Szerző
Péter Éva Erika

Péter Éva Erika

Életkor: 46 év
Népszerűség: 346 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 142 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2022. október 5.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (27)

Péter Éva Erika

[újrakezdeném]

újrakezdeném,
hogy jobban megtörténhessünk.
kellene ahhoz egy szeszélyesebb trükk,
kicselezni azt, mi bekövetkezne.

hogy a csönd a látóhatárt metssze,
s hogy csak a sors helyettesítse be magát -
adva. a talán, a mintha, a legalább
hogyan legyen elkövethető?
bolond játék, hol a vesztes is nyerő.

eszmélet. nehéz eljutni addig.
emberek lennénk néha. vagy mik.
szívlépés. dobbanás. és ahogy kihagy.
valóra öblítjük. álomilag.

az anyagon túl se normális semmi.
pocsolya a szem, azért kell befedni.

lucfenyőgerincek a dombokra szögezve,
mindegyik hite krisztusként billenne.
(az utolsó istenszó törött medál.)
süllyed az éj, emelkedik, megáll.
sárga lötty a hold, rádermed a tájra.

levegőre szükségünk van. s a halálra -
és ez az, mi az életen átég.

ha újrakezdeném, se történhetne másképp.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


kapocsi.ancsa2022. október 11. 20:20

"valóra öblítjük. álomilag."

Elmond sokat egy mondat is akár
Szófürdőben pedig már a világot

danhauser2022. október 10. 14:44

Valóban álomszerű képek...csak ebből nincs ébredés..Remek vers, szívvel: Imre

Pera76(szerző)2022. október 10. 09:02

@szililevi: Talán azt, hogy a reset gomb a hüleségeket hogyan ne aktiválja? :) Köszönlek!
@daneei: @zeanna: @B...yL...o: @csillogo: @Taki: @Zsuzsa0302: @orpheus3535: @gypodor: @feri57: @John-Bordas: @kosa: Igen, minden ok-okozattal történik, akkor is, ha sorsnak/szabad akaratnak nevezzük. Teremtünk. Így vagy úgy. Istennek lenni nem könnyű feladat. Mégis gyakoroljuk. :)

szililevi2022. október 9. 07:33

Erika?! Mit mondjak még? ❤️

daneei2022. október 7. 18:56

Szívvel olvastam!

zeanna2022. október 7. 08:47

Szép versednél szívet hagyva, szeretettel gratulálok. Anikó

B...yL...o2022. október 6. 17:39

Nagyon szép vers, gondolat-gazdag.
Szívet érdemel.
László

csillogo2022. október 6. 13:42

A sors valóban sokszor kiszámíthatatlan, de az utonkon vannak útelágazások, hogy melyik kanyart hogy vesszük be...
irányítható💜
Az a törött medál nagyon találó...
Lélegzetelállító, a tenyerén vagyunk, közben bejárjuk a poklainkat és a mennyországunkat!
/a teremtéseinket élvezhetjük is vagy kiakadunk
Tesiölelésem

Taki2022. október 6. 10:25

Nagyon bölcs, és nagyon jó versed szívelem!
Szeretettel
Laci

Zsuzsa03022022. október 6. 09:32

Igaz, bölcs vers.
Szeretettel olvastam.
Jó egészséget kívánok:
Zsuzsa

orpheus35352022. október 6. 08:53

Ha újrakezdeném se történhetne másképp, igaz gondolat, a küzdelem maradna, és a következtetések is ugyanazok, akármilyen az út, azt hiszem...

...az eszmélet, ami József Attilát is megidézte versedből különösképp tetszett.

Szeretettel:
Ildikó

gypodor2022. október 6. 07:12

lucfenyőgerincek a dombokra szögezve,
mindegyik hite krisztusként billenne.
(az utolsó istenszó törött medál.)
süllyed az éj, emelkedik, megáll.
sárga lötty a hold, rádermed a tájra.

Tetszik
szívvel
Gyuri

feri572022. október 6. 05:24

Kiváló szép alkotásod Éva.
7. Szívvel olvastam.
Szeretettel.
Feri

John-Bordas2022. október 5. 23:21

Úgy hiszem kedves Évike,hogy így van!Minden előre megírt forgatókönyv szerint zajlik,csak mi hisszük egy egy pillanatra hogy másként is lehetett volna.Sok nagy gondolkodó úgy tartja hogy minden úgy van jól ahogy van mert mindig minden úgy van ahogy annak lennie kell ,a versed inkább komoly filozofikus vers, tetszik nagy 💖 gratulálok hozzá ölellek szeretettel János

kosa2022. október 5. 22:00

nagyszerű vers.

Pera76(szerző)2022. október 5. 21:52

@negyvenkilenc: A lehetőségeinkből kihozni a legjobbat, leglegebbet? A korlátok valóban figyelmeztetnek. Örülök, ami van, annak. De ha tehetném, nyomnék egy újragombot ezzel az ésszel. De persze tudom, hogy mindenre - a rosszakra is - szükségem volt ahhoz, hogy most így legyek...
@MarcziM.Mathias: Igen, levegő nélkül nem is èlhetnénk...

negyvenkilenc2022. október 5. 21:45

Szükségünk van a határokra, jobban átélni a szabadságot ami adatott.
Gratulálok, fürkész, bölcs versedhez!

MarcziM.Mathias2022. október 5. 20:37

Tudod, nagyon igazad van!
Mert ahhoz, hogy újra megtörténhessünk,
igenis levegőre van szükségünk!!
Okos gondolatok.
Szívvel gratulálok:
Mathias

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom