Elhalt kiáltás
Sétálok csendben a ropogó hóban,
Mit gondolok, nem mondható el szóban...
A város sötét, a legelő kihalt,
Testembe keserűn fájdalom nyilallt.
Fehér kristályok deresítik hajamat,
Próbálják betakarni halkan bajomat.
Lábaim alól szerteszéjjel szállanak,
Hogy lé(p)temről eképp nyommá váljanak.
Lassú ütemek zúgnak a fülemben,
Gomolygó füst száll fel csak üres kezemben.
Nem érzem meleged többé az öledben.
Nem látom arcomat halványan szemedben.
A város kihalt. A legelő sötét.
Szívem sebein cserélem a kötést.
A messzi határt beborítja a hó,
Egy szó visszhangzik a távolban: hahó!
2010. február 6.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
petrusci2010. március 4. 21:09
kicsit megkönnyeztem. nagyon szép és szomorú..
mezeimarianna2010. február 25. 04:39
Az utolsó soron picit változtatnék,de így is szép nekem versed...Gratulálok!!!