Szerző
Vers

A verset eddig 1313 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2010. augusztus 29.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölte

Köböl István

Édesanyámnak

Nehéz e történet, kinek édesanyám a szereplője, hisz belőle lettem én is, mint e kis költemény megírója. Ő szól most hozzátok általam, hisz élete nehéz volt, de korántsem boldogtalan.

Elment tőlünk messzi távol, az égben van az Örök tábor.
Június talán a nyár ideje, de nekem szomorúsággal tele,
jelenti mindazt, mit az élet csak adott, próbára tesz minket
és szívünkben csak üres nyomott hagyott.

Mit mondhatnék, hisz szívem gyászban vagyon, az egyetlen
mondat, mi elhagyja számat, ANYA HIÁNYZOL NAGYON!
Nem gondoltam, hogy elvisz tőlem az Isten, de ha már így történt
én csak arra kérem, légy boldog ott fent az égben, és ha a tatival
találkozol, nézzetek le ránk néha.

Itt maradtunk gyászolva, szívünk is vérzik, szeretetünk nem enged,
Lelkünk egyre csak bízik, bízunk egy szebb világban, hol a betegség
csak álom, és akit szeretünk és védünk, örökké velünk eggyé váljon.

Ez a mi vágyunk, szeretetünk nem enged, de elrabolt tőlünk a mostoha sors
fent a jó isten így rendelkezett.
Megtörtént hát mindaz, mitől mindannyian féltünk, itt állunk most körülötted
és egyre csak nézünk.

Nézzük nyugodt arcod, mit a fájdalom hagyott, de nem halljuk hangod, szívünk
rendületlenül dobog, várjuk a lángot, a fényt, de sötétben vagyunk, elmentél
tőlünk és egyre csak sírunk.

Emlékezz, mikor fúj a nyári szél, emlékezz, hisz életed most véget ér,
emlékezz, hisz sokan sírnak, te voltál a remény, de sokan még bíznak
benned és mindenben mit az élet adhatott, szerető gyermeked és párod
megrendülten zokog.

Édesanyád zokogása maga a világ összeomlása, belőle lettél és most elmentél,
itt hagytál mindent, amit szerettél, te voltál a remény s a fény, tőled várt mindent
mit anya csak remél.

Zenél a lejátszó, szól a szép nóta, édesanyám, elmentél, mit mondhat még e szomorú óda?
Talán csak annyit, hogy nagyon szeretünk, míg szívünk dobog, mi sohasem feledünk.
Nyugodj békében ott a másvilágon és ha néha lenézel ránk, tudd, hogy még mindig haza várunk.

Elengedünk hát, a messzi–messzi útra, e mese véget ér, menjetek hát búcsúszóra, engedjük el ez ártatlan lelket, hisz neki az élet nagyon sok sebet ejtett, itt nyugszik hát szeretett édesanyánk, kinek szívét a fájdalom és keserűség járta át.

Fogadd hát be, Istenem, légy kegyes hozzá, hisz nekem csak ő volt az egyetlen, az igaz drága jó édesanyám.

2010. júniusában

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


ha2010. szeptember 4. 09:30

Szomorú vers, mégis ismerős. Én a legjobb mamit vesztettem el. Az igazság viszont az, ha ilyen veszteség következik be, hinnünk kell abban, hogy ők továbbra is velünk vannak!
Lehet, hogy hülyén hangzik, de néha úgy érzem, hogy ha galambéneket hallok, akkor ott van mamám a képében, és olyan mintha figyelne.
A vershez csak gratulálni tudok, remélem nem ez lesz az első és az utolsó az oldalon!

butterfly2010. szeptember 2. 06:53

Nagyon szép és fájdalmas!!! átérzem és könnyezem!!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom