Csupasz viasztestem
Leégett gyertya
ez vagyok.
Kiégve tengődöm,
jobbat nem remélve.
Üres mindennapok,
véres küzdelem.
Kézen fogva járnak nálam
a napkelte s a napnyugat.
Hiába, ez van...
kiégtem,
üres bennem minden.
A végső sóhaj huzata
vágja be örökre,
szívem utolsó nyitott ajtaját.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
linusz_reka(szerző)2010. augusztus 5. 14:16
Igazán kedves vagy, köszönöm(:
* nagy ölelést küldök neked(: *
Kicsikinga2010. augusztus 5. 13:30
A válaszod nem egészen nyugtatott meg!
Ha ez az érzés gyakran visszatér, arra oda kell figyelni!
Mondhatnám,hogy ez egy ''kortünet'' ( Nem kórtünet!), vagyis az éveid száma ilyenkor szinte predesztinál a depresszióra, és majd elmúlik, ''kinövöd''...
NEM! Szerető környezetben ezt biztosan nem is kell mondanod, mert a megnyilvánulásaidból érzékelik, és segítenek. Ha gondolod,akkor én bármikor szívesen vagyok Neked! :)
Meggyújtani azt a gyertyát, és gyönyörködni a szép kis lángjában addig is, jó?! :)
Puszillak!
linusz_reka(szerző)2010. augusztus 5. 13:13
Köszönöm.
Az érzés valóban átmeneti, a probléma csak az, hogy többször vissza tér..., de majd csak lesz valahogy. (:
Kicsikinga2010. augusztus 4. 14:33
Szomorú, apatikus gondolatok, de reméljük ez csak átmeneti! Igaz Rékám?!
Vikus92272010. augusztus 4. 14:09
A szívedhez vezető út rögös volt,de egy bátor herceg
minden akadályt legyőzött.
S most az ajtó előtte nyitva áll,akár száz éven is át.
(L) :)