Szerző

Czirják Jolán

Életkor: 58 év
Népszerűség: 76 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1126 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2010. augusztus 17.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (6)

Czirják Jolán

Progressio

I.

Izmaimba sorvadt gyengeségem...
Kórházi ágyamon fekszem, és szememben
könnyem sós patakja elönti árterét,
s megáradt folyamként hullámzik szerteszét

Majd - ágyneműmön végül megpihenve -
kis tóvá szelídül tengernyi-kín cseppje
Gyógyulásom Napja - hiszem - felissza,
s éltető sugárral sorsomat simítja

Nem törődöm bele a progressziómba!
Hitemnek forrása kiapadhatatlan -
életvízzel öntöz - fölébem hajolva

Erejét kéri még testem és a lelkem!
Szteroid-lökéstől mindhiába kaptam -
Szűkülő határaim közé rekedtem...

II.

Szűkülő határaim közé rekedtem,
de gondolataim csapongnak önfeledten
Általuk bejárom én a nagyvilágot -
ha kell, virágot ültetek, s esőt szitálok...

Tomboló tüzekre küldöm - olt`ni - könnyem
Tikkadó apályba - tengerár-reményem
Oázist teremtve perzselő homok helyén -
megpihenni vágyom egy hűs fa lágy ölén...

Ám - ha jő a bús felismerés, hogy ennyi volt -
visszatérek, és magam vagyok megint
Rájövök, hogy álom ez csupán - groteszk vigyor

...S újra hangosodni kezd a szörnyű ének
Jeges dalát reám fagyasztva szól e rím -
...Rabja lettem testem börtönének...

III.

Rabja lettem testem börtönének -
életfogytig szól a benntartó ítélet
De cellám ablakán hunyor`g a holnap,
s éltető erőt sugároz alkonyomnak

Rajta hát! - feszítem satnya izmaim -
cellarácsra fonva már - elkékült ujjaim
Ám mindhiába küzdök - ellenáll,
s a csüggedés-fegyőrnek büntetése vár...

Megkötözve végül észre térek -
nincs menekvés - meg kell, hogy nyugodjak
sorsom ez - miért is tiltakozzak?

Priccsemen feküdve sírok egyre -
Itt maradtam - élve eltemetve!
Láncra verve szűkölnek remények...

IV.

Láncra verve szűkölnek remények...
Engedd - rusnya kór - letépnem már bilincsed!
Hadd kacagjak újra önfeledten -
bárányfelhők nyája bégessen felettem!

...És táncra kél a virgonc napsugár -
rajtam ropja - testem mióta erre vár!
Lábaimba is betér a ritmus,
s éltető erőt adón - kering e rigmus...

Eljutok talán a gyógyuláshoz,
hiszen reményem újra bennem ünnepel -
lehullt a lánc, s felszállt a szürke köd-lepel

Szívem is dobogja - rajta, rajta! -
Gyorsuló ütemmel azt vezényli - harcra!
Ám - amíg agyam tudattal átkoz... !!!

V.

Ám amíg agyam tudattal átkoz -
visszahúz a rút felismerés magához
S itt vagyok megint - e szörnyű Végre -
kis családom által meg nem értve...

Nem hiszik, hogy életemre tört - S.M. -
megjátszom magam - bajom csak színlelem...
S ha összerogynak térdeim: "Se baj!
háztartást vezess, de közben meg ne csalj!"

Férjem hangja szólt emígy, s a káosz
meggyötörte fáradt lelkemet nagyon
Úgy döntöttem hát, hogy egyszer elhagyom

Így maradtam egymagam, de érzem -
jóbarátaim segítenek, ha kérem...
Száll a képzelet, s repít magához

VI.

Száll a képzelet, s repít magához
Visszahúz a MÚLT - magába rántva átkoz
Kedvem oly` szegett - emészt a méreg
Lelkemet zabálja már ezernyi féreg

Jóapám dereng fel - árnya libben
Életét - konok fejére bízta - nincsen,
mi visszahozná sajnos őt - halott!
Orvosát vakon követve - végleg itt hagyott...

Magával vitte volt hitem, s a szándék
túl kevés ahhoz, hogy újra bízzak én -
Gyógyulásom így csupán hiú remény!

Doktorok, nővérek, fáradt ápolók -
tőlük függök, jól tudom, s bár nem csalók -
Minden új napom csalárd ajándék...

VII.

Minden új napom csalárd ajándék,
mégis boldoggá tesz engem, és a játék
folytatódhat addig, míg csak élek -
verseimmel holtomig zenélek...

Bennük sírok én, ha fojt a könnyem
Általuk - ha üldöz tegnapom - menekszem,
Messze-messze szállok, és a dalban
megtalálom álmom - gondolatban

Megkapom, mit oly régen szeretnék -
verseimben mindörökké élhetek...
Szeretteim! - ti el sosem veszítetek!!!

Ám ha olykor rám tör némi kétely,
máris terveimbe váj, s emészt a métely -
Mert - mi teljesül - csupán a szándék!

VIII.

...Mert - mi teljesül - csupán a szándék...
Ó, miként lehetne minden úgy, akár rég`?!
Úgy, ahogy még néhány éve éltem -
csak önmagamtól kellett néha félnem...

...hogy meddig tart ki hűségem vajon?
Hisz` félreléptem olykor - nem tagadhatom!
S zuhantam mindig, minden új viszonnyal -
mégsem büntettem magam kellő szigorral!

Hát így hullnak rám vissza vétkeim!
Most tiporva - életemnek csalfa évein -
bűneim miatt - saját falamba zártan...

Túl sok ám e büntetés nekem, hiszen
mások vétkeit szintén magam viszem -
Nem mozdíthatom kezem, se lábam...

IX.

Nem mozdíthatom kezem, se lábam...
Megváltó csodára mindhiába vártam
"Kelj fel, és járj!"- mért nem zengi Jézus?!
Vagyok, mi fáj: összetört Milói Vénusz...

Hull`t darabjaim nem állnak össze!
Csonka álmaimban is csak meggyötörve
indul útra - imbolyogva - léptem
Vár a fény, mi egyre szaporázza léptem

Nem is éri talpam már a földet -
magasra szárnyalok, hála új erőmnek,
mi visszatért belém egy álom-érán...

Ám a reggel felnyitja húnyt szemem -
Újra látom - naponta - zord ítéletem:
Ágyba fektetett a kór, s lenéz rám...

X.

Ágyba fektetett a kór, s lenéz rám -
Gyilkos tekintetét állom én, de bénán
lóg kezem, s így védtelen vagyok,
Segítsetek nekem, szívélyes angyalok!

És harcolok, hisz - együtt véletek -
e rusnya kórral is birokra kélhetek
Egyesült erőnk legyőzi könnyen,
s örömtől pereg szememből majd a könnyem.

És táncolok, vidáman dúdolok
Többé már semmi rosszra nem gondolhatok -
gyógyulásomat - ha megtaláltam...

Ám mi lesz, ha mindez csalfa álom? -
Ismét eljön értem - minden nap - halálom...
Félek - így visz el - magamba zártan!

XI.

Félek, így visz el - magamba zártan -
végzetem. Karom ki én hiába tártam!
Félreértették sokan, s e nyíltság
visszafordult ellenem - cudar naívság...

Pedig csupán mosolyt adok - kapok,
s begyűjtöm azt, mi engem illet, és vagyok,
ki életemben mindig voltam én -
fényre éhező virág az erdő zord ölén...

Kit vad vihar tépáz gyakorta szét
Ki akkor is feláll, ha gerincét a szél
apróra törte, mégis tűr keményen!

Ím, itt a sorsom - lássatok csodát!
Ítéljetek, ha kell, de bölcs feloldozást
adjatok nekem, könyörg`ve kérem!

XII.

Adjatok nekem - könyörg`ve kérem:
emberhez méltó életet, s ha végem -
azt, hogy kezembe vehessem sorsomat
Eutanáziára hadd adjam voksomat!

Nem akarok vegetálni, ó nem!
Jól tudom, hogy bajom szörnyűséges ómen,
s esélyem a gyógyulásra semmi,
de emelt fővel szeretnék majdan elmenni!

Nem kérek pelenkát, sem katétert!
Gyomorszonda ne töltsön énbelém ételt!
Tűszúrás szükségét rég nem érzi vénám!

Egyetlen cél, mi lebeg előttem -
Adjon az Úr, ha a szert magam belőttem:
gyors halált - ne kelljen élni bénán!

XIII.

Gyors halált - ne kelljen élni bénán!!!
Én magam teszem, mi kell ahhoz, hogy énrám
ne várjon túl lassú agónia,
s ne süllyedjen belém a katatónia...

Segítőkre sajnos nem számíthatok -
nem hoztak még törvényt - nem írtak írnokok -
Az állatoknak van joguk csupán -
elaltatni őket szabad - mi több, muszáj!

Fiókom mélyén hát a kegyhalál
Ha szükségem lesz rá, azonnal megtalál
Benne bízhatom csak - útra készen...

Ha nem bírom tovább a szenvedést,
e bölcs italtól kérem majd az enyhülést -
Jussak át minél előbb a fényen!

XIV.

Jussak át minél előbb a fényen!
Kortyolom kegyes nedűm - dereng az Éden
Reszkető kezem kiejti múltam -
messze már a kor, midőn még érte nyúltam...

Már semmi sem marasztal itt - elég!
Habár családomért maradnom illenék,
de nem leszek terhükre, s így a jó -
őmiattuk is teszem - lelkem - hogy illanó...

Bódító, amint - kikúszva elmém -
él`tem zanza képeit vetíti szendén
Visszajátssza összes veszteségem...

Nem bántam meg életemből semmit
Mégis fáj, hogy nem kaptam - csupán csak ennyit:
Izmaimba sorvadt gyengeségem...

Mesterszonett

Izmaimba sorvadt gyengeségem...
Szűkülő határaim közé rekedtem
Rabja lettem testem börtönének -
Láncra verve szűkölnek remények...

Ám amíg agyam tudattal átkoz,
száll a képzelet, s repít magához
Minden új napom csalárd ajándék,
mert - mi teljesül - csupán a szándék...

Nem mozdíthatom kezem, se lábam!
Ágyba fektetett a kór, s lenéz rám -
Félek - így visz el - magamba zártan!

Adjatok nekem - könyörg`ve kérem:
gyors halált - ne kelljen élni bénán
Jussak át minél előbb a fényen!

Első - és tán utolsó - szonettkoszorúm...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


gema2011. szeptember 18. 22:10

majd megvakultam,pedig csak fényed széle ért el

daktilus(szerző)2010. november 6. 23:08

Ó, egészen elérzékenyültem!
Nagyon kedves Tőled, hogy ezt írod!
Köszönöm szépen!
ÖlelésM

karolyfi2010. november 6. 21:40

''..És táncra kél a virgonc napsugár -
rajtam ropja - testem mióta erre vár!
Lábaimba is betér a ritmus,
s éltető erőt adón - kering e rigmus...

Eljutok talán a gyógyuláshoz,
hiszen reményem újra bennem ünnepel -
lehullt a lánc, s felszállt a szürke köd-lepel

Szívem is dobogja - rajta, rajta! -
Gyorsuló ütemmel azt vezényli - harcra! ''

Most fedeztelek fel. :)

daktilus(szerző)2010. október 22. 09:11

Nagyon köszönöm megtisztelő elismerésedet, drága janow! :-)
Igazi kincs nekem :)

janow2010. október 22. 09:01

Most jut eszembe: a progressio nem csak orvosi értelemben jelent előrehaladást. Van pozitív jelentése is. Költői utadon is előrébb vagy jócskán.

19622010. augusztus 20. 20:42

Kortyolva keserédes borát,de minden nap készít új csodát!Az Úr enged-tudnom-nemcsak sejtenem: Nincs reménytelen!!
Kedves Jolika, szeretettel, szívvel üzenem!
Valika

daktilus(szerző)2010. augusztus 18. 18:00

Bizony - jól megdolgoztatott! :)
De így már sokkal nyugodtabb vagyok!
Életem főműve már készen van....:)
Jöhet, aminek jönnie kell! :)
(persze azért egyáltalán nem siettetem) :D

Schmidt_Aladar2010. augusztus 18. 17:40

Fantasztikus! Micsoda alkotás, mesteri ( és mennyi...?) munka! Gratulálok szeretettel: János

daktilus(szerző)2010. augusztus 18. 12:52

Kedves Marie!
Nagyon köszönöm megtisztelő elismerésedet! :-)
ÖlelésM! :)

daktilus(szerző)2010. augusztus 18. 12:50

Drága janow!
Nos - nem úgy gondoltam ám, hogy azért utolsó, mert.......
csupán azért, mert azt hiszem, elég nekem ez az egy is! :-)
Sok munka volt vele, de mindenképp megérte! :)
Ölel: Joli

Marie_Marel2010. augusztus 18. 11:53

Szonett koszorút írni.... Nem kis feladat!
Nagyszerű munka!

janow2010. augusztus 18. 11:38

Csak nem az utolsó. Semmiképpewn nem utolsó. Semmilyen értelemben. Drukkolunk neked Joli!

daktilus(szerző)2010. augusztus 18. 08:46

Hálás vagyok kedves szavaidért, és azért, hogy hűséges olvasóm vagy! :-)
Nagyon jó egészséget kívánok neked!
Mert ez a legfontosabb dolog, és sajnos - tűnékeny is egyben...
Ölel Ilus

Kicsikinga2010. augusztus 17. 19:52

NEM! Nem lehet utolsó!
Ne add föl Jolánka! Ez csak átmeneti progresszió, és jön a javulás! Kérlek, hogy bízzál!
Jaj, mit mondhatnék, hogy segítsek! Mondok is minden nap!
Gyönyörű szonettkoszorúdat csodálattal viszem el...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom