Sebestyén Attila

Hová is tartok?

Reményemet keresem,
Tetőfokán keservem,
Álmaimban elvesztem,
Végsőnek vélt esélyem.

Az ismeretlen távolból,
E rémisztő hangoktól,
Tétlen mivoltomból,
Remegek e szavaktól.

Tovább sétálok üresen,
A fénytelen völgyeken,
Szakadékos úttesten,
Kies hideg gerinceken.

A sötétség határán,
Szürkület homályán,
S holdfény derekán,
Menekülnék tétován.

Semmitmondó létem,
Összetörve emlékem,
Kísér makacsul engem,
Eme töretlen félelmem.

Magányosan haladok,
Mindenemmel kitartok,
És reszketve kiáltok,
Imádkozva hozzátok.

A megbúvó érzelmek,
Rögvest emelkednek,
Utamon is kísérnek,
De egyszer elfelednek.