Hamar elfelejtett találkozó valahol az Izabella utcában
Szaladok, s cipőm sarka
feltöri enyémet.
Hiába szorított, én
beleálltam, oda kellett
érnem, hogy elsőként
szólíthassam meg,
kit kinéztem.
S mikor odaértem,
úgy volt,
ott volt,
ahogyan reméltem,
s örültem,
ám már cipőmben
piros csomót font
zoknimba a vérem.
Megkérdezte,
ki vagyok én,
hogy hívnak?
S megfeszültek
bennem az inak.
Én vagyok Albert Camus esszéjén
örökre száradó tinta, mi vér,
ebben a szabad világban,
hol szeretni épp lehet,
de lassan nem érdemes.
Inkább gyorsan,
szeress gyorsan!
De ugye te úgy nem tudsz.
Gondoltam.
És végül nem mondtam semmit,
semmi olyat,
amit magával vitt.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
kicsikincsem2022. június 6. 16:24
Remek, egyedi alkotás, szívvel gratulálok!
Ilona
John-Bordas2022. június 3. 16:55
Érdekes,egyedi vers ez kedves Zoltán, szívvel olvastam, érdekes hogy fiatal gyermekkoromban egy Izabella utcai lakásban találkoztam Pilinszky Jánossal egy ismerős kislány révén,aztán még másokkal is,valami van abban az utcában... ölel János szeretettel
orpheus35352022. június 3. 16:21
És végül nem mondtam semmit,
semmi olyat,
amit magával vitt.
tetszik
feri572022. június 3. 15:57
Remek, szép vallomásversedhez Zoltán.
Szívvel gratulálok.
Feri