Csendben elvérezni
Temess be föld, takard el szégyenem
ne lássa többé senki csúf életem
Megannyi belső kín, küzdelem van mögöttem
ne lássam, töröld ki belőlem
Küzdelem az élet míg csak létezel
de az élet egyben drága kincs, ne tékozold el
Így hát csendben gyilkolódom magamban
s végül majd némán hullok el az avarban
Létezésem röpke íze hamar tovaszáll
szeretetem, gyűlöletem mind elszáll
Nem emlékszem Rád sem többé
Elfeledem ragyogó zöld szemedet
huncutul ráncolt szemöldöködet
Elfeledem vadítóan bájos mosolyod
lágyan aláhulló aranyló hajadat
Elfeledem lelkem éltető szavaid
páraként hulló igazság szavait
Gondolatod nem lesz többé gondolatom
Érzéseid többé nem érzem majd magamon
Ismerni téged csupán foszló gondolat egy sietős vonaton
Addig is némán, szótlanul vérzek
felteszem a maszkot mit láthatatlanul érzek
Mosolygok közben belülről majd ketté hasadok
De nem lehetsz szomorú, mert bánatoddal másokat versz
akik szeretnek, s életük adnák ha tudnák...
Ezért tűröm, viselem, érzéketlen sikerem
hánykolódom túláradó vizeken
Felednék ha tudnék, de nem tudok
mert ezt az élet ezt nem tanítja
Ezért a léted, emléked szívemből semmi ki nem írtja
2010. február 11.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
gabcs2010. február 26. 22:25
Nagyon tetszik, szép munka!
Mondhatnék szívhez szóló dolgokat hogy jaaj így úgy szép az élet és hogy nem ér ennyit ez a lány de fölösleges.
Ez a vers így van a helyén, gratulálok. Tényleg tehetséges vagy!