Szerző
Vers

A verset eddig 695 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2010. október 13.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Tanács Gábor

Édes álom

Ugyanúgy él még mindig bennem
Emlékeimben olyan tiszta kép él,
Mintha csak tegnap lett volna
Engem annyira megigéztél!
Megpillantottalak téged
És többé megszűnt minden.
Megállt az élet is bennem,
Azt hittem remény sincsen!

De a remény nem hal meg soha
Én pedig reméltem, amíg csak lehet
És a fellegek felett jártam
Mikor újra megláttam szemed
Csak álltunk, egymásra várva
Élveztük a pillanat varázsát
Szívünket szélesre kitárva
Csak lestük egymás pillantását

Úgy teltek a napok és hetek
Titkolózva és mindig vigyázva,
Csakis így lehettünk együtt.
És tudtuk jól hogy nem hiába!
Tudtuk, hogy másképp nem lehet
Mi egymásnak lettünk teremtve
Egymást örökké szeretve
Kezét el soha nem eresztve

Nem érdekelt mibe kerül,
Mit gondolnak, s ki áll közénk
Nekünk csak egy dolog számított
Bárcsak máris egymásé lehetnénk
Egymásra gondoltunk minden percben
S mintha évek teltek volna mindig el
Míg nem láttuk egymást. És ordítva
Kérdeztük? Drága mikor jössz már újra el?

Az idő mindig csak rohant
Mikor végre kettesben lehettünk
De éveket kellet várni
Hogy újra csak együtt lehessünk
Mi tudjuk jól ami történt
Más soha meg nem értheti
És hogy milyen kapocs van kettőnk közt
Más soha meg nem érheti

Néha úgy tűnik, csak egy édes álom
Amitől reggel meg kell válnom
Ébren álmodom, míg itt vagy velem
A tökéletes... , tudom te vagy nekem
Tudom a szíved mindig repesve vár
És az agyunk mindig egyszerre jár
Tudom nem kell majd mondanom többször
hogy: Ever, Forever and ever!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom