Egy Szonett Nélküled
Lerombolva s újra összerakva
Hasít belém ez a fránya érzés;
A kidőlt ajtók s ablakok alatt,
Elvásott, lyukas kabátom mélyén.
Ködbe burkolózva sírom szélén,
Formátlan, viaszos testek között,
Járhatatlan utam törött végén
Töltöm napjaim a halál mögött.
Kinyújtott, jéghideg kezem fölött,
Összedőlt városok képe mellett,
Szenvedésem nehéz súlyát nyögöm:
Elvesztettem szegény szerelmemet.
Így hát önmagamba kuporodom,
S mindenektől végleg elzárkózom...
2010. november 2.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Thaddeus(szerző)2010. november 11. 22:47
Köszönöm barátom! Gyakrabban járhatnál felém, de örülök a hozzászólásodnak.
kontreczmilan2010. november 11. 21:26
Elkészült a Nagy Mű igen! Megremegtem, s megértelek. /Brotherhood Of Truthseekers/
Thaddeus(szerző)2010. november 11. 19:42
Örülök, hogy versem elemzésébe kezdtél, de ez a vers egyáltalán nem pozitív gondolatvilágot fejez ki. Amúgy ez a versem csak egy kis gyakorlat volt a magam számára láncszerűen végigkígyózó rímeléssel: a b a b / b c b c / c d c d / e e. Ezt a formát Edmund Spenser találta ki, róla nevezik spenseri szonett formának. Nem baj, ha nem tetszik, örülök minden véleménynek.
Thaddeus
BZ2010. november 11. 13:03
Nem vagyok vele kibékülve. Ez a rengeteg, fájdalmat kifejező szó már átesik a ló másik oldalára és az olvasóban tompítani kezdi a neki jutó fájdalom-részt. A sorok monotonitása is szembetűnő. Javarészt 3-4 szótagos szavakkal kezdesz és 2-2 szótagos szavakkal zársz. Ebben nem fedezek fel izgalmat. Pláne, ha csak utolsó szavakat nézünk: ''alatt, mélyén, szélén, között, végén, mögött, fölött, mellett''. Nem tudom, mi volt a cél, de bármi is volt, pozitív hatását nem érzem.
BZ