Szerző
Ábrahám István

Ábrahám István

Életkor: 58 év
Népszerűség: 187 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 2685 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2011. február 5.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (65)

Ábrahám István

Porszem

Porszem vagyok. Szirtből morzsolt töredék.
Csak parány, ki alig csillan a fényben,
Talán létezésem is apró tévedés,
De életre ítélt konok reményem.

Nem vagyok több, mint kicsiny fogaskerék,
Mint rész, hogy működjön a nagy gépezet,
Megleltem helyem s ma már ez épp elég,
És nem szomorít, ha nagy sosem leszek.

Gyenge a hangom, már alig hallható,
Gramofon recsegésnél sem ékesebb,
De rég nem hitvány és nem üres a szó,
Helyén van minden, akár az ékezet.

Amit én adhatok, tudom oly kevés,
Tán eljön a nap mikor többet érek,
Addig csak leszek hajnali ölelés,
Borús pillanatra rivalló fényed.

Mint kihullott hajszál, nyugszom válladon,
Vagy leszek didergésedre nagykabát,
Utam párhuzamos, s amíg azt járhatom,
Leszek vád nélkül íródott vallomás.

Kakukkos órádhoz ütemet adok.
A naptáradban jelöléssé válok,
S míg sorskönyvedben firkálom a lapot,
Még nagyobb csodákat cseppet se várok.

Láthatod, nem így festenek a nagyok,
Ez vagyok, - porszem valóm rejti az arc,
Ki önnön könnyemmel sárrá duzzadok,
S Te mégis, még így is csak engem akarsz.

Megadott szavak: vád, borús, naptár, vár, kakukkos-óra, gramofon, téved, eljön, sár, hajszál, kabát, lap

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Törölt tag2013. június 27. 17:15

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2013. június 25. 18:59

Törölt hozzászólás.

Steel2011. augusztus 2. 13:59

Ezért érdemes felébredni, ilyen sorokért!

Törölt tag2011. március 18. 05:48

Törölt hozzászólás.

EDY2011. március 8. 00:26

Vallasz,újra és újra a nőnek ki engedi,és nem tudod elégszer elmondani.Elmondani,hogy mennyire kell Neked és hálás vagy ,amiért magát melletted önszántából hagyta.

Vallejo(szerző)2011. március 7. 07:20

Köszönöm Ági!

starlit2011. március 7. 06:57

Tökéletes!:)

Funtineli2011. február 26. 18:17

Zseniális!!!!

krisztitakacs2011. február 25. 10:35

Keresem a jelzőket a versedhez, de annyira nem akarok közhelyeket írni. A sorok szerénységet, szeretetet, időt,
őszinteséget árul el. Magát az életet, a sorsot mely megismételhetetlen, nekem ezt mondja el.
Nagyszerű és meleg hangú vers, gratulálok hozzá.

Vallejo(szerző)2011. február 19. 04:03

Nagyon köszönöm a hozzászólásokat, és nem tiltakozok bármennyire is túlzónak érzem, a hiúságom nem engedi!:-)))))))))))))))))

golzo212011. február 18. 22:23

ezt szépen össze szedve egybe írtad sorokba ... gratula ...

amugy írtam választ e versemhez a te hozzászolásodra :

http://www.poet.hu/vers/59192

ildi492011. február 18. 14:37

Kedves István!
Nagyon sok ilyen értékes porszemet szeretnék magamnak, ha olvashatlak én is porszemmé válok, mert versed olyan magával ragadó és ring beleolvad az ember soraidba beletemetkezik azt hiszem helyén van az érzés:))
Nem kell, hogy elismerjenek, csak te kellesz és tollad a lelked, ami ilyen versekre késztet:))
Köszönöm, hogy felém jársz és megtisztelsz figyelmeddel:))
szeretettel Ildikó

tozsa2011. február 17. 21:27

Hát,te biztos,hogy nem csak egy porszem leszel a magyar irodalom számára. Csodálatos ez a vers.
A vágy amit érzel, bennem is meg van. De, sajnos nem tudni elismernek-e valaha! A Kortársak című versem hasonló érzések tudatában született meg.

benyg882011. február 15. 08:24

István! Ez a vers tanúbizonyságot tesz arról, hogy a nagy költők, nem haltak ki teljessen!!! fogadd, őszinte gratulációmat!!!!!

Vallejo(szerző)2011. február 13. 16:35

Szinci köszönöm!

Detikécskecskecska! Egészségedre!

Nevadett2011. február 13. 16:21

Brrrrrr... Hideg rázás, a legérzékibb fajtából. Nagyon jól esett! :)

Törölt tag2011. február 12. 19:03

Törölt hozzászólás.

Törölt tag2011. február 8. 20:55

Törölt hozzászólás.

Pera762011. február 8. 09:00

Nos én jól lemaradtam, mióta nem voltam.
De hát megéri mindig hegyet mászni, sőt sziklát is, csak ne lenne tériszonyom...
Próbálom elviccelni, mert hanem túl komolyra sikerülne a mondanivalóm...
Szóval: itt a helyén van MINDEN, a szavaknak min-mind értelmük van, mély mondanivalót hordoznak magukban. Nagyon is...
Te megtaláltad a helyed, a nagy élet-órában: fogaskerék, porszem, parány, rész, de ezt tudod, ezt elfogadod, ezt vállalod. Mint bárki más, mint mindannyian, akiknek az élet fontos...
''Amit én adhatok, tudom oly kevés,
Tán eljön a nap mikor többet érek'' - szerintem ennél többet nem adhatsz, hisz elég, ha önmagad vagy, ha magad adod...egy hajszálként, nagykabátként...
Az utolsó szakasz talán a legszebb, nem talán: biztos.
E

Vallejo(szerző)2011. február 8. 08:50

Köszönöm Kyri, örülök, hogy így látod!

Anikó már vártalak, örültem Néked!

nefelejcs2011. február 7. 19:26

Kedves István!
Már a versed címe is nagyon megfogott, mivel
- ha megnézed az adatlapomat, - én is porszemként jellemeztem magam. Azt gondolom, hogy hasonlóképpen látjuk a világot is, csak én nem tudom ilyen remekül megfogalmazni.
De nem baj, nekem az is öröm, hogy olvashatom
a Te alkotásodat.
Amit szeretettel meg is tettem: Anikó

Törölt tag2011. február 7. 17:40

Törölt hozzászólás.

Vallejo(szerző)2011. február 7. 11:34

Na így aztán nagyon nehéz szerénynek maradni!
Erőt vesz rajtam az önteltség, hisz annyira jól bír esni amit Attila Te mondtál és Te is Dávid !
Köszönetem!

Cothineal2011. február 7. 10:00

Nem mondhatok mást, mint ami való igaz: egyszerűen gyönyörűséges, amit írtál!!! Szívet ér, de abból is vagy ezret - de én sajnos csak egyet adhatok... :)
Baráti üdv, Dávid

purzsasattila2011. február 7. 08:29

Kedves István Barátom!
Szokás szerint megint egy kicsit késve értem ide, de néha engem is bedarál a nagy gépezet! :)
Lehet, hogy már elcsépeltnek tűnnek szavaim, de ismét egy gyöngyszemet hoztál!
Ha nem látnám a szerző nevét, akkor is tudhatnám, hogy ez a te versed. Sugárzik belőle a szerénység, az alázat - ez értendő az életedre és az alkotói tevékenységedre is -, és a mérhetetlen szeretet. Nem csoda, ha párod téged akar, mert azt hiszem, mindenki ilyen társra vágyik. :)
Egy igaz ember életútja ez, amit itt felvázoltál nekünk, és mivel szerencsém van, hogy személyesen is megismerhettelek, bizton állíthatom: hiteles minden szavad!
Valóban porszemek vagyunk mindannyian, a nagy egész része. De nem mindegy, hogy ennek a porszemnek van-e helye, és célja, vagy egyszerűen csak elröppen a széllel.
Szerkezetileg is tökéletes egészet alkot versed, harmonizálva a tartalommal, de ezt is megszokhattuk már tőled, mert mindig ügyelsz a részletekre.
Véleményem szerint, ez egyike a legjobban sikerült verseidnek!
Gratula!
Baráti üdv.
Attila (45) Ez nem az életkorom, de majdnem :))))

Vallejo(szerző)2011. február 7. 07:32

Zsuzsám (szzs) !

Te úgyis tudod és jól tudod! Jó hogy itt voltál!

Vallejo(szerző)2011. február 7. 07:30

Kalitka Kedves!

Nagy nagy nagy hálám! Szívet melengető szavaid piszokul jól esnek!

Vallejo(szerző)2011. február 7. 07:29

Laci ne hidd hogy Reád nem érvényes az amit Leventének írtam!

Vallejo(szerző)2011. február 7. 07:28

Nem hiszem el!!!!!!!!
Az elveszett Ametistünk visszatért.
Pedig már azt hittem soha nem fog erre járni.
Örültem Néked!

Ametist2011. február 7. 07:17

Nagyon szép vers... és megadott szavakból - ehhez külön gratulálok!

KL2011. február 6. 23:13

Remélem egyszer mi is kezet rázhatunk!:-)))

kalitka2011. február 6. 21:45

Kedves István!

Visszatértem, most már ki tudja hányadszor, versedhez.
Olyan mélyen megérintett, mivel sikerült beillesztenem a saját életembe, érzéseimbe, ezért kicsit várnom kellett a hozzászólással, mert nem igazán tudtam mit is írhatnék és a szavak oly egyszerűnek tűntek.
Gyönyörű lett és remélem a párod szintén meghatódva hallgatta vagy olvasta el.
Hihetetlenül nagyszerű ember vagy, bár nem ismerlek személyesen.
Versed erről tesz tanúbizonyságot. Megfogtad, idetetted, megmutattad így is lehet és ez több, mint gazdagság...

Szeretettel olvastalak,
kalitka

szzs2011. február 6. 20:24

Fantasztikus, kedves barátom! Szerénység, alázat minden nagyság ismérve. Porszemnyi vagy, de egy porszem képes megakasztani a ''legnagyobb gépezetet'' is. A nagy csodát megtapasztalva szép vallomást küldtél ''boszidnak'', boldog lehetsz, hogy megtetted. Szeretettel jártam nálad: ZSuzsanna (43)

Vallejo(szerző)2011. február 6. 19:56

Még jó hogy visszaolvastam!

Majdnem lemaradt a korábbi csoportból Csillogó Marika,
Ancsa és István barátom (stapi).
Pedig elvitathatatlan fontossággal bírnak ők is számomra.
Köszönöm kedves hozzászólásaitokat.

Vallejo(szerző)2011. február 6. 19:53

Köszönöm Joli! Kedves Vagy!

Jól esett a túlzásod Imre!

Rika! :-))))))) Tetszett a hozzászólásod!

Ági! De jó hogy itt voltál!

Tibor, Juszikó, Fruzsi!
Nagyon örültem néktek! Köszönöm!

Levente! Ha tudom eléd megyek, mert az egyik legnagyobb vágyam, Véled kezet rázni!
Köszönöm a hozzászólásod, a kézfogásig ezzel is bőven beérem! :-))))))))

Kata! Jaj de jó volt olvasni a hozzászólásod, pont annyira mint Kingáért, Köszönöm mindkettőtöknek!

Albert, Anna, Misi! A ti érkezésetek épp oly jóleső érzéssel tölt el.

Laci Te viszont meghatottál, de rendesen!
A kölcsönhatás mindig sokat jelent nékem.
Köszönöm az itt hagyott versedet. Van egy mappám, ott a helye!

Zsolt az érkezés a fontos nem a késés!
Bármikor beléphetsz, az ajtót soha nem zárom!
Köszönetem!

Éva! Köszönöm, hisz az érdeklődés is jelzés értékű és fontos!

lira2011. február 6. 19:01

Én már szóhoz sem jutok!
Zseniális vagy!
Grtulálok: Éva

Törölt tag2011. február 6. 17:10

Törölt hozzászólás.

KL2011. február 6. 16:19

Drága Barátom!
Nagyon-nagyot alkottál!!!
A leheletnyi finom kis rezdülések, hatalmas dörejbe torkolnak! Az utolsó sor tanulsága pedig önmagáért beszél...

Hamarjában összeütöttem egy verset, ahogy én érzem a porszemnyi létemet. Pár sor már megvolt belőle, de most megihlettél.
Fogadd szeretettel:Laci (40)

Csak egy porszem vagyok...

Megszülettem, de mi végre?
A sors: sorsommal játszik kedvére.
Porszemnyi létem, kicsiny és súlytalan,
minden egyes perce:
kiszámíthatatlan.

Játéka vagyok,
apró rezdülésnek;
szinte hallhatatlan,
éter-csendülésnek.

Kozmosz utazó,
parányi lehelet,
akivel a világ:
bármit megtehet.

És meg is teszi, ha olyan kedve van,
hisz bármit megtehet;
aki halhatatlan...

Hogy porszemnek születtem,
arról mit tehetek?
Elégtétel ezért,
ugyan, hogy vehetek?

Csak sodorjatok könnyedén,
ti szeszélyes szelek,
mert hát a porszemnek,
a világ így kerek.

(Kőrösi László)


Mygan2011. február 6. 15:47

:)

Angyalancsa2011. február 6. 15:18

Kedves István! Szeretettel gratulálok nagyszerű versedhez! Anna

alberth2011. február 6. 13:55

Kedves István!
Versed a szerénység himnusza is lehetne. Igazi vallomásként lángol a nagyra vágyók között fáklyaként. Nem gondolod, hogy egy kis önteltség azért elkelne? Csak egy icipicike... :-)
Gratulálok, szép tiszta, szerény versedhez!
Alberth

Kicsikinga2011. február 6. 11:47

Drága István!
Nagyon megható volt! Szerény!! A legszebb tulajdonságok egyike!
Megint egy remekművet adtál nekünk, és nagy örömmel köszöni a szívem!
Néha csak egy csepp víz is elég, hogy a tengerből óceán legyen.
Ez az én véleményem Rólad! Te lehetsz az a csepp víz...

19702011. február 6. 11:32

Porszemek vagyunk mindannyian, s ide-oda sodorhat a szél...de van, hogy jó helyen tesz le, épp oda, ahová mindig vágytunk. S akkor már nem számít a ''porszemségünk''...a nagyság másban mérettetik: az adásban, a szeretetben, az emberség-az emberiség része lenni, megtalálni helyünk a világban. Nagyon szép vers, őszinte ''vallomás'', s számomra az a békésen ''mesélő'' hang-hangulat tette még szebbé. S hogy ismét megadott szavak:-)megint csak azt mondom:remek!
Gratulálok István, Kedves!:-)

meszeletra2011. február 6. 11:32

Kedves István Barátom!

Ne bánd egy csöppet se, ha porszemnyi a léted, hiszen apró porszemekből épül fel a hatalmas szikla is, mi több, ez a csodálatos bolygónk is.
Aki szerves részeként képes beleépülni, akkor annak a léte, még porszemként is igen nagy jelentőséget és értelmet kap.
Alázatot hordozó szavaid most is a szívembe találtak, amelyeket sok szeretettel és barátsággal köszönök meg!
(Ja, és tegnap gondoltam Rád, ugyanis közel jártam feléd.)

zsomcike2011. február 6. 10:50

Kedves István, már harmadszorra olvasom a versedet, nem akarok dagályos szavakat írni, de meghatódtam. Megadott szavak ide, vagy oda, de ilyen szép igazi mélységből felszakadt vallomást régen olvastam. Tiszta egyszerű, őszinte. Teljes szívemből gratulálok, és köszönöm, hogy olvashattam. Szeretettel Fruzsi

jusziko2011. február 6. 10:50

Előttem már mindent leírtak. Én csak annyit mondok: tyűha!!!! Meg hogy : Nagy vagy!!
japcsi:)

Karsai_Tibor2011. február 6. 10:50

Kedves István!

Figyelemmel és örömmel olvastam őszinte odaadásod. A szavaidban lévő tenni akarásod
meghitté tette számomra írásod.!

kreativ552011. február 6. 09:57

Csodás PORSZEM vagy kedves Vallejo !
Verseid által, az íriszembe égtél.
Múzsádat ismerve, szép páros vagytok!
Még sokáig egészítsétek ki egymást!!!!!
Törött szívem most az örömtől repedt! Ági

Rika2011. február 6. 09:04

Gratulálok a kedvesedhez /és a versedhez/
Az utóbbit viszem

1943sedimre.2011. február 6. 08:59

Király vagy kedves István! A megadott szavakból kitűnő versírók királya!!!
Kalapom le a korona(és e vers) előtt! Imre (27)

daktilus2011. február 6. 08:32

Bárcsak egy ilyen kis porszem lehetnék én is!
Hatalmas ez a versed, drága István!!!!
Én most irigykedem :)
ÖlelésM
Ilus

Vallejo(szerző)2011. február 6. 08:29

Hú de jó, hogy nem voltam néhány napig!
Így legalább egy kalap alatt elintézhetem a viszont reagálást és nem kell mindenkinek külön megköszönni! :-))))))))))))))))

Na azért a János tetszésnyilvánítása mellett nem megyek el szó nélkül! Hisz olyan jól esett! Köszi!

Zsuzsának is köszönöm!

Hoppá! Zoli is itt volt és ennek végtelenül örülök!

Majd hülye lennék Attila (versike) kommnetjére nem reagálni, amikor olyan kedves és alapos hozzászólást írt. Hálám Tiéd!

Éva Neked is köszönetem az érdeklődésért!

Az a jó, hogy Györgyi sem veszett el és pláne tetszett Néki! Köszönlek Téged is!

Marcsi köszönöm, hogy eljöttél!

Kicsi-Nagylány! Te pontosan érted a jelentőségét a gondolataimnak! Hálám!

Ágota! Örülök Néked!

Ildikó! Tudtam, hogy Te is pontosan fogod tudni minden szó értékét! Köszönöm!

Köszönöm Miklós!

Judit, Kicsi Csuti!
Azon kaptam magam, hogy iszom a szavaid!
Nem, ez nem túlzás, szinte szó szerint értendő!
Zavarba hozol azzal, hogy ifjú teremtés létedre hihetetlen felnőttes bölcsességgel fogalmazol!!!
Tudd, öröm itt látni Téged!

Erika, Piroska és Kicsiny Virág!
Köszönöm Néktek is, hogy olvastatok és a vers maradéktalanul eljutott hozzátok.

Ejha! Még egy Piroska! Ki nem hagynám a köszönő sorokból! Hálás vagyok töretlen érdeklődésedért.

Laci és Jocc! Jó megszokni, hogy rendszeressé válik az érkezésetek! Örültem őszinte szeretettel!

Anna kétszer is megköszönöm!

Szamóca! Nálam bármennyit beszélhetsz, csak gyere és legyél itt mindig. :-))))

De jó! Vali sem veszett el, ő is hazatalált! :-))))
Öröm volt látni!

Bianca Kicsi lány! Ha nem jönnél, piszokul tudnál hiányozni!!!!!!! Ha nem írnál ide akkor meg egyenesen fájna! Most azt hiszed humorizálok. Hát nem!

Maya! Tudod, véled kerek és egész!



stapi2011. február 6. 08:22

Kedves István Barátom!

Versed - még ha megadott szavak alapján írtad is - meglátásom szerint fordulópont. Bárkit tekintünk eme vers címzettjének, nem róla szól. Képességeink és korlátaink felismerése nélkül nincs előrelépés. Viszont aki felismeri, máris előre lépett. (S ha ezt a címzett felismeri és értékeli, már szinte a célegyenesben vagyunk.) Persze a hajrá csak most kezdődik!
Gratulálok versedhez!

kapocsi.ancsa2011. február 6. 08:06

''Mint kihullott hajszál, nyugszom válladon,
Vagy leszek didergésedre nagykabát, ''

Oly kicsiny és lehet bármi, ki a képzeletét szabaddá tudja tenni.
Megfogott:)

csillogo2011. február 6. 08:01

''Megleltem helyem s ma már ez épp elég,
És nem szomorít, ha nagy sosem leszek.
Addig csak leszek hajnali ölelés,
Borús pillanatra rivalló fényed.''

Mert elégedett vagy azzal, amit adni tudsz és letörlik a sárrá duzzadt könnyeidet és óriás leszel annak szemében, aki téged így is befogad!:)
Kedves István szeretettel olvastalak!
Gratulálok szép versedhez!
Marika

mezeimarianna2011. február 6. 05:30

van akinek az a porszem ugyanúgy fontos mint bármi más...a szeretet határtalan:))Gratulálok ismét!!:)

Bianca2011. február 6. 05:07

Nagyon jó, mint mindig:)Rengeteget lehetne belőle idézni, gyönyörű sorokat. A lényeg, hogy ez a kis porszem tele van szeretettel és sugározza ki magából. Olykor nekünk is jut belőle. Köszönettel Bianca

19622011. február 6. 00:13

Kedves István,
A legkisebb porszemre is szükség van! Csodálatos az együtt működés, miként a versed is az. Gratulálok szeretettel: Valika

szederfalu2011. február 5. 23:58

elgondolkodtam Ross szavain...és igaza van.neked és nekem nem korlát a megadott szó,hanem támasz.nem tudom,te hogy állsz az ''idegen''nyelvekkel.én sehogy.max egy kicsit gagyogok oroszul.de ha lefordítanak nekem valamit csak úgy nyersben,mint ahogy már meg is tették,nálam bizony dalszövegek lettek ,hogy jó-e vagy sem,azt nem nekem kell megítélni,mert elfogult vagyok magammal,a megrendelőnek tetszett.és még mielőtt az a vád érne,hogy magamat tömjénezem a versed dicsérete helyett ,tudnod kell,hogy a téma nagyon is tetszik,amiről írtál.ütős lett ismét.de te amúgy sem adsz ki félmunkát a kezedből.:))))
szerintem is érdemes lenne próbálkoznod.
és ma sokat pofáztam.bocs.

rozmanjenone2011. február 5. 23:57

Kedves István!
Versedet olvasván, megfeledkeztem a külvilágról, oly gyönyűen megfogalmaztad az ember legbenső énjét...
Nagyon tetszett, gratulálok!
Baráti szeretettel: Anna

rozmanjenone2011. február 5. 23:57

Kedves István!
Versedet olvasván, megfeledkeztem a külvilágról, oly gyönyűen megfogalmaztad az ember legbenső énjét...
Nagyon tetszett, gratulálok!
Baráti szeretettel: Anna

Törölt tag2011. február 5. 23:14

Törölt hozzászólás.

Elvont2011. február 5. 23:07

Kedves István! Ismét egy remekmű! Káprázatosan jó gondolatok! Az egész, tökéletesen megírt! Érzésekkel teli! Gratulálok!

piroska712011. február 5. 21:53

Kedves István!!Fogaskerékből hiányzik egy darab,akkor megáll az a bizonyos gépezet,tehát Te fontos része vagy ennek!Nagyon szép vallomás kedvesednek,szívből gratulálok:szeretettel:Piroska(16)

Törölt tag2011. február 5. 21:41

Törölt hozzászólás.

19542011. február 5. 20:43

''Nem vagyok több, mint kicsiny fogaskerék''
A sok pici fogaskerék hajtja meg a nagyot, és akár csak egy is elromlik, már nem jár az óra, a motor.
Lehet, amit te picinynek gondolsz, valóban nagy, nagyon fontos.A kedvesednek biztos a világot jelenti. Remek versedhez gratulálok:Piroska

BakosErika2011. február 5. 20:43

Kedves István!
Azt, hogy meglelted a helyed, és olyan társ áll melletted, aki magadért akar, szerintem a legfontosabb az életben.
Vallomásod a megadott szavakból elképesztően jó!
Szeretettel és persze szívvel gratulálok!
Erika

Csuti7292011. február 5. 20:30

Kedves Vallejo!

Ez a rész igazán tetszett!:
''Talán létezésem is apró tévedés,
De életre ítélt konok reményem.''

A remény a kedvenc témám; mikor feladnám végleg, és úgy érzem nincs értelme tovább, mindig azt suttogja, Te nem adhatod fel, Neked hinned kell, lesz még jobb, sikerül majd.. :) Nagyon találó jelző rá a ''konok''!
Örülök, hogy a helyeden érzed magad az életben, nagyszerű verseid alapján, én is úgy gondolom, valamit nagyon jól csinálsz! :)
Jó volt olvsani, gratulálok! És, hogy megadott szavakból! Nagyságod előtt meghajtom fejem! :)
Szeretettel:
Csuti

tigris2502011. február 5. 20:30

Fantasztikus,ahogy megadott szavakból verset formálsz!Nagyon tetszik!!!

Ross2011. február 5. 20:27

Logikailag szépen végigvezetett vers a hagyományosabb fajtából. Ahhoz, hogy valaki felismerje önnön parányiságát, szükséges bizonyos fajta nagyság. Érdekes, hogy egymás közelében jelenik meg a porszem és a fogaskerék; a kettejük kapcsolatához többnyire negatív képzet társul.

Essék szó a ''megadott szavak'' jelenségről. Úgy látszik, mindenki más korlátnak tartja őket: én támasznak, bázisnak. Tovább is mennék: aki nagy biztonsággal kezeli ezt a fajta kihívást, az szerintem megtette az első lépést ahhoz, hogy jó műfordító válhassék belőle. Próbáld meg végiggondolni, István.

rildi2011. február 5. 20:22

Kedves István!
Tudod, megint furcsa szavakat kaptál a versíráshoz, de kivételesen most tehettek volna közé egy zsebkendőt is, mert jól jönne...
Nem tudom, más hogyan látja: játékos mesterműnek, bravúros szóforgatásnak, de én mérhetetlen hálát és őszinte szeretetet érzek soraidban. Egy olyan ember vallomása ez, aki tudja mennyit ér a ''hajnali ölelés'', mert volt, hogy nélkülözte, és tudja, hogy az a kis parány a párja számára a legfényesebb drágakő. Kívánom, hogy így maradjon!
Ugye mondanom sem kell, hogy ismét lenyűgöztél!
Szeretettel olvastalak: Ildi

gota2011. február 5. 20:21

Számomra elképesztő ahogy a megadott szavakból verset építesz!
Ölel
Ágota

csiszta2011. február 5. 20:14

Kedves István!

Egyetértek minden hozzászólással és Györgyivel most különösen! Sokan nem találjuk a helyünket a világba és talán túl sokat szeretnénk...holott néha jobb beérni azzal amink van és azt megbecsülni!
Tovább nem is ragoznám csak viszem:)
Szeretettel: Kicsi-Nagy lány:)

czegledy662011. február 5. 20:10

Kedves Vallejo!
Egy remek verset olvastam újra, miben egy ember életútja van megírva. Gratulálok remekedhez! Marcsi

Twilight2011. február 5. 20:05

(Pláne, hogy megadott szavakból...! LE A KALAPPAL!!:))

Twilight2011. február 5. 20:04

Kedves István!

EZ REMEK!!!:))
Nem csak a versed, de az is, hogy meglelted a helyedet az életben: elfogadod és elfogadnak - szerintem ez a legfontosabb dolog és talán a boldogság kulcsa is egyben!:)

Szívből és szívvel GRATULÁLOK - nekem nagyon tetszik ez a költemény!!:)

Szeretettel üdvözöl:
Györgyi

amalina2011. február 5. 19:55

Nagyon klassz lett, István!
Gratulálok!:
Éva

versike2011. február 5. 19:48

Kedves jó Vallejo M.. izé: Segéd Úr, nna! :-D

Szóval, kedves István;

ahogy elkezdtem olvasni a versedet, belém plántálódott a ''hirtelen fellépő szerénységi roham'' érzete, de aztán, tovább olvasván elmúlt, :-) hogy átadja magát a teljesség érzetének:

Azt hiszem ez azért mutatja az ''értékedet'', hogy milyen sarat is tudsz dagasztani a könnyeddel: érzelmileg biztosan megfogott már néhány lelket ez a ''dágvány'', ami végül is a ''céllal'' azonosítható lenne...

A Benned lakozó játékosság pedig annyira könnyedén válaszol az ilyen ''megadott szavas'' kihívásokra, hogy ami másoknak korlátot jelentene, Neked alapként szolgál: hozzáépítesz.

''Helyén van minden, akár az ékezet.''

Ezen megállapításod az egész művedre érvényes.

Gratulálok! Baráti üdv: S. Attila

Grigo_Zoltan2011. február 5. 19:38

Kedves Isván !
Neked úgy látom teljesen mindegy milyen szavakból kell írni. Történetet formálsz köréjük mély tartalommal és mondanivalóval.
Remek verset írtál, gratulálok ! Baráti üdvözletem neked : Zoltán

10082011. február 5. 19:37

Szép önvallomás a versed, amelyben már-már ostorozod magad és kisebbíted jelentőségedet.. ne légy szerény, inkább légy büszke, bár ez a magatartás nálad nem álszerénység.. Ezen kívül nagyon jó a versed.. csak csatlakozni tudok Jánoshoz és másodikként gratulálok! Zsuzsa

Justice2011. február 5. 19:33

István! Mint mindig most is túllépsz a megadott szavak adta korláton, olyan teljességet foglalva versbe, ami mintha mindig is kikívánkozott volna belőled. Gratulál, baráti üdvözlettel: János

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom