Szerző
Ábrahám István

Ábrahám István

Életkor: 58 év
Népszerűség: 188 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 973 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2010. április 30.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (23)

Ábrahám István

Az én hazám

Voltam már királyfi, de koldus is,
A világ sem volt mindig ily` hamis,
Vetült rám fény s annak árnyéka,
Voltam a lét marionett játéka.

Voltam számon kérő és számadó,
Voltam már rebellis, vad lázadó,
Nem kértem, hogy örömben adhassak,
Elbuktam hogy újra felállhassak.

Gyaur voltam ki éggel nem számol,
És hívő vált az ateistából,
Mondtam imát könyörgő szózatot,
Fogadjanak el hisz emberből vagyok.

Mikor körül vettek kongó napok,
Varga betűkkel firkált sors lapok,
Mikor a susogó szél sem zenélt
E ként: "- Maradj közöttünk és remélj!",

Az asztalomon megszáradt kenyér,
És üres maradt a szikkadt tenyér,
Nem tartottam tűzben izzó vasat,
Te leltél hamu közt parazsat.

S megtöltötted a kiapadt poharat.

Miként követtem lábad nyomát,
Láttam fényben fürödni a szobát,
Láttam romon is sarjad a virág,
Színről színre vált a komor világ.

Mindenkinek kell a planétán egy hely,
Hol bolyongó lelke otthonra lel,
Görgettem én is évet év után,
S már tudom, benned van az én hazám.

Takarj be karjaiddal, mert fázom,
Hisz folton-folt a lélek kabátom,
És add nékem a szót mert éhezem,
S tükör arcod hogy lássam létezem.

Létezem!

Kedvesemnek ki új esélyt nyújtott nékem a boldogsághoz.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Csuti7292011. február 19. 14:57

Csodaszép vallomás! :) Vittem kedvencnek... (:

manco2010. augusztus 21. 08:18

Minél többször olvasom, annál jobban szeretem ezt a műved is.
Barátaim is itt ülnek velem és együtt élvezzük soraidat.
Mindenkinek kedvence.
Mi is kívánunk nektek, Hosszu , Tartós Boldogságot és Szerelmet, Egészséggel megfüszerezve.
Margó

19542010. augusztus 19. 19:00

Gyönyörűséges vallomás!Csak ámulni és törni tudok, sok szeretettel Piroska

mystynekatika2010. június 17. 14:00

Szívet repesztő számomra!
''Azért vagyunk a világon, hogy valahol othtnon legyünk benne..''!

manco2010. május 12. 21:50

Úgye van bennünk valami ami, közös!!!!!
Gratulálok igaz szavaidhoz.
Ez is sorsszerű Margó

darkjoe2010. május 11. 22:14

Kedves István, végigolvastam verseidet és összehúztam magam ilyen kicsire: '' . ''
Gratulálok az összeshez!!!

Zebike2010. május 8. 05:09

Elismerésem, ismét nagyot alkottál. Gratulálok.

csillogo2010. május 4. 06:06

Szép vers! Gratulálok! Őszinte élettörténeted nagyon megfogott és örülök,hogy megtaláltad Őt!
Szeretettel: Marika

manco2010. május 2. 22:05

István! megérintett a versed. Voltam én is...
Gratulálok, igaz szavaidhoz
Üdvözlettel: Rózsa Margit

Etka2010. május 2. 17:29

Szépséges a versed.
Gratulálok!
Sok-sok Boldogságot!
Szeretettel:
Etka

helszlo2010. május 2. 17:08

Kedves István! Azt hiszem, az egyik létező legszebb vallomást adtad elénk! Nekünk, olvasóidnak is jó, hogy létezel, hiszen ilyen szép verseket ''kapunk'' Tőled! Gratulálok! Üdv: Laci

irenke2010. május 2. 13:19

''És add nekem a szót mert éhezem,
S tükör arcod hogy lássam létezem.''
Tükröződjék az egész Világba Boldogságotok!
A mi örömünkre is...
Szeretettel!:)

mezeimarianna2010. május 2. 05:06

Gratulálok,szép!!:)

Lakics2010. május 1. 11:26

Kedves István! Gratulálok!!! Nagyon jók a verseid! Remélem végre megtaláltad azt akit kerestél! Bízva a mielőbbi személyes találkozásban, minden jót kívánok! ''kisbalázs''

Alyz2010. május 1. 07:19

Gratulálok szép versedhez, és minden jót, szépet kívánok nektek!
És magunknak is, az életbe belefáradtaknak, kívánom, hogy találjunk még színeket, éljen még a tűz, a romok közt leljünk még néhány szép virágot !! :):)
/..Ross megjegyzésével egyetértek, javítani kellene néhány kis hibát, lehet, csak elütés volt, de egy ilyen gyönyörű versben engem is zavar..bocs! /
Sok szeretettel
Bigi

miriam2010. május 1. 00:08

''Mindenkinek kell a planétán egy hely,
Hol bolyongó lelke otthonra lel,
Görgettem én is évet év után,
S már tudom benned van az én hazám.

Takarj be karjaiddal mert fázom,
Hisz folton-folt a lélek kabátom,
És add nékem a szót mert éhezem,
S tükör arcod hogy lássam létezem.''

Gyönyörű...
Hazaértél.

Törölt tag2010. április 30. 23:13

Törölt hozzászólás.

Ross2010. április 30. 21:21

Ennek a versednek a hangulati görbéje számomra egy ''negatív szinusz félhullám''. Jelenleg éppen átmetszi az időtengelyt, és erről a pontról tekintesz vissza, szemléletesen felsorolva a süllyedés állomásait, egészen a negatív maximumpontig. Ott viszont történt veled valami (Valaki), megragadott, elhitette, hogy van esély, van visszaút. Lendülete annyira erős volt, hogy beléd is erőt táplált, és mivel a két vektor azonos irányba mutat, kettőzött erővel folytathatjátok az utat az élet pozitív tartományába.

Nem újdonság, hogy pontos a ritmus és kellemesek a rímek - az viszont elszomorít kissé, hogy ezúttal viszonylag sok íráshiba maradt benne a szövegben; ez csak részben a szerző felelőssége.

Kicsikinga2010. április 30. 20:48

Gyönyörűen írtad le, hogy ''haza találtál''!
Szívből kívánom, hogy legyetek olyan boldogok, amennyire csak lehetséges, és még annál is jobban!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom