Szerző
Gligorics Teru

Gligorics Teru

Életkor: 69 év
Népszerűség: 3 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 407 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2010. április 30.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (3)

Gligorics Teru

Nyári Alkony

Szunnyadó tengerben fürdik a hegytető,
gyengéden fújja a lankadó szél.
Eljönni készül a gondokat elvető,
nyugalmas perceket meghozó éj.
Ünnepi ruháját ölti a napsugár,
vérvörös korongján pirul a báj,
egy kecsesen hajlongó borókát megcsodál,
s táncot jár vele, míg zenél a táj.

Zöldellõ dombokon birkákat terelő
pásztort híven követ a nyáj,
eltévedt kisbárány sír a zöld legelőn,
éhesen keres egy emlőt a száj.
Madarak csipegnek tollazott fészkekben,
vonzó az alkonyat, de puhább az ágy,
nagymamák hintáznak megkopott székeken,
ajkukon imádság, szívükben vágy.

Roskadó ház előtt öregek pipáznak,
messzire viszi a füstöt a lég,
félszemmel labdázó gyereket vigyáznak.
Felettük lassanként szürkül az ég.
Kismama babáját fekteti ágyába,
miközben dúdolgat halkan egy dalt,
a kutya is fáradtan bújik a házába,
s árnyakat üldöz a járda, a fal...

Hegedű csendesen zokog egy ablakból,
könnyének szárnyain repül a szív,
madárdal visszhangzik benne a távolból,
dobogó, csábító dallama hív.
Odakint zokogva lankad az alkonyat,
a láthatár hatalmas lángokban ég,
gyönyörű halál, oly drámai hangulat!
S bíborban gyászol egy percre az ég.

Vörösre festi a gyülemlő felhőket,
a gyönyörtől rezeg a levél a fán,
szélvésszé kavarja az enyhe szellőket,
s könnyezik csendben az erdő dalán.
Álmokat kergető, átfutó emberek
nem érzik szívükben soha a dalt,
mit örömtől felbuzdult, hullámzó tengerek
suttognak, s dalolja halkan a part.

Éhesen keres egy kuckót a hontalan,
gyászoló anya könnyeket ont,
mulatni készül a boldog, a gondtalan,
s a földrengés valahol házakat bont.
Nincs boldog ember kerek e világon,
ha egy álma teljesül, újakat űz,
s amíg a pillangó játszik a virágon,
hamuvá égeti lelkét a tűz.

Eltűnt a bíborban tündöklő hegytető,
a sötétben hidegen süvít a szél,
rég betakarta a gondokat elvető,
nyugalmas perceket meghozó éj.
Éveket sodor az eltűnő pillanat,
életet kerget a hegyen a szél,
lefelé rohan a lejtőn, mi megmaradt,
míg hajamat belepi lassan a dér...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Grigo_Zoltan2010. június 24. 15:19

Csodaszép a versed !
Ismét nagy örömmel olvastam.
Szeretettel ölellek : Zoltán

mezeimarianna2010. május 1. 05:17

Festői táj,gyönyörű ,dallamos vers!!Gratulálok!!!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom