Szerző
Jade Solo

Jade Solo

Népszerűség: 3 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 557 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2010. augusztus 10.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (2)

Jade Solo

Gaia

Állok a dombtetőn, ruhámba tép a szél.
Földanyánk haragszik, tudom is hogy miért.
Egyetlen gyermeke, kinek értelem adatott
Anyja ellen fordult, s hatalmat ragadott.
Gyilkolni kezdte tulajdon testvérét,
Pusztítja Földanyát, ontja önnön vérét.

Azt mondják sokan, jő a világvége,
De én azt mondom, ez egy új világ kezdete.
Talán majd megtanuljuk, hogy egyensúlyban éljünk,
Az erdőknek vadjait, csak élelemért öljük.
Ne pusztítsuk tovább, mi életünket adja!
Éljünk vele békében, s ezt ő meghálálja.

Szánom az anyát s a gyermeket,
Ki házát vesztve hontalanná lett.
De nem szánom a nagybetűs EMBERT,
Mert mi, csakis mi tettük ezt!
Századok óta pusztítjuk világunk,
De ő most megmutatja, erősebb minálunk.

Állok a dombtetőn, s hallgatom dühödet.
Szívemet csalódás és harag tölti meg.
Ó, balga Ember, nem látod mit teszel?
A Földanya szült téged, s ő hantol majd el.
Mást sem csinálsz évszázadok óta,
Ontod drága vérét, ki tudja mióta.

Tombolj Természet! Pusztítsd el gyermeked!
Ki nem hallja meg hangod, érezze erődet.
Értem haragod, értem hogy miért ez.
De mit tehetnék az ellen, ki hatalmat élvez?
Kevesen vagyunk, kik érted harcolunk,
De szívünkben remény, nem hiába halunk.

Tombolj Természet! Éld ki minden dühöd!
Akkor talán látják, hogy Te vagy az Örök.
Talán észbe kapnak, és nem ölnek tovább.
Keblednek lakói mind ezért kiált.
De az Ember nem tanul, nézd csak meg a múltunk.
Évezredek távlatában mindent feldúltunk.

Csak állok a dombtetőn, hallgatom hangodat
S szánom az Embert, látva milyen vak.
Ó, drága Természet, mit tehetnék érted?
Szemeim a bútól forró könnyben égnek.
Sajnállak Téged, sajnálom gyermeked,
Ki anyját gyilkolva önmagát öli meg.

Haragvó Természet, sújts le ránk dühöddel!
De kíméld meg mindazt, mi életet érdemel.
Kíméld meg a fát, az erdő minden vadját,
Tengerben a halat, a delfint és a bálnát.
Ők lesznek a remény, hogy nem történt hiába.
Új kornak hajnalán, új értelem ágya.

2010. július

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


stapi2010. szeptember 8. 12:03

Jó és igaz téma, kemény hangvétel. A végződésrímek kissé gyengítik, de alapjában véve jó vers. Gratulálok!

JadeSolo(szerző)2010. augusztus 18. 02:12

:)

gabirostas2010. augusztus 17. 09:31

Dóri, nehéz szavakat találni ehhez a vershez, ezt érezni kell, és átélni a határtalan mélységét és üzenetét....gratulálok:):):)

19542010. augusztus 13. 13:25

Gratulálok, erős vers, szeretettel Piroska

czegledy662010. augusztus 10. 17:28

Nagyon nagy igazságot írtál versedben. El is viszem emlékeim közé Marcsi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom