Szerző
Marie Marel

Marie Marel

Életkor: 69 év
Népszerűség: 258 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 951 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2010. november 14.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (21)

Marie Marel

Isten békessége

Faluszéli házban készül a vacsora:
fürgén perdül-fordul a ház gazdasszonya.
Korholja halkan a pendelyes kis pulyát,
fát vágni zargatja gyorsan hites urát.

Sistereg a fazék, felette gőz terül,
bele kevés hússal dúsan zöldség kerül.
Szaladj, fiam, menten a barázdaszélre,
a teknőben dinnye hűl, én tettem félre.

Meglepetés lesz, meglékeljük a bestét,
az aprónép örül, köszöntjük az estét.
Nálunk nem elegáns, úri a terítés,
fagyöngy-koszorúval ékes a kerítés,

mégis szeretet és béke lakik itt bent,
csendes énekszóval dicsérjük az Istent.
Mikor elcsendesedik a nádi világ,
becsukja szirmait minden kerti virág;

nincs zörej, csak a sás susogása hallik,
a hajnalka feje le a földig hajlik,
talpunk alatt még a nesz is elszenderül,
Isten szent békéje kis házunkra terül.

megadott szavakból: korhol, zörej, sás, elegáns, teknő, fagyöngy, talp, sistereg, lékel, barázda

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Sida2015. október 24. 14:59

A fórumon zajló vitából jöttem.
Nagyon szép verset kerekítettél az adott szavakból. Egységes a téma vezetése, semmi erőltetett ''műviség'' nincs benne.
Gratulálok.
Klári

Marie_Marel(szerző)2012. november 9. 15:32

Evica, köszönöm szépen az olvasást.

Marie_Marel(szerző)2012. november 9. 15:31

Drága Mahónia, ez csak egy kis népies stílus gyakorlat, megadott szavakból. Örülök, ha tetszett. :-)

Marie_Marel(szerző)2012. november 9. 15:30

Kedves Celsius, örülök, hogy tetszett.

evica9202012. augusztus 15. 08:24

Jó leírás

Törölt tag2011. szeptember 27. 21:32

Törölt hozzászólás.

ambrus.magdolna2011. április 23. 17:45

Nagyon tetszett ez a versed is !
Szívből Gratulálok!
Üdv. Mahónia!

Celsius2011. február 25. 23:10

Szia
ez nekem nagyon tetszik:)

Marie_Marel(szerző)2010. november 28. 16:35

Köszönöm Ágikám, de ne tedd. Kicsi vagyok én ahhoz. Mindenesetre öröm számomra, hogy tetszett.
Köszönöm szépen. :-)

kreativ552010. november 28. 16:30

Na és mindez megadott szavakból! Még jobban csodállak.

kreativ552010. november 28. 16:29

Nagyon tetszett .Köszönöm az időbeli utazást.Köszönöm, hogy gyermekkori képeimet is áttelhettem. Szívem maradt , a képeket viszem. Ági

skary2010. november 28. 16:05

időutazás? meglepő és................ ;)

Marie_Marel(szerző)2010. november 27. 23:04

Vitorla,Ilona(mamaPc), galamb, Ancsa, silverstallone:
kedvesek vagytok mindannyian. :-)) Úgy örülök, hogy tetszett nektek ez a játékból született vers.

silverstallone2010. november 21. 17:19

Este van, este van...
Olyan mintha Arany írta volna! Szép.

kapocsi.ancsa2010. november 21. 16:26

Olyan képeket hoztál, mintha régi fényképek sokaságát nézném.
Szép.
Pusz:)

galamb2010. november 21. 14:35

Nagyszerű vers! :)

Üdvözletem! + egy szív

mamaPc2010. november 18. 19:33

Gratulálok!!!!!Megadott szavakból ilyen csodás verset írni,
szívvel viszem Ilona.

Törölt tag2010. november 17. 21:20

Törölt hozzászólás.

Attila_the_hun2010. november 17. 20:47

Jut :)

Pera762010. november 17. 15:57

Kedves vagy Marie...
Azt hiszem, nekünk közös nagy Bábánk van! Hiszen belőlem is ,,kicsikarta '' az elsőt, aztán a többi lassan jövöget...
:)
Én köszönöm, hogy ilyen aranyos vagy!
Szeretettel: Erika

Marie_Marel(szerző)2010. november 17. 13:48

Zana: :-)) :-))

Marie_Marel(szerző)2010. november 17. 13:48

Mivel ez az esti életkép a fantáziámban keletkezett, csak remélni tudom, hogy nem csak ábrándkép, kedves Attila_the_hun. Remélem, jut egy kicsi a betondzsungelbe is ebből a békességből... :-))

Marie_Marel(szerző)2010. november 17. 13:46

Drága Magdi, tudod, hogy nagy tisztelőd lévén külön örülök figyelmednek és kedves szavaidnak! Köszönöm szépen. :-))

Marie_Marel(szerző)2010. november 17. 13:45

Kedves Zsuzsa (1008), itt is nagyon köszönöm, főleg azt, hogy nem voltál rest jelezni ittjártadat, aminek nagyon örülök. .-))

Marie_Marel(szerző)2010. november 17. 13:44

Kedves alberth, nagyon örülök, hogy értékeled, de a te verselési képességedhez én csak kisinas lehetek.
Mégis: vallom, hogy ez a stílus szinte ''magától'' gördül ki a magyar nyelven írók tolla alól, benne hordozzuk a génjeinkben, azt hiszem...

Marie_Marel(szerző)2010. november 17. 13:42

Kedves Zsolt, öröm nekem, hogy tetszett. :-))

Marie_Marel(szerző)2010. november 17. 13:41

Kedves Erika, te már olvastad, sőt bábáskodtál születésénél. :-))
Köszönöm figyelmedet, kedves vagy.

Marie_Marel(szerző)2010. november 17. 13:40

Kedves Kimana, örülök, ha elnyerte tetszésedet. :-)

Marie_Marel(szerző)2010. november 17. 13:39

Kedves Maya, nagyon köszönöm. :-))

Törölt tag2010. november 17. 08:25

Törölt hozzászólás.

Attila_the_hun2010. november 16. 22:56

Erre a versre mit is mondhatnék én, a panel proli. Úgy érzem van élet a betondzsungelen is túl. Egy szebb, békésebb.
Igazán szép verset írtál Marel! Jó volt olvasni :)

Magdileona2010. november 16. 05:59

A megadott szavakból ember legyen a talpán, aki ennél frappánsabbat, jobbat tud!
Ahogy Albert is írta, Aranyhoz hasonló stílusban adtad vissza egy régi kor tiszta, bensőséges, békés hangulatát. Nagyszerű lett, gratulálok szeretettel!
Magdi

10082010. november 15. 17:58

Itt is nagyon tetszik!
Szeretettel, Zsuzsa

alberth2010. november 15. 12:27

Arany Jánost juttattad eszembe ezzel a verseddel. Nagyon szeretem a népies verseket, ami hagyományainkhoz és az ősi tiszta természeti léthez igazodik.
Gratulálok!
alberth

Törölt tag2010. november 15. 10:16

Törölt hozzászólás.

Pera762010. november 15. 08:37

Kedves Marie, szeretetteljes, békés, falusias pillanatképedhez gratulálok.
Isten áldása rajtuk és benned lakik.
Most is csodálattal olvasom!
Szeretettel: Erika
(remélem még születnek ilyen Csodák!)

Kimana2010. november 15. 07:40

Kellemes hangulatú, van ritmusa. Tetszik!!

mezeimarianna2010. november 15. 04:31

Gyönyörű,dallamos,nagyszerű vers.Gratulálok!!!

Marie_Marel(szerző)2010. november 14. 21:08

Kedves ''szomszéd'' (purzsasattila), nagyon örülök, hogy tetszik. :-))

Marie_Marel(szerző)2010. november 14. 21:06

Kedves Laci (helszlo), köszönöm, hogy olvastál, meg azt is, hogy jó szívvel. :-))

Marie_Marel(szerző)2010. november 14. 21:05

Kedves Virág, köszönöm kedvességedet. :-))

purzsasattila2010. november 14. 21:03

Remek vers, kedves Marie! Gratulálok!
Szívesen olvastalak :)

helszlo2010. november 14. 17:56

Nagyszerű, szép, egész! Szívvel olvastam!
Laci

Törölt tag2010. november 14. 17:55

Törölt hozzászólás.

Marie_Marel(szerző)2010. november 14. 15:17

Kedves Zoltán (Grigo), nagyon köszönöm.
Jó is lenne...

Marie_Marel(szerző)2010. november 14. 15:16

Kedves Éva (Hevocka), nagyon kedves vagy. :-)

Evelyny2010. november 14. 15:14

rám számíthatnak

Evelyny2010. november 14. 15:14

szívesen

Marie_Marel(szerző)2010. november 14. 15:14

Drága janow, megtisztelő a véleményed. :-)

Marie_Marel(szerző)2010. november 14. 15:13

Kedves Evelyny, köszönöm, hogy olvastál.

Marie_Marel(szerző)2010. november 14. 15:12

Kedves Ildi, nem saját élmény, inkább afféle vágyálom.
(Tősgyökeres budapesti vagyok.)
Örülök, ha mégis népies ízt érzel benne.
Köszönöm.

Marie_Marel(szerző)2010. november 14. 15:10

Drága Kinga, azt hiszem sokan sóvárogjuk Isten békességét... Én is.
Örülök, ha tetszett.

Grigo_Zoltan2010. november 14. 15:06

Kedves Marie !
Ezt kívánom minden embernek, ezt a békét, szeretet, ami árad a versedből !
A hangulata meg egyenesen varázslatos !
Gratulálok hozzá szeretettel : Zoltán

Hevocka2010. november 14. 14:49

Kedves régesrégi hangulatot idéző a versed.
Jól sáfárkodtál a szavakka,l és érzelemgazdag tartalom került belőlük.
Tetszik.
Szeretettel É

janow2010. november 14. 14:42

Aranyos családi karika:-)
A sok kis pillanatkép tetszik benne a legjobban.

Evelyny2010. november 14. 14:41

gyönyörű és kedves kis békés vers.Szívemhez szóltál.Akár maga Isten.Szépséges munkát adtál újra.Üdv:Evelin.és kedvenc lett

rildi2010. november 14. 14:41

Drága Marie! Kellemes, hangulatos versednek itt-ott népies fűszerízét érzem! Tévednék, ha azt mondom szatmári? Nagyon élménydús olvasmány, és mindez megadott szavakból, ami számomra még jobban emeli a mű értékét!
Szeretettel gratulálok: Ildi

Kicsikinga2010. november 14. 14:38

Lehet-e szebb ennél? Istenem, de gyönyörű volt! Drága Marie, én nem tudom elmondani, csak szerény szavakkal, hogy egész életemben nem vágytam többre, mint ilyen szép ''Isteni békességre'', és a könnyeimet nyelem,mert hát ilyen vagyok!!!
Köszönöm szépen a versedet, ami nekem gyönyörű volt!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom