Álarcosbál
Elbírod e látványomnak súlyát,
Midőn lelkemre új formát gyűrök?!
Vállamon hajam, aranyló subám
Arcod, arcomon álarcként tűröm.
Tekinteted selyem lángja éget
S búvik egy rózsa színű maszk alá
Kettős éned meggyötör és szét szed
Ettől lesz disszonáns e maszkabál.
Képzelgéseim, mind neked adom!
Ha szférák dalával búcsút intek
Szavaid a szívembe szúrhatod,
De álarcom nem adom senkinek,
- Kell még az a újjászületéshez -
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
10082010. július 9. 17:28
Nagyon tetszik szimbolikus versed, Gratulálok!
Szeretettel, Zsuzsa