Félek
Egy ártatlan gyermekként fekszem a réten,
Magamba nézek, hogy mitől is féltem.
Rájöttem, a halál az, amitől rettegek,
Nézem a borongós, szürke felleget.
Rád gondolok, te jársz az eszemben,
Mindig a hangod jár a fejemben.
Bele kell törődnöm, a magány megtalált,
Kegyetlen kezével a halálba ránt.
Nem hagyom magam, erősen gondolok rád,
Talán az Ámor nyila téged is eltalált.
Talán szeretsz engem, nem hagysz egyedül,
Aztán elenged, s annyit súg: "Sikerül! "
Visszatérek a rétre, de ismét a magány,
Azon tűnődök, hogy te is szeretsz talán.
Talán te is vársz rám, egy magányos réten,
Talán te is fekszel, csöndesen, szépen.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Tina24(szerző)2010. április 1. 18:14
Köszönöm szépen...:)
Egymásra találás még nem kell...:)
Ezt csak úgy írtam.:)
11 évesen nem kell még pasi...:D
Manner2010. április 1. 17:49
Tetszik a ritmusa, lendületesen lehet olvasni.
kyri2010. április 1. 11:18
Sikerüljön az egymásra találás:)
Szép a versed:)