Kővágó Péter

Helló, tél!

Fagy és szürkeség, halált hozó idő,
A megújulás csírája a föld alatt,
Téli táj, varjak, kopasz fák,
A remény már-már továbbáll,
Nem találja itt az élet talaját.

Hisz az élet nemcsak szürke,
Nézzünk csak körbe, tél után tavasz,
A remény mégiscsak makacs,
Újjáéled, nem érdekli Őt holmi jég s fagy,
Újra s újra életet fakaszt.

Dacolj a faggyal, kínnal, bajjal,
Mit ér mindez magában, hisz nemcsak magány van,
Bennünk zajlik az élet, a tavasz s nyár,
Az elmúlás az ár, amit fizetünk,
Így lehet teljes a végzetünk.

Helló, tél! Már vártalak,
Nélküled súlytalan lenne mindez,
Jin nélkül Jang, a mérleg elbillenne,
Káoszt hozva, egy törvényt megszegve,
Helló, tél! Egyenlítsd ki a mérleget.