Sonyo

Naplemente

Négyéves férfi, izgatott tücsök,
markában fuldokol, csipkés függönycsücsök.
Ablakra tapad, meglát egy idegent,
szemével átszúrja a párás üveget,
- Nem Ő az, óóó..., de kááár...! -
legörbül a száj, de nem sír, vár.

Az oviban, kicsúfolta Janó,
- Csak a pisisek hiszik, hogy van télapó -
Most meglesi, meg ám!

- biztos gondol rám
a cipőm tiszta, fényes
tej is van az asztalon,
édes... -

Fürkészi a szemközti házat,
szívében mély alázat.
- Csak a tetőre tud leszállni a fogat. -
- Petike! Megmostad a fogad? -
Kiáltja anya, vizes a haja.

A nap, közben lejjebb bukott.
Vörös üstöke, benézett früstökre
a házak közé, látomást csalva
az álomkóros retina mögé.
És akkor, ott,
egy mozgó pont
a szürkeségben,

- Ösztövér alak mászik lazán
Szembe szomszédunk panelfalán? -
- Előd út 7 szám -.
Súlyos kabátja gombozat híján,
térdét csapkodva suhogja némán,
- második emelet négy,
sokkal csendesebb légy! -

Vastag kabátja, vöröset fest házuk falára;
Előd úti panel halála.
Tíztől lefelé, mint vörös festék csúszik egyre lejjebb,
ereszkedik le az égből...
- Talán egy szán az, és az öreg ül a bakon? -
Vörös visszfénye az ablakon.

Ki lehet Ő? Ő a Télapó...
HO-HO-HÓÓ...
Nem...
csak egy vén-öreg ablakmosó,
akinek későig nyúlt a meló.