az én szívem még mindig fáj nagyon.

Ki nem kelt virágok illatába törten
Vérzik még sebemben a fájdalom-sörét,
Hazatérek ballagva, álmosan, gyötörten,
Hol színezüstben nyelt el az éj-kék mély-sötét.

2022., költészet napi pályázati vers

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Edusho(szerző)2022. június 9. 22:16

@Emperatriz: Nagyon köszönöm!

Emperatriz2022. június 9. 22:13

Nekem nagyon tetszik! Hatalmas ♡ rá!

Edusho(szerző)2022. április 28. 13:53

@teve: Köszönöm, örülök, hogy tetszett és így gondolod.

Edusho(szerző)2022. április 28. 13:48

@M.Laurens: A lényeg, hogy pótoltad, és köszönöm. Megtisztelő a véleményed.

Igen, a tejföl az majdnem író csak még köpülni kell kicsit... :D

teve2022. április 26. 13:21

Ki nem kelt virágok illatába törten
Vérzik még sebemben a fájdalom-sörét,
Hazatérek ballagva, álmosan, gyötörten,
Hol színezüstben nyelt el az éj-kék mély-sötét.

Ez a versszak olyan gyönyörű, hogy önmagában is simán megállná a helyét!
Nagyszerű vers!

M.Laurens2022. április 23. 00:26

Úgy látszik, hogy a hozzászólásom elveszett az éterben, ezér most pótolnám engedelmeddel.
---------------------------------------
"Imára kulcsolt két karom tárva,
Lelkemben ordít ezer fájdalom,
Adj békét, Uram, legalább mára,
Mert az én szívem még mindig fáj nagyon."
Nagyszerű vers, még a lélegzetem is elállt...
Óriási szívvel, tisztelettel és szeretettel gratulálok, kedves Edit!
/ Miklós /

Ui. Amúgy nem rossz foglalkozás a tejföl, közel áll a vajhoz és az íróhoz is. :)

Edusho(szerző)2022. április 21. 18:39

@Kicsikinga: @Csendhangjai: @feri57: @1956APA: @Taki: @meszaroslajos60: @41anna: @Pflugerfefi: @Twilight: @Mary05: @Julia_gall: @Leslie2016: @gypodor: @S.MikoAgnes: @Madmi: @lejkoolga: @Any: @111111: @tatika: @Callypso: @Nata: Köszönöm mindenkinek a kedves sorokat. Örülök, hogy olvastátok, véleményeztétek, azoknak is köszönöm akik csak itt jártak és olvasták.

Szeretettel: Edit

Nata2022. április 19. 22:14

Imára kulcsolt két karom tárva,
Lelkemben ordít ezer fájdalom,
Adj békét, Uram, legalább mára,
Mert az én szívem még mindig fáj nagyon.
Mély, érzelmes soraidhoz szívvel gratulálok! Figyelőmbe vettelek. megköszönöm ha meglátogatsz.

Callypso2022. április 9. 10:26

Szomorúságában is igazán művészi és átérezhetően szép verset írtál! Mielőbbi derűsebb napokat kívánva, sok szeretettel gratulálok hozzá!

tatika2022. április 6. 09:38

Szívvel gratulálok szép versedhez. Szeretettel Éva.

1111112022. április 6. 08:11

"Imára kulcsolt két karom tárva,
Lelkemben ordít ezer fájdalom,
Adj békét, Uram, legalább mára,
Mert az én szívem még mindig fáj nagyon."
Kifejező,szépen megírt vers,szívesen olvastam. Piroska

Any2022. április 3. 22:48

Nagyon szép vers! Gratulálok és sok szerencsét kívánok a pályázaton!
szeretettel: Andrea

lejkoolga2022. április 3. 14:04

Fájdalmasan szép alkotásodnál nagy szívvel voltam, kedves Editke!
A fájdalom és kétségbeesés szövi át verseinket...
Szeretettel:
Olgi

Madmi2022. április 3. 12:34

Tetszik. Szívvel gratulálok hozzá. Adriana.

S.MikoAgnes2022. április 3. 10:05

Hóvirág nyílik vörösre festve,
Letépné egy árva, aki nézi,
Ruháján lóg szégyene teste,
Ártatlanságát egy katona bevégzi.

Döbbenetesen megrázó versed rég lájkoltam ott,
hatalmas megtört 💔-et adok itt, Editke.

Imára kulcsolt két karom tárva,
Lelkemben ordít ezer fájdalom,
Adj békét, Uram,

Veled imádkozom.
Szeretetteli ölelésemmel: Ági

gypodor2022. április 3. 09:09

Imára kulcsolt két karom tárva,
Lelkemben ordít ezer fájdalom,
Adj békét, Uram, legalább mára,
Mert az én szívem még mindig fáj nagyon.

Szívvel
Gyuri

Leslie20162022. április 3. 08:12

Tetszik a versed.
Szívet adtam.
László

Julia_gall2022. április 2. 22:21

Gyönyörűszép vers. Gratulálok szeretettel,
Juli

Mary052022. április 2. 20:11

Drága Edit !
Gyönyörűen megírt alkotásodhoz nagy szívvel ,szeretettel gratulálok !
Marika

Twilight2022. április 2. 19:52

"Imára kulcsolt két karom tárva,
Lelkemben ordít ezer fájdalom,
Adj békét, Uram, legalább mára,
Mert az én szívem még mindig fáj nagyon.

Ki nem kelt virágok illatába törten
Vérzik még sebemben a fájdalom-sörét,
Hazatérek ballagva, álmosan, gyötörten,
Hol színezüstben nyelt el az éj-kék mély-sötét."

Gyönyörűen megírtad! És azért is tetszik, mert érezni, hogy igaz, hogy mélyről jövő, ezért mélyre ható és benne van az egész lelked, gratulálok!!

+1 💗

Szeretettel üdv.:
Györgyi

Pflugerfefi2022. április 2. 16:35

Csodàs, keserédes alkotás!
Szivvel gratulàlok!
Feri.

41anna2022. április 2. 16:26

"Behunyt szemem mögött peregnek a képek,
S bár elmémet kínozza feldúlt szerelem,
Nézem még a folyót, majd lassan továbblépek,
Mert élnünk kell még, lehet, azt hiszem.

Imára kulcsolt két karom tárva,
Lelkemben ordít ezer fájdalom,
Adj békét, Uram, legalább mára,
Mert az én szívem még mindig fáj nagyon."

7❤️. Megható nagyon szép vers kedves Edit!
Melinda

meszaroslajos602022. április 2. 14:25

Kedves Edit!
Meghatóan szép alkotásodhoz szeretettel adok szívet, Lajos.

Taki2022. április 2. 14:19

Megrázó, szép versed szívelem! Sok sikert kívánok a pályázathoz!
Laci

1956APA2022. április 2. 14:15

"Dermedt a március, az idő megfagyott,
Hontalan vér folyik messzi határon,
Álmos a csend, de várom a holnapot,
Napok óta elkerül az álom."

Nagy szép sors versedet, szívvel olvastam.
üdvözlettel:Rudolf András

feri572022. április 2. 14:15

"Holdfény nektárján csillan a fény,
Víztükörnek ezernyi csillaga,
Ragyog az éjszaka, kék tünemény,
Csak lassan érek ma még haza."

Kiváló, csodálatosan szép szomorkás alkotás igazi remekmű.
Szívvel olvastam.
Szeretettel.
Feri

Csendhangjai2022. április 2. 13:53

Meghatóan szép mű!:-(((
Szívet hagyok a béke jegyében:
Klára

Kicsikinga2022. április 2. 13:34

Nagyon szép vers!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom