Szerző

Kustra Ferenc

Népszerűség: 1331 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1690 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2010. október 18.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (3)

Kustra Ferenc

Halottainkra emlékezünk

Porból valánk és porrá leszünk?
Porrá lesz a földi porhüvelyünk...
Mi még csak valánk, de meddig?
Szeretteink, már nem újrakezdik.

Sírkertnek hívják a lakhelyüket
Ott lelték meg végső nyughelyüket.
Szeretteinkről szólok, emlékezésül,
Könnyes szemmel emlékezünk, keményül.

Szeretteink már itt laknak, véglegesen,
Itt is maradnak, most már ténylegesen.
Így mi járunk hozzájuk, halottak napján,
És év közben is, többször néha napján.

Viszünk gyertyát, ki fényét árasztja,
Melegségével a sírhalmot beborítja.
Teszünk a sírra egy szál sárga rózsát,
Szerettünk érzi az áradó szeretet szavát.

Emlékeink föltolulnak, lelkünk zakatol,
Szeretetteljes emlékezés egybelakatol.
Szüleink és nagyszüleink, a rokonok
Itt nyugszanak, várnak minket a barátok.

Számunkra megmaradnak már ilyennek,
Szívünkben tovább élnek bölcsességnek, büntetésnek.
Kedves halottaink nem távoznak, itt vannak
Szívünkben, szeretettel megmaradtak.

Engem még neveltek a nagyszüleim is,
Jól emlékszem rájuk, ha rég volt is.
Ők is még élnek, itt vannak velem,
Emlékükből a sok erőt, bajban merítem.

Szüleim is régen elmentek, haragban haltak,
Ez maradt, emlékemben így maradtak.
Én már nem haragszom rájuk, megbocsátottam,
Elmúlt az életük, a békét én is gátoltam.

Ott nyugszik Pista bácsi, vár minden évben,
Virágot, gyertyát kap, mint szeretet becsülésben.
Más barátok és ismerősök, tán várnak... jövök,
Rólatok is emlékezem, ti régmúlti hírnökök.

Szép a sírkert, gondozott, új kerítést kapott,
Szeretett halottaink lakhelye csinosodott.
Elmúlik az élet, mi is porrá leszünk,
Remélem, lesz aki mondja... néha emlékezzünk.

Vecsés, 2010. október 15.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


jocker(szerző)2012. szeptember 7. 23:18

Hajni kedves, köszönöm az elismerésedet.

jocker(szerző)2012. szeptember 7. 23:18

Anna kedves, köszönöm a szál virágot és a gratulációt.

jocker(szerző)2012. szeptember 7. 23:17

Erika, köszönöm az elismerésedet.

jocker(szerző)2012. szeptember 7. 23:17

Zsuzsa, köszike, hogy olvastál

jocker(szerző)2012. szeptember 7. 23:17

Marcsi, köszönöm az elismerésedet

Guvat_Hajnalka2010. november 25. 12:40

Nagyon szép lett!Gratulálok!
Jó volt ''veled'' emlékezni!
Hajni

rozmanjenone2010. november 9. 23:26

Egy szál virágot hoztam néked a szép megemlékezés tiszteletéül. Gratulálok szép versedhez!
Szeretettel: Anna

BakosErika2010. november 8. 22:38

Nagyon szép megemlékezés kedves Feri!
Gratulálok! Erika

szzs2010. október 25. 16:45

Legyen úgy, kedves Feri! Szép emlékezés! Üdvözlettel: ZSuzsanna

czegledy662010. október 24. 19:51

Nagyon szép emléket írtál hozzátartozóidról. Marcsi

jocker(szerző)2010. október 19. 08:31

Kedveskéim! Szeretettel vettem a hozzászólásaqitokat, köszike. Poéta öleléssel üdv: jocker/Kiber/Feri

zsomcike2010. október 19. 05:27

Kedves Ferenc, az emlékezés a virágai, a múlt gyertyafénye. Szép mementó. Szeretettel gratulálok. Fruzsi

fema19952010. október 19. 05:16

Itt jártam....

Törölt tag2010. október 18. 23:06

Törölt hozzászólás.

gabriella422010. október 18. 22:41

Gratulálok, tetszett!

Kicsikinga2010. október 18. 21:24

Egy szál virággal most én is megemlékezem...

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom