Szerző

Horváth György

Életkor: 42 év
Népszerűség: 21 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 868 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2010. június 6.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (2)

Horváth György

Hinni jöttem

Hinni jöttem, jöttem szeretni térdrogyásig.
És pofán bámulni a holdat, ahogy ásít.

Isten s leány? Előlem innen mind eliszkolt.
Szeplői közt lefintorog rám a komisz hold.

Fintorgok én is. Leülök a kerti padra,
mert csak a kert, a kert nem hagy sosem magamra.

Kicsit arrébb áll még az asztal. Lába reszket.
Egy nyikordulást néha-néha elereszthet.

Kajla mókus sandít alóla, majd azonnal
játszódni indul a felborult demizsonnal.

A bor borostyán szikrát vet a bajsza végén,
ahogy ragyogna tán egy ötforintos érmén.

A szemhéjam meg oly nehéz, akár a paplan.
Álom ragad magához, bár ülve maradtam.

S ha tátogásom már a hortyogások bújják,
a hold ledugja torkomon göcsörtös ujját.

Hinni jöttem, s most prüszkölök, mint egy dühös mén.
Ha lenne lelkem, higgyétek el, felköhögném.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Törölt tag2010. szeptember 8. 12:30

Törölt hozzászólás.

TREX(szerző)2010. szeptember 8. 12:26

[/me hajlong]
^^

Törölt tag2010. szeptember 8. 09:15

Törölt hozzászólás.

Ross2010. június 10. 06:32

A versírás receptje nem boszorkányság. Gondolj ki egy történetet vagy végy kölcsön egyet, mindegy: legyen eleje, vége, közepe, íve. Hozz működésbe a (külső vagy belső) füled mellett egy ritmusosan ketyegő, kattogó, klikkelő stb. szerkezetet. Most hozd összhangba a kettőt és vágd a történetedet úgy nagyjából egyenlő hosszúságú szakaszokra. Végül alakítsd úgy a szórendet, hogy bizonyos sorvégek összecsengjenek. Tipp: Fenti műveletek sorrendje tetszőleges.

Ja, hogy Te már ismered a receptet? Most látom, hogy valóban. :) Gratulálok!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom