Szerző
Vers

A verset eddig 212 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2022. augusztus 18.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (10)

Atanaszov Enikő

Másik út

Számtalan kötetben írtak erről a talányról
- hol rengeteg, önhitt fazon, hol tucatnyi szerény -,
hogy életünket miként kellene élnünk mármost,
hisz ők e rejtélyt zsigerből tudják, megfejtették.

Polcomon ily témájú könyvek százai,
legtöbb olvasva, némely olvasatlanul,
volt, mit forgattam csak, mint tőrt nyelő fakír,
s volt olyan is, mit felfogtam váratlanul.

Annyi könyvoldalon átrágtam már magam,
elmerengve azon, mit jó pár okos mond,
de aszerint élni oly nehéz feladat,
mint megnyerni az áhított ötös lottót.

Mire hinni kezdtem, hogy jó az utam,
végre nekem tetsző rendben haladok,
jött egy buldózer, utamat feltúrta,
s én ott álltam ismét a startvonalon.

Megesett ilyenkor, hogy átkokat mondtam,
hiszen megdolgoztak értük, úgy éreztem,
aztán fejemre marokszám hamut szórtam,
mert rájöttem, ezzel semmit nem érek el.

Édes Istenem! Miért bánt engem olyan nagyon,
ha jól kigondolt és eltervezett életemet
így egyszerűen felfordítják a rosszakarók,
és én miattuk kerülök nem vágyott helyzetbe?

Ejh, mondd csak! Válaszaimat magamban keresve,
ki is lehetne jobb és igazabb tanácsadóm,
mint kevély, gyarló, emberré vált isteni lelkem,
ki az "önismeret" rögös útján lassan cammog?

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


MarcziM.Mathias2022. szeptember 30. 20:39

Na, tessék! Egy újabb(már nekem) remek alkotás!!
Szívvel:
Mathias

JohanAlexander2022. augusztus 21. 17:11

"Mire hinni kezdtem, hogy jó az utam,
végre nekem tetsző rendben haladok,
jött egy buldózer, utamat feltúrta,
s én ott álltam ismét a startvonalon."

Enikő, nagy szívet küldök nagyszerű versedért
és figyelőmbe vettelek.

S.MikoAgnes2022. augusztus 20. 20:47

Nem is lehetne jobb és igazabb tanácsadód, drága Enikőm!!!!
Nagy-nagy 💓-vel, szeretettel gratulálok:
Ági

kicsikincsem2022. augusztus 19. 13:32

Szeretettel, szívvel gratulálok!
Ilona

liketorn2022. augusztus 19. 10:16

Jó téma, sikerült is a vers, de hiányzik a befejezés, talán mert életen át tart a tanulás, és ezt fejezné ki - örülök hogy még nem rögzült semmi, de vajon a régen felvett jótulajdonságok megmaradnak, vagy ez egy folyton változó valami? :/ Nem nyugtattál meg minket, jó lett volna egy nagyobb válasz, mint az isteni alázat, ami nekem önámítás, persze ez az én bajom...

S_Patricia2022. augusztus 19. 08:45

Nem kérdés, a tanult, kíváncsi önmagát és világot megismerni akaróra kell hallgatni. Szívvel gratulálok, nagyon jó, vívódó önismereti vers.

gypodor2022. augusztus 19. 06:02

Ejh, mondd csak! Válaszaimat magamban keresve,
ki is lehetne jobb és igazabb tanácsadóm,
mint kevély, gyarló, emberré vált isteni lelkem,
ki az "önismeret" rögös útján lassan cammog?

Valóban! Jól jön néha az önismeret.
Szeretettel
Jó vers
Gyuri

Mikijozsa2022. augusztus 19. 04:54

kitűnő versedhez szeretettel, jó volt olvasni
elismeréssel gratulálok! Remek vers

5367712022. augusztus 18. 22:10

Kiváló életversedhez szívet hagyva gratulálok!
József

Taki2022. augusztus 18. 21:26

A"másik út" témájú bölcs könyvek többnyire a "megélhetési bűnözés" termékei ...szerintem, s bár kívülről sokszor tisztábban látszik sok minden, de jól írod:
"ki is lehetne jobb és igazabb tanácsadóm,
mint kevély, gyarló, emberré vált isteni lelkem,
ki az "önismeret" rögös útján lassan cammog?"
Remek versed szívelem!
Laci

feri572022. augusztus 18. 18:56

Csodálatosan szép alkotás tetszik, szép verseket írsz Enikő.
Szívvel és Elismeréssel gratulálok.
Szeretettel.
Feri

Zsuzsa03022022. augusztus 18. 18:24

Elgondolkodtató, kitűnő versedhez szeretettel,
elismeréssel gratulálok!
Jó egészséget, szép napokat kívánok:
Zsuzsa

Milkin(szerző)2022. augusztus 18. 16:24

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom