Magány
Sötétben fekszem magammal,
Fekete lyuk nyílik, mely felfal,
Magány telepszik mellkasomra,
Csontos kezeit nyakamra fonja.
Fejemben gondolatok harcolnak,
Ajkaim, mint a hóviharban, megfagynak,
Megbéklyóz a jéghideg félelem,
Mikor tűzforró lelke érintését érzem.
Delíriumos álmomból felriadok,
Görcstől lebénult karommal kutatok,
Kutatok utána. Megkönnyebbülök.
Amikor forró testébe ütközök.
Szorosan ölelem, magamhoz láncolom,
Megnyugtat a melle, markolom,
Függő vagyok, ő meg az adagom,
Zuhanok a sötétségbe. Visszaalszom.
Ujjam között alakja szertefoszlik?!
Megsemmisítő, teljes sötétség.
"Libera me, Domine, de morte aetena,
In die illa tremenda..."
2021. október 26.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
1-9-7-02022. április 18. 22:47
Kiváló versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó
Madmi2022. április 18. 22:32
Versednek részemre olyan filozofikus áthallása van. Nagyon tetszik! Szívvel gratulálok hozzá, és a figyelőmbe is teszlek. Várom a következő verseidet. Szeretettel: Adriana
Kafka(szerző)2022. április 17. 07:43
Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.
John-Bordas2022. április 16. 22:13
Hatalmasan jó bemutatkozó verset hoztál olvasásra, nagyon tetszett, óriás 💓 és figyelővel gratulálok hozzá,figyelni fogom további munkaidat is, ölellek szeretettel János
Emperatriz2022. április 16. 21:23
Remek!Remélem sokan fogják olvasni,mert szakmai szemmel is jó! ;)
feri572022. április 16. 20:47
"Ujjam között alakja szertefoszlik?!
Megsemmisítő, teljes sötétség.
Ments meg uram a szörnyű haláltól,
Azon a szörnyű napon."
Szomorkás, magányversedhez Dániel.
Szívvel gratulálok.
Üdvözlettel.
Feri