Ha majd újra a szemembe nézel
Téli napok szürke magányában,
Üres szívem sötét árnyékában,
Egy pénteki délutánon remény,
Remény érte el a bennem kialudt fényt.
Ez a csoda, hogy Te megjelentél,
Ahogy a Tavasz beköszöntött, s elmúlt a Tél,
Úgy lettem én szerelmes beléd,
Mikor kezed kezemhez ért.
Ilyen boldogságot, melyet okoztál nekem,
Tudnod kell mit érzek egyetlenem!
Két szó az egész, de talán ki sem kell mondanom,
Hogy csak téged szeretlek nagyon, nagyon!
S e szavakat még megsúgom ezerszer,
Hiszen ez egy örök ígéretre tesz szert.
Miközben forró csókok vágyától égsz el,
Ha majd újra a szemembe nézel.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!