Ficzu Ferenc

Igen

Igen.
Fel kell néha állni.
Minden nappal kicsit közelebb van
A perc, mikor majd azt mondom, hogy megvan.
Ideértem teljes egészében.
Maradhatok? Maradjak itt, kérem!
Ha mennem kell, hát hányjon csak a szél,
És legyen éj, kék zivatar, tél.
Bús, ballagó fejemet hát verje!
Úgyse szól ő, nem szólna, ha merne.

Igen.
El kell néha tűnni.
Mély az erdő, végtelenül mély!
És fúj a szél, bőrömön fagyott vér.
Csontjaim is csörögnek, mint láncok,
Mégis csend van, minden halvány táncot,
Minden csendes szót és dalt megérzek,
És hallom, ha az angyalok leérnek.
De túl szépek ők, fel nem lehet fogni,
Csak szemgolyómat tollaikban mosni.

Igen.
El kell néha futni.
Ha rájövök, hogy nem nézel rám soha,
És üres már a bomladozó szoba!
Papírlapok, rajzok és szövegek!
Ceruzámból vér, könny s szövetek!
Hát fussak! Ne állj most már elém!
Ne szeress és ne ölelkezz belém!
Mert nekem is fáj! Éget és fojtogat,
Minden percben vagdossa torkomat.

Igen.
Ki kell néha bírni.
Magába fordul a sötét bokor,
Vizet kér, mint koldus, mint a pokol,
Olyan erős, olyan nyomasztó!
Nincs oly` elme, nincsen olyan szó,
Mi szólna, hogyha ez a bokor beszél,
Mert üres, halott, olyan mint egy fekély!
Ki szótlanul csak bámulja a helyet,
Ahol megváltozott, látta azt a szemét.

Igen.
Le kell néha zuhanni,
Merülni a feneketlen mélybe,
Ha te vársz ott, boruljak hát térdre?
És sírjak hát, mint lángoló, vén erdő?
Csak égjek, míg a sötétség szét nem lő?
De kérlek, keresd meg, egy pár darabot,
És vedd el, így örökké maradok
Ősz szelleme és tél fia neked.
A pillanat, mi neked is a helyed.

Igen.
Fel kell néha adni.
Hisz gyenge a szív, könnyedén begyullad!
Ha a csendet is, az eget is meguntad,
Ha végtelen a képtelenség bennem,
Nincs értelem, csak vérmedencét leltem!
Keresem, pedig csak nézem én,
És ha találnám is, csak azt kérdeném:
"Meddig maradsz, édes kicsi angyal?"
Ezer évnél fájdalmasabb hanggal.

Igen.
Túl kell néha élni.
Túlélném én ezerszer is érted,
Hisz csakis te, csak te egyedül érted,
Ki vagyok és mi vagyok e világban.
Miért élek, a dolgokat, mit csináltam.
Miért dobtam magamat a mélybe?
Hogy az égbe szálljak, ott boruljak térdre.
Hisz` ott fogsz várni, ott leszel majd velem,
Angyal-szívedbe láncolod a kezem.