Szerző
Vers

A verset eddig 169 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2022. július 1.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (35)

Kustra Ferenc József

Gőzősöm csühögött...

(Bokorrímesek)
A kék, seszínű benzinszagfelhő hosszan, maradón húzódott életvonatom mögött,
A gőzősöm egész életemben úgy csühögött, mint ki végleg viccországba költözött.
Ugrálva araszolt a síneken, zakatolón kihagyott, defekt volt kerekek között.

Hetven múltam, tudom, hülye vonaton csak hülye életet lehet élni.
Elakadtunk folyton, sorompó... jelző piros, és nekem kellett evezni...
Mindenkit szeretni marhaság, a regressziót volt szerencsém ismerni.

Pusztába rohantunk zakatolva, a porhullámok szembejőve...
Eltakarták a pár lézengő kórót, mik voltak a semmi őre.
Vonatommal most is még rohanunk, ott van-e halál... csak előre!
*
(apeva)
Le
Kéne
Taglózni
A mozdonyom
Masinisztáját?!
*
Meg
Kéne
Nézni, hogy
Görcs rángatta?
Szóltam, kiszállok!
*
(10 szavas)
Kiszállni a saját életvonatomból?
Nem tehetem halál-tokosságból!
Maradtam végtelen életvágyból!
*
De
Bizony.
Ki, aki
Dumál neki?
Mért van ellenem?
*
Én
Nagyon
Másképpen
Gondoltam tán`?
Rosszul alakult...
*
Az
Enyém
Vonat, ment.
Ki mondta, hogy
Mért éppen arra?
*
Jaj!
Oda-
Kötöztek
Fűtéscsőhöz!
Élet... elsuhant!
*
(3 soros-zárttükrös)
Az enyém vonat... ma már mindegy, bármit mondok,
Hogy mi hogy volt... már csak szomorún meditálok...
Az enyém vonat... ma már mindegy, bármit mondok.

Vecsés, 2018. május 22., alloiostrofikus versformában.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


jocker(szerző)2022. július 22. 09:08

@Mikijozsa:
Miki kérlek, köszönöm a szívvel olvasást és a 'remek' minősítést!
Köszönöm az elismerésedet!

Mikijozsa2022. július 22. 08:22

Remek alkotás! Szívvel olvastam: fogad elismerésem

jocker(szerző)2022. július 21. 19:57

@lorso:
Zsolt kérlek, köszönöm, hogy voltál itt, hogy elismeréssel olvcastál, meg a 'mesteri alkotás' minősitésedet!

lorso2022. július 21. 18:17

Mesteri alkotásod, elismeréssel olvastam!
Zsolt

jocker(szerző)2022. július 11. 20:02

@madaras:
István kérlek, köszönöm, hogy olvastál. Örülök a hozzászólásod kezdésének!
nagyon örülök, hogy sikerült két kiemelni valóra is találnod.
Köszönöm az alkotókedvem dicséretét és a koromat meghazudtoló munkabírásom fölemlitését. De miért? Még csak 74 múltam... Egyáltalán nincs bennen olyan érzés, hogy az írás művészetét abba kellene hagynom bármilyen témában és bármilyen szinten... nekem így van jól!
A hozzászólásod bizonyítja, hogy esetemben neked is így van jól...
Az olvasói agilitásodat azonnal le is osztályozom = 5*
Neked aztán érdemes volt írni.
Az Isten éltesen!
Nagyon köszönöm, hogy tisztelettel, elismerő szívvel olvastalak!

madaras2022. július 11. 19:29

Tetszik, ahogy kezdted...:

"A kék, seszínű benzinszagfelhő hosszan, maradón húzódott életvonatom mögött,
A gőzősöm egész életemben úgy csühögött, mint ki végleg viccországba költözött.
Ugrálva araszolt a síneken, zakatolón kihagyott, defekt volt kerekek között.

Hetven múltam, tudom, hülye vonaton csak hülye életet lehet élni.
Elakadtunk folyton, sorompó... jelző piros, és nekem kellett evezni...
Mindenkit szeretni marhaság, a regressziót volt szerencsém ismerni."
Bámulatos az alkotókdved, a korodat meghazudtoló munkabírásod.
Tisztelettel, elsimerő szívvel olvastalak.

jocker(szerző)2022. július 8. 14:49

@hangyasi:
Mihály kérlek, köszönöm a látogatásodat. Jó, hogy sikerült kiemelni valóra is találnod.
Roppan nagy kedvesség tőled, nekem meg nagy öröm, hogy "mindig hatalmas kedvvel olvasod a verseimet". Jó, hogy most is így volt.
Szívesen, azért vagyok itt és azért irok-publikálok, hogy az olvasókat élményben részesítsem!

hangyasi2022. július 8. 06:30

Kedves Feri!

"Hetven múltam, tudom, hülye vonaton csak hülye életet lehet élni.
Elakadtunk folyton, sorompó... jelző piros, és nekem kellett evezni...
Mindenkit szeretni marhaság, a regressziót volt szerencsém ismerni."

Mindig hatalmas kedvvel olvasom verseidet, most sem volt ez másként.
Köszönöm az élményt!

jocker(szerző)2022. július 7. 22:10

@Nichi-ya:
Nikoletta kedves, köszönöm az olvasásodat, a véleményedet, meg, hogy sok szeretettel, szívvel gratuláltál is!

Nichi-ya2022. július 7. 20:02

Sok szeretettel, szívvel gratulálok nagyszerűen megírt, egyedi alkotásodhoz.

jocker(szerző)2022. július 7. 18:48

@lakovics:
Erzsi kedves, köszönöm, hogy olvastál és a biztató véleményedet is.
Külön és nagyon köszönöm a 'mestermunka' minősítésedet!

lakovics2022. július 7. 15:36

Bárhogy is van, szeresd a saját vonatodat.
Mestermunka az alkotásod!
Erzsi

jocker(szerző)2022. július 5. 15:57

@lnagypet:
Drága barátom, kedves poétatársam, igencsak megörvendeztettél a látogatásoddal! Köszönöm a jelentésedet elfogadtam, pihenj!
Nagyon köszönöm a legfelsőbb fokú elismerésedet metgírtad, közzétetted!
Az olvasói aktivitásodat, legott, sőt tűstént le is osztályozom = 5*
Neked aztán érdemes írni....
Köszönetedet fogadtam, az elismerő tiszteleteddel együtt, merg még a
'színvonalas' minősítésedet is!

lnagypet2022. július 4. 21:31

Elöljáróban tisztelettel jelentem tanár úr a grammatika foglalkozáson részt szeretnék venni, mert a versformák
tanulmányozására ez a leghatékonyabb és autentikusabb
lehetőség! Bűvészi, művészi költeményed által még a
gőzös is száguldó villanymozdony lett! Köszönet a színvonalas
előadásért elismerő tiszteletem Ferikém: Z Nagy L

jocker(szerző)2022. július 4. 13:58

@balagi:
Ági kedves megörvendeztettél a látogatásoddal és, hogy szívvel olvastál.

balagi2022. július 4. 12:29

Szívvel olvastalak! Ági

jocker(szerző)2022. július 4. 09:07

@hillailaszlo-ve:
Laci kérlek, örömöm, hogy olvastál és az is, hogy több kiemelni valóra is leltél.
Köszönöm még a 'Remek, filozófikus gondolatok' minősítésedet, valamint, de nem utolsó sorban, hogy szeretettel, szívvel gratuláltál.

jocker(szerző)2022. július 4. 09:05

@kosa:
Emese kedves, köszönöm az elismerésed, az olvasásodat!

hillailaszlo-ve2022. július 4. 00:04

"Meg
Kéne
Nézni, hogy
Görcs rángatta?
Szóltam, kiszállok!

Kiszállni a saját életvonatomból?
Nem tehetem halál-tokosságból!
Maradtam végtelen életvágyból!"

Hullámzó Hangulat, amit az élet sodra hozott,
mikor az életvonat kissé akadozott!
Hetven felett is lehetnek akadályok!

Én
Nagyon
Másképpen
Gondoltam tán`?
Rosszul alakult...
"Hogy mi hogy volt... már csak szomorún meditálok..."
Fontos, hogy az életvágy megmaradt!
Remek, filozofikus gondolatok az életsorsról!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

kosa2022. július 3. 23:16

érdekes, jó meditálás.

jocker(szerző)2022. július 3. 10:13

@Bella:
Bella kedves, jólesett a látogatásod és a 'nagyszerű' minősítésed.
Köszönöm, hogy szívvel olvastál!

Bella2022. július 3. 09:31

Nagyszerű vers, szívvel olvastam!

jocker(szerző)2022. július 2. 21:16

@meszaroslajos60:
Lajos kérlek, köszönöm a szeretetteljes olvasásodat!

meszaroslajos602022. július 2. 20:19

Szeretettel olvastam, gratulálok, Lajos.

jocker(szerző)2022. július 2. 17:41

@1956APA:
András kérlek, köszönöm az olvasást, a véleményedet, meg, hogy szívvel olvastál!

jocker(szerző)2022. július 2. 17:40

@molnarne:
ICA kedves, köszönöm, hogy olvastál, a 'remek' minősítésedet, meg, hogy szeretettel, szívvel gratuláltál is.

jocker(szerző)2022. július 2. 17:39

@orok.szerelem55:
Margit kedves, köszönöm a látogatásodat, az elismerő szavaidat és, hogy elismeréssel gratuláltál!

jocker(szerző)2022. július 2. 17:38

@orpheus3535:
Ildikó kedves, köszönöm, hogy olvastál és a föltétlen elismerésedet!

jocker(szerző)2022. július 2. 17:37

@Napsugar0607:
Anita kedves, jólesett a látogatásod.
Nagyon is köszönöm a 'remek vers & mestermunka ' minősítésedet.
Köszönöm az elismerésedet és nemkülönben az érdeklődő olvasásodat!
Köszönöm még azt is, hogy gratuláltál!

jocker(szerző)2022. július 2. 17:32

@Pflugerfefi:
Feri barátom, druszám!
Köszönöm, hogy meglátogattál, az elismerő szavaidat és nagyon örülök a tetszésed kifejezésének is!
Külön köszönöm, hogy nagy szívvel, barátsággal, elismeréssel gratuláltál.

jocker(szerző)2022. július 2. 17:30

@Martonpal:
Attila kérlek, köszönöm az olvasásodat, a 'remek' minősítésedet és nemkülönben az elismerésedet!
Köszönöm még, hogy szívvel, elismeréssel gratuláltál!

jocker(szerző)2022. július 2. 17:28

@vkmaria:
Köszönöm a látogatásodat, az elismerésedet.

jocker(szerző)2022. július 2. 17:24

@ditte142:
Köszönöm a látogatásodat, a véleményedet az értékelésedet.
Igen, én tudom a választ, de ezzel sem megyek már semmire...
Köszönöm a kiemeléseket. Én is kellemetes, jó nyarat kívánok Neked. És látod milyen a sors = nem kell gázzal fütenünk, hogy ilyen jó meleg legyen!
Köszönöm, hogy együttérzéssel olvastál!
Az olvasói aktivitásodat, legott le is osztályozom = 5*
Az Isten éltesen!

jocker(szerző)2022. július 2. 17:17

@zeanna:
Anikó kedves, köszönöm, hogy leleveleztük a témát. Nem értettél meg, mert én csak azt írtam, hogy akinek amilyen sorsa volt 70 alatt, olyan marad 70 felett is. Ez nem szabályozható, mert azt a saját történelmi multunk engedi.
Én most akkor jobb hijján lenyomtam veled egy virtuális kávét. 17.15 van, igy majd este nem fogok tudni elaludni...
Üdv Néked és az Isten éltesen!

1956APA2022. július 2. 16:13

Az élet vonatával nehéz versenyt futni.
Sors versedet szívvel olvastam.
üdvözlettel: Rudolf András

molnarne2022. július 2. 16:10

Kedves Feri!Remek alkotás szeretettel szívvel gratulálok:ICA

orok.szerelem552022. július 2. 15:46

Kedved Feri, nagyszerűen megírt sorsversedhez elismeréssel gratulálok!
Margit

orpheus35352022. július 2. 14:56

Csodálatos, ahogy kiismered magad a formák közt. Lenyűgöző!

Napsugar06072022. július 2. 14:15

Remek vers az életvonatról. Mester munka! Rímek pontos formálója vagy. Most is nagy érdeklődéssel olvastam versed. Gratulálok

Pflugerfefi2022. július 2. 14:03

Kedves Druszám, Feri!
Egyedi életvonatod zakatoljon mèg sokáig,
Paràdés alkotàsod most is elnyerte tetszésemet!
Nagy szívvel elismeréssel barátsággal gratulálok!
Feri.

Martonpal2022. július 2. 12:49

Remek vers Mester! Nagyon érdekes versforma.
Szívvel,elismeréssel gratulálok. Attila

vkmaria2022. július 2. 12:34

Hát, Te aztán szereted a különc formákat. Ezeket jól ki lehet használni a gondolatok kiteljesedéséhez, mint tetted is.
Köszönöm a haikus válaszodat, most már ezt is tudom.
Mária

ditte1422022. július 2. 12:26

Értem, Kedves Feri!

Az életvonat az sokunknak hasonló.
"Ugrálva araszolt a síneken, zakatolón kihagyott, defekt volt kerekek között."
"Hetven múltam, tudom, hülye vonaton, csak hülye életet lehet élni.
"Elakadtunk, folyton sorompó... jelző piros, és nekem kellett evezni..."

Azt viszont Te tudod, kedves Feri, hogy a degresszió, milyen agresszióra volt a válasz....

S végén elérkezünk a végállomás felé...
"Vonatommal most is még rohanunk, ott van a halál... csak előre!

Egy nehéz élet, átplántálva egy életvonat, zötyögő, zakatolós útjaiba- útvesztőibe,
- ahol talán az állomások sem voltak barátságosak.

Hát ilyen "kiruccanás" az élet, de kérlek most már lassíts a végállomás előtt!!!!!!!

Inkább Kellemes jó nyarat kívánok neked, fin

együttérzéssel olvastam egy életet átívelő alkotásod, melyben most leginkább a bokorrímes formula nyerte el leginkább tetszésemet:
Erzsébet

zeanna2022. július 2. 12:22

@zeanna: Kedves Feri! Ugyan nekem még kicsit odébb van a hetven, de szerintem tényleg lehet úgy élni, ahogy lentebb írtam. Nem-nem tudom, ha elérem a hetvenet, majd meglátom. Egy online kávé viszont nekem is jól esne:))) A versed pedig csodálatos. Üdv. Anikó

lantgyorgyi32022. július 2. 12:20

Remek vers, az élet sodró vonatáról.
Egyedi különleges, jó témában megírt vers.
Szeretettel olvastam csodálatos gondolataid.
Hatalmas szívet hagytam.
Gratulálok a szokszinű versforma kialakításához.
POET ölelés Györgyi
"Az
Enyém
Vonat, ment.
Ki mondta, hogy
Mért éppen arra?
*
Jaj!
Oda-
Kötöztek
Fűtéscsőhöz!
Élet... elsuhant!"
Nagyon találó!

jocker(szerző)2022. július 2. 11:22

@kicsikincsem:
Icus kedves, hálásan köszönöm az 'egyedi alkotás' minősítésedet és nem utolsó sorban, hogy nagy szívvel gratuláltál is!

jocker(szerző)2022. július 2. 11:20

@Emperatriz:
Bia kedves, köszönöm az olvasásodat és a rövid, de fölöttébb tömören elismerő véleményedet!

jocker(szerző)2022. július 2. 11:19

@uzelmanjanos956:
János kérlek, köszönöm a látogatéásodat, a 'remek' minősítésedet, no, meg a szíves gratulálásodat!

kicsikincsem2022. július 2. 11:19

Az egyedi alkotáshoz nagy szívvel gratulálok!
Ilona

jocker(szerző)2022. július 2. 11:18

@Taki:
Laci kérlek, köszönöm a kimerítő véleményedet és köszönöm, hogy szívelted!

jocker(szerző)2022. július 2. 11:18

@JohanAlexander:
JánosSándor, jólesett, hogy voltál itt és örömmel töltött el, hogy "teccett" a művem és hálás vagyok, az 'egyedi' minősítésedért.

jocker(szerző)2022. július 2. 11:15

@zeanna:
Most hangosan nevetek magamban, de a válaszomat csak ideírom = "szerinted...". Persze az is lehet, hogy igazad van, de én jót nevetve ezt is megválaszolom, annak akinek az életsorsa ezt 70 fölött lehetővé teszik...
Én szóltam! UFF!
Drága vagy, hogy szeretettel, szívvel gratuláltál is, hálásan köszönöm az olvasásoddal és a véleményeddel együtt.
Mán' csak egy kavé kéne, hogy tudjunk koccintani. Nos, hun van?
Öröm nekem, hogy találtál kiemelni valót! Az is öröm, hogy egy kicsit megfenyítettél, mert így arra goindolok, hogy 'Te tudsz valamit...'. [Jó neked!]
Az Isten éltesen!

Emperatriz2022. július 2. 11:13

Egyedi,mint mindig! :)

jocker(szerző)2022. július 2. 11:07

@racio50:
Feri barátom, druszám!
Hálás vagyok a látogatásodért és nemkülönben a felsőfokban írt méltatásodért. Az olvasó aktivitásodat tűstént leosztályozom = 5*
neked az tán érdemes írni!
Köszönöm, hogy szívvel, kalaplengetéssel: gratuláltál is!
Az Isten éltesen!

uzelmanjanos9562022. július 2. 10:39

Remek sorsversedhez szívvel gratulálok:János

Taki2022. július 2. 10:31

Érdekes, elgondolkodtató, lüktető versed szívelem!
Laci

JohanAlexander2022. július 2. 10:02

Ferenc, ismét teccett egyedi versed.

zeanna2022. július 2. 09:33

Hetven múltam, tudom, hülye vonaton csak hülye életet lehet élni.

No,no! Azért hetven felett is lehet nem hülye életet élni kedves Feri.

Versedhez szeretettel, sívvel gratulálok. Anikó

racio502022. július 2. 08:46

Nem mindennap futok bele ilyen egyedi szerkezetű, hangulatú és mondanivalójú versbe, az biztos, kedves Druszám!
Szívvel és kalaplengetéssel gratulálok hozzá!
Feri

jocker(szerző)2022. július 2. 08:41

@Zsuzsa0302:
Zuzsa kedves!
Köszönöm elsőre az ' egyedi, igényes & mint mindig kitűnő' minősítésedet!
Külön és nagyon köszönöm, hogy szeretettel, elismeréssel, szívvel gratuláltál is!

jocker(szerző)2022. július 2. 08:38

@feri57:
Feri barátom köszönöm az olvasásodat és a 'kitűnő' minősítésedet, meg, hogy szívvel gratuláltál is!

jocker(szerző)2022. július 2. 08:36

@fredok:
Fredok kérlek, köszönöm a nagy elismerésedet és a tetszésedet.

jocker(szerző)2022. július 2. 08:35

@Homo.poetus:
Robi kérlek, jólesett, hogy voltál.
Hálásan köszönöm az értékelő szavaidat!

jocker(szerző)2022. július 2. 08:33

@VaradyEndre:
Endre kérlek, köszönöm, hogy voltál nálam...
Küllön köszönöm a 'remek' minősítésedet és, hogy szívvel gratuláltál.

Zsuzsa03022022. július 2. 08:33

Egyedi, igényes és most is, mint mindig kitűnő versedhez szeretettel,
elismeréssel, szívvel gratulálok!
Szép napot, jó egészséget kívánok:
Zsuzsa

jocker(szerző)2022. július 2. 08:32

@1-9-7-0:
Anikó kedves, jólesett, hogy voltál itt6...
Köszönöm a 'kiváló' minősítésedet, meg, hogy szívvel, szeretettel, elismeréssel gratuláltál is!

jocker(szerző)2022. július 2. 08:30

@41anna:
Melinda kedves, igen-nagyon örülök, hogy voltáű itt és, hogy legott sikerült kettő kiemelnivalóra is találnod.
Köszönöm az 'érdekes vers' minősítésedet és nemkülönben a szívecskédet!

feri572022. július 2. 07:02

Kitűnő sorsversedhez Ferenc.
Szívvel gratulálok.
Üdvözlettel.
Feri

fredok2022. július 2. 05:37

Kedves Feri!
Nagy elismerésem és tetszésem! A "porhullámok" elsodortak egy pillanatra...
Baráti szeretettel: fredok

Homo.poetus2022. július 2. 03:38

Sorsunk megy előre, reggeltől a delelőre, nem az számít mennyi volt rajta a paca, a folt, hanem maga a tartalom, az nyom a latban, de nagyon.

VaradyEndre2022. július 1. 22:51

Remek versedhez, szívvel gratulálok.
Üdvözlettel:Endre

1-9-7-02022. július 1. 22:40

KIVÁLÓ sors versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

41anna2022. július 1. 22:22

"Meg
Kéne
Nézni, hogy
Görcs rángatta?
Szóltam, kiszállok!
*
(10 szavas)
Kiszállni a saját életvonatomból?
Nem tehetem halál-tokosságból!
Maradtam végtelen életvágyból!"

1❤️. Érdekes vers kedves Feri!

Melinda

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom