Nagy Viktória (Vikus)

Szeretni fáj

Megismertem, s hittem
a mesében.
Megszerettem, s elhittem
minden szavát.

Csodáltam báját,
lenyűgöző mosolyát.
De mindez mára
fakó káprázat.

Mondd, miért halványul
az érzés?
Miért lesz megszokás
az egész?

Kavarog, fellobban,
majd kialszik.
Csak tudnám, az
Én hibám?

Két ember, s megdobban
a szív, mely addig közös,
míg ők egyek.
Miért nem érzem Én ezt?

De tudom, ott legbelül
érzem, hogy érte dobban
szívem.

Megrémiszt a tudat,
mi van, ha szíve már nem Enyém?
Ha szíve mélyén már
más él?

Az ember azt gondolja,
hogy a szerelem
oly csodás, az embereket
megtalálja a boldogság.

Kívülről mutasd a
szépet, s jót,
s belül törj össze,
vesszen el a remény.

Mert kifelé mindenki
mutathatja ezt,
hogy neki nem fáj
semmi sem.

Hisz az élet gyönyörű báj,
de szeretni fáj.