Szerző

Tasnádi Györgyi

Népszerűség: 260 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 2299 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2010. december 20.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (11)

Tasnádi Györgyi

Karácsonyi ének

Fenyőillat áradt odabent a házban,
vizes falak közt a százéves szobában.
Nagymamás bölcs mosoly, áldás és nyugalom,
kályhában roppant tűz, laktató oltalom.

Fényesen ragyogó, csodás díszek, izzók,
formás luc ágakon csinos csillagszórók.
Doromboló cicus mancsával csilingelt,
titkon a fenyőről illatos sütit csent.

Házi diós, mákos bejgli az asztalon,
gőzölgő vacsorán csendült a vigalom.
Kórusban szárnyalt a karácsonyi ének,
rumos teát kortyoltak ifjak és vének.

Akkor láttam én az életet is szépnek,
azóta elvették mindenem az évek.
Nincs már semmim, amit ajándékozhatok,
csak szavak, amiket szívemből adhatok:

Szeretet, békesség szálljon a világra,
lépteink Jézuska, Angyalka vigyázza.
Vigasz az árvának, betegnek gyógyulás,
kenyér az éhségre, nyomorra elmúlás.
Gonosznak jóságot, bánatra örömet
ezúton kívánok szép, boldog ünnepet!

2010. december 18.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Twilight(szerző)2012. november 28. 21:06

KÖSZÖNÖM SZÉPEN, kedves Sanyi és nagyon örülök, hogy versem elnyerte tetszésedet, szívedet!! :)

Szeretettel láttalak és látlak mindig! ;)
Üdv.:
Györgyi

szalokisanyi12012. november 27. 04:45

Gratulálok! Kedves.

Twilight(szerző)2012. augusztus 28. 19:52

Kedves Feri!

Nagyon örülök, hogy ez a véleményed és KÖSZÖNÖM SZÉPEN!! :))

Szeretettel láttalak itt is! ;)
Üdv.:
Györgyi

jocker2012. augusztus 27. 21:31

Mesés...
Vivát! jocker/Kiber/Feri

Twilight(szerző)2011. február 7. 22:08

Ahogyan az enyém is!:))

kishonthycsilla2011. február 7. 19:49

Ez is a lelkem nagyon:)

Twilight(szerző)2010. december 28. 14:00

Kedves Ilona!
Nagyon szépen KÖSZÖNÖM!!:)
Örülök, hogy itt jártál!:)
Szeretettel üdv.:
Györgyi

mamaPc2010. december 28. 13:40

Gratulálok gyönyörű versedhez!Szívvel vittem Ilona.

Twilight(szerző)2010. december 26. 12:07

Kedves Ildi!
Jobb későn, mint soha!:))
Nagyon szépen köszönöm a gratulációdat és viszont kívánok én is további kellemeset!:)

Szeretettel üdv.:
Györgyi

Twilight(szerző)2010. december 26. 12:05

Kedves Alyz!
Köszönöm szépen és én is viszont kívánom!:))

Szeretettel üdv.:
Györgyi

Twilight(szerző)2010. december 26. 12:04

Kedves John!
Nagyon szépen köszönöm!:)

Szeretettel üdv.:
Györgyi

rildi2010. december 26. 12:01

Györgyi drága, még épp idejében találtam rá tüneményes versedre, de ezentúl szem előtt leszel ám! :)
Szeretettel gratulálok, és kívánok további kellemes ünnepeket! Ildi

Alyz2010. december 26. 10:27

Csodálatos a versed!
Kívánok további szép ünnepet! :)

John_Islandhill2010. december 25. 18:21

Kedves Györgyi!
Nagyon szép vers.

John

Twilight(szerző)2010. december 21. 17:56

Kedves Irénke (haaszi)!
Én köszönöm, hogy olvastátok és fogadtátok!:)

Szeretettel üdv.:
Györgyi

Twilight(szerző)2010. december 21. 17:55

Kedves Attila (versike)!
:-)
KÖSZÖNÖM SZÉPEN!!! :)

Twilight(szerző)2010. december 21. 17:54

Kedves Tamás!
Nagyon szépen KÖSZÖNÖM a gratulációt és a szívet!:))
Örülök, hogy itt jártál és Neked is Békés, Boldog Karácsonyt Kívánok! :-)

Twilight(szerző)2010. december 21. 17:51

Én köszönöm, kedves Marianna!:))
Boldog Ünnepet!!:)

haaszi2010. december 21. 14:58

Kedves, szívből jövő versedet köszönjük...

versike2010. december 21. 11:10

Azért ez a ''csak'', amit adhatsz, nem kevés, hidd el, a versed rá a bizonyíték....

:-)

Tamas22010. december 21. 07:45

Kedves Györgyi. Gyönyörű festményt raktál elénk, gratulálok. Tamás
Békés, boldog karácsonyt! :-)

mezeimarianna2010. december 21. 03:56

Köszönöm szavaid és Boldog Ünnepet.Írj még sokáig szép ajándék és elég:))

Twilight(szerző)2010. december 20. 22:37

Kedves Anikó!
Örömmel olvastam hozzászólásodat és KÖSZÖNÖM!!
Nagyon Szép Karácsonyt Kívánok Sok Szeretettel!!:)

Twilight(szerző)2010. december 20. 22:34

Kedves Zoltán!
Nagyon örülök, hogy így látod és KÖSZÖNÖM SZÉPEN!:) Békés, Boldog Ünnepeket Kívánok!!

Twilight(szerző)2010. december 20. 22:32

Kedves Kinga!
Én is Áldott, Békés Karácsonyt kívánok sok szeretettel és köszönöm!! :)

Twilight(szerző)2010. december 20. 22:31

Kedves Imre!
Én KÖSZÖNÖM, hogy ezt is olvastátok és hozzászólással megtiszteltétek!
Kívánok MINDEN JÓT!!!:)

Twilight(szerző)2010. december 20. 22:29

Kedves Piroska!
Neked is nagyon örülök és KÖSZÖNÖM, VISZONT KÍVÁNOM NAGY-NAGY SZERETETTEL!!
:)

Twilight(szerző)2010. december 20. 22:28

Kedves Alberth!
NAGYON KÖSZÖNÖM és viszont kívánok Boldog Karácsonyt sok-sok szeretettel!!
:)

Twilight(szerző)2010. december 20. 22:26

Kedves Miklós!
:))
Ez nagyon szép és megtisztelő hasonlat, KÖSZÖNÖM SZÉPEN és nagyon örülök, hogy lelkem (szívem) kis darabkái díszíthetik a fenyőfát!;)
:))

nefelejcs2010. december 20. 22:14


Anikó

nefelejcs2010. december 20. 22:13

Kedves Györgyi!
Nagyon szép a versed, árad belőle a meghitt Karácsony hangulata.
A jókívánságaiddal mindenkire gondolsz, s ez nagyon megható.
Örömmel olvastam, és Boldog Karácsonyt kívánok
szeretettel: An

Grigo_Zoltan2010. december 20. 18:40

Kedves Györgyi !
Igazi, szép Karácsonyi vers, teli békével és szeretettel !
Kívánok neked én is Békés Boldog Karácsonyi ünnepeket : Zoltán

Kicsikinga2010. december 20. 17:05

Nem is kell ennél több ! Áldott, békés Karácsonyt kívánok szeretettel!

1943sedimre.2010. december 20. 16:15

köszönjük szépen, a szép verssel együtt! Neked is Boldog Karácsonyt! Imre

piroska712010. december 20. 15:41

Kedves Györgyi!Gratulálok,nagyon boldog és meghitt ünnepeket kívánok szeretettel!Piroska

alberth2010. december 20. 13:40

Igazi ünnepi vers, régi idők emlékeit idézi fel. Köszöntő funkciót is hordoz.
Boldog Karácsonyt kívánok!
és
Gratulálok versedhez!

HorvathMiklos2010. december 20. 12:22

Szíved kis darabkái (én így hívom verseimet) miket ajándékba kapunk tőled, mind mind egy csillogó dísz a fenyőfán.
:))

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom